Volt már szó a külsőről és a nemek ezzel kapcsolatos szerepvállalásáról, többek között

Itt...

Itt...

és Itt...

Arról is, hogy régen a nők voltak, akik színes, feltűnő külsejükkel megpróbálták rávenni a leggazdagabb férfiakat az elköteleződésre. A kevésbé vonzó, feltűnő lánynak maradt a legszegényebb férfi. A legszegényebb férfinek maradt a legelőnytelenebb külsejű nő. S mivel monogámia uralkodott, kénytelenek voltak beérni egymással.

Manapság, amellett, hogy divattá vált a metroszexuális külső, sokan mindent megtesznek azért, hogy a nők igényességét összemossák más, ehhez egyáltalán nem kapcsolódó jelenségekkel. 

Pedig a legtöbb nő egyáltalán nem a túlzásokra fogékony. Nem sminkelt, magassarkúban tipegő férfiakat szeretnének, sőt, már ők maguk sem akarnak magassarkúban tipegő, feldíszített karácsonyfák lenni, hisz Vilar és a számtalan csúsztatást alkalmazó, ál-ezoterikus Christian óta tudjuk (szándékosan nem feminista szerzőket említek!), mennyire életképtelen is az. (Sokan mégis ebben látták a nők hatalmát, hiszen így megközelítve a gazdag, gyenge testű bankárok, a főméltóságok, a felcicomázott királyok is életképtelenek voltak, a nép küzdött értük, a nép tartotta el őket- s a nép, itt a munkás férfival analóg!)

Mégsem kell ez a hatalom. Ugyanis ára van. Az ára pedig az, hogy "habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr!"

S ha úgy akarta, a víz fellázadt, fölülkerekedett, a férfinak szexel kellett kifizetni, ami járt. Kihasználva a lehetőséget, visszaélhetett azzal, hogy ő megdolgozik (ha meg) a közösért, ezért neki már nem muszáj külsőleg is vonzónak lennie.

Égbekiáltó véteknek számított egy nőtől, ha fontos volt neki a külső IS. A hétköznapokban maximálisan elfogadott legendák keringtek róla, mennyire jelentéktelen, hogy néz ki egy férfi. Ha szép az arca, ha csinos a teste? Már-már nő! De főleg akkor, ha bármiféle jelentőséget tulajdonít mindennek. Emberesedjen meg, legyen egy-két horzsolása, sármos ránc a képén, néhány ősz hajszál. Mintha szándékosan törekedne arra a társadalom: a makulátlan külsőn essen néhány hiba, hogy a nő hozzá képest szép lehessen, s ő a nőhöz képest- ápolatlan, előnytelen, férfias. 

De mit is jelent az a férfias? Testileg-lelkileg erősebb, ezért megengedheti magának, hogy ne legyen szép. A hangsúly itt főleg ezen van. Pedig férfiak esetében is éppen úgy a jó géneket mutatja az, mennyire szimmetrikusak, arányosak a vonásaik, mennyire egészséges a testük.

Ma kicsit talán kezdünk átfordulni, az ellenkezőjébe a múltnak. Minden nő tagad, a kezdeti fellángolás ellenére ódzkodnak beismerni, hogy számít nekik a külső. Mégis, érdekes módon gombamód szaporodnak a külsejükre talán már túlságosan is adó hímnemű egyedek, és aki bármilyen mértékben is látogatja a szórakozóhelyeket, vagy egyszerűen szétnéz az utcán jövő-menő emberek között, észreveheti, hogy nem főleg egymással létesítenek kapcsolatot. Szaporodnak- mert igény van rájuk.

Az ellentábor pedig harcol, összemos, csúsztat, vádol, rágalmaz, kritizál. És én emiatt írok most erről. Hisz ennek a támadásnak néha szerencsétlen áldozatai lesznek az olyanok is, akik nem festetnek lila csíkokat a hajukba, nem húznak két számmal kisebb csőnadrágot és fiú létükre még kozmetikushoz sem járnak kéthetente. Egyszerűen csak helyesnek születtek és próbálnak ápoltak, vonzó alkattal rendelkezők maradni. Miközben a lila hajú fütyül az egészre és vígan élvezi, hogy a rá zúduló szidalomáradat ellenére mindig van "barátnő". 

Ismerek ilyen (idézőjelben) lila hajúakat, aki nagyvárosban él, halmozottan találkozhat velük. 

A rágalmak általában a másfajtáktól jönnek, de gyakran már maguktól a nőktől is. Esetleg olyan férfiaktól, akik bár nem ebbe a csoportba tartoznak, de túl passzívnak érzik az egészet, tartanak tőle, az idő múlásával megkophat a vonzerő, esetleg ők maguk sem hisznek eléggé önmagukban.

Kiváltójuk a legtöbb esetben az, hogy valaki visszautasította a számára előnytelenebb külsejű férfiakat. "Nem ad esélyt!" - mint mondani szokták. Pedig a hozzá közeledő belül bizonyára értékes, érzelmes, gyengéd, romantikus. És igazi, hetero férfi, azzal is tökéletesen tisztában van, hogyan kell "férfinak" lenni, vezetni egy családot, dönteni a feltehetőleg ki és beszámíthatatlan nő helyett aki csak erre vár, erősebbnek lenni, megvédeni őt más férfiaktól! E két indok helyzetektől függően váltakozhat, hol az erős, hol a talpig rendes férfi mítosza jön elő, vagy egyenesen ötvöződik a kettő.

Amellett, hogy ez gyakran egyáltalán nem igaz, nagy része ebben a formában már nem is kell. Ám természetesen rögtön átminősítenek téged is "nemigazi" nővé, ha nincs szükséged rá.

Nézzük pontokba szedve:

1. vád

- Az előnytelenebb külsejű férfi érzékenyebb, odaadóbb, szerethetőbb.

Igen, az esetek kb. 10%-ban valóban ez a helyzet. Én is választottam már előnytelenebb külsejűt, mert belül értékesebb volt, a másikat egyszerűen képtelen lettem volna elviselni önzése, beképzeltsége, érzéketlensége miatt.

De sajnos ebből egyáltalán nem vonhatunk le mindenkire igaz következtetéseket. Gyakran éppen ő az, aki csak mesterségesen megjátssza mindezt, hogy bejuthasson a nők bugyijába. Külső máz az egész, kelletlenül meghallgatja a nőt, virágot vesz, italt rendel. Mindenáron. Tukmálja, kényszeríteni akarja. Ajándékokkal nyomul, természetesen olyanokkal, amikről azt olvasta: minden nőnek bejönnek. Észre sem veszi, ha annyira nem illik hozzád az ajándék stílusa, hogy legszívesebben az ablakon hajítanád ki, de ennek ellenére csak finoman jelzed.

Érzékenynek hiszi magát- és az is, de csak önmagával szemben. Mindenért megsértődik, önsajnáló, haragszik a világra, a nőket okolja eddigi kudarcaiért. Naponta elmondja, hogy te más vagy, de a többiek, ők anyagiasak, buták, haszonlesők, a testükből élnek. Örül, hogy ennyire értékes barátnője lehet, egyben felhasznál arra is, hogy a nőket általánosságban nézze le általad. Ha nagyon akarja, addig provokál, míg be nem bizonyította: te sem vagy különb. A végén bebeszéli magának, hogy azért hagytad el, mert nem volt elég gazdag, sikeres, vagy "bunkó" veled. 

Ennél nagyságrendekkel jobb kéremszépen egy csak igényes, kölcsönös élvezetet nyújtó szexre törekvő, előnyös külsejű fiú. Nincs bókáradat, de míg együtt vagyunk, van odafigyelés, ápolt külső, mindkét részről felszabadult benső. És milyen különös, egyre több nő tapasztalja, hogy komoly kapcsolatok indulnak meg így. Manipulációtól mentesen, külső megfog- benső megtart módon.

2. vád

- Az előnytelenebb külsejű férfi hetero, míg a vonzóbb külsejű valószínűleg meleg. Hiszen mi másért adna magára annyit? A nők kedvéért? Ugyan!

Mindez kicsit arra apellál, hogy az emberek egy része még ma is nagy mellénnyel érvel a "nőknek nem számítHAT a külső" tézise mellett. Miféle férfi, aki egy nő kedvéért odafigyel magára? Nyilvánvalóan csak a férfiak engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy a másikkal szemben ilyen elvárásaik lehessenek. A nők érjék be azzal, hogy feléjük kerekednek, a párjuk kiváló vezetői érzékkel szívesen dönt majd helyettük, hogy valaki számára szépek, vonzóak lehetnek, és státuszként párkapcsolatban élhetnek. 

Viszont, egyre több nő már nem erre vágyik és nem így. Inkább azt szeretnék, ha a benső értékek mellett a párjuk esztétikailag is vonzó látványt nyújtana. Hogy már ránézésre is kívánhassák és ne fél órás, tök sötétben történő előjátéknak kelljen megelőznie a szexet, beszorított szemmel. Hozzáfűzném, nem kell felszisszenni ettől, s az emberi test természetes változásaival sem szabad összekeverni. Ha valakibe beleszerettünk, később már természetes, hogy változik a teste, s mi fokozatosan hozzászokunk- akkor már nem adnánk semmilyen fiatal szépfiúért. De ennek megalapozásához a kölcsönös vonzalom kell, a ragaszkodás, amelyhez később, az együtt töltött idő eredményeként hozzáadódik a mély, kölcsönös szeretet, a pozitív, személyhez való kötődés is.

3. vád

- Fentivel összhangban a helyes férfiakat kedvelő nők talán latensen a saját nemük iránt vonzódnak. Hiszen az előnyös külső elválaszthatatlanul a női nemhez kapcsolódik! Ha tehát valaki helyes férfit kíván magának, mindegy, nemi hovatartozás szempontjából mennyire a férfi-testet preferálja, s milyen semleges számára a női, ez az egyetlen szempont mutatja meg, mi a helyzet.

Nos, ellenkezőleg, a helyzet kissé fordított. Több kérdőíves kutatás eredménye szerint pontosan azok a nők fogékonyabbak (természetesen a valóban leszbikus nőket leszámítva) a biszexuális, leszbikus kalandokra, akiknek párja saját bevallásuk szerint is, külsőleg kevésbé vonzó. Az ilyen nők valószínűleg csak a vonzó férfiak "pótlékaként" választanak más nőket, mivel a társadalom negatív viszonyulása miatt elkerülték a megszólt, melegnek nyilvánított, külsejük miatt elítélt, nőiesnek minősített partnerjelölteket. Valami hiányzik, de annyira különválasztják a férfi és az esztétikus külső fogalmát, hogy kényszermegoldásként más nők is képbe jöhetnek.

4. vád

- Az előnytelenebb külsejű férfivel minden rendben van, saját véleménye szerint érzékeny, szerethető, férfias (természetesen szintén saját mércéje szerint), egyszerűen azért nem kell a nőknek, mert nincs pénze. 

Ez sem állja meg a helyét. Azon felül, hogy igen gyakran ellenkezőleg: semmi nincs vele rendben, nőgyűlölő, vádaskodó, kompromisszumokra képtelen, van, hogy a pénz sem segít. Illetve csak olyan értelemben, hogy üzletszerű kapcsolatokba bonyolódhat, ahol minden más fontosabb lesz az ő személyénél.

A helyes férfiak pedig nem minden esetben gazdagok, de én helyes és bensőleg is rendben lévő férfit mégis keveset hallok arra panaszkodni, hogy nehezen talál partnert magának. 

Ha mégis, annak egy igen gyakori félreértés az oka. A nők ismeretének hiánya, mely ahhoz a tévhithez vezet, hogy elég jóképűnek lennie, amúgy is, itt az emancipáció, tehát ha türelmesen kivár, a végén majd a lányok kezdeményeznek, közelednek. Oszlassuk el ezt a mítoszt: kivételes eseteket leszámítva nem fognak. Nincs rá szükségük. Mire egy lány odáig jutna, hogy rányomuljon valakire, addigra általában több tucat fiú beelőzi, ők "nyomulnak" rá, s nagy valószínűséggel akadni fog számára megfelelő is közöttük.

Emlékszem egy ilyen elkeseredett, félreinformált fiúval való beszélgetésre. Huszonéves, a padlón az önbizalma. Nem volt még barátnője. Állítólag azért, mert nem gazdag. Pedig figyelik a lányok! De ő nem bízik önmagában, pénzt szeretne gyűjteni. Kérdezem tőle, mivel erősen gyanús, hogy min bukik meg a közeledés, ha figyelik, ha tetszik nekik? Jah, hogy a közeledés? Hát közeledni ő nem szokott! Abból vonta le a tanulságot, hogy még egyetlen lány sem ment oda hozzá. Fogalmam sincs, hogy képzelte- talán a gazdag férfiakhoz odamennek azok a bizonyos anyagias nők? Ó, ha tudná, hogy neki sokkal könnyebb lenne a dolga. Elég lenne beszélgetésbe elegyednie, mosolyognia, s aztán már csak elrontani nem kéne. Míg azok a szerencsétlenek már nem is számolják, hányadik ital, hány órányi, kiizzadt nyomulós szöveg, rábeszélés, megvesztegetés, manipuláció, míg végre "kidumálják a lányt a bugyijából", ahogy mondani szokás.

5. vád

- Az előnyös külsejű férfi valójában azért érvényesül, mert "bunkó" módon viselkedik. Ha a kevésbé jóképű férfiak is "bunkóvá" válnak, nyert ügyük lesz!

Mindenre, így természetesen erre is akad példa, ahogyan gyakran láthatjuk azt is, hogy bizonyos férfiak szintén jobban ragaszkodnak a "bunkó" módon viselkedő nőkhöz. Mindez azonban nem általános. Benne lehet persze a kihívás épp úgy, mint az, hogy a jó külsőért cserébe egyesek elnézik a párjuk kevéssé finom természetét. Vagy mert függnek tőle, vagy mert egyszerűen nem érdekli őket a dolog.

Az is előfordulhat, hogy ami mások szemében égbekiáltó bunkóságnak minősül (mondjuk nem engedi előre az ajtóban a férfi a nőt), az adott kapcsolatban élőnek annyira sokadrandú dolog, hogy fel sem tűnik. A bunkónak hitt férfi ugyanis önellátó, mosogat, főz, elvégzi a házimunka felét és bár nem ajándékoz meg hetente plüssszívecskékkel, sőt, sok nőhöz hasonlóan még a Valentin napról is hajlamos megfeledkezni, de a mindkét részről fennálló viccelődést leszámítva egyáltalán nem érzéketlen vagy bántó.

6. vád 

- A nők azért kedvelik a magukra adó férfiakat, mert lehet velük női dolgokról beszélgetni, shoppingolni, tehát barátnőként kezelik őket, párkapcsolatra azonban igazi férfit választanak.

Az előítélet ezen formája általában olyan nyomásgyakorló törekvésekkel társul, melyek a nőt megpróbálják női mivoltában elbizonytalanítani és rávenni arra, hogy lehetőleg valóban csak barátilag viszonyuljon a testének karbantartására átlagosan több időt szánó férfihoz. Kérdések (többet tölt a tükör előtt, mint te?), egyszerre mindkét irányba való rémisztgetés a kapcsolat lehetséges jövőjére vonatkozóan (a végén még lecsapnak rá más nők is! / a végén még egy férfiért fog otthagyni!)

Nézzünk néhány példát azokra a további csúsztatásokra, melyek a férfi külsejének pozitív irányba történő változását próbálják negatívan feltüntetni, vagy bagatelizálni.

A baloldali kép jobb alsó sarkában egy különösen helyes férfi fotóját helyezték el, míg a jobboldali kép bal alsó sarkában egy bizarr módon nőnek öltözött, elhízott férfiét. Ez a férfi olyan módon van nőnek maszkírozva, amire már maguk a nők sem vevők (szerencsére). Így viszont erős kontraszt keletkezik, és latensen, önmagát tagadva arra utal a montázs, a férfiak valójában megcsúnyultak a múlthoz képest.

Ha  tovább figyeljük észrevehetjük: éppen arra próbáltak összpontosítani, hogy a bal oldalon viszonylag helyes, míg a jobb oldalon (egy két kivétellel) előnytelen külsővel rendelkező, ráadásul nevetségesen öltözködő személyeket helyezzenek el. Miért nem sörhasú, kopaszodó, ápolatlan férfiakat állítottak párhuzamba sportos, csinos, jól ápolt, jól fésült, igényesen öltözködő, akár metroszexuális egyénekkel, teszem azt modellekkel?

A szándék erősen hasonló. Figyeljük meg az arcokat. Ráadásul a baloldali kép egy szándékosan beállított, helyes arcot hangsúlyozó fotó. (A nők egyébként a természetességet, igényességet szeretik, az agyongyúrt, agyonszoláriumozott, agyonsminkelt külső a többségnek soha nem fog bejönni. Sem egy felpumpált izomzatú testépítő, sem egy mesterségesen lebarnított "szépfiú" nem túl esélyes. A metroszaxuálisnak nevezett irányzat azért tud érvényesülni, mert erősen szembemegy az ápolatlansággal: a férfiak nem hanyag ruhákat hordanak, odafigyelnek az alakjukra, hajukra.)

A jelenség kisebb-nagyobb, néha túlburjánzott mértékben minden országban megfigyelhető.

Gyakran használják fel a jólápoltság kifigurázására a férfiasnak és nőiesnek tartott tevékenységek szembeállítását. A valójában változatlan külsejű férfit megpróbálják "nőiesnek" mutatni, elrettentésként utalva rá, hogy a végén még lenyúlja a nőtől annak szépítkezési eszközeit.

Más képeken direkt ábrázolnak nevetséges pózokban mai, fiatal sztárokat (holott a régiek sem kezdték másként- link), míg a régi-férfi amolyan állandóan hőstetteket végrehajtó szerepben tetszeleg. Szó sem esik róla, hogy a férfiak 10 százalékából sem válhatott valódi hős, de a több napos mosdatlanság, borosta, vagy a pár év alatt szélsőségesen elhízott test minden nap jelen volt a nő életében. Arról szintén nem, hogy már akkor is népszerűek voltak a szépfiúként induló szívtiprók, s csak később osztottak rájuk világmegmentő szerepeket.

...

Mindezek után ez a kép már nem is érdemel túl sok magyarázatot. Mondanivalója: a férfiak mind hős vaddisznó-vadászok voltak, akik véresen és mocskosan is hazamehettek, hisz vitték a zsákmányt. Ez volt életük értelme, az úton lévő, vadászó hősé. Ma viszont szegények kénytelenek csinos ingekben járni és csomagot cipelni a vásárolgató feleségük számára.

Végül nézzünk egy példát a nőkkel kapcsolatos, elmosó sztereotípiákra is.

...

Baloldalon csupa természetes, mosolygó, boldog nő, kicsit sem öltöznek tarka ruhákba, nem vetnek be női praktikákat. Édesanyák, háziasszonyok, sőt, gépírónő is akad közöttük! Jobb oldalon alkoholizáló, léhűtő fiatalok, akik mindenféle modern, őrült sportba vetik bele magukat. Felelőtlenek, természetellenesen túlcicomázottak. Hová tűntek erről az oldalról a dolgozó nők, a munka mellett gyereket nevelő édesanyák? Azok, akik éveken át keményen tanulnak, mert már megtehetik?

Azok, akiknek már eszük ágában sincs derékszorítót hordani, sőt, egészségtelen cipőket sem? A nők, akik komoly sportteljesítményeket értek el, vagy felfedeztek valamit? Akik immár szerelemből házasodnak, nem anyagi érdekből?

Változik a világ, de nem mindegy, hogy a változásoknak mely oldalait hangsúlyozzuk ki. Nagyon könnyű visszaélni azzal, ha valamit eltúlzunk, vagy hiányosan mutatunk be. Közös érdekünk küzdeni a modernizáció előnytelen, negatív oldalai ellen, de a megoldás ezúttal sem az, hogy mindezt hagyjuk kihasználni az ellenkezőjükkel visszaélni vágyóknak.

Legalábbis speciális esetekben.

Megdöbbenve olvastam a hírt, mely a júliustól életbe lépő, új büntetőtörvénykönyv erre vonatkozó, megváltozott szabályozását taglalja. Bevallom, egész más után kutattam, most mégis inkább írok erről, ugyanis meglehetősen nagy súlyú, gyermekeinket, leendő gyermekeinket érintő kérdésről van szó. 

Tehát: az új szabályozás szerint, ha egy 14-18 év közötti kiskorú fiatal létesít szexuális kapcsolatot egy 12-13 éves (12 évet betöltött, ám 14. életévét még el nem ért) gyermekkorúval, természetesen annak beleegyezésével, az a továbbiakban nem feltétlenül büntetendő. Tartok tőle, egyáltalán nem lesz az.

Kérdés, hogy egy ilyen életkorú gyermek mennyire szabad a döntéseiben és mennyire befolyásolja a többiek viselkedése, a rá nehezedő nyomás, a szeretetvágy, a divat, esetleg a részleges tájékozatlansága.

Az új Btk ráadásul azzal indokolta a döntést, miszerint  „a fiatalok szexuális érése, pszichoszexuális fejlettsége napjainkra jelentősen eltér” a néhány évtizeddel ezelőttitől. De vajon valóban ez lenne a helyzet? Nem feltétlenül. Sőt, a helyzet meglehetősen aggasztó, bár nem biztos, hogy a szigorú büntetésben a megoldás.

Szexuális tabuk, szexuális forradalom és szexuális szabadosság- avagy csöbörből vödörbe estünk?

Mindannyian ismerjük a múltról keringő legendákat. Látva egy-egy 15-16 éves gyereklányt, elborzadva gondolunk rá, hogy nem is olyan régen a vele egykorúakat talán anélkül adták férjhez, hogy bármit is tudtak volna a nemek intim viszonyáról. Ezután (idősek homályos elbeszéléseiből kiindulva) feltehetően házastársi kötelességgé vált számukra, néha már első alkalommal elborzasztó, ijesztő módon. Ezzel párhuzamban korhű leírások szerint bizonyos orvosok hisztériás tünetnek tekintették és ennek megfelelően kezelték a női orgazmus jelenségét akkoriban.

Az emberek többsége egyszerűen képtelen volt mit kezdeni a női szexualitással, így vagy tudomást sem vettek róla, vagy bűnös, beteges dologként tekintettek rá. Rengeteg írást találunk a múltból arra vonatkozóan, hogyan fogja vissza a nő ezzel kapcsolatos, bűnös késztetéseit. A férfi általában bármikor könnyíthetett magán, sőt, kifejezetten egészségesnek tartották, ha ezt bizonyos időközönként tartós kapcsolat hiányával is megteszi, például bordélyházakban. A nőtől főleg szerelmet vártak, hiszen az garantálta férje iránti feltétlen hűségét, hosszú távú ragaszkodását.

A női erkölcs szigorú felügyelete valójában a szexualitás elfojtására való törekvéssel volt egyenlő. Egyes országokban így van ez ma is. Azonban, míg az engedelmes feleségtől elvárják, hogy anyaságra, romantikára vágyjon, addig a nők egy részétől, vagy rosszabb esetben ugyanezektől a nőktől elvárják egyben azt is, hogy készséges szexuális kiszolgálói legyenek a férfiaknak. Természetesen nem a saját örömükre, hiszen akkor megint csak túl esetlegessé válna a hűségük.

A női szexualitással kapcsolatos, még ma is élő mítosz (sajnos gyakran ezt tükrözik bizonyos fiatalok által elérhető pornók is), hogy nem lehet benne öncélúság, lényege a kölcsönösség helyett a nő afölötti öröme csupán, hogy ő vonzó, kell a férfinak, kielégítheti potenciális partnerét. Kiváltója a tartós érzelmi kötődés, a hála, vagy a szimpla "hagyom magam bárkinek" jellegű igénytelenség.

A nemek egyenjogúságával és a szexualitás kutatásával kapcsolatos elvárásaink nem teljesülhettek maradéktalanul. A múlt prüdériáját, elfojtásait hirtelen a nyakunkba zúduló szabadosság váltotta fel, gyakran anélkül,  hogy lényegileg bármi is változott volna.

Ahogyan sok, elfojtással élő társadalom is erősen kétarcú, úgy a mi, állítólag teljesen felvilágosult mai-világunk is meghasonlott, félelmektől, gátlásoktól, kompenzálástól terhes. Gyakran érezzük, hogy nem ezt akartuk. Megmaradtak a kettősségek, az ellentmondások nem feloldódtak, hanem talán még inkább kiéleződtek. Valahogy a gyermekek felvilágosítására sem született igazi megoldás, legalábbis társadalmi szinten. A fiatalok egy része a szexualitás egészséges megismerése helyett úgy nő fel, hogy magyarázat nélkül zúdul rájuk egy halom először érthetetlen, riasztó képi hatás, mely jobb híján mégis, egyben izgató is számukra.

A jemeni kislányt 11 évesen akarták férjhezadni - link

S ahogy régen a házasság volt szinte kötelező 16-20 éves korban, addig ma ezt kötelezettségként a szüzesség szimpla elvesztése váltotta fel. Az egyik egy életre szólt, de a másik is örökre tönkretehet egy életet. 

Meglátásom szerint nem feltétlenül a korai (ebben a korban) folytatott kapcsolatokkal lenne probléma, sőt, nem is a puszta, érzelmek nélküli szex-el, inkább az ismeretek hiányából, kényszerből, megfelelési vágyból fakadó döntésekkel. S ez mindkét nemre igaz lehet.

Ahogyan egy 16-18 éves lány sok esetben még testileg is fejletlen volt a gyermekvállaláshoz, úgy ma sokszor lelkileg az, ahhoz, hogy szexuális kalandokba bonyolódjon, mégis ott a sürgető kényszer, hogy lemarad valamiről. Egy hasonló korú fiúra szintúgy igaz lehet mindez. Sokunk nem is sejti, mekkora frusztrációt okozhat a "barátnőszerzés" állandó kényszere az ebben a korban lévő fiúknak, s az érzékenyebb lelkűek mennyire rosszul viselhetik a rájuk nehezedő nyomást. Továbbmenve, gyakran még testileg is éretlenek e téren, s az ebből fakadó kudarcok egy életre meghatározhatják a szexualitásukat.

A szülő-gyerek kapcsolat sem mindig olyan nyílt és felhőtlen, hogy tabuk nélkül lehessen beszélni erről. Főleg, ha a szülők ugyanazt a prüdériát, kettős mércéket adják tovább útravalóként, amit egykor ők is kaptak. Látjuk összezavarodott gyerekeinket és őket hibáztatjuk (általában a lányokat) mert, ahogyan régen a normákat, ma a divatot követik. Ahogyan régen már gyerekkorukban hímezték a kelengyének valót és 15 évesen erősen koncentráltak a "férjfogásra", ma ugyanígy koncentrálnak a szüzesség elvesztésére. Miközben egyben rettegnek is az előítéletektől és hasonlóan próbálják szűziesnek mutatni magukat, ahogyan egykor tették. Látszatkapcsolatok születnek, szerelemnek álcázott szexkapcsolatok, melyekben talán felszabadultan élvezhetik az egészet, mégis hazudniuk kell, hogy ne szólják meg őket. Igen, nem csak a fiúk hazudnak szerelmet. Néha mindketten ezt teszik.

Vagy csapnivaló az egész, mégis csinálják, mechanikusan, megszokásból, a kiközösítéstől való félelem miatt, miközben szeretetre, elismerésre vágynának, melyet otthon talán nem kapnak meg de épp emiatt nem mernek kiszakadni a körforgásból, mást, tartalmasabbat remélni.

Apák (és anyák) biztatják a fiaikat arra, hogy minden héten másik barátnőt vigyen haza, míg lányaikat elítélik a sűrű partnerváltogatásért. Ahelyett, hogy mindkettőjüknek a szexualitás következetes, kölcsönös örömszerzésen alapuló, felelősségteljes, elővigyázatos megélését szorgalmaznák.

Fiatal fiúk erőltetik a környezetük kedvéért a korai "skalpvadászatot". Fiatal lányok a kettős nyomás hatására belemennek az orális, anális szexbe, nehogy elhagyják őket, miközben amíg tudják, őrizgetik a szüzességüket, holott ők maguk jobban élveznék mindennek ellenkezőjét. 

A pornó hatása

A gyerekek manapság gyakran tájékozódnak az internetről. És amit találnak, nem mindig megnyugtató. Ebből a szempontból múlt és jelen néha tökéletesen fedik egymást. Ugyanis visszatérő motívumként jelenik meg a szexualitás női kötelességként való bemutatása, amellett, hogy a pornók egy része teljesen alapvető momentumoktól távolodik el, pedig legyünk őszinték, legalább elkezdeni mindenképpen ezekkel kellene.

Felnőtt, kiforrott személyiségként élvezni egy, a "normálistól" bármilyen irányban kissé eltérő jelenetet inkább csak színesíteni fogja a szexualitást, azzal együtt, hogy egy önmagával tisztában lévő felnőtt tökéletesen különbséget tud tenni valóság és fantázia, szexuális szerepjátékok és hétköznapok között. Érdeklődése nem elfojtásból születik, szexualitástól független viszonyulásai nem ennek elfedéséből, elfojtásából, kompenzálásából fakadnak. Képes mindezt önmagára és a partnerére veszélytelen módon megélni.

Egy még fejlődő identitású fiatal esetében mindez erősen másképp festhet. Ezért nem maga a pornó a hibás, inkább annak túlságosan egyszerű elérési módja és a mögötte lapuló emberi álszemérem, az, hogy talán még most sem jutottunk el odáig, hogy saját gyerekeinkkel képesek legyünk nyíltan megbeszélni mindezt. Hisz gyakorta maga a szülő sincs tisztában önmagával, hezitál, évődik, bűntudata van saját vágyai miatt. Egyetlen lehetőségként az eltiltást látja, amely könnyen az ellenkezőjébe csaphat át, pedig a megoldás a nyíltság, következetesség, elfogadás és fokozatosság lenne.

Néha, mintha az ember félne a szexualitástól. Attól a szexualitástól, amely mindennek az alapja. A nemek tartanak egymástól, s pontosan azt kerülik, amire minden más épülhetne. Ezerféle fétis létezik, melyekkel a szexualitás kiegészíthető lenne, ha nem maradna ki belőle a lényeg. 

Lassan az egész testet (főleg a nőit) behálózza annak erotikus minőségben való bemutatása, a női nemi szerv pedig egyre inkább kimarad a "játékból". 

Ezzel párhuzamosan a férfi kizárólag saját nemi szervére redukálódik. Ezt a nemi szervet udvarolja aztán körbe a (néha több) női szereplő, mintha a férfi felizgatása lenne a kulcs mindenhez, s ezek a nők (leszámítva ha kifejezetten erőszakos a jelenet, ez a másik tipikusnak mondható, visszatérő momentum) olthatatlan nimfomániában szenvednének, s ők lennének azok, akik behódoló módon ráveszik a már-már passzív férfit a szexre. Mindennek fejében akár azt is mondhatnánk, kissé fiúsítják őket, különösen, ha a továbbiakban a jelenet java-részét az anális szex teszi ki. Vészjóslóan emlékeztet két férfi kapcsolatára ez, melyben bizonyos jellegzetességeiben ráadásul a valójában hímnemű válik egyre nőiesebbé, míg a nőnemű jelképesen saját nőiességétől fosztatik meg.

A nemek természetes ízlésével is szembemegy kicsit az egész, hiszen abban remélhetőleg egyetért mindenki, hogy inkább a férfiakra jellemző az a felfokozott vágy, amely nekik igazán tetsző nő hiányával egy kevésbé kívánatossal is beéri.

Visszatérve egy percre a prüdériára és az elfojtásokra, erősen él bennem a gyanú, hogy ezek hiányával a pornó is másképp festene. Nem lennének ennyire extrém irányzatai, nem menne néha már-már szembe mindennel, ami "természetes", ami "alap". A szexuális életet lehet színesíteni- sőt, talán kell is- van azonban különbség a között, hogy változatosságra vágyunk, vagy egyszerűen ki sem tudott alakulni az érett, egészséges szexualitás, s kerülő utakon lépnek felszínre az elfojtott ösztönök.

Egy korai kellemetlen élmény, egy felkészületlenül ért, zavaros, lelkileg felkavaró benyomás is könnyen ehhez vezethet. A gyakran akaratlanul is felbukkanó vizuális hatások csak rásegítenek minderre, de megeshet, hogy épp a követésük váltja ki.

Sok helyen azt írják, a törvény igazodni próbált a mai viszonyokhoz. Ahhoz, hogy egyre többen veszítik el 14 éves koruk előtt a szüzességüket. Talán inkább az lenne a helyes, ha nagyobb gondot fordítanánk mind egyéni, mind társadalmi szinten arra, hogy szexualitásukat egészségesen, szabadon, bűntudat nélkül- ám egyben felelősségteljesen megélő fiatalokat neveljünk.

A múlt felülvizsgálata megtörtént- de úgy tűnik, nem volt elég, vagy valami nagyon félresikerült ezzel kapcsolatban. Jelen társadalmunk felülvizsgálatára pedig egyre sürgetőbb a kényszer...

Régóta tudjuk, hogy a szülői minta és a szülő elvárásai mennyire meghatározóak a gyermekek fejlődésében. Mindez akár még a korai fiatalkorban is igaz lehet, annak minden lázadásával együtt. Egy viszonylag friss kutatás eredményei érdekes megállapításokra jutottak annak tekintetében, miben befolyásolja a lányokat apjuk nemekkel kapcsolatos beállítottsága.

A szakértők véleménye szerint a kislányok számára meghatározó az apa véleménye és elvárásai. Hiszen apjuk az, aki elsőként szolgáltat mintát a másik nem tagjai közül, így összességében azt fogja tükrözni számukra: mit várhat a társadalom a nőktől. Toni Schmader, a fent említett kutatás vezetője arra volt kíváncsi, mennyire jelentős ez a hatás.

Az iskolás kisfiúk és kislányok, továbbá szülők részvételével végzett kutatásban kérdőívek segítségével mérték fel a családban uralkodó nemi sztereotípiákat és a házimunka megosztást.

A kapott eredmények szerint a gyerekek hajlamosak azt a választ adni a nemi sztereotípiákkal kapcsolatban, amit anyjuk is, a viselkedésben mégis az apa elvárásainak van fontosabb szerepe, hiszen az anyától hallott elvek mellett a gyermek azzal szembesül általuk, hogy a férfit általánosságban megtestesítő apának milyenek az elvárásai a női nemmel, így vele szemben is. 

Minél kevesebb, a hagyományos nemi szerepekhez köthető elvárást mutat az apa, annál valószínűbb, hogy a lánya később nem elégszik meg a háziasszony szereppel. Az ilyen kislányok már gyerekkorukban sem hozzák a tipikusan "nőiesnek tartott" viselkedésmintákat. Nem imádják a rózsaszínt, nem nyafognak megjátszott módon, nem mesterkélten bájosak, és vegyesen játszanak "fiúsnak" és "lányosnak" tartott játékokkal.

A korábbi feltételezésekkel ellentétben a hagyományos nemi sztereotípiák hiánya nem zavarja össze a gyermekeket: a lányok felnőve társaiknál egészségesebb önérzettel rendelkeznek, tanulmányaikban sikeresebbek, motiváltabbak. Szeretnének szakmájukban kiteljesedni, de nem tagadják meg a családalapítást és gyerekvállalást sem. Emellett nem látják olyan összeegyeztethetetlennek ezt a karrierrel, mint a más családokban felnőtt nők, társukul pedig apjukhoz hasonló férfit választanak mindehhez, míg a hagyományos, "régimódi" elveket valló férfiakat inkább kerülik, idegenkednek tőlük, nem értik őket és a kezdeti fellángolások ellenére sem tudnak velük hosszú távon mit kezdeni. A kapcsolatok sikertelenségének fő okaként bizonyos tanulmányok egyértelműen a nemi szerepekben vallott eltérő elveket és az ebben eltérő családi hátteret jelölték meg. Még az sem ekkora probléma, ha a pár mindkét tagja erős egyéniség és más téren sokat vitatkoznak, ám a véleményük a nő-férfi szerepeket illetően hasonló. Ilyenkor ugyanis összességében nagyobb az esély arra, hogy megegyezésre juthatnak, ráadásul egyikük sem akarja a másikat egyszerűen azzal elhallgattatni, hogy az más nemű.

A kisfiúk motiváltságára, ambícióira összességében nem volt ekkora hatással az apa modern gondolkozása: sem rontani nem rontotta, de nem is javított rajta. Az ilyen családokban felnövő kisfiúknál vagy fiataloknál nem tapasztaltak nagyobb arányban elbizonytalanodást a nemi identitást vagy a férfiszerepet illetően sem- bár itt nem annak hagyományos formáját vesszük alapul. Azonban nem gondolták, hogy ők férfiként feleslegesek lesznek majd, ha például nem tudják irányítani vagy eltartani a családjukat. Sőt, annak ellenére, hogy tisztában voltak vele, nem lesz kizárólagos joguk, feladatuk mindez, képesek voltak (apjukhoz hasonlóan) a család leendő hasznos tagjának érezni magukat, különösen a házimunka, gyereknevelés terén- amellett, hogy tanulmányaikban is motiváltak maradtak. A nőkhöz való viszonyulásukat tehát erősen befolyásolhatja mindaz, ha látják, hogy a családban munkamegosztás működik és nem a hagyományos nemi szerepek jellemzőek. 

Az apa viselkedésében a házimunka megosztáson kívül a verbális közlés is mérvadó. Pozitív hatással lehet lánya ambícióira, ha kerüli az olyan kifejezéseket, mint "lány létedre", vagy "a lányok ehhez nem értenek". Ilyen fiútestvér esetében a kissé összetettebb "a fiam tehetséges, csak lusta" és a "lányom azért tanul jól, mert szorgalmas" is.

Egy, az említettől független kutatás hagyományosan férfiasnak tartott, reál szakokon tanulmányokat folytató, továbbá még pályaválasztás előtt álló lányok és fiúk szüleinek elvárásait hasonlította össze a fiatalok teljesítményével és ambícióival. Az előbbihez hasonló eredményekre jutottak: sok lány számolt be arról, hogy a középiskolában elért kiváló jegyeik ellenére a szülők óvni akarták a "nehéz pálya választásától", amit többnyire azzal indokoltak, hogy "nem fogja bírni". A fiúk közül azokkal kapcsolatban sem fordult elő hasonló, akik középiskolai tanulmányaik alatt rosszabb jegyeket szereztek és kétséges volt az adott szakra történő bejutásuk. Sőt, náluk ilyenkor inkább a "tehetséges vagy, csak kicsit lusta, de menni fog!" biztatással éltek nagyobb arányban. Sok lány mesélt róla, hogy azért nem próbálja meg a felvételit, mert valóban tart tőle, túlságosan nehéz lesz számára a megmérettetés, annak ellenére, hogy érdeklődik a pálya iránt.

Mindez viszont ahhoz az érdekes helyzethez vezet, hogy a vizsgált szakokon tanuló lányok között kevesebb lemorzsolódás tapasztalható, mert valószínűleg csak az igazán tehetségesek és elszántak vágnak neki, akik vagy megfelelő biztatást kaptak szüleiktől, vagy ellenkezőleg, előtte talán már szüleik bizalmatlanságával is kénytelenek voltak szembenézni. Fiúknál azonban ez a kifejezetten nemükkel kapcsolatos szűrő egész egyszerűen nem létezik.

Ahogy fentebb szó volt róla, a családból magunkkal hozott nemi sztereotípiák a párválasztás terén is erősen hatnak és nehézkes eltekinteni tőlük.

Kutatók azt tapasztalták, hogy a "modern" szülők lányai elsősorban "modern" gondolkozású férfiakat vonzanak, míg a hagyományos családokban felnőtt lányok sajnos akkor is hajlamosak apjukhoz hasonló férfi mellett kikötni, ha tudatosan kerülni próbálják mindezt. Ez önmagában nem lenne katasztrófa, ha mindkét fél elégedett az adott helyzettel. De különösen igaz erősen szexista vagy bántalmazó apa esetén, még akkor is, ha a gyermek és az apa viszonya kifejezetten rossz volt. Mindezt azzal magyarázzák, hogy a sorozatos negatív hatásoknak köszönhetően az ilyen nők önmagukba vetett hite erősen lecsökkenhet, ezért a férfiak könnyen elhitethetik velük, hogy nem érdemelnek jobbat.

Gyakran nincs elég erejük kilépni egy már fennálló kapcsolatból, főleg ha fiatalon, önálló egzisztencia nélkül vágtak bele, annak érdekében, hogy minél előbb elmenekülhessenek otthonról. Súlyosbítja a helyzetet, ha ilyen kapcsolatba születnek a gyerekeik is, hiszen akaratlanul át fogják adni nekik a magukkal hozott mintákat, berögződéseket.

Szreteotípiák nélkül- a kislány, aki 10 éves koráig az őserdőben nőtt fel természetfotós szüleivel

És a "végeredmény", ma:

Válassz sikeres férfit! – záporozik ránk szinte mindenhonnan a jótanácsok tömege. Ő az igazi férfi! Minden nő a lábai előtt hever, nagykanállal falja őket. Megvan mindene: lakás, autó, egzisztencia. S ami a legelengedhetetlenebb: társadalmi státusz! Önbizalma teljében, férfiasságának teljes tudatában potenciája 100%-os. Így nincs más dolga, mint válogatni az iránta rajongó hölgyjelentkezők köréből, majd a kalandozások után kiválasztani azt az egyetlen szerencsést, akit élete végéig boldoggá tehet. Akinek ő lesz a főnyeremény!

Kettős mérce: a nő szexualitásának árt a karrier, míg a férfiének használ. A nő túlhajszolttá válik, megkeményedik, bezárkózik, képtelen átadni magát az ösztöneinek, az érzéseinek, az élvezeteknek. A férfiszexualitásnak viszont egyenesen feltétele a siker. Míg a nő karrierje tönkreteheti a pár szexuális életét, a férfié nagyban elősegíti mindkét fél boldogságának beteljesülését. Ez az élet rendje: a családfő helytáll, verseng, tettre kész a külvilágban. Legyőzhetetlennek érzi magát, míg felesége hátteret biztosít mindehhez és elégedetten nyugtázza: övé lehet a legnagyobb macsó.

És most nézzük a tényeket. Miért is ne ragaszkodj feltétlenül a sikeres férfiakhoz? Természetesen ragaszkodhatsz hozzájuk, de akkor nem árt felkészülni. Sok küzdelem vár rád, szükséged lesz empátiára, elfogadásra és nem utolsósorban realitásérzékre, hogy a hibát ne önmagadban keresd majd a kudarcokért. Úgy talán sikerül átvészelnetek a férfi sikerességével járó ellentmondásokat is. Azt, hogy anyagiakat várhatsz tőle, de a szexuális beteljesülést talán hanyagolnod kell, vagy máshol keresned. A kertész, medencetisztító, pizza futár, pincér, esetleg a szomszéd deszkás srác karjaiban.

S hogy talán kevésbé lesz zökkenőmentes, mintha egy hétköznapi társat választottál volna. Nem csak azért, mert kevesebb időt tud majd veled és a közös gyerekeitekkel tölteni, mert könnyen eltávolodhattok egymástól, mert úgy érzi: ő a főnök a kapcsolatban, vagy mert esze ágában sem lesz kivenni a részét a házimunkából. Előfordulhat, hogy szex terén sem fog működni a dolog.

Merevedési zavarok: ki ne hallott volna róla? Eddig úgy hittük, a különböző okok között a férfi sikertelensége szerepel az elsők között. Vagy egyenesen az, ha a nő relatíve sikeresebb nála. Kétségkívül problémák forrása lehet mindez, főleg egy olyan átmeneti időszakban, amikor a régi szerepeket néha szinte ránk akarják préselni mindenfelől.

Hiába lennének boldogok a szerelmesek, hiába nem szeretnének erre figyelni, naponta elhangzik a kérdés: mennyit keresel? És a párod? Hogy hogy így? Hát miért nem szerzel valami jobb munkát? Ennyire vitted?

Maguk a nő szülei is rossz szemmel nézhetik a dolgot. A férfiakat pedig feszélyezni fogja mindez. Míg a társadalmi körülmények nem tisztázódnak, hatalmas erőre van szüksége egy párnak ahhoz, hogy felvállalják egymást és a közös életet, kiálljanak az ellenvéleményekkel szemben és ne úgy hajtsák álomra a fejüket, hogy tüskék maradnak bennük.

De ki gondolná, hogy a férfi karrierje jobban árthat a szexualitásnak, mint a nőé?

Nem csekély, mintegy 85%-ra tehető a merevedési zavarokkal küzdő férfiak közül azoknak a száma, akik nem a párjukét, hanem saját karrierjüket jelölték meg első helyen az okok között. Egész pontosan a munkahelyi stresszt, a túlhajszoltságot. Ha ez még nem lenne elég, bármilyen vonzónak is tűnhet a régi normák szerint a vezető beosztásban dolgozó, sikeres férfi, közöttük jóval nagyobb arányban fordul elő ez a probléma, mint az alkalmazottak körében.

A megkérdezettek említett 85%-a jellemzően 8 óránál többet dolgozik naponta- derül ki a Magyar Szexuális Medicina munkacsoport és az Origo közös felméréséből, melyen több mint 1500-an vettek részt.

Igaz, az eredmények 2006-ból származnak, de a helyzet azóta csak romolhatott. Bizony, a szexuális problémák jelentkezése kapcsán nem a feminizmus és a nemek hagyományos szerepének felbomlása a fő felelős.

A merevedési problémák bizonyos értelemben a sikeres életmód velejárói. A potenciazavarral küzdők többsége felelősségteljes munkakörben dolgozik, és az átlagosnál több időt tölt munkahelyén, háromnegyedük a munkahelyi stresszben látja a probléma gyökerét. Ellentétben a nőkkel: náluk inkább az otthoni, párkapcsolati körülmények számítanak.

Mivel az igazsághoz tartozik, ki kell rá térnünk, hogy a már említett társadalmi megítélés miatt a feleség karrierje is okozhat átmeneti zavarokat. Akár kibékíthetetlen ellentét is feszülhet ennek folytán a felek között, mely váláshoz vezethet, de az esetek többségében mindketten képesek alkalmazkodni a fennálló helyzethez. Ilyenkor inkább a környezett rosszallása, elmarasztaló véleménye frusztrálja a párt, s az emberek jelentős részének még mindig nincs elég ereje mindezzel szembenézni. Feltehetően ezért fordul elő annyi hűtlenség, ezért létezik annyi rejtegetett kapcsolat, melyeket nem mernek felvállalni a nyilvánosság előtt. Egy több mint 2500 nyilatkozó által kitöltött internetes kérdőív eredményei szerint a férfiak 83%-át nem érinti kellemetlenül, ha felesége karrierje nagyobb az övénél.

Csak körülbelül negyedük jelölte meg a merevedési zavarok egyik lehetséges okaként azt, ha párja sikeresebb, mint ő maga. Más megközelítésből: 10 ezzel élő férfiből csupán maximum 4-nél játszhat szerepet valamilyen formában mindez.

A női válaszolóknak ellenben több mint 50%-a aggódik emiatt (a női magazinok riogatásai megtették a hatásukat)- feleslegesen, viszont csak egyötödük látja úgy, hogy ez az egyetlen káros tényező, továbbá hosszútávon is ellentétek forrása lehet.

A két esetben teljesen más nehézségekkel kell szembenéznünk. Mindkettő sok erőt, kitartást, sőt, összetartást kíván, gyakran szakember segítsége nélkül meg sem oldhatók.

A köztes megoldást senkinek nem javasolnám: szerezzen egy sikeres férfit, aki kényelmes életet biztosít neki, és titokban tartson egy átlagos szeretőt, akinek így a környezet rosszallásával sem kell szembesülnie. Bár tartok tőle, többen választják ezt a megoldást, mint valójában tervezték. Az egyén felelőssége ilyenkor vitathatatlan, viszont tegyük hozzá, gyakran az élet is félrevezet bennünket. A tündérmesék ugyanis egyáltalán nem ilyesmit próbáltak elhitetni velünk a hercegekről.

Végül megemlíteném: a nőnél nem sikeresebb, nem munkamániás, nem túlzottan karrierista férfi egyáltalán nem egyenlő a sikertelen, vagy magát haszontalannak érző férfival. Inkább olyan embert értsünk alatta, akinek fontos a családja, van elég szabadideje, szívesen részt vesz a gyereknevelés küzdelmeiben, nehézségeiben és örömeiben. Tudja, mikor van a gyermekei születésnapja és el tud menni az ovis farsangra is. Akivel boldog párkapcsolat és élvezetes együttlétek várják a nőt és nem kell idegenként élnie a saját családjában. Aki mellett a másik ember is kiteljesedhet, de mindketten képesek rá, hogy ott legyenek támaszként egymás számára, ha kell. Talán némileg kisebb házban, szerényebb körülmények között, de egészségesen és boldogan.

Első alkalommal "költözött össze" a Fonogram és a VOLTfolió; a két díj remekül egészíti ki egymást, hiszen egyikben zenei újságírók és további szakemberek díjazzák az elmúlt év kiemelkedő zenei alkotásait, a másikban pedig a zenészek szavaznak a zene, a kultúra terén legjobb teljesítményt nyújtó médiaszereplőkre, médiumokra. Tizenhárom hazai, valamint öt külföldi kategóriában ítélte oda a szakmai zsűri a Fonogram-díjakat, míg a VOLTfolió-Fair Play díjak nyolc kategóriában leltek gazdára. 

A különböző kategóriák nyertesei megtalálhatók a www.fonogram.hu/nyertesek oldalon.

Norvégiában a nőknek is kötelező lesz a sorkatonaság- olvasom. Ezzel Európában az első és egyetlen olyan ország lesz, amely ezt a kötelezettséget az eddig gyengébbnek gondolt (még ha nem is mindenben, sőt, néhol egyenesen erősebbnek hitt) nemre is kiterjeszti. Más országokban lassan már a férfiak is mentesülnek alóla, hiszen a mai háborúkban- mondják sokan- nem feltétlenül a bevethető emberek száma mérvadó. Ez is egyenjogúság a maga módján, ha nem lesznek katonák a nők, ne legyenek a férfiak sem? Hisz a modern technika immár lehetővé teszi, hogy csak azok válasszák ezt a pályát, akik hivatásuknak érzik. És háborúzni is ők menjenek. Helyes-e vagy helytelen, felelőssége-e az egyes, kettes, néha békés és pacifista embernek háború esetén megvédeni a hazáját? Nos, Norvégiában egyetlen párt kivételével az összes többi egyetértett abban: a nők is készüljenek fel. Valamire.

Hogy a döntés formális-e, vagy teljesen megfontolt, komolyan vett, azt egyelőre nem tudni. Női sorozás természetesen lesz, a fő kérdés, hogy mi a cél: Anne-Grete Stroem-Erichsen szerint a példa történelmi jelentőségű és méltó tisztelgés a nők szavazati jogának kiterjesztése előtt.

De van-e több is benne, mint tisztelgés? Ha a védelmi miniszter úgy értette, a nőktől is elvárják majd a kemény kiképzéseken való részvételt, le a kalappal, valóban, komolyan tenni akarnak valamit. Ha viszont formális lesz az egész és nem a bevethetőségre mennek rá, kérdéses, használtak-e egyáltalán a lépéssel vagy ellenkezőleg, újabb támadásoknak teszik ki magukat?

Pro és kontra...

A nők egyébként eddig is részt vettek a háborúkban, azokon a területeken, ahol erre lehetőségük nyílt. Ők álltak helyt, egyedül, a távol lévő férfiak helyett is. Háború után is nekik kellett megpróbálni talpra állítani a család, ország gazdaságát. A fronton ápolónőként segédkeztek a sebesült katonák mellett. A gyógyítás, a betegek, sebesültek ápolása éppen olyan fontos feladat, mint a harc. A férfi harcolt a nőért, míg a nő a végletekig legyengült, golyót kapott férfi életéért küzdött aztán.

A katonatársaknak erre nem mindig lett volna ideje, őket várta a frontvonal.

Emancipált nőként is nagyon nehéz megítélni (egyáltalán nem azért, mert az ember ki akarja húzni magát a nehézségek alól) mi a leghelyesebb. Ha a nők is katonák lesznek, ki vigyáz a gyerekekre? Ki marad velük?

Köztes megoldás lehet, hogy a legkiválóbbak harcba mennek (nők és férfiak közül egyaránt), míg a többiek maradnak. Köztes- de nem biztos, hogy helyes. A kizárásos alapon otthon maradókról nem tudni, hogy gyereknevelésben megállják-e a helyüket. 

Viszont az sem jó, ha védtelenül marad a nő. Az egyik barátom mondta: "A nők nem azért nem mennek háborúkba, mert ne lennének képesek (főleg a mai világban, ahol már nem feltétlenül fizikai erő függvénye ez) eleget tenni a feltételeknek, vagy békésebbek lennének a férfiaknál. De gondoljunk bele: ha egy ország lakosságának nőtagjai vesznek oda, annak az országnak annyi. Ennek ellenére, ha mi elmegyünk, nálatok is legyen fegyver. És tudjatok vele lőni."

Ha ez a célja a nők sorozásának, ha valóban komoly feltételekkel történik és megtanítják e téren felelősséget vállalni, "lőni" őket, a szeretteik, családjuk, nemzetük és nem utolsó sorban önmaguk érdekében (amellett, hogy bizonyára többen is lesznek, akik háborúba mennek közülük) az szép és nemes szándék. Egyetlen férfiről sem tudom elképzelni, hogy nyugodt szívvel hagyná otthon védtelenül azt, akit szeret.

A nők sorozása más téren is bizonyulhat hasznosnak...

Másik vélemény: "megtudhatják, milyen nehézségeken kellett évtizedekig átmenniük a férfiaknak. A katonaság nem csak fizikai, hanem lelki próbatétel is. Gyakran könyörtelen, hierarchikus rend uralkodik, a gyengébbeket elnyomják az erősebbek. Ez nem feltétlenül szerencsés, de a nők talán azt gondolják, egy közös, jó buli, a féktelen kicsapongások kora, csajozás, iszogatás. Tapasztalják csak meg élesben!"

A nemi erőszak elleni védekezés is könnyebbé válhat, egy olyan országban, ahol a férfiak számíthatnak rá: a nők is elsajátítottak néhány fogást. A ma embere egyébként is sokat gyengült, a városiasodás, elkényelmesedés folytán gyakran kifogna rajtunk az, amivel nagyanyáink már hajnalban felkelve végeztek, két óra alatt. A fizikai állóképesség amúgy is sok téren hasznos lehet, ki gondolná, még ott is, ami aztán tényleg, végképp tipikusan női jellemző: állítólag a sportolónők is jóval könnyebben szülnek.

Egyszóval: ártani biztosan nem árt. Sőt, a világért sem ez az oldala a leghangsúlyosabb, de sokak szerint még szexi is lehet. Elvégre, állítólag a nők is vonzódnak az egyenruhásokhoz, a chip and dale showk nem véletlenül használják fel olyan előszeretettel műsoraikban ezt. 

A női katonáknak természetesen szembe kell nézniük majd egy jó adag előítélettel: ha nem felel meg valaki a követelményeknek, jön a "mégiscsak nő!" elégedett összekacsintás. Ha megfelel, viszont rögtön megkaphatja a "nőietlen" jelzőt. Pedig talán együtt is megy a kettő, csak a hozzáálláson, nézőponton kell változtatni.

A női lélek...

...kutatása érdekes terület, annyi egymásnak ellentmondó vélemény röpköd róla, mint szinte semmi másról. Áskálódó, aljas, rosszindulatú, bajkeverő. Ám mégis békés, szeretetteljes, gondoskodó, távol áll tőle minden ártó szándék.

Végeztek egy kutatást, melynek eredménye az volt, hogy ha a nőket nem figyelik, hajlamosak a férfiaknál talán még több "bombát" is ledobni ellenségeikre számítógépes szimuláció során. Ha viszont figyelik őket, erősen visszafogják magukat, így felelve meg a társadalmi elvárásoknak.

Más kutatások állítólag ettől eltérő eredményt hoztak: a nők megegyezésre törekszenek, a békét szeretik. Soha nem támadnának senkire, inkább hajlamosak alkalmazkodni, az ütközések elkerülésének érdekében engedni. 

A válasz valószínűleg valahol középúton lesz.

Mindenesetre, Lise Meitnerről az a hír járja, háborúellenessége folytán tagadta meg (a többszöri felkérés ellenére is) az atombomba kutatásokban való részvételt. Nyilvánvalóan nem kis egyéni előnyökről mondva le ezzel.

Természetesen a felől sem lehetnek kétségeink, hogy ez sok hozzá hasonló férfire is igaz- egy hétköznapi nőre viszont egyáltalán nem biztos, hogy igen.

Czóbel Minka különleges nő volt, mégsem emlékezünk meg róla. Nem tanuljuk verseit, nem is nagyon ismerjük a nevét.  A költőnő gróf Vay Evelinne és Czóbel Imre gyermeke volt, a legjobb nevelésben részesült. Minka, báró Orczy Lőrinc generális-költő dédunokájaként egész Európát bejárta és a Sorbonne-on végzett Párizsban. A századfordulón a család elszegényedett, így Minka szinte ki sem mozdult szülőfalujából, Anarcs-pusztáról. Sógora Mednyánszky László festőművész biztatására kezdett írni. 

Ahol nem söpört végig a feminizmus romboló ereje…

Szeretet, Őszinteség, Béke, Kölcsönös megbecsülés és megbecsültség? Szemben az elszabadult, vad liberalizmussal, a lezülléssel, prostitúcióval?

Sok fiú (sőt, néha sok lány?) irigykedve vágyódik el olyan országokba, melyekben még "nő a nő és férfi a férfi". Hisz mi folyik itt? Mindenki kivetkőzött önmagából, nincsenek már erkölcsök, divattá, erőltetett agymosás általi kényszerré vált a homoszexualitás, a metroszexualitás, a nemek összemosása.

Márpedig nő és férfi különbözik. Nagyon helyes volt az- kiáltanak fel sokan- amikor még másra nevelték a kislányt és a kisfiút! S lehetőleg minél több titok övezte mindkettőt a másik számára. Gyakran a szülők egyengették a fiatalok párválasztását, ezért is maradtak tartósak a házasságok. Tiszta ügy.

Ennek az elszabadult állapotnak nem lesz jó vége- főleg annak, hogy ennyire (f)elszabadultak a nők. Mert egy tisztességes, patriarchális társadalomban a férfi sem engedi el magát! Így kimúlunk, eltűnünk, s jönnek a helyünkbe olyanok, akik még tudják: mit jelent a tartás, s hol a nemek helye.

De mi is az ára ennek a „tartásnak”?

Japán:

„A japánok több mint fele szerint a házas nőknek munkavállalás helyett otthon kell maradniuk és a háztartás vezetésével kell foglalkozniuk egy kormányzati felmérés szerint.”

http://hvg.hu/karrier/20121216_japan_no_munkahely

Vajon miért is? 

„Nagy nap a fizetésnap a japán férfiak életében. Nem mintha ez a teljes fizetésükhöz való hozzájutást jelentené, de legalább a havi zsebpénzüket megkapják – ha az asszony is úgy akarja.”

http://nokesferfiak001.blog.hu/2013/05/11/http_hetek_hu_hatter_201210_japan_ferfiak_az_asszony_arnyekaban

„Sztereotípiák szerint a japán nők kedvesek, simulékonyak, szívesen hallgatják a férjüket. Valójában sok japán nő erős, nagyon jól meg tudja oldani a problémákat, rátermett és rengeteg jó ötlete van. Ezt persze eltitkolják a nemi diszkrimináció miatt. Kettős személyiség lakik bennük: egyszerre romantikusak és ridegek, halk szavúak és szókimondóak, félénkek és bátrak.”

Ahol az egyik nem meghasonlott, ott a másik is az lesz…

„Különösen az idősebb korosztályban találhatunk olyan nőket, akik kifejezetten örülnek a férjük halálának, szinte kivirulnak (ez jellemző elég sok nőre) és ilyenkor vannak, akik új életet kezdenek. Többet tudnak más dolgokkal foglalkozni. Egy idős hölgy a férje temetéséből kapott pénzen segítette a külföldi diákokat, Nepálban létrehozott egy iskolát, és még hízott is, nagyon boldog és mindig azt mondogatja, hogy roppantul örül annak, hogy túlélte a férjét. Azért hetente visz a sírjára virágot. Japánban sokan elválnak idős korban, mikor rádöbbennek, hogy gyakorlatilag nem is ismerik egymást és áthidalhatatlanul eltávolodtak egymástól. A férj miután nyugdíjba vonul, így elveszítve az élete célját, csak otthon téblábol, nem nagyon tud mit kezdeni magával. A férfiakra nem túl kedves jelzőket is aggatnak a nők, mint „nagyméretű háztartási hulladék”(mert csak a helyet foglalja, és nem tehetik ki őket).„

http://japanfelderito.hu/a-nok-helyzete-japanban-2-resz/

Vagy jöjjön személyes kedvencem: az arab térség. Ők jelentik a legnagyobb veszélyt ránk, a pusztuló nyugatra. Mélyen erkölcsösek, s világosan kijelölt a nők helye a társadalomban. Tisztelet, megbecsültség, férjhez-menés (adás?) szűzen, szerénység, családi béke. Rendíthetetlen, férfias családfők, akik sok európai (sikertelen) férfi szemében jelképezik a rendet magát. Mit tudnak ők, hogy képesek kordában tartani asszonyaikat és társadalmukat? S így bő a gyermekáldás, nincs női hűtlenség, félrelépés, (nemi erőszak előfordul, de hát egy aprócska, szükséges rossz, oda se neki.

Nos, tudnak tömeghisztériázni.

"Nyugat-Európában elterjedt, és a XV-XVII. századokban tömeghisztériává nőtte ki magát."- Dr. Kéry Katalin könyvében olvashatjuk e sorokat.

ByeAlex is megosztotta országunk lakosságát, lehet őt szeretni, utálni, észre sem venni, s bizony, a férfiak jó feléből tömeghisztériát váltott ki. 

Sőt, egyes vidékeken még mindig divat mindez.

index.hu/kulfold/2011/12/03/kurvak_lesznek_a_szaudi_nok_ha_vezetnek/

És a megoldás persze az, hogy zárjuk be a nőt. Egyedül. Otthon, a gyerekkel (akinek ha esetleg valami baja esik, apuka sehol nincs, hogy elfuvarozza őket).

Amíg minden apróságtól ennyire rettegnek a férfiak és hasonlókat vizionálnak, ne lepődjenek meg, hogy a feminizmus létjogosultságot érez. Rengeteg radikális feminista lépéssel nem értek egyet, de ha bármire jó az állandó, alternatívaként való jelenlétük, hát arra biztosan, hogy ne csússzunk vissza a nőellenes tömeghisztériák korába. Van-e itt, nyugaton miért harcolnia a feminizmusnak? Nos, szívem szerint azt mondanám: nincs. Szépen, természetes úton is alakulnak a dolgok. Bár lassan, de a nők aránya növekszik a kvótamentes területeken is. A férfiak nagyon sokat változtak és folyamatosan változnak az utóbbi évtizedekben, a statisztikáink ellenére rengeteg jó példát, boldog párt látok magam körül. De ennek ellenére nekünk, "nyugati" nőknek gyakran (szerencsére inkább idegenek, mint barátok) a kelettel példálóznak, ahol még mindig a természetes nemi szerepek szerint épül fel egy társadalom, közben betegnek, elferdültnek tüntetve fel a "mi világunkat"- a karrierista, dolgozó, érdeklődő nőkét és az ezt elfogadó férfiakét, akik sok esetben társak a házimunkában és gyereknevelésben is. Ha nem lenne a feminizmus visszafogó ereje, talán újra kitörhetne a tömeghisztéria. 

Kizárólag ezen illetők véleményét közlöm: Mert itt a nők- szerintük- a férfiakat utánozzák. Csak ezért szereznek diplomákat, foglalkoznak tudománnyal, vagy szeretnek kimozdulni. Ezért vágynak hobbikra, érvelnek, ha úgy érzik igazuk van és nem akarják, hogy a férfi vezesse őket. Egyébként, engedve természetes női hajlamaiknak, tökéletesen boldoggá tehetné őket a főzés és az otthon díszítése, férjük kiszolgálása. S mindez természetesen agymosás hatására történik, nem pedig azért, mert itt (sok más országgal ellentétben) lehetőség van rá.

S ha ez még kevés lenne: valami tébolyító dolognak lehetünk tanúi, hisz a nő- mit akar! Majmolja a férfit, a helyére tör és egyenesen meg akarja fordítani a nemi szerepeket. Nőt akar faragni belőle (= valakit, akinek vonzó a külseje, nem elhízott, ápolatlan, hanyag, hanem ad magára, odafigyel a megjelenésére, testére). Pedig máshol, pedig régen, tudták még, hogy az igazi férfi... egy fokkal szebb az ördögnél. Ha már két fokkal, akkor nő. :) (Főleg a kevésbé vonzóak szerint).

Aztán- mondják sokan- ott van az a becsülendő tényező is, hogy arrafelé még tudják, mi az ami természetellenes. Halállal büntetik a homoszexualitást, ami nálunk – a metroszexualitással együtt – kényszeres divattá vált. A férfiak nőkké változnak (dehogy, szó se róla, bár néha komolyan az az érzésem, hogy egyesek nagyon irigylik a nőket).

Arrafelé még férfi a férfi! A divat, feminista agymosás nem volt képes hatással lenni rá.

Szóval: tudnak hazudni.

„Irigylésre méltó helyzetben érzik magukat Szaúd-Arábiában a meleg férfiak, mert a heteroszexuális pároktól eltérően ők nyilvánosan is megcsókolhatják egymást vagy kéz a kézben sétálhatnak végig az utcán. Az elit magánegyetemeken – ahol a nemek szigorúan el vannak különítve egymástól - állítólag azok a diákok pironkodnak, akinek nincs saját fiúkedvesük.”

„Egy rijádi állami iskola angoltanár elmondta, hogy a különösen szép fiúk mindig jó jegyet kapnak a vizsgán, mert mindig akad a tanárok között olyan, akinek megdobogtatják a szívét. A tanár szerint előfordul, hogy idősebb diák elhalasztják vizsgáikat csak azért, hogy fiatalabb kedvesük mellett maradhassanak az egyetemen.

Egy dzsiddai magánfőiskola diákja azt állította, hogy iskolájában egyáltalán nem szégyen fiúszeretőt tartani, sőt azok szégyellik magukat, akiknek nincs kedvesük a saját társai között. A tanév kezdetén mindig szemügyre veszik az új diákokat és kinézik maguknak a legszebb fiúkat, akiket aztán megpróbálnak meghódítani.”

A nőknek persze vigyázniuk kell a szüzességükre, rendjén is van ez így. Ha csak orbitális hazugságokkal lehet fenntartani egy működőképes társadalmat, ám legyen. A lényeg, hogy a leszbikusság például a feminizmus torz agyszüleménye, erkölcsös, igazi nőnek eszébe sem jutna ilyesmi. (Az alapvető emberi tisztelet szintjénél nem szimpatizálok jobban a leszbikusokkal, főleg, hogy nem is ismerem őket. Szerencsétlenségemre csak kéretlen internetes képek formájában, egészen véletlenül kerültek elém, így elrettentő módon éppen a patriarchális férfifantáziák kielégítésére hívatott tartalmak formájában szembesültem leszbikusnak tűnő nőket ábrázoló vizuális ingerekkel. És most már tudom: ezzel nagyon nem vagyok egyedül. Talán mindenki egységesen műveletlennek fog tartani érte, de leszbikus-feminista szerzőnők könyveiből is szinte teljesen tájékozatlan vagyok. Különben nem árt egy kis pontosítás ez ügyben. Inkább igaz lehet, hogy sok leszbikus válik feministává, ez az út könnyebb nekik, mint az, hogy sok feminista válik leszbikussá).

„Az Okaz című napilap ugyanis egy szokatlan, kétoldalas cikkben írt arról, hogy az iskoláslányok körében „járványos a leszbianizmus”. A cikkben szó esett az iskolai mosdókat zajló leszbikus szexuális aktusokról, a társaik közeledését visszautasító diáklányok megbélyegzéséről, a „megrögzötten leszbikus” diáklányaikra panaszkodó tanárokról.”

http://www.hatter.hu/archivum/?q=node/1063

Mondjuk elég zavaros a helyzet.

http://vilag.transindex.ro/?cikk=16665

„Tavaly februárban a bahreini rendőrség több férfit – zömében Öböl-menti országokból valót – tartóztatott le egy "melegpartin". Iránban általában mondvacsinált vádakkal tartóztatják le a melegeket; ám tavaly szeptemberben három férfit homoszexualitás vádjával kivégeztek. (A leszbikusoknak "könnyebb" dolguk van: Iránban például csak a negyedik elítéléskor rónak ki rájuk halálbüntetést.)„

Arrafelé vannak „melegpartik”? És a nők miért lettek leszbikusok? Biztosan megfertőzte őket a metroszexualitás és a feminizmus eszméje.

„A muzulmán többségű országokban ritkán fordul elő, hogy valaki nyíltan vállalja a homoszexualitását, jóllehet gyakorlására tág tér nyílik a színfalak mögött. Az olyan kíméletlen törvénykezésű országokban is, mint Szaúd-Arábia.„

„A gazdag afgánok pedig "basabazikat" (táncos fiúkat) vásárolnak szeretőnek.”

Azt a metroszexuális mindenit.

Nem véletlenül szőrtelenítenek annyira. (Persze, tudjuk, hogy egy működőképes társadalomnak ez az ára. Csak a felső tízezer, a kiváltságosak tehetnek meg mindent. Ők irányítják a többi embert, ők szabják meg, a többség mit gondoljon, milyen keretek között mozoghat. Zokszó nélkül fejet kell hajtani és elfogadni, hogy saját szabályaik rájuk soha nem érvényesek). Ezzel együtt, úgy tűnik, adott egy hatalmas szabadság- a színfalak mögött. Bár ennek megvan a maga ára. S részemről hajlok rá, hogy azt gondoljam, e szélsőségek (amit mutatsz, s aki valójában vagy) csak még inkább felfokozzák egymást. "Végezzünk ki néha pár meleg férfit- önmegnyugtatás gyanánt, mintha saját, elfojtott, elfeledett "bűneinket" is rájuk vetítve végeznénk ki..."

Bingó az angolul tudóknak.

http://themuslimissue.wordpress.com/2013/01/05/gay-relations-flourish-in-saudi-arabia-the-kingdom-in-the-closet/

Ezen írásunk tájékoztató jelleggel született. Nem a férfiak egységes véleményét hivatott közölni, hiszen a férfiak nagyon sokféleképpen gondolkozhatnak. Szerencsére rengetegen tisztában vannak azzal, hogy ami történik velünk, az javarészt természetes folyamat (még ha időnként nehézségekkel is jár) továbbá elfogadják és üdvözlik ezt.

A cikkben említett társadalmakat nem célunk elítélni. Semmi bajunk nincs sem a homoszexuálisokkal, sem a szabad akaratból, esetleg vallási meggyőződésből viselt, egész testet elfedő öltözettel, sem a férjüket valójában irányító háziasszonyokkal.

Mindenkit szeretnénk megkérni, hogy ezen információk függvényében, a tartalomra magára vonatkozóan kommenteljen.

Rá kellett keresnem a nevére. Annyi derengett, hogy valahol láttam, hallottam már róla. És így utólag kötni tudom egy néha látott kliphez és egy origos hírhez, melynek valami olyasmi volt a címe, hogy ByeAlex vonaglott a színpadon. Belekattintottam, aztán vissza, mert nem ehhez a fajta vonagláshoz szoktatott engem ez a könyörtelen, agymosó, kérlelhetetlen média. A klip pedig valami enyhén retro (nekem), a viván láttam párszor. Véletlenül. Éppen akkor ment, amikor bekapcsoltam, három hetente talán egy-egy alkalommal a tévét.

Állítólag néha be kell kapcsolni, mert egyébként tönkremegy. És mostanában, töredelmesen bevallom, a DVD filmek nézését se vittem túlzásba.

Női, zenei magazinokat sem olvasok, úgyhogy a ByeAlex jelenség kimaradt az életemből. Említett zenéje egyszerű, de nem az én stílusom. Romantikus (ami szintén nem az én stílusom), túl lassú, ennek ellenére félálomban andalító, épp az a jó benne, hogy egyáltalán nem szánták "nagy számnak". De feledhető, nem fogom keresgélni, ha hirtelen eltűnik. 

A tetovált fiú. Talán. És a hétköznapokból vett, néha össze nem illő képek, szavak hangulata. Pihentető, mert végre nem a rivaldafényről, a tökéletes környezetben felvonuló sztárokról szól, akiknek illene irigykedni a gyakran egyáltalán nem szimpatikus életére.

Most, hogy ekkora a felhajtás körülötte, utána kellett néznem, ki ez a ByeAlex és minek köszönheti a sikerét? Első látásra, női szemmel, illetve az én női szememmel- semmi különös.

Tetszik-e nekem külsőre? Így határozottan nem. Sőt, mégcsak azt a manapság oly divatos metroszexuális stílust sem hozza, alap fokon sem. Talán tetszene, több hajjal, kevesebb arcszőrzettel, sapka nélkül és valami másfajta öltözetben. Sokat ki lehetne hozni belőle, de nyilván neki, vagy az őt támogatóknak nem ez volt a célja (telített a piac, annyi biztos, elképzelhetően másfelé kell nyitni, de mivel egy olyan úriemberről van szó, aki maga írja alternatív dalszövegeit és szerintem igen erős kapcsolatot tart fenn az egyszerűség és naturalizmus bizonyos formáival, lehet, hogy valóban ez az ő útja, amit látunk).

Tetszik-e a zenéje? Ha azt mondom, a hangulata igen, nagyvonalú voltam. A zenei stílus maga egyáltalán nem tartozik a kedvenceim közé, nem elég pörgős, nem elég karakteres. Tényleg csak néhány percnyi jobb híján lazításra jó. Én Bachot hallgatok, vagy valami egészen gyorsat, esetleg japán zeneszerző hölgyek szerzeményeit. A hangja? Ezek után, még ha tegyük fel kap is rá pluszpontot, számomra semmi különös. 

Ettől még nem lenne sztár valaki, de ez szigorúan az én véleményem. Mert mások láthatják tehetségnek azt, amit én egyszerűen a fentinek látok. Valami mégis megfogott benne.

Soha nem kerestem volna meg, de mivel a csapból is a győztes dala, s az arról való vélemények folynak, akaratlanul szembesültem vele, s le kellett szögeznem, hogy igen, bizony, csak a szokásos. Kissé naturalisztikus, egyszerű, lassú szöveg, ügyes rímek, közepes, kellemes élvezhetőség. De...- S itt álljunk meg egy pillanatra.

ByeAlex, mint férfi, külsőleg nem mozgat meg bennem semmit. Mint művész sem. A tartalmi mondanivaló azonban mélyen elgondolkoztatott.

Azt hiszem, rátapintott arra az egyetlen pontra, mellyel emberek milliói szemében válhatott és válhat szimpatikussá, különös tekintettel a női nem képviselőire. S ehhez nem kell úgy kinéznie, mint ha skatulyából húzták volna elő, babaarccal, metroszexuális testtel. Bizony, ezekért a fiúkákért rajonganak ma sok-sok millióval többen, mint a kigyúrt, világmegmentő akcióhősökért (lefut egy film, egyik-másiknak a nevét sem jegyzik meg az emberek, hiába kockáztatta az életét is olajosan, mocskosan a vásznon szíve hölgyéért), pedig utóbbiak is igen aktívan jelen vannak még a húspiacon és a zeneiparban. Előbbieknek viszont néha tehetség sem kell, felesleges a jó hang, a videók látvány alapján is élvezhetők.

De ByeAlex mindkét sorból markánsan kilóg. Őt tartalmilag kell vizsgálni, ha valamire jutni szeretnénk. Ominózus száma, a "kedvesem" komoly fejtörést okozott, először nem tudtam hová tenni. Én nem szeretem sem a romantikus zenét, sem a romantikus szövegeket, s ezzel azt hiszem nem vagyok egyedül a nők között. A romantikus filmek sem tartoznak a kedvenceim közé. Igen, ilyenkor fordul elő egy-egy sztereotip, nemekről szóló viccnél, képnél, hogy 30-ból 25 nő felkiált, vagy alá kommenteli, hogy "ezek szerint én (mármint ők) valójában férfi vagyok!"- nem. Csak ideje lenne lemosni magunkról a ránk kent cukormázat.

De nézzük a zeneszöveget, ugyanis arra vállalkoztam, megfejtem mi lehet a sikerének nyitja. Mást ugyanis nem találtam. Szimpatikus ByeAlex, pedig eddig semleges volt és sem a hangja, sem a megjelenése, de még a tehetsége sem változott, bár ezen jellemzők erősen összefüggnek és hatással lehetnek egymásra, gondoljunk csak a helyes arcú, metroszexuális szépfiúk(előadók) esetére, akiknek csodamód megszépül a hangjuk is a nők szemében. Vagyis fülének. S nem, koránt sem lett nekem szimpatikus mindenki (sőt) csak azért mert odanyomták a tévébe vagy megnyert egy zenei versenyt.

Én, aki zsigerből passzolnám külseje alapján ByeAlexet híressége ellenére és aki nem jönnék össze J. S. Bachal a tehetsége miatt, mégha ma élne sem (holott ettől függetlenül nagyra értékelem őt), valami nagyon érdekes, közös vonást találtam e tartalmi közölnivaló és azon kevesek személyisége között, akikkel valaha is komoly, hosszan tartó szerelembe, netán egészen komolynak mondható kapcsolatba bonyolódtam. 

Mert ByeAlex (legalábbis az a ByeAlex, akit ő itt megszemélyesít) szereti a nőket. És úgy tűnik, a nőkre hosszú távon még mindig a szeretet hat leginkább. Ma már mindenünk meglehet, a szépfiúk meg nem eljegyzési gyűrűért osztogatják bájaikat, hanem ingyen. Mit tartogathat egy komoly kapcsolat, ha nem a kölcsönös szeretetet, elfogadást, ha nem ezért érdemes belemenni?

"Az én kedvesem egy olyan lány, akit
farkasok neveltek és
táncolt egy délibábbal,
majd elillant csendesen
az én kedvesem.
Ő az én kedvesem."

Leszögezném, hogy nem farkasok neveltek, de itt más a lényeg, a szöveg második fele. Ott is tudni kell a sorok között olvasni.

Elfogadás. Ez a dal nem arról szól, hogy a gonosz lány becsapta a férfit, ezért szidjuk a nőket. Nem is arról, hogy az alfahím hány szexuális tárgynak használt nőt "dönt" meg, esetleg hány nő veszi körül a kegyeiért versengve. Kellemesek lehetnek azok a dalok is, van min mosolyogni. Díjazom a humort.

De itt figyelemre méltó, hogy a "kedvesem" és az "elillant" milyen éles ellentétben állnak egymással. S kedvesemnek nevezni egy elillanó nőt? Mégis miféle férfi képes erre?

Egyrészt az, aki szeret, elfogad (s igen, nőre is igaz). Másrészt pedig, aki erős. Érdekes, hogy egy ilyen férfi kapcsán én az erőről beszélek, de erről majd lentebb, bővebben. Legyen elég annyi, hogy erős nő se szidja mint a bokrot az életéből (néhanapján) esetleg elillanó férfit (de ez megint a férfiaknak nem szokott tetszeni ugyebár, mert akkor annak az elvetemült, emancipált teremtésnek talán nincs is rájuk szüksége...)

"Az én kedvesem egy olyan lány, akit
átölel hét kontinens,
csobban szép tengerekben
s táncot lejt fent felhők közt
a kedvesem.
Ő az én kedvesem."

Az ő kedvese nem olyan lány, akinek fő értéke, hogy csinos feneke van, hatalmas mellei, továbbá kiválóan mos, főz, takarít, elfogadja ha a férfi irányít (valami ilyen, melankolikus, nyafogó fiúk által írt lassú dalszöveg is létezik, kár érte, valamikor hallottam, néhol egész jól indult).

Az ő kedvese szabad. És mivel ő is szabad, s mivel szabad akaratukból szeretik egymást, s mivel ez a dal egyáltalán nem a szemét, hűtlen, vagy szexuális (bár talán enyhén erotikus) minőségükben megmutatkozó, annak folytán értékelendő nőkről szól, ezért a szokásos természeti képek mellett a nő mint NŐ jelenik meg. Végre, a férfi nem önmagához viszonyít, nem úgy értékel, hogy "te vagy az én jó seggű csajom, mindjárt megfogom a feneked" vagy "asszony, ide a vacsorát, aztán leléptem a haverokkal". Sőt, az igazi nő nem is olyan, mint a férfi sörén a hab, hanem önmagában, tisztán megmutatkozó entitás, éppen ezért szerethető. És ezzel együtt is "kedvesem" tud lenni. 

"Refrén:
Mert nekem nincs most más,
csak a kedvesem, az én kedvesem.
Ő bárhol jár,
az úgy jó nekem, az úgy jó nekem."

Miért ne lenne jó? S miért lenne más? Hát persze. Hisz az igazi férfi a kedvese mellett (nincs is ilyen, egy rapper papírra nem vetné ezt a szót soha, de újra nem ez a hangsúlyos) legalább tucatnyi "csajt" tart talomban. S egyik se oda megy ahova akar, vagy otthon a helyük, vagy őt követik önként és dalolva.

"Mert mindig rám talál
az én kedvesem, az én kedvesem.
Úgy dúdolnám:
ez így jó nekem, ez így jó nekem
ez a dal."

S itt a lényeg. Hogyne találna rá a nő egy ilyen férfira újra és újra? Miért menekülne tőle? Miért hagyná ki ezt a kölcsönös, spontán, szerelmes egymás mellett létezést?

Ígértem, hogy visszatérek az erőre. A lelki erő mindkét nem részéről az egyik legüdvösebb és legkívánatosabb dolog. A férfinak és a férfiasságnak alapvetően két fajtáját tartjuk számon, sőt, az egyiket inkább a férfiatlansággal azonosítjuk, ám ezek valójában erősen egy tőről fakadnak. 

Van a férfi, aki erős, határozott, és birtokolja a nőt. Nincs mese, nem oda mész, ahová akarsz, ha egyszer hűséget ígértél, hozzám tartozol, tégy eleget női kötelességeidnek, másképp jön a szankció.

Na nem bezárja szíve hölgyét. Egyszerűen nyomást gyakorol rá, kerek perec feltételeket szab, érzelmileg zsarol, esetleg manipulál (régebben markáns formája volt ennek, amikor a férfiak rendszeresen felemlegették feleségüknek: a könnyűvérű nők szeretnek folyton úton lenni, egyedül eljárni ide-oda, rendes asszony otthon ül).

Miközben, természetesen nem csak hogy sugallja, hanem ezzel ellentétes módon elvárja, hogy a nőnek legyen rá nagyobb szüksége, a nő ragaszkodjon jobban hozzá, a nő tegyen be többet a kapcsolatba, udvarolja körül otthon őt, a férfit, mint valami hercegkisasszonyt és tegyen meg mindent azért, nehogy a férfi (ezen lehetőség látszatát folyton szem előtt tartva) elhagyja...

Nézzük a másikat.

Amely férfi ezt nem tudja ilyen hitelesen eljátszani, az kapaszkodni fog, lelki értelemben fojtogatni. Könyörögni, kérdezősködni, féltékenykedni. Nyafogni, hisztizni, megalázkodni (ó, nem azt nem szeretik a nők, ha tisztelik őket, hanem ha érzik, csak azért alázkodik meg előttük a másik, mert a nyakukba akarja zúdítani érzelmi kiszolgáltatottsága hatalmas terhét és inkább bármit megtesz, csak nehogy egyedül maradjon. Hatalmas felelősség ez, s az érzelmileg alapvetően bizony- legalábbis bizonyos értelemben- kevésbé függő női lélek nem mindig fogékony rá, hogy felvállalja az áhított biztos társ tudatáért).

Sőt, e két stratégia néha kifejezetten együtt jár. A kapcsolatban még macsó, fellengző módon lekezelő, nőtől érzelmi függőséget (saját érzelmi függése miatt) elváró szerelmes végül lelépni készülő barátnője előtt gyakran válik az "anyukája" szoknyájába kapaszkodó kisfiúvá, könyörög, bármit megígér, esetleg következetesen sajnáltatja magát. Ez valószínűleg ugyanazon érem két oldala.

A felnőtt, érett, egészséges énképű, egészséges igényekkel rendelkező nőnek olyan férfi kell, aki szintén felnőtt, érett, egészséges önérzettel és egészséges énképpel rendelkezik. Tudom, ezek csak szavak. De az ilyen férfi nem akar birtokolni. Azt sem várja el, hogy érzelmileg függjünk tőle. S végül, nem is hárítja ránk a saját érzelmi egyensúlyának felelősségét, nem kelt bűntudatot, sajnálatot bennünk, csakhogy vele maradjunk.

Az ilyen férfitől nem menekül a nő, mert nincs hová. Csak mellette van. Az ilyen férfi nem vesz el semmit, viszont rengeteget ad- és kap is. 

"Az én kedvesem egy olyan lány, akit
hóbortos álmok tépnek, 
kócos haját reggelente szelek fonják,
ettől más a kedvesem.
Ő az én kedvesem.

Az én kedvesem a végtelennel
ujjat húz és sosem retteg,
rozmaringból készít hintót,
tücskök húzzák.
Így nyugtat meg csendesen.
Ő az én kedvesem."

Egy olyan férfinek, aki maga sem retteg egy ilyen nőtől miért lenne szüksége félős nőre? Ugyan, mit vesz el tőle a nő azzal, hogy sosem retteg? Ezt is nyugodtan megfordíthatjuk, természetesen egy hasonló nő sem fog rettegő, védelemre szoruló, vagy akár érzelmileg labilis kedvesre vágyni. Ha be is vállalja, esetleg a bátorsága miatt fogja, azért, mert képes felvállalni az ezzel járó felelősséget. 

Érdekelne, hány férfi vállal fel lelki erőből, bátorságból érzelmileg labilis partnert, s hány azért, mert bízik benne, az könnyebben irányítható, biztosan nem hagyja majd ott?

Őszintén remélem, hogy esetükben is ez a helyzet, s sok nőhöz hasonlóan esetleg az játszhat közre, hogy ők is boldog-boldogtalant meg akarnak "menteni", s ha egy ilyen kapcsolatba bocsátkoznak, szeretetből, remélik, hogy mielőbb megerősödik érzelmileg a másik.

Ennyit ByeAlexről.

Egy férfi, egy erősen hétköznapi srác. Nem macsó, nem metroszex, sőt, leginkább talán az intellektuelhez húz. Nem akar rivaldafényben arról énekelni, ő már hány nőt... őt hogy udvarolják körbe, hogy követi a hárem, hogy ájul el tőle minden nőnemű. S a csinos pofiját, vagy díszes hajkoronáját sem mutogatja, a kockás, lapos hasával. 

Ő csak egy srác, aki dalszövegeket ír. A kedvesének. De épp ebben van a varázsa. Nem akarja cukormázzal leönteni sem, nem mű, nem túlzott, nem mesterkélt, ahogy filmekben lát...láthatnánk, ha igényünk lenne ilyen filmekre. 

A dalszöveg tartalmi mondanivalója pedig határozottan üdítő, kellemes. Ha sokat énekelné nekem, elég ideig, talán még azt is elérné, hogy beleszeressek. Eddig csak ilyen típusú férfiaknak sikerült túllépniük a kezdeti "hm, külsőre egész vonzó" fázison. Mert egy ilyen férfihez érdemes újra és újra hazamenni, vagy újra és újra hazavárni- attól függ, melyikünk van épp úton.

S úgy látszik, még modern, igényes nőként is be kell ismernem, hogy nekünk nőknek bizony nem csak a külső számít. A végén még kiderül, hogy valójában (még ha csak ici-picit is) de romantikus vagyok... legalábbis a magam intellektuális módján biztosan.

A férfi- manapság változó, kinek mit jelent. Főleg külső terén. A férfi-külső ugyanis csak nemrég került a tekintetek kereszttüzébe, jó ideig annyi számított talán, hogy "emberes" legyen. Vagy még ennyi sem. Változott persze az általános férfidivat, de nem véletlenül keletkezett azon mondásunk, mely szerint "elég ha egy fokkal szebb az ördögnél!" 

Érdekes dolgok ezek.

A státusz számított, befolyás, vagyon, az, hogy tartsa el, képviselje a családot. S a nők voltak, akik irgalmatlanul rivalizáltak egymással szépség tekintetében. Copfok, masnik, pántlikák, rokolyás szoknyák, virágminták (ha már szóba került, rengeteg kulturális érték halmozódott fel azon népi motívumokban, melyeket nők alkottak nőknek, öndíszítés céljából).

Trükkök, rizspor, párnákkal kitömött ruha, fűző, derékelszorítás, popsikitömés. Hosszú haj, fejdísz, hogy a többire már ki se térjünk. Mind egy-egy kétségbeesett kiáltás a leggazdagabb férfinek, feltűnési kísérlet, ahogyan általában a hímek teszik annak érdekében, hogy velük, mint legtetszetősebbel keljen nászra a nőstény.

Visszatérve a férfira: ha bármit is mondunk a külsejéről, az egyrészt a képességeire, erejére vonatkozik, másrészt a nőhöz képest meghatározott minőségére. Igen, ez az egyetlen terület talán, ahol a férfi lényege a másik nemhez viszonyítva van kifejezve, nem pedig fordítva történik. A nő a szebbik és gyengébbik nem. Minden területen gyenge volt- eddig. De szép, tetszetős. Persze mindezzel a férfi számára való. Azonban visszás módon a férfi külseje ennek függvényévé vált.

A férfi nem számított szépnek. Sőt, a "férfias" gyakran egybeforrt mindennel, ami a szépség, a vonzó külső ellentéte. Nem baj, ha kopasz, pocakos, ősz, kicsit büdös, de az se, ha sovány, ha szőrös, mert ettől csak érettebbnek látszik, s egyébként is, minden előnyös és férfias, ami arra utal, hogy a férfinek nem számít a külseje.

Megengedheti magának. Nem csak a nőt vehette meg, hanem ezt is. Ezt a hanyagságot, nagyvonalúságot, hogy kifejezetten csúnya külsejű emberként is az ő kegyeiért versengenek kifejezetten szép emberek (nők).

Sőt, még manapság is megteheti, mégis van, ami változott. Valami elkezdődött. Észrevehetünk egy sokak számára egyáltalán nem szimpatikus tendenciát, amire, természetesen az eddig fennálló viszonyok függvényében mindenféle magyarázatot próbálnak gyártani.

Egyszerűen szólva, nevezzük metroszexualitásnak ezt. Nem megyek bele a szó jelentésének boncolgatásába, főleg, hogy nem is mindenki ugyanazt érti alatta. Van, aki szerint már az a férfi is metroszexuális, aki jóképű, nincs elhízva és igyekszik normális, méretben rá illő ruhákat hordani.

Mások szerint mindez nem elég. Szükséges szőrtelenítenie, színes pólókban, csőnadrágban járnia.

Az emberiség itt két pártra szakad. A vak is látja, hogy a metroszexuális férfiak sikeresek, mégis mindenki szidja őket. Nőiesek, melegek, piperkőcök, nem igazi férfiak.

Sőt, talán "bunkók", "érzéketlenek" (az előnytelen külsejű férfiak szívesen összemossák az előnyös külsejű férfiakat vagy homoszexuális, vagy macsó-érzéketlen-hűtlen embertársainkkal, pedig a mosás állítólag nem is férfimunka.)

A szőr egyébként is a férfiasság jelképe. (Ezt egyeseknek sikerült annyit hajtogatni, hogy sokan már el is hitték). És attól férfi a férfi (ezek szerint minden egyes majomfaj is roppantmód férfias).

Arról érdekes módon megfeledkeznek, hogy a női szőrtelenítés divatja alig előzte meg a férfiét, s a hangsúly itt inkább azon van, hogy a férfitől újra kevesebbet várnának e- külsővel kapcsolatos- téren. 

A nőknek persze bármit el lehet "adni", gondolják, ha több száz évig működött, miért ne működhetne továbbra is? Annyi igazság van a dologban, hogy elég jó propagandával szinte bármihez hozzászoktatható az ember (hacsak nem tűnik fel úton útfélen jobb alternatíva, ami roppant veszélyes lehet).

Azért jó hírünk is van a szőrös mellkasú férfiaknak, az idősebb korosztálynál még van esélyük:

http://fokuszbanano.hu/test_es_lelek/tipp_top_tar/3423/ferfitest_a_csupaszt_vagy_a_szoroset_valasztanad

S ha már felhozódott: adott egy Markus Rantala nevű kutató, egész pontosan a finn Turku Egyetem berkein belül, aki kollégáival (nem olyan rég, 2010-ben) érdekes kísérletet folytatott. 

Megkért 20 férfit, hogy szőrtelenítsék a mellkasukat. Előtte és utána is lefotózta őket, majd a képeket megmutatta a kísérletben résztvevő nőknek, miközben nyomon követte azok menstruációs ciklusát is. Az eredményt gondolom mindenki kapásból hadarná rögvest: a nők termékeny napjaik alatt a szőrös, míg egyéb esetekben a "feminimebbnek" minősített, lágyabb, szőrtelen férfitesteket részesítették előnyben.

Csakhogy pontosan fordítva történt. Termékeny napjaik alatt még azok a nők is a szőrtelenre esküdtek, akik amúgy a szőröst választották.

Az ember ilyenkor a fejéhez kap és okokat keres. Hát nem a tesztoszteron számít...? Nem attól férfi a férfi, nem ez jelzi, hogy egészséges utódokat fog nemzeni? Az, hogy nagy, szőrös, érett, markáns és mély hangú? Hisz eddig mindenütt ezt olvashattuk! 

Nos, érdemes felülvizsgálnunk eddigi nézeteinket, és eloszlatnunk a tesztoszteronnal (legalábbis a túl sokkal) kapcsolatos tévhiteket.

- A mélyebb hangú férfiaknak kutatások szerint gyengébb a spermium minőségük.

http://www.origo.hu/tudomany/20120103-a-mely-hangu-ferfiaknak-gyengebb-minosegu-a-spermajuk.html

- A túl izmos férfiaknak is.

http://eletmod.transindex.ro/?cikk=10146

Erre a cikkre külön érdemes lenne kitérni, ugyanis mindenképpen a meglévő keretek közé próbálja beleszuszakolni a kapott eredményeket, mely hatalmas tudományos baklövés. A férfiak nem azért lettek izmosak, mert a nők jobban kedvelik a nagyon izmos (és gyengébb immunrendszerű) férfiakat, hanem mert ez volt az ára egy eszeveszett szaporodási versenyben annak, hogy megkerülve a női ízlést elüldözhessék vetélytársaikat. A tanulmány lényege körülbelül ennyi:

"A nagyobb kalóriagény mellett még van az izmos férfiaknak egy jelentős hátránya: azt eddig is tudtuk, hogy a férfiak immunrendszere gyengébb, mint a nőké, de az csak most derült ki, hogy minél izmosabb valaki, annál gyengébb az immunrendszere."

Persze a cikk így fogalmaz:

"...nem csak hátrányok vannak. Minél izmosabb egy férfi, annál több szexuális élményben 
van része (legalábbis saját bevallás szerint): az izmosabbak több szexuális együttlétről számoltak be mind az utóbbi évben, mind életük során, mint vékonydongájú embertársaik."

Ami sejthetjük, hogy legfeljebb akkor állná meg a helyét, ha a megkérdezettekkel elhitették volna: hazugságvizsgálóra kötötték őket.

De ez a kijelentés is gyanús, a férfiak között fiatal korban ugyanis máig erős hierarchia figyelhető meg:

"Ennek egyik oka lehet, hogy az izmosabbak megfélemlítik gyengébb vetélytársaikat - de egy olyan társadalomnak, amely meglehetősen korlátozza az elbizonytalanítás extrémebb formáit (nem verekednek össze a nők felett), ésszerűbbnek tűnik az a magyarázat, hogy a nők az izmosabbakat választják."

A végkövetkeztetés külön baki, akkora, hogy inkább nem fűznék hozzá semmit.

S végül, érdekesség az életkorról.

http://tech.transindex.ro/?cikk=8242

Szintén borúlátó írás, de meg kell vigasztalnom mindenkit, a nők természetük szerint eddig sem kedvelték az idős férfiakat. Ugyanis- ahogy a levezetés nagyon pontosan megfogalmazza- jóval nagyobb az esély mutációkra, melyek közül bizonyára mindenki tisztában van vele, hány bizonyulhat hasznosnak s hány vezethet végzetes következményekhez, esetleg vetéléshez.

http://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/ferfi_problemak/cikkek/az_idosebb_apak_gyerekei_kevesbe_intelligensek/20090313000200

A nő potenciális utódainak száma nagyságrendekkel alulmúlja a férfiét, ráadásul egy vetélés vagy egy fogyatékosan született gyermek jóval nagyobb kockázat számára saját szervezete és energiabefektetés szempontjából is. Neki teljesen biztosra kell mennie, ezért részesíti előnyben a fiatal, egészséges, termékeny, szimmetrikus arccal, testtel rendelkező férfiakat. A túl magas tesztoszteronszint ellentmond mindezeknek. 

A ma megmutatkozó női ízlés nem valami elferdült, beteges dolog. Nem divat, társadalmi manipuláció, vagy annak lecsapódása, hogy egyesek valójában latens leszbikus hajlamokkal bírnak és nőies férfiakat szeretnének maguk mellett tudni. Ennek semmi köze a nőiességhez. Az egészséghez, termékenységhez, az igazi férfiassághoz annál inkább. 

Mi a "metroszaxualitás" lényege és miért is kell elgondolkoznunk azon, hogy ami történik, természetes folyamat és nem valami gonosz összeesküvés, médiafogás eredménye?

- A külső hangsúlyozása, gyakorlatilag a feltűnő külsővel való szexuális versengés. Ennek értelmében jó néhány faj divatból "metroszexualizál".

- Ápoltság, igényesség, egészséges test, erre utaló külső. (A metroszexuális férfi általában kerüli az elhízást).

- Szőrtelenítés, mely valószínűleg egyfajta jelzés arra vonatkozóan, hogy nem túlságosan magas a tesztoszteronszint.

- Fiatalos külső (= jó gének).

A metroszexuális férfi megjelenésével az egészséges, termékeny férfi benyomását szeretné kelteni a nőkben.

Nemrég olvastam valahol, hogy egyeseknek jól jönnek az egyre igényesebb férfiak. Kétélű fegyver. Természetesen figyelembe kell vennünk, hogy a felvázolt külső valóban hasonló ahhoz, mely a homoszexuálisok egy részét (nem egészét, meleg embertársaink sokfélék és általában még azok sem érzik "nőnek" magukat, akik külsejüket illetően igényesek!) jellemzi. Sőt, a nőkkel is találhatunk analógiát, ezért is könnyen kiforgatható a dolog.

Pedig a logika általában (mint oly sok esetben) fordított.

Amit érdemes figyelembe venni: kinek szeretne tetszeni az illető, férfinek, vagy nőnek?- nem pedig azt, hogy milyen neműnek "érzi" magát. Az eddigiekben, ha valaki a férfiak kegyeit szerette volna elnyerni, ajánlatos volt csinosnak, ápoltnak, feltűnőnek, szőrtelennek lennie, nemétől függetlenül. Ezért figyelhető meg a homoszexuálisok egy részénél ez a tendencia. Míg ha a hölgyekét, felesleges volt figyelnie erre, tudta, megengedheti magának a hanyagságot, mert általánosan elterjedt, elvárt dolog volt a nőneműek "igénytelensége" e téren.

A szociális hatások sem elhanyagolhatók persze, és léteznek valóban transzszexuális, transznemű emberek, akik az eddigi minták alapján a nőiességgel azonosították az igényes külsőt, de számuk valójában elenyésző.

A metroszexualitás és homoszexualitás, nőiesség összemosása már ott elakad, hogy a homoszexuálisok többsége sem érzi "nőnek" magát, annak ellenére, hogy egymással szemben igényesek, ápoltak, és odafigyelnek a külsejükre. Ők megengedhették maguknak ezeket az elvárásokat: férfiak. Nem kellett feltétlenül komoly kapcsolatokba bocsátkozniuk (sőt), férjhez menniük, kiegyezniük, lemondaniuk bizonyos igényeikről. S férfinek akartak tetszeni, nem nőnek.

De térjünk vissza a "kétélű fegyverhez"- manapság már bárki megkaphatja a "metroszexuális" de még inkább a nemi identitására vonatkozó degradáló jelzőket, ha kicsit is jobban néz ki valamely vetélytársánál férfitársánál.

Tanúi lehetünk annak, ahogy visszautasított, előnytelen külsejű, idősebb férfiak próbálják ezzel manipulálni a nőket és elrettenteni, megalázni vonzóbb társaikat. 

Ha ez végképp nem megy, megpróbálják mindenáron a hagyományos sztereotípiákat alkalmazni a jelenségre és összekapcsolni a vonzó férfit a "macsó, érzéketlen, nőcsábász" férfivel (magukat pedig természetes az érző, romantikus, megértő, kedves fiúval azonosítják; mondanunk sem kell, hogy mindennek valóságalapja általában igen erősen konvergál a 0-hoz).

Számtalan trükkös fogás figyelhető meg arra vonatkozóan, hogy a női ízlést visszatereljék a kitaposott mederbe. Természetesen nem azt állítom, hogy a dolog fekete vagy fehér, teljesen egyértelmű, de jól észrevehetően körvonalazódik egy ilyen oldala is.

Mindenesetre a nőknek kell dönteniük ez ügyben. Meggyőzhetők-e újra arról, hogy az igénytelenség roppant férfias dolog?