Avagy "Érdekes következtetések egy kutatási eredmény kapcsán".

„A kutatásban konkrétan azt feltételezték, hogy a magasabb intelligenciájú nők (1) hajlamosabbak rövid távú szexuális kapcsolatot létesíteni, (2) kevésbé fogékonyak a számukra fontos, érdekes partner gazdagságának és státuszának jelzéseire, (3) kevésbé nyitottak hosszú távú kapcsolataikban a hagyományos nemi szerepekre. Az eredmények mindhárom hipotézist igazolták.”

„Stanik és Ellsworth vizsgálatában azt találta, hogy a magasabb verbális intelligencia pontszámokat elérő nők nyitottabbak voltak a rövid távú szexuális kapcsolatok irányába, ugyanakkor kevésbé érdekelte őket a partner gazdagságának és státuszának jelzése és kevésbé vonzódtak a tradicionális nő-férfi szerepekhez, mint az alacsonyabb intelligencia pontszámú társaik. A kevésbé intelligens nők valószínűleg alacsonyabb eséllyel indulnak az un. "tudás alapú társadalom"-ban, hogy magasabb iskolai végzettséget, ezen keresztül jól fizető állást és anyagi függetlenséget szerezzenek, mint intelligensebb társaik, ezért az erőforrások megszerzésének más útját választják, egy erőforrással bíró partner (férj) megszerzését.„

A napnál is világosabb mondatok. Tökéletes analógiában állnak azzal, mit láthatunk ha párhuzamba állítjuk egymással (természetesen csak átlagolva tehetjük meg mindezt!) a „mai” nőket és nagyanyáink korosztályát.

Ha a nő képtelen arra, hogy egyenes úton szerezze meg az erőforrásokat, akkor (természetesen nem ösztönös vonzalomból) értékessé válnak számára a partner státuszjelzései, anyagi helyzete. Az erőforrások megszerzésének módja egy gazdag férfi megszerzésével lesz egyenlő.

Régen a nők többsége, legyünk őszinték, erre törekedett. Bizonyára mindannyiunk számára ismert a „jó parti” fogalma. A jó parti, aki (más lehetőség nem lévén) a leginkább képes a nő megélhetését biztosítani. Manapság az ilyen „jó partik”, magas státuszú férfiak azokat a nőket vonzzák, akiknek nem volt lehetőségük anyagi függetlenség megszerzésére. A nő ilyenkor mérlegel, kivárat, stratégiázik, cicomázza, kelleti, kéreti, „el akadja adni” magát.

Mennyire vonzódnak a nők az ilyen férfiakhoz? Jellemező-e a vastag pénztárcától, jó kocsitól, doktorátustól, státusztól való bugyinedvesedés? Ugyan már. Nem a férfit szeretnék (akkor képtelenek lennének hónapokig húzni a dolgot) hanem azt, amije van.

Mit nem állít a cikk?

-         A „nyitottabbak a rövid távú szexuális kapcsolatokra” egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy a nőnek nem kell férj, élettárs, partner, ha az alkalmas az együttélésre is. Egyszerűen annyit tesz, hogy nem fogja fél évig „húzni az agyát” és „cserébe adni a testét azért, hogy vegyék el”. A fogalom értelmezése viszonylagos, mivel ezeknek a nőknek van saját egzisztenciájuk, általában vonzalomból, élvezetből szeretkeznek, nem kell állandóan attól rettegniük, hogy utána otthagyják-e őket, könnyűvérének tűnnek-e? A környezet véleménye sem hat annyira rájuk. Ez a férfiak egy részének természetesen nem fog tetszeni, de a férfiak egy része amiatt is panaszkodik, amikor pár hét után még mindig nincs szex. Ez a szempont tehát nem szempont.

-         A „kevésbé érdeklik őket a partner státuszjelzései” nem egyenlő azzal, hogy kevésbé érdekelné őket maga a partner, a férfi. Sőt, esetenként (esetenként mindig) általában jobban. Míg egy státuszt leső nő addig figyel angyali teremtés módjára a férfi minden rezdülésére, míg meg nem szerzi, aztán csak legfeljebb arra, hogyan tartsa kontroll alatt a pénzét (a szex meg egyre kevesebb) addig egy őszinte vonzalomból párkapcsolatot létesítő nő testestől-lelkestől megismerni szeretné a másikat. De ha tegyük fel csak testestől, már azzal is nagyságrendekkel jobban jár az illető. Ráadásul a pénzét sem nyúlja le senki. (Bár megszokhattuk, a férfiaknak néha jobb egy biztos partner, akiről úgy érezhetik, függ tőlük és inkább jól „megfizetik az árát ennek” annak ellenére, hogy gyakoriak a fejfájások és az őszinte beszélgetések- lelki kapcsolat, megértés- is fogyóban. Nem baj. Van feleség. Nem tud elmenni. Egyik értelemben sem.)

-         A „kevésbé nyitottak a hagyományos szerepekre” nem azt jelenti, hogy kevésbé nyitottak a kapcsolatra. Nem kell felszisszenni, megrémülni, a fejünkhöz kapni ijedten, hogy de hát akkor már nem lesz párkapcsolat, a nőnek nem kell a férfi, vagy nem is a férfi kell neki hanem más nők… mesterséges megtermékenyítés, leszbikusság, férfigyűlölet, jaj mi lesz itt megfizetve! Én készséggel elhiszem, hogy sok férfi igen erősen egyenlőségjelet kíván tenni a „férfival való kapcsolat” és a „hagyományos szerepek” közé. A gond csak az, hogy ez nem fedi a valóságot. Jómagam, környezetem tagjai, szüleim, ismerőseim, rokonaim jelentős része rég kukába dobta a hagyományos szerepeket. Nem váltak el, a gyerekeik nem lettek bűnözők. Pedig a feleség képzettebb, többet keres, megosztják a házimunkát, a gyerekek szemében az apa nem az abszolút hatalommal egyenlő, hanem egy szeretnivaló szülővel aki a személyes életével mutat példát (ismerős? A gyereknek többet számít az, amit lát, ahelyett, amit hall: „kisfiam, tilos alkoholt fogyasztanod!” – ha apuka ennek ellenére minden nap részegen megy haza, lyukas garast sem ér a tiltás, esetleg eléri, hogy hiteltelen emberré válik). 

Ehhez képest az említett cikk annyi félreértést, ellenkezést váltott ki, hogy őszintén csodálkozom, ilyesmi egyáltalán előfordulhat.

Elhamarkodottság, szövegértési nehézségek, szándékos kötekedés?

Azért írtam ezt a bejegyzést, mert javaslom itt folytatni (ha még maradt kérdés) a témát. Ugyanis nem én vagy a cikk vezette olyan messzire…

 Dr. Kéri Katalin: ÉRDEKESSÉGEK A NŐK TÖRTÉNETÉBŐL (részlet)

http://mek.oszk.hu/02000/02035/html/ 

A dualizmus időszakának mindvégig fontos kérdése volt a nők egyetemre kerülése. Jóllehet, a múlt század végére már Európa számos országában (pl.: Oroszország, Franciaország, Svájc) elterjedt gyakorlat volt a nők továbbtanulása a korábban "bevehetetlennek" látszó intézményekben, a magyar hölgyek kénytelenek voltak otthonuktól távol - Svájcban vagy másutt - egyetemre járni. A magyarországi liberalizmus, a külföldi hatások és példák, valamint a nők részéről erősödő nyomás, a megváltozott gazdasági, társadalmi körülmények eredményeként végül is 1895-ben Wlassics Gyula miniszteri rendelettel engedélyezte a nők egyetemre kerülését. Azt, hogy ez nem volt feltétlen és elsöprő győzelem, több dolog is jelezte. Egyrészt az, hogy nem törvényt adtak ki, hanem rendeletet. Másrészt az, hogy minden egyes lánynak, aki egyetemre kívánt menni, személyesen a vallás- és közoktatásügyi minisztertől kellett ehhez engedélyt kérnie, nem pedig a szokásos, fiúk esetében hagyományos felvételi procedúrán estek át.

A harmadik pont pedig, mely szintén sokat elárul a korabeli magyar viszonyokról, az az, hogy a leányok előtt mindössze három világi fakultás - orvosi, gyógyszerészeti és bölcsész kar - nyílott meg.

Zárva maradt tehát például a Műegyetem és a jogi karok.

A korabeli - haladó - közvélemény azonban zömmel pozitívan értékelte ezt az 1895-ös miniszteri rendelkezést, mert úgy vélték, a helyzet csak javulhat; sokan bíztak abban, hogy a nők lehetőségei az idő múlásával majd kiszélesednek, hiszen évezredes hagyományokat kellett legyőzni ebben a tekintetben.

A századelő azonban konzervatív fordulatokat hozott ebben az ügyben. Az erősödő feminista mozgalom szószólói - és mások - tiltakozása ellenére Berzeviczy Albert minisztersége idején elrendelte, hogy csakis "jeles" érettségi vizsgaeredménnyel fordulhatnak hozzá felvételi kérelemmel a leányok. A legviharosabb viták azonban nem ekörül az intézkedés körül keletkeztek. Nagyobb port kavart a jogi képzés kérdése, hiszen ez szorosan összefüggött volna a választójog követelésével és megadásával is, mely a nők számára a dualizmus időszakában csak puszta ábránd maradt.

1907 januárjában egy, a korra nagyon jellemző felszólalás hangzott el az országgyűlésen, mely kiszabadította a szellemet a palackból, és az újságírók tollára, valamint a feministák zászlajára új szavakat és követeléseket adott. Az említett keddi napon, 1907. január 15-én Kmety Károly volt az egyik felszólaló, az a függetlenségi párti képviselő, aki a budapesti jogi egyetemen a közigazgatási jog rendes tanára volt (1902 óta). Kmety először a vizsgáztatási eljárásokkal kapcsolatban keveredett vitába Ugron Gáborral és Nagy Györggyel, amely vitához aztán többen is hozzászóltak.^[1] Utána viszont a 40 éves közjogász, akinek nyílegyenesen ívelt felfelé a karrierje^[2], más kérdésre siklott át, amely még a vizsgákon való kivételezés kérdésénél is jobban felbolygatta a kedélyeket az ülésteremben. Kmety ugyanis kifejtette, hogy nem liberalizmusnak, hanem vandalizmusnak tartja azt, hogy a nők egyetemi tanulmányokat folytathatnak, és kívánatosnak vélte volna, ha vagy megszüntetnék, vagy jelentősen korlátoznák a nők felvételét. Kifejezte aggályát az egyetemeken elszaporodó női hallgatókkal szemben (hatról 200-ra emelkedett létszámukat tartotta túl magasnak!). Képviselőtársai közül többen ellenkező véleményüknek adtak hangot, a jogtanár azonban úgy szónokolt, mintha meg sem hallaná a közbevetéseket. Ám amikor kifejtette, hogy egy új női típus alakult ki, a "női szörnyeteg" alakja a régi magyar női típussal szemben, akkor az országgyűlési jegyzőkönyv bejegyzései szerint többször is "Igaz! Igaz!" felkiáltások és helyeslések hallatszottak.

A képviselő aztán gyorsan áttért egy másik témára, a színházak erkölcstelen műsoraira, ami miatt az elnök rendre is utasította, hiszen ez nem tartozott felszólalása témájához. Ennek az országgyűlési felszólalásnak a híre futótűzként járta be a magyar sajtó hasábjait, Budapesttől Erdélyig, és jelentős felháborodást váltott ki a legkülönbözőbb társadalmi és politikai csoportokból.

A Magyar Országos Levéltárban számos olyan újságkivágatot őriznek, melyek a korabeli sajtóban megjelent cikkeket tartalmazzák az üggyel kapcsolatosan. (Az Újságcikkeket a Feministák Egyesületének tagjai gyűjtötték össze, és sajnálatos módon a legtöbb esetben nem jelölték, hogy egyes írások mely lapból valók.)

Egészen 1907 tavaszáig voltak olvashatóak a sajtóban az üggyel kapcsolatos visszhangok. Az írások egyik - terjedelmesebb - csoportját alkották azok a reagálások, melyek egyetemi tanároktól és diákoktól érkeztek. Közülük is kiemelkedett az a "Nyílt levél" melyet a kolozsvári egyetem orvosi karának három hallgatónője írt Kmetynek, összes női hallgatótársuk nevében. Levelük első részében kifejtették, hogy ha a nők százezreinek szabad dolgozni, akkor a művelődéshez is joguk van . Ez egybecsengett nem csupán számos korabeli liberális gondolkodó érvelésével, de Dr. Kosutány Ignácz írásával is, aki az Erdélyi Hírlapban tette közzé a kolozsvári egyetem tanárainak véleményét, megerősítve, hogy az intézmény "az ő nőhallgatóit mindig szeretettel fogja fogadni", és kifejtette, hogy a századelő társadalmi viszonyai, statisztikai adatai indokolttá teszik, hogy a nők tudományos karriert fussanak be, hiszen sok tízezrüknek nincsen esélye arra, hogy férje eltartsa őt.

A kolozsvári hallgatónők egyébként humorukat is megcsillantották levelük megírásánál, ugyanis név szerinti katalógust kértek Kmetytől azokról a szellemi munkát végző nőkről, akik a családjukat romba döntik. A humor fontos fegyver volt az újságírók kezében is. Vagy az egész helyzetet, vagy magát Kmetyt próbálták nevetségessé tenni különböző írásokkal. A "Nap" című lap például összegyűjtött egy csokorra valót a jogász-tanár "aforizmáiból", például efféléket: "A házias nő angyal, a művelt nő szörnyeteg.", "A nő a társadalom szégyene, ha érettségit tesz.", "Ha az elmaradottság velem, ki ellenem.", "A nő vagy legyen anya, vagy szerető, de tanár vagy orvos semmi esetre."^[6] (Ezek a mondatok a sok évszázadon át fennállt és Európában uralkodó nézeteket tükrözték a nővel kapcsolatosan. "Nincs rettenetesebb, mint egy nő, ha tanul" - ez a mondat kísértetiesen egybecsengett egy ősrégi mondással: "Ordítozó öszvértől és olvasó nőtől ments meg, Uram, minket!")

Egy másik újság az alábbiakat írta Kmetyről: "Magában véve, különálló egyén gyanánt mulatságos figura ez a Kmety. A tudománynak szórakoztató kis pojácája, a tanításnak vidám kis paprikajancsija. De szomoru, de kétségbeejtő dolog, hogy a tudományegyetem tekintélyét, a tudomány méltóságát, az egyetemi szellem liberalizmusát ez az ember képviseli a magyar törvényhozásban." Ugyanakkor a cikk írója kifejtette, amit sokan véltek hasonlóképpen a korabeli Magyarországon, hogy a haladást úgysem lehet megállítani, az egyetemekről kiszorított, tanulni vágyó fiatal nők úgyis próbálkozni fognak. Szellemesen és elgondolkodtatóan fejezte be az újságíró cikkét, az alábbi szavakkal: "Hiszen már csak Budapesten jelentik a kmetyek a tudományt, a tekintélyt, az egyetemet és a hatalmat. Hiszen ugyanakkor, mikor egy kmety ki akarja zárni a budapesti egyetemről a nőket, ugyanekkor a párisi egyetemen egy Curie asszony adja elő a kémiát."

A Kor című lap újságírója a "Lányok Lapja" rovatban szintén gúnyos, szatirikus cikket írt az eset kapcsán. "Mariska" levelében, melyet barátnőjének, a képzeletbeli "Lolának" küldött, egy középiskolás leány szemével ecsetelte a történteket. Leírta, hogy osztálya két pártra szakadt az események kapcsán, "Bájosak" (akik szeretnének férjhez menni és tanulni is) és "Szörnyetegek" (akik csak tudományos karriert akarnak) pártjára, és ő nem tudta, melyik párthoz tartozzon. "Épen ezért, most el fogok menni a Buzogány Etelka magyar tanárnőnkhöz és elmondom neki az egészet, hiszen ő is dühös lehet a Kmetyre, de meg miránk is, mert mi már régebben mondjuk róla, hogy szörnyeteg, mint a Kmety."

A Hét című újság sem kímélte a képviselőt, az újságírók ennél a lapnál is valamennyi, a nők egyetemi tanulmányait ellenző ember elleni dühüket Kmetyre zúdították. Leírták azt a módot, ahogyan a jogtanár vizsgáztat, aki, miközben a hallgató vele szemben ül "...sugározza magából az ellenséges indulatot, az a priori lekicsinylést, a fölényes szatirát és más ilyen rokonszenves fluidiumokat", és aki "tökéletes reinkarnációja ennek a gondolatnak: én tanár vagyok, tehát tudós vagyok, s ezért az a kötelességem, hogy földeritsem a te tudatlanságodat."

Kmety ugyan állta a nagy felháborodást, melyet országosan kavart, csak annyit tett, hogy helyesbített országgyűlési felszólalásának szavain, és kijelentette, hogy nem a női egyetemi hallgatókat tartja női szörnyetegeknek, hanem az "ultramodern műveltségű feministákat". Ellenfeleinek népes táborát azonban e kijelentésével nem sikerült meggyőznie, annál is inkább, mert közben indítványozta a jogi kar egyetemi tanácsának (mint a kar azévi dékánja), hogy az 1895-ös miniszteri rendelkezést helyezzék hatályon kívül, illetve "alkalmazzák helyesen".

A viták ezzel természetesen nem zárultak le, vélemények pro és contra - az újságok hasábjain és egyéb fórumokon - továbbra is elhangzottak. Hogy jó ideig nem történt mégsem semmi érdemleges előrelépés, azt jól mutatja az a tény, hogy 1915. december 5-én, az egyetemi hallgatók nagygyűlésén újra napirendre került az 1907-es követelés, hogy nyissák meg a nők előtt valamennyi egyetem kapuját, korlátozás nélkül.A gyűlés egyik nagyhangú szónoka pedig Kmety Károly volt, az addigra már nyugalmazott tanár, aki ugyanúgy érvelt, mint csaknem 9 évvel azelőtt, az országgyűlésen...

JEGYZETEK

1 Az 1906. évi május hó 19-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója (továbbiakban: Országgyűlési napló) V. kötet (Bp. Athenaeum, 1907.) 318. o.

2 Révai Nagy Lexikona XI. kötet (Bp. 1914.) 756. o.

3 Országgyűlési napló i. m. 319. o.

4 Magyar Országos Levéltár, P999 Feministák Egyesülete - Újságkivágatok 1907. jan.- szept., 22. csomag, 40. tétel (Továbbiakban: P999 Újságkivágatok)

5 Erdélyi Hírlap, 1907. márc. 1.

6 P999 Újságkivágatok i. m.

7 Uott. 257. sz. cikk-kivágat

8 Uott 1397. sz. cikk-kivágat

9 A Hét, 1907. jan. 20. 36. o.

10 A Hét, 1907. márc. 3. 140. o.

11 P999 Újságkivágatok - 254. cikk-kivágat

12 Nagyné Szegvári Katalin: A nők művelődési jogaiért folytatott harc hazánkban (1777-1918) (KJK, Bp. 1969.) 399-401. o.

(Forrás: Iskolakultúra, 1996/3., 101-103. o.)

Átlagosan 8%-al kisebb a mérete a nők agyának, de furmányos módon ezt a hátrányt a produktivitás növekedésével kompenzálják.

A női és férfi agyat összehasonlítva a nők kevesebb energiát fogyasztanak gondolkodás közben, és kevesebb neuront „mozgatnak” meg, de a teljesítményt ez úgy látszik náluk nem befolyásolja (vagy takarékos módon működnek).

Egy korábbi tanulmány arról számolt be, míg a férfiak ugyan több neuronnal rendelkeznek, addig a nők több szinapszissal, azaz neuron-neuron közötti kapcsolattal rendelkeznek. Ez a kapcsolati háló felelős azért, hogy valakinek az agya hasítson, mint a borotva, vagyis gyorsabb és sokrétűbb gondolkodásra képesek születésüknél fogva.

A legújabb idegtudományi kutatások, amelyeket Kaliforniai Egyetem keretén belül végezték, arról számolnak be, hogy a korábbi 8%-os méretbeli eltérés valós, de a nők a fejlettebb szinapszis hálózatukkal ugyan annyira intelligensek, mint a férfiak – legalábbis ami a biológiai adottságokat illeti. E kutatások konklúziójaként levonható, hogy a nők sokkal jobban teljesítenek, amikor jellemzően induktív gondolkodásra van szükség, a férfiak viszont lényegesen fejlettebb térérzékkel rendelkeznek.

Trevor Robbins, a Cambridge-i Egyetem professzor is méltatta az eredményeket, és kijelentette: a nők fejlett hipokampuszáért nyilván a sűrűn szőtt szinapszisok felelősek, ami bármennyire is sértő, vagy sértésre okot adó tény, de biológiailag intelligensebbé teszi őket, vagyis a nőket.

Forrás: http://twice.hu

Mindenkinek van egy férfiismerőse, aki abban leli örömét és kikapcsolódását, hogy számítógépen, vagy konzolon játszik akár órákon keresztül, ugye? És hány ilyen nőismerősük van? Azt gondolják, hogy nem sok? Egy felmérés szerint Magyarországon, a weben játszó személyek 40%-a nő. Mert nem számoljuk az unatkozó irodai alkalmazottakat, az unatkozó háziasszonyokat, a fiatalabb nyugdíjasokat (bizony-bizony), mert ők csak nyomogatják a gépet. Naponta.

A netes, ingyenes, rettenetesen egyszerűen kezelhető, megtanulható kis játékok pont annyira addiktívak lehetnek, mint a komoly grafikával, felépített sztorival, fejleszthető karakterekkel rendelkező, közösségi életet is generáló játékok. Nem célom felsorolni az összes létező játékfajtát, hiszen miközben leírom ezeket a szavakat, már több vadonatúj jelenik meg az Interneten, inkább arra szeretnék rávilágítani, hogy a mai trendek szerint miért a felnőttek, kiemelve néhány olyan játékfajtát, amiről talán nem is halottak azok, akik ebben a témában ismeretek nélkül mondanak ítéletet.

Gyermetegnek tartják a játszó felnőtteket? Számos cikk és tanulmány állítja, hogy a játék a legjobb kikapcsolódás, a legjobb stresszoldó. Hogy ez a játék ügyességi, logikai, stratégiai, mászkálós vagy fantasy, az szinte mindegy, a fontos, hogy elterelje a figyelmet a napi gondokról. (Nem a szerencsejátékokra gondolok, az egy másik kategória.) A nem játszó felnőttek nagy része azt gondolja, hogy a játékosok mind vagy fantasy, vagy lövöldözős, öldöklős történeteket játszanak. Ez nyilván azért alakult ki az emberekben, mert a média – ha a PC és konzol játékok szóba kerülnek – csak akkor foglalkozik velük, ha valaki tömeggyilkosságot, öngyilkosságot követ el, vagy kiderül, hogy el akar követni, és ne adj isten, még egy konzolja is volt otthon egy-két lövöldözős játékkal.

Sajnos a pszichésen sérült, vagy labilis személyek is megvásárolhatják a játékokat az üzletekben, az eladók nem kérnek, nem kérhetnek orvosi igazolást a mentális állapotukról. A gyerekek esetében nincs is semmi probléma, hiszen a játékok borítóján minden esetben szerepel, hogy hány éves kortól ajánlja a gyártó, és a szülők felelőssége, hogy ezt észrevegyék, tudomásul vegyék, és azt a játékot vegyék meg, ami gyermekük korának megfelel. Ugyanis van más is a piacon, nem csak gyilkolászós játékok. Ha a szülő nem tudja ellenőrizni, hogy mivel játszik a gyereke, az az ő tájékozatlanságára, naivitására, vagy nemtörődömségére utal. Gyakori kifogás, hogy a gyerek jobban ért a számítógéphez, mint az anyuka, vagy apuka. Vegye a szülő a fáradtságot, és tanulja meg legalább kontrollálni, hogy milyen programok fordulnak meg a gyereke gépén, akkor nem érhetik nagy meglepetések. Néhány példa, amire egyetlen játékellenző sem mondhatja, hogy véres öldöklésre serkent. Megjegyzem, hogy felnőttek esetében a háborús játékok sem elsősorban az ölésről, hanem a stratégiáról, a logikus gondolkodásról, és a történetben való részvételről szólnak, nem beszélve arról, hogy a technika csodálatos világa is lenyűgözi az ez iránt fogékonyakat.

Szóval úgy gondolom, hogy a snooker, flipper, a bowling, a tenisz, a golf, a sakk nem mondható éppen harciasnak, de ha pörgésre vágyik a játékos, a szimulátorok – különösen az autóversenyt modellezők – is tökéletes kikapcsolódást nyújtanak. Sok felnőtt kedveli a kedves, rajzfilmre emlékeztető grafikával megalkotott játékokat, melyeket leginkább mászkálós játékoknak neveznek, kincskeresésről, logikáról, ötletességről szólnak Léteznek kifejezetten mozgásra serkentő úgynevezett kamerás játékok, melyeket többen is lehet játszani, sőt, igazából úgy élvezetes. És végül megemlíteném a Sony PS3-ra alkalmazott relax fejlesztését, a Flower-t, mely kifejezetten a nyugalom és a harmóniateremtés eszköze lehet.

Miért játszunk? Talán azért, hogy egy-két órára megszabaduljunk a napi rutintól, gondoktól, hogy egy olyan világba kerülhessünk, ahol mi irányítunk, vagy hogy újraélhessük gyerekkorunk néhány felhőtlen pillanatát. Változó, hogy ki, miért játszik. Ha unaloműzés a cél, az sem baj. A legtöbb játék többet ad, mint a kereskedelmi tévék kibeszélő showjai, vagy valóság showjai, számos játékból sokkal többet tanulhat gyermek és felnőtt egyaránt, mintha unalmában az ostobábbnál ostobább műsorokat bámulja, vagy a bulvárlapokat olvassa. Ne sajnáljuk hát férjünktől barátunktól, feleségünktől, barátnőnktől azt a kis kikapcsolódást, amit a gép előtt tölt, (kivéve persze ha mást sem csinál) hálás lesz érte. Természetesen ebben az esetben is fontos a mértékletesség, és más a helyzet, ha az illető totális függővé válik,

Forrás: Nőkorszak (nokorszak.hu) 

http://nokorszak.hu/kultur/jatekos-ferfiak-jatekos-n%C5%91k

További cikkek a Nőkorszakról:

"Az 52. helyen vagyunk a világon" - http://nokorszak.hu/csalad/az-52-helyen-vagyunk-a-vilagon

"A pápák és a nők" - http://nokorszak.hu/titkok/a-papak-es-a-nok

És amit feltétlen ajánlunk:

"Hét férfit ölt meg a nő, akit a rémként ismer a világ" - http://nokorszak.hu/titkok/het-ferfit-olt-meg-a-no-akit-a-remkent-ismer-a-vilag

Az nlc nagy szextesztjét vettük kicsit szemügyre, melyből megtudhatjuk: a férfiak és nők között nem is olyan nagy a különbség szexuális érdeklődés, szokások szempontjából- összességében. Részleteiben viszont rengeteg. Talán köszönhető mindez a pornó terjedésének és a nemek e téren való ízlésbeli különbségeinek. S annak is, hogy bár sokat változott a világ, bizonyos tendenciák folytán a két nem még mindig inkább távolodik mint közelít egymáshoz kommunikáció terén. 

Az egész cikk az alábbiakban olvasható, én csak az érdekesebb részeket emelném ki belőle.

http://www.nlcafe.hu/szexesmas/20101207/nagy_szexteszt_a_szamok/

"Ha eddig nem tudtad, most itt a kendőzetlen tény: a férfiak 87%-a szokott rendszeresen önkielégítést végezni. Ebből 37% csak akkor, ha nincs szexuális partnere, 63%... akkor is. A nők 74%-a vallotta be, hogy szerez örömet magának (39%-uk partner nélkül, 61% partner mellett is). Egyik legrafináltabb kérdésünk ezzel a témával kapcsolatos („Tud róla a partnered, hogy szoktál önkielégítést végezni?”). Ezen a ponton a nők 1%-a, a férfiak 3%-a beijedt – ennyivel több lett ugyanis a „soha nem szoktam” válaszok aránya, mint egy kérdéssel korábban. A partner mellett önkielégítő férfiak és nők 57%-a úgy tudja, hogy partnere tud róla, hogy néha magához nyúl. És 43%-uk hiszi azt, hogy a partner mit sem sejt a kis titokról..."

Elgondolkoztató, hogy alig-alig van némi eltérés (63 és 61%) a partner melletti rendszeres önkielégítést illetően, s ebbe,- a kérdésekből ítélve- az ennek a szokásnak hódolók nem avatják be társukat. Gyaníthatóan (így) azzal sincs tisztában a másik, kire-mire gerjed kedvese. Nem szeretnénk senkit sem ijesztgetni, de mindennek fényében a szexuális vágyak sikeres megbeszélése, a  közös kísérletezés, egymás előtti önkielégítés szégyen nélküli felvállalása (s elfogadása a partner részéről), a szexualitás rugalmas kezelése, közös fantáziálgatás még mindig ritkaságszámba megy.

Az okok valószínűleg a kezdeti titkolózásban keresendők. 

Ilyenkor az egymással ismerkedő nő és férfi kölcsönösen meg szeretne felelni a társadalmi elvárásoknak és természetesen egymásnak is. Azt próbálják mutatni, amit a normák és a társadalom vár tőlük. Gyakran nem kerülnek felszínre a szexuális szokások, melyeket a szőnyeg alá söpörnek (a kiéletlen vágyakat még inkább!) azzal az illúzióval, hogy "a szerelem majd úgyis mindent megold, vele úgyis jó lesz!"

Képbe jöhetnek a pornókban látott klisék, gyakran mindketten helytelenül hiszik, hogy a másiknak az lesz élvezetes, kellemes ("hisz a férfiak ezt nézik"; "hisz a nők mennyire élvezik a filmekben is!")

Annak ellenére, hogy szinte eláraszt bennünket a szexualitás (néha igencsak kellemetlen módon) sajnos még mindig "tabu" a szexről beszélni. Éppen úgy, ahogyan kellene, ahogy kívánatos lenne-  már az ismerkedés fázisában, szégyenérzet, félelem nélkül. 

Főleg a nők tartanak attól, hogy könnyűvérűnek hiszik őket, ha (már ekkor) hangot adnak vágyaiknak, igényeiknek (ennek tükörképeként a férfiak is tartanak tőle, hogy a nők komolytalannak, csak egyéjszakás kalandot keresőnek hiszik azt, aki rákérdez erre, vagy bárhogyan is szóba meri hozni).

Sokaknál eltelik jó néhány hét, hónap, kinél mennyi és már rég "megállapodás" született arról, hogy ők ketten egy "párt" alkotnak, mire eljutnak (szintén erről való nyílt beszélgetés nélkül) az ágyig. 

Az eredmény természetesen az lesz, hogy később (ha már így kezdtek) még inkább kénytelenek magukban tartani, hogy esetleg (például) partnerük kedvenc pózát ők bizony nem élvezik és megoldásként, a közös összhang érdekében legalább szeretkezés közben lehetne egy váltás.

Tapintatosságból, konfliktuskerülésből, s abból a tévhitből fakadóan, hogy ezzel megsértik szerelmük önérzetét. Mindennek akár az is lehet az eredménye, hogy kölcsönösen azt teszik, amit egyikük sem élvez igazán...

A partnerkapcsolatban jelen lévő önkielégítés még ezzel együtt sem feltétlenül rossz, elítélendő dolog (segítheti az önismeretet, segítségével úrrá lehetünk a vérmérsékletbeli különbözőségeken, vagy kiélhetjük azon vágyainkat, melyekre aztán végképp nem lenne fogékony a társunk, de ezt kölcsönösen elfogadjuk egymásban, nem szeretnénk belevinni úgy, hogy kellemetlen számára)- csak akkor van baj, ha a fenti jelenség tájékozatlanságból fakad, ha nem vagyunk összeszokva, holott másképp is történhetett volna. Vagy akár kiderülhetett volna már az elején, hogy mi bizony végképp semmilyen körülmények között nem illünk össze e téren.

"Őszinte és tabumentes tesztünkben rákérdeztünk arra is: hogy viszonyultok az anális szexhez. Nyilván nem fogja harsány „jé, tényleg?” most elhagyni senki száját, de azért leírjuk: a pasik jobban kedvelik a műfajt. 40%-uk „szereti”, 23% olyan rendes, hogy ha a partnere akarja, hát odatartja („ha a másik nagyon szeretné, megteszem neki”), 3% kipróbálta, de soha többet, 17% nem próbálta, de tervezi, és mindössze 17% úgy szűz ezen a téren, hogy nem is akar ezen változtatni. A nőknek ezzel szemben csak 15%-a kedveli a dolgot, 29% teszi meg a másikért, 19%-nak volt rossz élmény, és soha többet, 7% tervezi, 30% nem próbálta és nem is fogja. (Kis értelmezési segédlet férfiaknak: azoknak a nőknek, akik már kipróbálták, kb. a harmada úgy nyilatkozott: soha többet...)"

Figyelünk a számokra? A nők pusztán 15%-a kedveli (70000 nő töltötte ki a tesztet). Vessük össze, ezzel szemben hány pornóban szerepel az análszex a legnagyobb természetességgel? (Nekem kis kutakodást kellett végeznem, mert bevallom, szintén nem tartozik a kedvenceim közé, de komolyan meglepett, hogy ma már rengeteg jelenet része).

30% nem próbálta és nem is izgatja a lehetőség.

19% próbálta, de kifejezetten kellemetlen élmény volt számára. (Zárójelben jegyzem meg, érdemes lett volna kitérni arra is, a férfiak hány százaléka igényli, élvezi a partnerétől kapott prosztata masszázst, talán némileg árnyalná az eredményt- így ugyanis nem tudni, ki mit értett análszex alatt?)

"Végül kukkantsunk be a magyarok hálószobájába (esetleg munkahelyére, parkokba stb.), és nézzük meg, mit művelünk ott a hagyományos szeretkezésen kívül. Hódolunk az orális szexnek (nők: 90%, férfiak: 91%). Análisan közösülünk (51% és 56%). Szexelünk nyilvános helyen (37%! – 42%!). Szexelünk a munkahelyünkön (20% és 35%!). Odakötözzük egymást az ágyhoz (vagy máshoz, pl. magunkhoz; 19% és 18%). Házi pornófilmet rendezünk (11% és 16%). Hármasban csináljuk (2 férfi, egy nő: 6% és 10%; 2 nő, egy férfi: 5% és 15%!). Esetleg azonos neművel szexelünk (6%! és 3%).
Szalagcímekre érzékenyebb olvasóink kedvéért megfogalmazzuk másképpen is. Legalább minden harmadik magyar szexelt már nyilvános helyen! Minden harmadik munkavállaló férfi szexelt már a munkahelyén! 70 738 nőből 4244 lefeküdt már... nővel."

Ismét nem sok eltérés van a két nem között, viszont felvetődik néhány fontos kérdés.

Orális szex terén rendben vannak az arányok, bár az adok-kapokban megfigyelhető egy minimális (1%-nyi) különbség, nekem itt nem egészen világos, melyik nem "javára". Így feltételezem: talán a nők részesülnek több orálban (újra fordított a helyzet bizonyos pornókhoz képest, de elenyésző módon). 

Anális szex tekintetében csak a másik kérdés figyelembevételével van értelme elemezgetni a kapott számot (így sem túl egyértelmű). Az 51% valószínűleg azokból a hölgyekből tevődik össze, akik valaha kipróbálták (nem pedig azokból, akik élvezték, vagy rendszeresen űzik is).

A 6%-nyi nő után (nagyon kevés, a közhiedelemben- főleg a férfiak "pornós" fantáziáiban- jóval nagyobb ez a szám!) nem értem miért került felkiáltójel? A 4000 akárhány nem túl számottevő a 70 egynéhány ezerből.

A férfiak 3%-a érdekes, elképzelhetőnek tartom, hogy ők még az interneten sem vállalnak be bizonyos dolgokat. (A 6% nagyjából összhangban van a leszbikus nők arányával, a 3% még a nyíltan homoszexuális férfiakéval sem- bár minden további nélkül elképzelhető, hogy míg leszbikus nők igen, addig homoszexuális férfiak nem olvasnak női magazinokat.)

A teszt mindenesetre nem okozott túl nagy meglepetést azok számára, akik ismerik a női és férfi természetet...

Miközben teljes mértékben elítéljük a nemi sztereotípiákat akad néhány, amit a tudomány, tetszik vagy sem, de igazolt. Az alábbiakban azonban olyan, a női nemmel kapcsolatos, kész tényként kezelt állításokról rántjuk le a leplet, amelyek teljesen alaptalanok.

A nők kevésbé agresszívak

Míg a kislányokat a nevelés során megbüntetik erőszakos, agresszív viselkedésükért, ugyanezekért a fiúknak jutalom jár. Többek közt ezért játszanak a fiúk az oviban háborúsdit, a lányok meg Stahl-konyháját. De ez vajon azt jelenti, hogy eleve nincs bennük annyi agresszió?

Naná, hogy nem, sőt! A nők sokszor hajlamosabbak az erőszakosságra, mint a férfiak, derül ki egy közelmúltbeli kutatásból. Ha egy személyt megfosztanak az egyéniségétől – vagy olyan helyzetbe kényszerítik, ahol az háttérbe szorul – fokozódik az agresszív attitűd.

Laboratóriumi körülmények között ezt úgy vizsgálták, hogy férfi-nő vegyes csoportoknak egy interaktív számítógépes játékban a többi játékost kellett bombázniuk. Alapesetben a férfiak jóval többet támadtak, ám az egyéni jellegtől mentes csoportban a nők átlagosan öt bombával többet dobtak le, mint a férfiak.

Az olyan helyzetek, amelyekben az egyén névtelenül, egy csoport tagjaként cselekszik, szélsőséges hatást váltanak ki a tagokból. A nőknek egy ilyen szituációban nem kell megfelelniük a társadalmi elvárásoknak és hát igen, könnyen gyilkológépekké válhatnak.

Nincs szükségük annyi szexre

Ha az intim téma szóba kerül, mindenki vágja a bejáratott előítéleteket: a pasik szégyentelen disznók, akik megdöntenek bármit, aminek még ver a pulzusa, míg a nők számára szükséges, sőt sokszor fontosabb az érzelmi kielégülés.

A serdülőkor zavaros idején a lányoknak nem kellett a rosszkor, rossz helyen felébredő cerkát a legkülönfélébb módszerekkel takargatni, és a felnőtt pornófogyasztó társadalom nagy részét is a férfiak teszik ki. Tiszta sor.

Az igazság azonban az, hogy sokszor a „csajok is úgy vannak vele”, csak nem kürtölik világgá. Egy kutatócsoport szexuális viselkedéssel kapcsolatos vizsgálatot végzett, amelyben az egyik csoport tagjait hazugságvizsgálóra kapcsolták, a másik csoportban pedig a kutató kérdéseire személyesen kellett válaszolni. A kontrollcsoport tagjainak pedig azt mondták, a vizsgálat során névtelenek maradnak.

Kiderült, hogy azok a nők, akik személyesen válaszoltak, hirtelen mind az erényöv lelkes híveivé váltak, és feleannyi partnert vallottak be, mint a poligráfos csoport. Ám a poligráfos csoport női jóval több szexpartnerrel dicsekedhettek, mint az azonos kontrollcsoportba tartozó férfiak.

A kutatók ezt is a társadalmi elvárásokkal magyarázták, miszerint a nőknek kapcsolatorientáltabbnak kell tűnniük a férfiaknál, illetve a könnyűvérűségnek még a látszatát is illik kerülniük. De akárcsak a bombás kísérletnél, a szociális nyomástól megszabadulva előbújik az igazi jellem.

És ha már témánál vagyunk…

A nők nem néznek pornót

A reklámszakma mesterei pontosan tudják: a férfiak bármit megvesznek, ha egy nagymellű szőke elhiteti velük, hogy akkor mekkora királyok lesznek. Ezzel szemben a nőkről általánosan elterjedt tévhit, hogy nem lehet olyan könnyen manipulálhatóak erotikus képi beállításokkal. Ezért nem félpucér Herkulesek zsonglőrködnek samponokkal a reklámokban.

Eszerint a tanulmány szerint a női agy pontosan úgy és ugyanolyan gyorsan reagál az erotikus képekre, mint a férfiaké. Az agyi aktivitás EEG vizsgálata során a kutatók egy rakás különféle képet mutattak meg egy csoport nőnek, kellemestől a zavarbaejtőig. Minden jól is ment, amíg azok a képek nem kerültek sorra, amelyek változatos pózokba gabalyodó párokat ábrázoltak.

Az erotikus képekre a női idegsejtek 160 milliszekundum alatt reagáltak, 20% gyorsabban, mint a semleges témákra. Tehát tulajdonképpen a testük már azelőtt jelzett, hogy egyáltalán felfogták volna, mit látnak. Úgyhogy ha legközelebb azt hallod, a nők csak akkor indulnak be a pornóra, ha van hozzá megfelelően érzelmes háttérsztori, gondolj a 160 milliszekundumra.

Csak a nők szenvednek a média által okozott testképzavaroktól

A nők állandóan panaszkodnak, hogy képtelenség tartósan elérni a médiában megjelenített ideális női testalkatot. Csaknem nyolcmilliárd folyóiratnak van kifejezetten női célcsoportja, és a legtöbb címlapról vékony, nagy mellű, tökéletes fogsorú tinédzserek mosolyognak le. De bármennyit is panaszkodunk, nem a mi hibánk, hogy a média ezt a tökéletesre csiszolt képet preferálja, és a nők a való életben bedőlnek ennek a nyilvánvaló biznisz-trükknek.

Közben pedig megfeledkezünk arról, hogy a férfiakra ugyanakkora hatást gyakorolnak a magazinokban feszítő tenyészmének. Csak ők a világért se vallanák be. Egy harvardi kutatás szerint az étkezési zavarokkal küzdőknek negyede férfi. A felmérések eredményei szerint a férfiak egyre nagyobb hányada hiszi el, hogy a nők számára a szanaszét gyúrt, szőrtelen, barnított test a vonzó, és egyre nagyobb áldozatokat képesek hozni ennek eléréséért.