Pár ezer éve az emberiség nagy része még hitt benne, hogy az ősök dicsősége, kudarcai, hőstettei és bukásai generációról generációra vándorolnak tovább. Spirituális tanok beszéltek róla, hogyan határozzák meg sorsunkat az előző életek. Szent könyveinkben olvashattuk: "megbüntetem az atyák vétkét a fiakban...".
Néhány évtizede mindez sokak számára már nem volt több megmosolyogtató mítosznál; amint a tudomány felfedezte a különböző életformák testét felépítő apró alkotórészeket, a sejteket, kromoszómákat és géneket, a régi bölcsességek lassan homályba vesztek, és újabb, sok szempontból egyszerűbb magyarázatok születtek az emberi viselkedésre és életfunkciókra.
Ma a modern tudomány mégis bizonyítani látszik, hogy eredményei közel sem annyira egyértelműek és megdönthetetlenek. Az eddigiek megtagadásától függetlenül egyre több tudós döbben rá, hogy a géntudomány és öröklődéstan az ősi, spirituális tanokkal akár kéz a kézben is járhat...
A szülők "karmája"
A tudományosan máig rejtélyes anyai hatásról már eddig is sokat olvashattunk:
"Az állatvilágban általános jelenség, hogy a petesejt, pete, vagy tojás térfogata messze meghaladja a spermiumét. Az embernél „csak” kétszázezerszer, a baromfiaknál pedig sokmilliárdszorosan nagyobb a petesejt. Vajon miért a nagy különbség, ha a női és a hímivarsejt is csak egy-egy kromoszóma-garnitúrával járul hozzá az új élőlény képződéséhez? Az általános vélekedés szerint azért, mert a női ivarsejtek citoplazmája sziket tartalmaz, olyan anyagokat, amelyek fedezik az embrió energia- és tápanyagszükségletét. A „szikhipotézis” értelme nyilvánvaló a petét (tojást) rakó élőlények életében, ahol az utódok fejlődését a pete anyagai biztosítják. De vajon miért nagyobbak az olyan élőlények petesejtjei a spermiumoknál, amelyek embriói az anyaméhen belül fejlődnek, ahol lehetőség van az embrió (magzat) folyamatos ellátására? Azért, mert a peték, a petesejtek citoplazmája nemcsak sziket, hanem olyan anyagokat is tartalmaz (mindenekelőtt mRNS- és fehérjemolekulákat), amelyek a petesejt érése során kerülnek a petesejtek, a peték citoplazmájába, és elsősorban ezek irányítják az embriógenezis kezdeti lépéseit. A jelenséget anyai hatásnak nevezik, és szerepe sokkal fontosabb életünkben, mint bárki hinné. Gondolta volna a kedves olvasó, hogy az anyai hatás a magzatvédő program alapja?"- (Szabad János: Petesejt-citoplazma és anyai hatás; termeszetvilaga.hu)
Az anyai hatás számtalan téren megmutatkozik- például egy ló anya és egy szamár apa keresztezésekor az utódok inkább lóhoz, fordított esetben viszont inkább szamárhoz hasonlítanak. Állattenyésztők figyelték meg, hogy az utód maximális testsúlya és erőnléte az anyáéval korrelál. A sejten kívüli öröklődés és az anyatej hatásainak eredményeiként az anyák szervezete mintegy "aktívan a saját képére formálja" az utódokét, miközben- legalábbis eddig ezt hittük- az apák pusztán a genetikai kód felét nyújtják. Érdekesség, hogy néhány százaléknyi különbség még intelligenciavizsgálatoknál is mutatkozik: a gyermekek intelligenciája felnőve állítólag hajszálnyival az anyáéhoz húz jobban.
Talán ennek is köszönhető, hogy mindezidáig a tudomány nagyobb figyelmet fordított az anyák egészségére, az őket érintő, terhesség és szoptatás alatt biztosítandó nyugodt körülményekre vagy az anyai életkorra, bár mindez érdekes kettősséget mutatott azzal, hogy nem is olyan rég az utódokat nagyobb részben az apák leszármazottainak hitték; újabb kettősség, hogy ennek ellenére a nőktől várták, hogy képesek legyenek fiúutódot szülni, mely a jelenlegi eredmények szerint egyaránt múlik mindkét szülőn.
Az epigenetika viszonylag gyors fejlődésének köszönhető, hogy e modern tudományág az anyai hatáson kívül számtalan más, jelentős kérdést is felölel, melyek közül néhány már-már sci-fi-be illő módon teremt kontrasztot a gének általi determináció és a környezet általi tapasztalatok genetikánkra való visszahatása között. Itt tehát már nem csupán a klasszikus, genetika kontra környezet problematikájával találkozhatunk; a bizonyítékok szerint szerzett tapasztalataink öröklődő változásokat idézhetnek elő genetikai rendszerünkben, melyeket továbbadhatunk utódainknak is.
Az epigenetika úttörői között találhatjuk Marion J. Lamb-ot, Eva Jablonkát, vagy a Harward Egyetem molekuláris biológia professzorát, a munkásságáról nálunk is közismert Catherine Dulac-ot.
Dulac munkatársaival nemrég mutatta ki, hogy a szülői gének epigenetikai eszközökkel csaphatnak össze az utódokban a fennmaradásért.
Az ezzel kapcsolatos, összegzett eredmények többféle jelentős genetikai érdekellentétet is felsorakoztattak.
- Magzati korban az apai gének a magzat táplálására, az anyai gének a tartalékolásra tesznek hajlamossá. Ennek elsődleges oka, hogy a férfiak nem lehettek teljesen biztosak benne, hogy a nő következő gyermeke is tőlük származik majd, míg a nőknek értelemszerűen minden gyermek "saját".
- Kisgyermekkorban az anyai gének az anyával és a testvérekkel való önzetlenségre és összefogásra hajlamosítanak, míg felnőtt korban az apai gének önzésre tesznek hajlamossá. Itt megint csak a vérvonal anyai bizonyossága játssza a fő szerepet, amire (a testvérekkel való összefogásra) felnőttként kevésbé lehet szükség; ilyenkor az evolúció már az "önérvényesítő" apai géneknek kedvezett.
- Leányutódok esetében az anyai és apai részről öröklött x kromoszómák egyike a sejtekben mintegy véletlenszerűen kikapcsol, ám az agykéregben található idegsejtek esetében ez többnyire az apai x kromoszóma. (A fiúgyermekek egyetlen x kromoszómát örökölnek az édesanyjuktól.)
- Részben ennek magyarázatául szolgálhat, hogy a feltevések szerint a házasságok révén régebben a nők kerültek a férfiak falujába, azok rokonai közé, így az anyák esetében az evolúció az "önzést" (önmaga és utódai előtérbe helyezését), míg apák esetében a falubeli rokonokkal szembeni altruizmust támogatta.
Azonban a kutatások meglepő eredményei itt még nem érnek véget. A mai álláspont szerint a környezeti hatások, életmódunk, döntéseink eredményei akár utódaink fenotípusos megnyilvánulásait is módosíthatják. A genetikai öröklődés részben összefolyik a környezetivel, s érdekes, többszörösen oda-visszaható folyamatok eredményeként az anyai hatás mellett immár "apai hatásról" is beszélhetünk.
Egy idő óta nyílt titok, hogy az apák életkora, egészségi állapota is befolyásolja a nemzés sikerességét és az utódok egészségét, intelligenciáját, de tavaly első ízben sikerült bizonyítani, hogy olyan közvetett hatások, mint a kamaszkori étkezi szokás, vagy a stressz is változást idézhetnek elő a leszármazottak viselkedésében és egészségében.
A DNS-molekuláinkhoz az életmódunkból, a környezetünkkel való kölcsönhatásokból kifolyólag, s azok függvényében kapcsolódó metilcsoportok epigenetikai szinten a genetikai anyag módosulását idézhetik elő- amit nagy eséllyel adunk tovább gyermekeinknek is. A viselkedésünk, hangulatunk, közérzetünk, szerzett egészségi állapotunk, a fiatalkorban gyakorolt káros szenvedélyeink, a munkahelyi stressz mind lenyomatokat hagynak az örökítő sejtjeinkben- a petesejtben és a hímivarsejtben egyaránt.
A metilációs mintázat változásai tehát örökletesek lehetnek, noha a DNS maga nem változik.
Ikerkísérletekkel jól kimutatható, hogyan megy át a "szerzett útravaló" a következő generációba- mely szintén az epigenetikus folyamatok tárgykörébe tartozik. Az ikrek genetikája, noha teljesen azonos, leszármazottaik életét döntően meghatározhatják a szülők eltérő életkörülményei, döntései, sikerei avagy kudarcai.
Ám mindezidáig kérdéses volt, hogy ha a petesejt és hímivarsejt metilációs mintázata a megtermékenyítés pillanatában törlődik, a szülők korábbi epigenetikus "tapasztalatai" miként kerülnek át a magzatokba? Az anyai hatás ilyen szempontból más jellegű, hiszen a magzat kihordása és az anyatejjel való szoptatás kellő alapot nyújt az anya életmódjának és testi jellemzőinek sejten kívüli örökítéséhez.
A New Scientist által a biológia egyik legnagyobb rejtélyének nevezett problémára Isabelle Mansuy (Zürichi Egyetem) és kutatócsoportja adta meg a választ nemrég. A kutatónő a Nature-ben számolt be eredményeiről, melyek szerint a megoldást a sejtekben nagy számban megtalálható mikroRNS molekulák jelentik.
Mansuy egereken kísérletezett kollégáival; az állatokat jelentős stresszhatásnak tették ki, majd a mikroRNS változásait vizsgálták. A változások- összehasonlítva a stresszhatást át nem élt egerek mikroRNS állományával- érintették az agyban, a vérben és a spermában lévő mikorRNS-molekulákat is, erősen befolyásolva az élettani folyamatokat és a szaporodást.
Az egerek depresszióra hajlamos viselkedésmintákat mutattak, kerülték a nyílt tereket, az erős fényt- s mindez a spermiumon keresztül részben átadódott a következő generációra is, akik immár öröklött jellemzőként váltak hajlamosabbá az említett viselkedésre, annak ellenére, hogy a stresszhatsokkal nem találkoztak közvetlenül.
Az igazi meglepetést azonban az okozta, hogy e módosulások, beleértve a megváltozott anyagcsere folyamatokat, még a harmadik generációra- tehát az unokákra- is hatással voltak.
"Apai hatás"
Nem csak "anyai hatás" létezik tehát, hanem az apát ért stressz, az élmények, a tapasztalatok, viselkedésminták, vagyis az ezekkel összefüggő testi folyamatok (a petesejthez hasonlatosan) a hímivarsejten át is hathatnak. Sokáig hittük, hogy a hímivarsejt sem mitokondriumot, sem más anyagokat nem ad át az örökítő anyagon kívül, ám 2004-ben azt is sikerült kimutatni, hogy egyes, sejtplazmájában jelenlévő RNS-molekulák mégis bejuthatnak a petesejtbe.
Az apai mikroRNS-ek ezt követően működésbe léptek és kialakították az apákban is jelenlévő, "módosult" mintázatokat (természetesen az anya releváns mikroRNS-eivel együttesen).
A kutatók szerint a fenti folyamatok az embereknél is hasonlóképpen végbemennek.
Nem mindegy, mit fogyasztanak a leendő apák
Spanyol kutatók Jiménez-Chillarón vezetésével szintén egereken vizsgálták az apa és anyaállatok táplálkozásának utódokon lecsapódó hatásait, s nagyjából ugyanazt az eredményt kapták, amit a stresszel kapcsolatban. A klónozott, ámde különböző módon táplált (túltáplált; kontrollcsoport) egerek utódainál nagyban kimutatható volt az epigenetikus összefüggés.
E hatások érdekessége, hogy jelentős különbségek mutatkoznak a gyermek nemét illetően, ahogyan fentebb már megjegyeztük- az apai hatás inkább fiúkra, az anyai inkább lányokra érvényes, bár az x kromoszómát tekintve kizárólag az anyai érvényesül.
Brit csecsemők és családjaik tanulmányozásából derült ki a kilencvenes években, hogy ha az apa erős dohányos, a férfiágon tapasztalt egészségügyi következmények igen súlyosak lehetnek: a több mint 5000 férfi közül az erős dohányosok gyerekeire már 9 éves korban jellemzőbb volt az elhízás.
Egy svéd vizsgálatban az egészséges táplálkozás hatásai nemtől függően hosszabbították meg az utódok életkilátásait. Ha apai ágon volt jellemző, a fiú, ha anyai ágon, a leányutódoknak javultak a hosszabb életkorra való esélyei, s ez még az unokák vonatkozásában is megmutatkozott. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ezek szerint nem csak a saját, de felmenőink táplálkozási szokásai is erősen összefügghetnek azzal, meddig van esélyünk élni- és milyen egészségi állapotban. A férfiak kimutathatóan egészségtelenebb táplálkozása láncreakciót indíthat el a fiúutódok vonatkozásában is, miközben a leányutódokra a vizsgálatok szerint az anyára jellemző hat számottevőbben.
A túlsúlyos, egészségtelenül táplálkozó és káros szenvedélyekkel rendszeresen élő férfiak aránya a világon szinte mindenütt meghaladja a hasonló nőkét.
Bizakodásra adhat okot, hogy egyre több országban figyelnek a férfiak egészségtudatosságának növelésére.
Isabelle Mansuy úttörő felfedezése nem csak a stressz tekintetében jelentős. Az őssejtkutatás, a mesterséges méh kifejlesztése, s az örökítő anyagok mesterséges felhasználása szintén gyerekcipőben jár, ám a fejlődés az utóbbi időben egyre gyorsul. Ehhez azonban tisztában kell lennünk az anyai és apai részről fennálló, sejten kívüli hatások mibenlétével is.
Mint a közelmúltban olvashattunk róla, japán kutatóknak kecskeembriókkal sikerült tesztelniük a mesterséges méhet, ám a létrehozott embriók többsége elpusztult. A háttérben az anyai hatás hiánya is gyanítható, azonban Mansuy vizsgálataival mind az anyákra, mind az apákra jellemző epigenetikus hatások feltérképezhetővé válhatnak, ami a jövőben utat nyithat a gondokkal küzdő nők, férfiak, párok kisegítésére is.
A probléma szempontjából szintén jelentős őssejtkutatásban Dr Foteini Hassiotou ausztrál kutatónő ért el kiemelkedő eredményt, amikor sikerült kimutatnia az anyatejben található őssejteket, amelyekből más sejtek is előállíthatók. A forradalmi felfedezés nagyban megkönnyíti az őssejtek felhasználását. Ezzel a lépéssel a kutatónőnek- aki mikrobiológia terén kitüntetést kapott- az őssejtkutatás egyik legfőbb problémáját sikerült megoldania.
A fentieket figyelembe véve nem pusztán a problémákkal küzdő pároknak, de hamarosan akár az egyedülálló férfiaknak és funkcionálisan meddő nőknek is lehetőségük nyílhat, hogy a szakemberek tudásának és áldozatos munkájának köszönhetően gyermeket vállalhassanak.
Hogy ez mennyiben járható út, arról egyelőre nem az orvostudomány hivatott dönteni.
Az apák szerepe...
Miközben folyamatosan hangsúlyt kap az anyák szerepének fontossága, az apákat a hagyományos szemlélet gyakran hajlamos kizárólag családfenntartói feladatokra redukálni, pedig a vizsgálatok tanulsága szerint a kisfiúk és apák között már a kezdetektől különleges, biológiai kapcsolat van.
Az is bizonyos, hogy a kisfiúk az eddigi eredmények alapján már magzati kortól érzékenyebbek mind a méhben őket ért hatásokra, mind az anyatej hatásaira, majd később az iskolai környezetre épp úgy, mint az otthoni körülményekre.
A Western Australia Egyetem kutatói az anyatej és a matematika teljesítmény összefüggéseit vizsgálták, minek során az anyatejjel fél évnél tovább táplált gyerekek matematikaeredményei szignifikánsan jobbak voltak. E hatás kisfiúknál volt jelentősebb, bár nem tudni pontosan, hogy az anya közelsége, vagy maga az anyatej befolyásolta-e. Ha előbbi, az annyit tesz, hogy a fiúgyermekeknek ebben a korban mind az anya, mind az apa közelségére nagyobb szükségük lenne.
Wendy H. Oddy, a kutatás vezetője úgy vélte, a fiúk alapvetően érzékenyebben reagálnak a stresszre, a lányoknak viszont védelmet jelenthetnek a női hormonok. Az anyatej gyakorlatilag védő-funkciókkal rendelkező női hormont, ösztrogént juttathat a kisfiúk szervezetébe.
Egy további, átfogó felmérés tanulsága, hogy főképp a fiúkat érintette hátrányosan, ha pár hónapos korukban nélkülözniük kellett az édesapjukat.
"A vizsgálat eredménye szerint azoknál a gyerekeknél találtak komolyabb viselkedési problémákat, akikkel szemben az apjuk távolságtartóbban viselkedett vagy kevesebb időt szánt rájuk.
A vizsgálat azt is kimutatta, hogy ez a hatás erősebben mutatkozott meg a fiúknál, mint a lánygyermekeknél. Ez alapján a szakértők feltételezik, hogy pár hónapos korban a fiúkra erősebb hatást gyakorol az apa személye, mint a lánygyerekekre – olvasható a ScienceDaily tudományos ismeretterjesztő portálon."
Az apák szerepe később is jelentős marad- de nem csak a gyermekekre, hanem magukra az apákra is igaz, hogy kiegyensúlyozottabbá teszi őket, ha kiveszik a részüket az otthoni teendőkből, különös tekintettel a gyermeknevelésre.
Az apai ösztön hormonális kialakulásában is a babákkal aktívan töltött idő játszik kulcsfontosságú szerepet, s ha ez nem volna elég, a nők párkapcsolati elégedettségét is erősen befolyásolja, választottjuk a közös gyerek megszületése után mennyire van jelen.
Az apa-gyerek kötődés megerősítéséhez és a boldog párkapcsolathoz elengedhetetlen volna, hogy a férfiak- a nőkhöz hasonlóan- a kezdetektől sokat foglalkozzanak gyermekeikkel, hisz ez az a kritikus időszak, melynek hatásai nem csak a párkapcsolatra, de a gyerek későbbi életére is döntő befolyást gyakorolhatnak; így az anyáknak is érdekük ezt biztosítani. Az apai gondoskodás és jelenlét természetesen az újszülött kislányok esetében is kiemelten fontos.
A férfiaknál az együtt töltött idő és a gondoskodás "pótolhatja" azt, amit a nőknél a terhesség szükségszerűen eredményez- például egy nemrég készült vizsgálat bizonyította, hogy az apák ugyanolyan hatékonysággal reagálhatnak a gyermekük sírására, ha ők is aktívan foglalkoznak a kicsivel.
"The researchers found that wives' perception of the father-child relationship had the strongest effect on the marital quality of both spouses. Following this, there was a positive correlation between wives' perceptions of father participation in child rearing with reports of marital quality for both spouses. Being more satisfied with the division of family labor correlated with both spouses reporting higher marital quality. Both spouses reported higher satisfaction with the division of labor when wives reported that their husbands had greater responsibility for family tasks. Wives reported being more satisfied with the division of labor when they worked together with their spouses rather than alone."
További eredmények:
A magyar származású Mezey Éva, (Amerikai Nemzeti Egészségügyi Kutatóintézet (National Institute of Health) Neurológiai Intézete) őssejtekkel kapcsolatos nemzetközi jelentőségű felfedezése, hogy az emberi csontvelőből származó őssejtek az agyba juthatnak, és ott működőképes neuronokká alakulhatnak át, így felhasználhatók sérült agyterületek újjáélesztésére is. A kutatónő eredményeit 2003-ban a New Scientist tette közzé.
A cikkben tárgyalt tanulmányhoz hasonlóan 2014-ben egy, az anyákra vonatkozó eredmény is megjelent: a BMC Medicine szaklapban publikált vizsgálatban a kanadai University of Lethbridge egyetem kutatónőjének patkánykísérletekkel sikerült felfedeznie a nőket érő stressz petesejtekre, fogamzásra és magzatokra vonatkozó, összetett hatásait. Gerlinde Metz szerint: “korábban nem tudtuk, hogy az emberi betegségek fontos biomarkerei, a mikroRNS-ek a tapasztalatok vagy öröklés útján jönnek létre. Most kiderült, hogy az anyai stressz sok generáción át tartó mikroRNS változásokat hozhat létre.” “a koraszülést sok tényező okozhatja, a mi kutatásunk azt vizsgálta, hogy az anyák, nagyanyák és még korábbi elődök stressze milyen kockázatot jelent a terhességre és a szülésre nézve. Az eredményünknek van egy olyan vonzata, amely túlmutat a terhességen; kutatásunk azt sugallja, hogy sok bonyolult betegség őseink tapasztalataiban gyökerezik.” (forrás: figyelemkontroll.hu)
Japánban élő kollégáihoz hasonlóan az amerikai Dr. Helen Hung-Ching Liu, a manhattani Cornell Egyetem reproduktív endokrin laboratóriumának kutatója is élen jár a mesterséges méh kifejlesztésének terén- már több egereken végzett kísérletet is a háta mögött tudhat. Liu 2001-ben publikálta emberi zigótákkal történő kísérleteit. A biztató eredmények ellenére a kutatónő így nyilatkozott az eljárásról:
"Egészen biztosan nem szeretnék olyan nőknek segíteni, akik egyszerűen csak nem akarnak kihordani egy gyereket és ezért választanák a mesterséges méh-megoldást”
“Olyan méhet szeretnék létrehozni, ami egy helyettesítő szerv lenne, amelyet be lehetne ültetni egy nő testébe a saját méhe helyére, és amelyet a saját endometriumának sejtjeiből hozunk létre.”
A mesterséges megtermékenyítés különböző formáival és az őssejtekkel kapcsolatos kutatásoknak nem csak a meddőségi problémák adnak megfelelő apropót. Azok a nemrég felröppent hírek is aggasztóan hatottak, melyek szerint a férfiak termékenysége az utóbbi időben- többek között a káros kémiai anyagoknak és a modern életvitel hátrányos oldalának köszönhetően- folyamatosan gyengül. Néhány kutató genetikai alapon vizionálta, hogy evolúciós léptékkel mérve "hamarosan" talán maga az y kromoszóma, s vele a hímnem is eltűnhet.
Ráadásul a férfiak szervezetére a bizonyos értelemben kevésbé stabil immunrendszernek és a férfispecifikus működésnek köszönhetően számtalan káros szenvedély hat hátrányosabban- ilyen többek között a dohányzás is.
Pár millió évük maradt még a férfiaknak?
A mesterséges megtermékenyítés fejlődésével elvileg egy olyan megoldás is kikísérletezhető, amely két női ivarsejt egyesítéséből származtat utódokat, az egyik genetikai anyagát a másik sejtbe juttatva. Az eljárás viszont épp a fenti, epigenetikai eredmények függvényében mégsem lenne olyan egyszerű, mint azt néhány éve gondolták.
Aggodalomra ennek ellenére semmi ok, a legújabb eredmények biztatóak. Többek között Jennifer Hughes (aki 2012-ben végezte el a rhesusmajom Y-kromoszómájának szekvenálását), a massachusettsi cambridge-i Whitehead Orvosbiológiai Kutatóintézetének tudósa is azon a nézőponton van, hogy az y kromoszóma évmilliók óta stabil, s az előzetes következtetések voltak pontatlanok.
""Végre empirikus adatokkal is alá tudjuk támasztani, hogy az Y-kromoszóma változatlanul tartotta magát az elmúlt 25 millió évben" - mondja Hughes. "Az Y-kromoszóma génvesztéseinek zöme szinte mindjárt azután lezajlott, amikor megszűnt a rekombinációja az X-kromoszómával" - mondta. A 19 fennmaradt génnek valószínűleg létfontosságú biológiai funkciója van, mondta a kutatónő, így valószínűleg az evolúciós közeljövőben nem tűnnek el sehova."
Ugyanezt támasztották alá Melissa Wilson Sayres nemzetközi visszhangot kiváltott eredményei. A bioinformatika élvonalbeli képviselőjeként ismert kutató európai és afrikai férfiak y kromoszómáinak vizsgálatából mutatta ki, hogy az y-on megmaradt gének egyrészt egyáltalán nem feleslegesek és sérülékenyek, másrészt a kromoszóma jellege, egységessége és hasonlósága nem az eddig feltételezett párosodási rendszer következménye.
Wilson-Sayres szerint régebben, az emlősök őseinél az x és y kromoszóma még képes volt géneket cserélni, ám a hímnemet meghatározó gének némelyike káros lett volna a nőnemre, ezért ez a folyamat megszűnt.
A mai férfiak y kromoszómái jobban hasonlítanak egymásra, mint az várható lenne, ami két dolgot jelenthet. Az egyik, hogy a történelem folyamán csak kevés férfi tudta jelentős mértékben továbbadni a génjeit, míg a másik, hogy a kromoszóma a természetes szelekciónak köszönhetően "egyedül oldotta meg" a káros mutációk kigyomlálását.
A kutatónő nemrég közzétett elemzései azt mutatják, hogy ha igaz lenne, hogy jóval kevesebb férfi, mint női őstől származunk, az x kromoszómáinknak (amelyek egyikét minden leánygyermek az apától kapja) is kisebb variabilitást kellene mutatniuk. Az ok tehát- amit eddig az "alfahímelméletnek" véltek, s ami így közvetve hozzájárult volna az y kromoszóma "csökevényesedéséhez",- voltaképp a kromoszóma stabilitásában, ellenálló képességében és evolúciós alkalmazkodásában, egyszóval nem a nemi, hanem a természetes szelekcióban keresendő.
Wilson Sayres két kulcsfontosságú dolgot tárt elénk nemi kromoszómáinkról. Ezek közül az első, hogy az y kromoszómán megmaradt gének túlságosan hasznosak és ellenállóak ahhoz, hogy "véletlenszerűen" tűnjenek el. Ellenkezőleg, az y a káros mutációk kiszűrése miatt egységes, s a feltételezésekkel ellentétben megmaradt génjei stabilan állják ki az idő próbáját. A második mintegy alátámasztja, hogy a kromoszóma génveszteségeinek becsléséből eddig rosszul határozták meg a mindenki közös férfiősére vonatkozó, feltételezett történelmi kort, amelyben a "kromoszóma-Ádám" néven emlegetett ősapa élhetett: ez a férfiős mégsem számottevően eltérő időpontban volt jelen, mint a "mitokondriális Éva" néven elhíresült genetikai ősanya- ami szintén arra utalna, hogy kevesebb férfiőstől származunk.
Az angol nyelvű kutatás a következő linken olvasható: Natural Selection Reduced Diversity on Human Y Chromosomes
M. Wilson Sayresel közel egy időben két független kutatócsoport is hasonló eredményre jutott közös őseink korát illetően, aminek kapcsán a szakértőként megkérdezett kutatónő kijelentette, az egyezés nem azt jelenti, hogy a két ős feltétlenül ismerte egymást, vagy közös utódokat nemzettek volna.
Felhasznált források:
Petesejt-citoplazma és anyai hatás
Eva Jablonka; Marion J. Lamb: Evolution in Four Dimensions Genetic, Epigenetic, Behavioral, and Symbolic Variation in the History of Life "A molekuláris biológia eredményei a génközpontú öröklődés eddigi feltételezéseit is kétségbe vonhatják. A Négydimenziós Evolúció című könyv szerint a négy öröklődési rendszer mindegyike részt vesz az evolúció alakításában: a genetikai, epigenetikai, viselkedéses és szimbolikus öröklődési rendszer mindegyike rendelkezik hatást gyakorol a természetes szelekció alakulására."
Az utód nemére mindkét szülőnek befolyása van: Sarah Robertson; Adelaide-i Egyetem. Female biology screens for the best sperm
Boldogkői Zsolt: Összecsapnak a szülői gének
Children fathered by older men are less intelligent
A férfiaknál is ketyeg a biológiai óra
Sperm inject RNA into eggs at fertilisation
Breastfeeding Duration and Academic Achievement at 10 Years
Father-Child Relationship Linked to Marital Quality
Átalakul az apák agya, amikor gyerekük születik
Sexy dads: The allure of men who like babies
Megfejtették, miért a férfiak halnak meg korábban
Fathers are happier if they do more housework, study finds
Natural Selection Reduced Diversity on Human Y Chromosomes
- korábbi cikkeinkből -
