"Susanne Rode-Breymann, német zenetörténész rendszeresen végez amolyan vakteszteket kollégái és tanítványai körében. Nem árulja el, mely zeneszerzők műveit hallják, egyszerűen csak azt kéri, mondják meg, melyiket tartják jobbnak. Ha például Alma Mahler és Zemlinsky dalai kerülnek mérlegre, az esetek túlnyomó többségében a hozzáértő (és ezúttal elfogulatlan) hallgatók Alma darabjaira adják voksukat. De ilyen módon más női zeneszerzők is gyakran lekörözik elismert férfi társaikat.

Az elfogultság a zenetörténész szerint nem kizárólag a nők társadalmilag hátrányos megkülönböztetéséből fakad, hanem abból a módból, ahogyan kulturális ítéleteinket alkotjuk. A kulturális értékek mindig egy bizonyos közegben születnek, válnak mértékadóvá. A zene területén ezt a közeget a múltban kizárólag férfi zeneszerzők alkották, amit a társadalmi adottságok mellett a zsenikultusz is támogatott. Így tehát kulturális emlékezetünkben egyszerűen nem létezik a női zeneszerző fogalma." 

Forrás:

http://figaro.postr.hu/tudnak-e-a-nok-zenet-szerezni

És egy kortárs japán hölgy egyik alkotása:

"Ma már ugyan senki sem vonja kétségbe, hogy Felix Mendelssohn-Bartholdy testvére, Fanny Hensel, vagy Robert Schumann felesége, Clara tehetséges zeneszerzők voltak és maradandó értéket teremtettek, de az is világos, miért nem válhattak testvérükhöz, férjükhöz hasonlóan híres alkotóvá.

A 19. században nehezen volt elképzelhető, hogy egy nő professzionális zenei képzésben vegyen részt konzervatóriumokban vagy egyetemeken. A női zenélés terepei szinte kizárólag az otthonok, a szalonok voltak, onnan pedig, lássuk be, nem könnyű bekerülni a zenetörténelembe. Ami azt illeti, az eddig említett hölgyek (Alma Mahler, Clara Schumann, Fanny Hensel) eredetileg csupán férjeik-rokonaik révén keltették fel a zenetörténészek érdeklődését, és csak lassan terelődött a figyelem saját alkotó tevékenységükre."