Avagy "Érdekes következtetések egy kutatási eredmény kapcsán".
„A kutatásban konkrétan azt feltételezték, hogy a magasabb intelligenciájú nők (1) hajlamosabbak rövid távú szexuális kapcsolatot létesíteni, (2) kevésbé fogékonyak a számukra fontos, érdekes partner gazdagságának és státuszának jelzéseire, (3) kevésbé nyitottak hosszú távú kapcsolataikban a hagyományos nemi szerepekre. Az eredmények mindhárom hipotézist igazolták.”
„Stanik és Ellsworth vizsgálatában azt találta, hogy a magasabb verbális intelligencia pontszámokat elérő nők nyitottabbak voltak a rövid távú szexuális kapcsolatok irányába, ugyanakkor kevésbé érdekelte őket a partner gazdagságának és státuszának jelzése és kevésbé vonzódtak a tradicionális nő-férfi szerepekhez, mint az alacsonyabb intelligencia pontszámú társaik. A kevésbé intelligens nők valószínűleg alacsonyabb eséllyel indulnak az un. "tudás alapú társadalom"-ban, hogy magasabb iskolai végzettséget, ezen keresztül jól fizető állást és anyagi függetlenséget szerezzenek, mint intelligensebb társaik, ezért az erőforrások megszerzésének más útját választják, egy erőforrással bíró partner (férj) megszerzését.„
A napnál is világosabb mondatok. Tökéletes analógiában állnak azzal, mit láthatunk ha párhuzamba állítjuk egymással (természetesen csak átlagolva tehetjük meg mindezt!) a „mai” nőket és nagyanyáink korosztályát.
Ha a nő képtelen arra, hogy egyenes úton szerezze meg az erőforrásokat, akkor (természetesen nem ösztönös vonzalomból) értékessé válnak számára a partner státuszjelzései, anyagi helyzete. Az erőforrások megszerzésének módja egy gazdag férfi megszerzésével lesz egyenlő.
Régen a nők többsége, legyünk őszinték, erre törekedett. Bizonyára mindannyiunk számára ismert a „jó parti” fogalma. A jó parti, aki (más lehetőség nem lévén) a leginkább képes a nő megélhetését biztosítani. Manapság az ilyen „jó partik”, magas státuszú férfiak azokat a nőket vonzzák, akiknek nem volt lehetőségük anyagi függetlenség megszerzésére. A nő ilyenkor mérlegel, kivárat, stratégiázik, cicomázza, kelleti, kéreti, „el akadja adni” magát.
Mennyire vonzódnak a nők az ilyen férfiakhoz? Jellemező-e a vastag pénztárcától, jó kocsitól, doktorátustól, státusztól való bugyinedvesedés? Ugyan már. Nem a férfit szeretnék (akkor képtelenek lennének hónapokig húzni a dolgot) hanem azt, amije van.
Mit nem állít a cikk?
- A „nyitottabbak a rövid távú szexuális kapcsolatokra” egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy a nőnek nem kell férj, élettárs, partner, ha az alkalmas az együttélésre is. Egyszerűen annyit tesz, hogy nem fogja fél évig „húzni az agyát” és „cserébe adni a testét azért, hogy vegyék el”. A fogalom értelmezése viszonylagos, mivel ezeknek a nőknek van saját egzisztenciájuk, általában vonzalomból, élvezetből szeretkeznek, nem kell állandóan attól rettegniük, hogy utána otthagyják-e őket, könnyűvérének tűnnek-e? A környezet véleménye sem hat annyira rájuk. Ez a férfiak egy részének természetesen nem fog tetszeni, de a férfiak egy része amiatt is panaszkodik, amikor pár hét után még mindig nincs szex. Ez a szempont tehát nem szempont.
- A „kevésbé érdeklik őket a partner státuszjelzései” nem egyenlő azzal, hogy kevésbé érdekelné őket maga a partner, a férfi. Sőt, esetenként (esetenként mindig) általában jobban. Míg egy státuszt leső nő addig figyel angyali teremtés módjára a férfi minden rezdülésére, míg meg nem szerzi, aztán csak legfeljebb arra, hogyan tartsa kontroll alatt a pénzét (a szex meg egyre kevesebb) addig egy őszinte vonzalomból párkapcsolatot létesítő nő testestől-lelkestől megismerni szeretné a másikat. De ha tegyük fel csak testestől, már azzal is nagyságrendekkel jobban jár az illető. Ráadásul a pénzét sem nyúlja le senki. (Bár megszokhattuk, a férfiaknak néha jobb egy biztos partner, akiről úgy érezhetik, függ tőlük és inkább jól „megfizetik az árát ennek” annak ellenére, hogy gyakoriak a fejfájások és az őszinte beszélgetések- lelki kapcsolat, megértés- is fogyóban. Nem baj. Van feleség. Nem tud elmenni. Egyik értelemben sem.)
- A „kevésbé nyitottak a hagyományos szerepekre” nem azt jelenti, hogy kevésbé nyitottak a kapcsolatra. Nem kell felszisszenni, megrémülni, a fejünkhöz kapni ijedten, hogy de hát akkor már nem lesz párkapcsolat, a nőnek nem kell a férfi, vagy nem is a férfi kell neki hanem más nők… mesterséges megtermékenyítés, leszbikusság, férfigyűlölet, jaj mi lesz itt megfizetve! Én készséggel elhiszem, hogy sok férfi igen erősen egyenlőségjelet kíván tenni a „férfival való kapcsolat” és a „hagyományos szerepek” közé. A gond csak az, hogy ez nem fedi a valóságot. Jómagam, környezetem tagjai, szüleim, ismerőseim, rokonaim jelentős része rég kukába dobta a hagyományos szerepeket. Nem váltak el, a gyerekeik nem lettek bűnözők. Pedig a feleség képzettebb, többet keres, megosztják a házimunkát, a gyerekek szemében az apa nem az abszolút hatalommal egyenlő, hanem egy szeretnivaló szülővel aki a személyes életével mutat példát (ismerős? A gyereknek többet számít az, amit lát, ahelyett, amit hall: „kisfiam, tilos alkoholt fogyasztanod!” – ha apuka ennek ellenére minden nap részegen megy haza, lyukas garast sem ér a tiltás, esetleg eléri, hogy hiteltelen emberré válik).
Ehhez képest az említett cikk annyi félreértést, ellenkezést váltott ki, hogy őszintén csodálkozom, ilyesmi egyáltalán előfordulhat.
Elhamarkodottság, szövegértési nehézségek, szándékos kötekedés?
Azért írtam ezt a bejegyzést, mert javaslom itt folytatni (ha még maradt kérdés) a témát. Ugyanis nem én vagy a cikk vezette olyan messzire…
