Volt már szó a külsőről és a nemek ezzel kapcsolatos szerepvállalásáról, többek között
Arról is, hogy régen a nők voltak, akik színes, feltűnő külsejükkel megpróbálták rávenni a leggazdagabb férfiakat az elköteleződésre. A kevésbé vonzó, feltűnő lánynak maradt a legszegényebb férfi. A legszegényebb férfinek maradt a legelőnytelenebb külsejű nő. S mivel monogámia uralkodott, kénytelenek voltak beérni egymással.
Manapság, amellett, hogy divattá vált a metroszexuális külső, sokan mindent megtesznek azért, hogy a nők igényességét összemossák más, ehhez egyáltalán nem kapcsolódó jelenségekkel.
Pedig a legtöbb nő egyáltalán nem a túlzásokra fogékony. Nem sminkelt, magassarkúban tipegő férfiakat szeretnének, sőt, már ők maguk sem akarnak magassarkúban tipegő, feldíszített karácsonyfák lenni, hisz Vilar és a számtalan csúsztatást alkalmazó, ál-ezoterikus Christian óta tudjuk (szándékosan nem feminista szerzőket említek!), mennyire életképtelen is az. (Sokan mégis ebben látták a nők hatalmát, hiszen így megközelítve a gazdag, gyenge testű bankárok, a főméltóságok, a felcicomázott királyok is életképtelenek voltak, a nép küzdött értük, a nép tartotta el őket- s a nép, itt a munkás férfival analóg!)
Mégsem kell ez a hatalom. Ugyanis ára van. Az ára pedig az, hogy "habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr!"
S ha úgy akarta, a víz fellázadt, fölülkerekedett, a férfinak szexel kellett kifizetni, ami járt. Kihasználva a lehetőséget, visszaélhetett azzal, hogy ő megdolgozik (ha meg) a közösért, ezért neki már nem muszáj külsőleg is vonzónak lennie.
Égbekiáltó véteknek számított egy nőtől, ha fontos volt neki a külső IS. A hétköznapokban maximálisan elfogadott legendák keringtek róla, mennyire jelentéktelen, hogy néz ki egy férfi. Ha szép az arca, ha csinos a teste? Már-már nő! De főleg akkor, ha bármiféle jelentőséget tulajdonít mindennek. Emberesedjen meg, legyen egy-két horzsolása, sármos ránc a képén, néhány ősz hajszál. Mintha szándékosan törekedne arra a társadalom: a makulátlan külsőn essen néhány hiba, hogy a nő hozzá képest szép lehessen, s ő a nőhöz képest- ápolatlan, előnytelen, férfias.
De mit is jelent az a férfias? Testileg-lelkileg erősebb, ezért megengedheti magának, hogy ne legyen szép. A hangsúly itt főleg ezen van. Pedig férfiak esetében is éppen úgy a jó géneket mutatja az, mennyire szimmetrikusak, arányosak a vonásaik, mennyire egészséges a testük.
Ma kicsit talán kezdünk átfordulni, az ellenkezőjébe a múltnak. Minden nő tagad, a kezdeti fellángolás ellenére ódzkodnak beismerni, hogy számít nekik a külső. Mégis, érdekes módon gombamód szaporodnak a külsejükre talán már túlságosan is adó hímnemű egyedek, és aki bármilyen mértékben is látogatja a szórakozóhelyeket, vagy egyszerűen szétnéz az utcán jövő-menő emberek között, észreveheti, hogy nem főleg egymással létesítenek kapcsolatot. Szaporodnak- mert igény van rájuk.
Az ellentábor pedig harcol, összemos, csúsztat, vádol, rágalmaz, kritizál. És én emiatt írok most erről. Hisz ennek a támadásnak néha szerencsétlen áldozatai lesznek az olyanok is, akik nem festetnek lila csíkokat a hajukba, nem húznak két számmal kisebb csőnadrágot és fiú létükre még kozmetikushoz sem járnak kéthetente. Egyszerűen csak helyesnek születtek és próbálnak ápoltak, vonzó alkattal rendelkezők maradni. Miközben a lila hajú fütyül az egészre és vígan élvezi, hogy a rá zúduló szidalomáradat ellenére mindig van "barátnő".
Ismerek ilyen (idézőjelben) lila hajúakat, aki nagyvárosban él, halmozottan találkozhat velük.
A rágalmak általában a másfajtáktól jönnek, de gyakran már maguktól a nőktől is. Esetleg olyan férfiaktól, akik bár nem ebbe a csoportba tartoznak, de túl passzívnak érzik az egészet, tartanak tőle, az idő múlásával megkophat a vonzerő, esetleg ők maguk sem hisznek eléggé önmagukban.
Kiváltójuk a legtöbb esetben az, hogy valaki visszautasította a számára előnytelenebb külsejű férfiakat. "Nem ad esélyt!" - mint mondani szokták. Pedig a hozzá közeledő belül bizonyára értékes, érzelmes, gyengéd, romantikus. És igazi, hetero férfi, azzal is tökéletesen tisztában van, hogyan kell "férfinak" lenni, vezetni egy családot, dönteni a feltehetőleg ki és beszámíthatatlan nő helyett aki csak erre vár, erősebbnek lenni, megvédeni őt más férfiaktól! E két indok helyzetektől függően váltakozhat, hol az erős, hol a talpig rendes férfi mítosza jön elő, vagy egyenesen ötvöződik a kettő.
Amellett, hogy ez gyakran egyáltalán nem igaz, nagy része ebben a formában már nem is kell. Ám természetesen rögtön átminősítenek téged is "nemigazi" nővé, ha nincs szükséged rá.
Nézzük pontokba szedve:
1. vád
- Az előnytelenebb külsejű férfi érzékenyebb, odaadóbb, szerethetőbb.
Igen, az esetek kb. 10%-ban valóban ez a helyzet. Én is választottam már előnytelenebb külsejűt, mert belül értékesebb volt, a másikat egyszerűen képtelen lettem volna elviselni önzése, beképzeltsége, érzéketlensége miatt.
De sajnos ebből egyáltalán nem vonhatunk le mindenkire igaz következtetéseket. Gyakran éppen ő az, aki csak mesterségesen megjátssza mindezt, hogy bejuthasson a nők bugyijába. Külső máz az egész, kelletlenül meghallgatja a nőt, virágot vesz, italt rendel. Mindenáron. Tukmálja, kényszeríteni akarja. Ajándékokkal nyomul, természetesen olyanokkal, amikről azt olvasta: minden nőnek bejönnek. Észre sem veszi, ha annyira nem illik hozzád az ajándék stílusa, hogy legszívesebben az ablakon hajítanád ki, de ennek ellenére csak finoman jelzed.
Érzékenynek hiszi magát- és az is, de csak önmagával szemben. Mindenért megsértődik, önsajnáló, haragszik a világra, a nőket okolja eddigi kudarcaiért. Naponta elmondja, hogy te más vagy, de a többiek, ők anyagiasak, buták, haszonlesők, a testükből élnek. Örül, hogy ennyire értékes barátnője lehet, egyben felhasznál arra is, hogy a nőket általánosságban nézze le általad. Ha nagyon akarja, addig provokál, míg be nem bizonyította: te sem vagy különb. A végén bebeszéli magának, hogy azért hagytad el, mert nem volt elég gazdag, sikeres, vagy "bunkó" veled.
Ennél nagyságrendekkel jobb kéremszépen egy csak igényes, kölcsönös élvezetet nyújtó szexre törekvő, előnyös külsejű fiú. Nincs bókáradat, de míg együtt vagyunk, van odafigyelés, ápolt külső, mindkét részről felszabadult benső. És milyen különös, egyre több nő tapasztalja, hogy komoly kapcsolatok indulnak meg így. Manipulációtól mentesen, külső megfog- benső megtart módon.
2. vád
- Az előnytelenebb külsejű férfi hetero, míg a vonzóbb külsejű valószínűleg meleg. Hiszen mi másért adna magára annyit? A nők kedvéért? Ugyan!
Mindez kicsit arra apellál, hogy az emberek egy része még ma is nagy mellénnyel érvel a "nőknek nem számítHAT a külső" tézise mellett. Miféle férfi, aki egy nő kedvéért odafigyel magára? Nyilvánvalóan csak a férfiak engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy a másikkal szemben ilyen elvárásaik lehessenek. A nők érjék be azzal, hogy feléjük kerekednek, a párjuk kiváló vezetői érzékkel szívesen dönt majd helyettük, hogy valaki számára szépek, vonzóak lehetnek, és státuszként párkapcsolatban élhetnek.
Viszont, egyre több nő már nem erre vágyik és nem így. Inkább azt szeretnék, ha a benső értékek mellett a párjuk esztétikailag is vonzó látványt nyújtana. Hogy már ránézésre is kívánhassák és ne fél órás, tök sötétben történő előjátéknak kelljen megelőznie a szexet, beszorított szemmel. Hozzáfűzném, nem kell felszisszenni ettől, s az emberi test természetes változásaival sem szabad összekeverni. Ha valakibe beleszerettünk, később már természetes, hogy változik a teste, s mi fokozatosan hozzászokunk- akkor már nem adnánk semmilyen fiatal szépfiúért. De ennek megalapozásához a kölcsönös vonzalom kell, a ragaszkodás, amelyhez később, az együtt töltött idő eredményeként hozzáadódik a mély, kölcsönös szeretet, a pozitív, személyhez való kötődés is.
3. vád
- Fentivel összhangban a helyes férfiakat kedvelő nők talán latensen a saját nemük iránt vonzódnak. Hiszen az előnyös külső elválaszthatatlanul a női nemhez kapcsolódik! Ha tehát valaki helyes férfit kíván magának, mindegy, nemi hovatartozás szempontjából mennyire a férfi-testet preferálja, s milyen semleges számára a női, ez az egyetlen szempont mutatja meg, mi a helyzet.
Nos, ellenkezőleg, a helyzet kissé fordított. Több kérdőíves kutatás eredménye szerint pontosan azok a nők fogékonyabbak (természetesen a valóban leszbikus nőket leszámítva) a biszexuális, leszbikus kalandokra, akiknek párja saját bevallásuk szerint is, külsőleg kevésbé vonzó. Az ilyen nők valószínűleg csak a vonzó férfiak "pótlékaként" választanak más nőket, mivel a társadalom negatív viszonyulása miatt elkerülték a megszólt, melegnek nyilvánított, külsejük miatt elítélt, nőiesnek minősített partnerjelölteket. Valami hiányzik, de annyira különválasztják a férfi és az esztétikus külső fogalmát, hogy kényszermegoldásként más nők is képbe jöhetnek.
4. vád
- Az előnytelenebb külsejű férfivel minden rendben van, saját véleménye szerint érzékeny, szerethető, férfias (természetesen szintén saját mércéje szerint), egyszerűen azért nem kell a nőknek, mert nincs pénze.
Ez sem állja meg a helyét. Azon felül, hogy igen gyakran ellenkezőleg: semmi nincs vele rendben, nőgyűlölő, vádaskodó, kompromisszumokra képtelen, van, hogy a pénz sem segít. Illetve csak olyan értelemben, hogy üzletszerű kapcsolatokba bonyolódhat, ahol minden más fontosabb lesz az ő személyénél.
A helyes férfiak pedig nem minden esetben gazdagok, de én helyes és bensőleg is rendben lévő férfit mégis keveset hallok arra panaszkodni, hogy nehezen talál partnert magának.
Ha mégis, annak egy igen gyakori félreértés az oka. A nők ismeretének hiánya, mely ahhoz a tévhithez vezet, hogy elég jóképűnek lennie, amúgy is, itt az emancipáció, tehát ha türelmesen kivár, a végén majd a lányok kezdeményeznek, közelednek. Oszlassuk el ezt a mítoszt: kivételes eseteket leszámítva nem fognak. Nincs rá szükségük. Mire egy lány odáig jutna, hogy rányomuljon valakire, addigra általában több tucat fiú beelőzi, ők "nyomulnak" rá, s nagy valószínűséggel akadni fog számára megfelelő is közöttük.
Emlékszem egy ilyen elkeseredett, félreinformált fiúval való beszélgetésre. Huszonéves, a padlón az önbizalma. Nem volt még barátnője. Állítólag azért, mert nem gazdag. Pedig figyelik a lányok! De ő nem bízik önmagában, pénzt szeretne gyűjteni. Kérdezem tőle, mivel erősen gyanús, hogy min bukik meg a közeledés, ha figyelik, ha tetszik nekik? Jah, hogy a közeledés? Hát közeledni ő nem szokott! Abból vonta le a tanulságot, hogy még egyetlen lány sem ment oda hozzá. Fogalmam sincs, hogy képzelte- talán a gazdag férfiakhoz odamennek azok a bizonyos anyagias nők? Ó, ha tudná, hogy neki sokkal könnyebb lenne a dolga. Elég lenne beszélgetésbe elegyednie, mosolyognia, s aztán már csak elrontani nem kéne. Míg azok a szerencsétlenek már nem is számolják, hányadik ital, hány órányi, kiizzadt nyomulós szöveg, rábeszélés, megvesztegetés, manipuláció, míg végre "kidumálják a lányt a bugyijából", ahogy mondani szokás.
5. vád
- Az előnyös külsejű férfi valójában azért érvényesül, mert "bunkó" módon viselkedik. Ha a kevésbé jóképű férfiak is "bunkóvá" válnak, nyert ügyük lesz!
Mindenre, így természetesen erre is akad példa, ahogyan gyakran láthatjuk azt is, hogy bizonyos férfiak szintén jobban ragaszkodnak a "bunkó" módon viselkedő nőkhöz. Mindez azonban nem általános. Benne lehet persze a kihívás épp úgy, mint az, hogy a jó külsőért cserébe egyesek elnézik a párjuk kevéssé finom természetét. Vagy mert függnek tőle, vagy mert egyszerűen nem érdekli őket a dolog.
Az is előfordulhat, hogy ami mások szemében égbekiáltó bunkóságnak minősül (mondjuk nem engedi előre az ajtóban a férfi a nőt), az adott kapcsolatban élőnek annyira sokadrandú dolog, hogy fel sem tűnik. A bunkónak hitt férfi ugyanis önellátó, mosogat, főz, elvégzi a házimunka felét és bár nem ajándékoz meg hetente plüssszívecskékkel, sőt, sok nőhöz hasonlóan még a Valentin napról is hajlamos megfeledkezni, de a mindkét részről fennálló viccelődést leszámítva egyáltalán nem érzéketlen vagy bántó.
6. vád
- A nők azért kedvelik a magukra adó férfiakat, mert lehet velük női dolgokról beszélgetni, shoppingolni, tehát barátnőként kezelik őket, párkapcsolatra azonban igazi férfit választanak.
Az előítélet ezen formája általában olyan nyomásgyakorló törekvésekkel társul, melyek a nőt megpróbálják női mivoltában elbizonytalanítani és rávenni arra, hogy lehetőleg valóban csak barátilag viszonyuljon a testének karbantartására átlagosan több időt szánó férfihoz. Kérdések (többet tölt a tükör előtt, mint te?), egyszerre mindkét irányba való rémisztgetés a kapcsolat lehetséges jövőjére vonatkozóan (a végén még lecsapnak rá más nők is! / a végén még egy férfiért fog otthagyni!)
Nézzünk néhány példát azokra a további csúsztatásokra, melyek a férfi külsejének pozitív irányba történő változását próbálják negatívan feltüntetni, vagy bagatelizálni.
A baloldali kép jobb alsó sarkában egy különösen helyes férfi fotóját helyezték el, míg a jobboldali kép bal alsó sarkában egy bizarr módon nőnek öltözött, elhízott férfiét. Ez a férfi olyan módon van nőnek maszkírozva, amire már maguk a nők sem vevők (szerencsére). Így viszont erős kontraszt keletkezik, és latensen, önmagát tagadva arra utal a montázs, a férfiak valójában megcsúnyultak a múlthoz képest.
Ha tovább figyeljük észrevehetjük: éppen arra próbáltak összpontosítani, hogy a bal oldalon viszonylag helyes, míg a jobb oldalon (egy két kivétellel) előnytelen külsővel rendelkező, ráadásul nevetségesen öltözködő személyeket helyezzenek el. Miért nem sörhasú, kopaszodó, ápolatlan férfiakat állítottak párhuzamba sportos, csinos, jól ápolt, jól fésült, igényesen öltözködő, akár metroszexuális egyénekkel, teszem azt modellekkel?
A szándék erősen hasonló. Figyeljük meg az arcokat. Ráadásul a baloldali kép egy szándékosan beállított, helyes arcot hangsúlyozó fotó. (A nők egyébként a természetességet, igényességet szeretik, az agyongyúrt, agyonszoláriumozott, agyonsminkelt külső a többségnek soha nem fog bejönni. Sem egy felpumpált izomzatú testépítő, sem egy mesterségesen lebarnított "szépfiú" nem túl esélyes. A metroszaxuálisnak nevezett irányzat azért tud érvényesülni, mert erősen szembemegy az ápolatlansággal: a férfiak nem hanyag ruhákat hordanak, odafigyelnek az alakjukra, hajukra.)
A jelenség kisebb-nagyobb, néha túlburjánzott mértékben minden országban megfigyelhető.
Gyakran használják fel a jólápoltság kifigurázására a férfiasnak és nőiesnek tartott tevékenységek szembeállítását. A valójában változatlan külsejű férfit megpróbálják "nőiesnek" mutatni, elrettentésként utalva rá, hogy a végén még lenyúlja a nőtől annak szépítkezési eszközeit.
Más képeken direkt ábrázolnak nevetséges pózokban mai, fiatal sztárokat (holott a régiek sem kezdték másként- link), míg a régi-férfi amolyan állandóan hőstetteket végrehajtó szerepben tetszeleg. Szó sem esik róla, hogy a férfiak 10 százalékából sem válhatott valódi hős, de a több napos mosdatlanság, borosta, vagy a pár év alatt szélsőségesen elhízott test minden nap jelen volt a nő életében. Arról szintén nem, hogy már akkor is népszerűek voltak a szépfiúként induló szívtiprók, s csak később osztottak rájuk világmegmentő szerepeket.
...
Mindezek után ez a kép már nem is érdemel túl sok magyarázatot. Mondanivalója: a férfiak mind hős vaddisznó-vadászok voltak, akik véresen és mocskosan is hazamehettek, hisz vitték a zsákmányt. Ez volt életük értelme, az úton lévő, vadászó hősé. Ma viszont szegények kénytelenek csinos ingekben járni és csomagot cipelni a vásárolgató feleségük számára.
Végül nézzünk egy példát a nőkkel kapcsolatos, elmosó sztereotípiákra is.
...
Baloldalon csupa természetes, mosolygó, boldog nő, kicsit sem öltöznek tarka ruhákba, nem vetnek be női praktikákat. Édesanyák, háziasszonyok, sőt, gépírónő is akad közöttük! Jobb oldalon alkoholizáló, léhűtő fiatalok, akik mindenféle modern, őrült sportba vetik bele magukat. Felelőtlenek, természetellenesen túlcicomázottak. Hová tűntek erről az oldalról a dolgozó nők, a munka mellett gyereket nevelő édesanyák? Azok, akik éveken át keményen tanulnak, mert már megtehetik?
Azok, akiknek már eszük ágában sincs derékszorítót hordani, sőt, egészségtelen cipőket sem? A nők, akik komoly sportteljesítményeket értek el, vagy felfedeztek valamit? Akik immár szerelemből házasodnak, nem anyagi érdekből?
Változik a világ, de nem mindegy, hogy a változásoknak mely oldalait hangsúlyozzuk ki. Nagyon könnyű visszaélni azzal, ha valamit eltúlzunk, vagy hiányosan mutatunk be. Közös érdekünk küzdeni a modernizáció előnytelen, negatív oldalai ellen, de a megoldás ezúttal sem az, hogy mindezt hagyjuk kihasználni az ellenkezőjükkel visszaélni vágyóknak.
