Ki ne tette volna még fel magának a lassan közhelyessé váló kérdést- mi a tartós, boldog, és nem utolsósorban kölcsönös hűségen alapuló párkapcsolatok titka? Mennyire fontos a hűség? Fontos-e egyáltalán? Ki az, aki hajlamosabb a félrelépésre és mi okból teszi? A nő, vagy a férfi? És tényleg olyan egyszerű a helyzet, hogy a férfiak bárkivel, bármikor, a nők viszont kizárólag azzal az egyetlennel- vagy ha mégsem ő az "igazi", akkor azzal az egyetlen legjobbal, akár többed magukkal osztozkodva is? Mindezek lecsapódásaként: mi lehet a hűtlenség kiváltó oka, s hogyan kerülhetjük el?
Az alábbi cikk arra vállalkozik, hogy megpróbálja megválaszolni ezeket a kérdéseket. Lehetőleg minél több oldalról megközelítve.
Genetika
Az alapfogalmak hosszadalmas tisztázásától eltekintve feltehetően mindenki számára egyértelmű, hogy bár a szaporodásban a nőnem az a bizonyos szűk keresztmetszet, de férfiként az ember növelheti potenciális utódainak számát, azzal, ha minél több nővel létesít kapcsolatot. Legalábbis elméletben. A klasszikus magyarázat szerint ugyanis ez a férfiak versengését hozza magával, s mivel nem hogy több, de egyenesen valamivel kevesebb lány születik, mint fiú (ez az arány egészen az ember 40-50 éves koráig kitart), a helyzet ahhoz a tényhez vezethet, hogy egyesek vagy több nő gyerekéről is gondoskodhatnak, vagy más férfiak nevelik fel az ő utódaikat is. Harmadik lehetőségként előfordulhat, hogy a nő egymaga boldogul a feladattal.
A férfinak ezen kívül a jó gének mellett fontos a partner megbízhatósága is, így előfordulhat, hogy a kevésbé tökéletes, ámde biztos partnert választja a tökéletesebb, ámde bizonytalan helyett: olyan nőt keres, akinek feltétlenül szüksége van rá, így kisebb az esélye annak, hogy megcsalja, vagy otthagyja őt. A férfiak párválasztása ennek folytán mindig kicsit hezitáló jellegű és nem csak mennyiségében, de minőségében is többfelé irányulhat. Lefordítva: a férfit a szülői bizonyossággal kapcsolatban fennálló biológiai hátrány arra késztetheti, hogy a kevésbé rátermett nőt értékelje ideálisabbnak, holott szíve és ösztönei (s főleg genetikai érdekei) szerint kizárólag a legrátermettebbért érné meg feladnia a függetlenségét. A férfitársadalom nőkkel kapcsolatos sztereotípiáival összhangban ezért lehet bájos, aranyos, vagy vonzó egy - a férfiak szavaival élve - kissé butuska, ügyetlen, védelem után sóvárgó, gyakran elérzékenyülő, lelkileg labilis, "nem túl önálló" fiatal lány. Ám minél inkább ilyen a nő, a férfi annál inkább igyekezni fog több vasat is tartani a tűzben. Ezt a jelenséget, a bonyolult szaknyelvet mellőzve úgy írhatnánk le legegyszerűbben, hogy "a mennyiséggel kompenzálja a minőséget".
Nézzük a nőket. Számukra mi hasznot hozhat a több férfival való kapcsolat? Szintén klasszikus magyarázat, hogy a nő is többféle módon választhat. Szüksége van valakire, aki megbízható partnerként segíti a gyermekei felnevelésében, ám ez a valaki nem feltétlenül a legtökéletesebb férfi lesz- akinek az elmélet szerint épp elég lehetősége van arra, hogy biztosan nemzzen utódokat, így nehezebben ragad le egyetlen nő mellet. A nőnek mégis jól jönnek a jó gének, így előfordulhat, hogy időnként félrelép.
Valóban ennyire egyszerű?
Csak első látásra. Az ember ugyanis nem a jó géneket, hanem a jó génkombinációk lehetőségét (és az erre leginkább utaló jeleket) hajkurássza, emellett mindkét nemnek érdeke egyfajta bizonyosság. Arról se feledkezzünk meg, hogy az, hogy végső soron mi számít "jó gén(kombinációnak)", visszacsatoló módon környezetfüggő. Függ a nemek, sőt, az egyének és gének szintjén is kialakult szaporodási szempontrendszertől.
A férfiaknak előnytelen, ha partnerük hűtlen lehet hozzájuk, mivel az apaságuk így nem garantált. Gondolhatnánk, hogy ezzel a dolog le van tudva, főleg, hogy a férfi szaporodás szempontjából kizárólag ebben az egyben szelektál. Ám ez is csak monogám kapcsolat esetén igaz. A férfiak hűtlenségét vizsgáló különböző felmérések azt mutatják, hogy félrelépés alkalmával kifejezetten szívesen jönnek össze azokkal a nőkkel is, akiknek személyisége, vagy magabiztossága egyébként frusztrálná őket.
A nőknél a dolog kissé komplikáltabb. Annak ellenére, hogy az anyaságukban mindig biztosak lehetnek, genetikai szempontból hátrányukra válhat, ha egy "hárem" tagjai, ahogyan az is, ha a "hárem ura" korlátozza őket abban, hogy máshonnan is jó géneket gyűjthessenek be az utódaik számára. Ez a változatosság egyébként a poligámia hiányával is hasznos, mivel a nő saját génjeit több (jó) kombinációban adhatja tovább általa. A szempont egyetlen partnernél is jelentkezik: a nők a testi előnyök mellett azokhoz a férfiakhoz vonzódnak legjobban, akik genetikailag a leginkább különböznek tőlük (a férfi ezt kénytelen volt feladni, bár neki is érdeke lenne, de számára előnyösebb, ha a nő hasonló hozzá- így könnyebben ismeri fel, ha valamelyik utód esetleg félrelépés eredményeként került a családi fészekbe, hiszen két hasonló szülőnek kicsi az esélye markánsan eltérő vonásokat viselő gyermek születésére).
Hormonok
A férfiak legfőbb nemi hormonja a tesztoszteron, míg a nőké az ösztrogén- de mindkét nemben megtalálható mindkettő.
A kutatások szerint azok a férfiak lennének a leghajlamosabbak a hűtlenségre, akik viszonylag magas tesztoszteronszinttel rendenleznek. A férfi nemi hormon egyrészt a fizikai versengésnek (és így az agressziónak) kedvez, másrészt szex-centrikussá teszi a hímnemet.
A dőlt betűs rész annyiban szorul magyarázatra, hogy bár a hajlam bennük a legnagyobb és ha lehetőségük van, ők ragadják meg leginkább az alkalmat a félrelépésre, mégsem egyértelműen ők azok, akik a legtöbb partnerrel dicsekedhetnek. Az ellenkező nem körében ugyanis nem a legmagasabb tesztoszteronszintű, hanem a legszimmetrikusabb arcú és testű férfiak a legnépszerűbbek, ezeket a jellemzőket viszont a tesztoszteron egy bizonyos ponton mért koncentráción túl már hátrányosan befolyásolhatja- a két dolog így némiképp árnyalja egymást. Miért bizonyulhatott hasznosnak mégis ez a hormon és egyáltalán hogyan terjedhetett el ekkora mértékben? Erre a legegyszerűbb magyarázat, hogy őseinknél a legerősebb férfiak valószínűleg esélyt sem adtak szimmetrikusabb társaiknak, hanem még azelőtt legyőzték a fizikailag gyengébb hímeket, mintsem hogy helyettük választhassa őket valaki. A férfiak testi ereje így felülkerekedhetett külsejük más jellemzőin. A hímnem ezzel jó időre "kiütötte" az egyéb vele kapcsolatos szempontokat. Később már a nőknek is érdekükben állt ilyen férfiakat választani, ha nem akarták, hogy az ifjú "férjet", vagy majdani fiukat rövid úton eltegye láb alól egy nagyobb és erősebb férfi.
Pedig a nők csak nagyon mérsékelten izom-pártiak, ahogy az arcvonások terén sem a legmarkánsabb jelenti számukra a legideálisabbat. Egy, a termékeny nők egymással való rivalizálását felmérő kísérletben ezt az alábbi megállapítással támasztották alá.
"Viszont meglepő módon nem mutatkozott változás a férfi arcok megítélésében. A nők - mind a menopauza előtt, mind az utána állók - egyöntetűen a nőiesebb vonású férfiakat találták egy kicsit vonzóbbaknak."
Részletek: A havi vérzés megszűnésével csökken a nők közötti rivalizálás
A cikk kifejti, hogy a női arcok megítélése a termékenység függvényében változik, a férfiarcok közül viszont életkortól függetlenül a szimmetrikusabbak tűnnek legvonzóbbnak. A "nőies" kifejezés ne tévesszen meg bennünket, a tudomány- tévesen- gyakran nevezi nőiesnek, vagy femimin vonásúnak a "túl jóképű" férfiakat.
Nők esetében hasonló a hormonális befolyásoltság.
A Texasi Egyetem kutatói érdekes összefüggést fedeztek fel az egyik legfontosabb női nemi hormon, az ösztradiol, és a nők túlzott kacérsága, hűtlenkedése között: a magas ösztradiol szinttel rendelkező nők átlagosan hajlamosabbak lehetnek a flörtölésre, sőt, arra is, hogy párhuzamos kapcsolatokat tartsanak fenn. Fontos tudni, hogy ugyanez a hormon teszi "vonzóvá" a nőket. Hatására alakul ki az egészséges csontozat, formás mellek és nőies derék-csípő arány.
A kutatást végző Kristina Durante és Norman Li szerint a nőknél mindez inkább "sorozatos, vagy párhuzamos monogámiát" jelent és nem egy éjszakás kalandokat, ám véleményüket cáfolja az a szintén általuk feltárt részeredmény, amely a különösen vonzó, magas ösztradiol szinttel rendelkező nők kötelezettségektől mentes szexuális kapcsolatokra való hajlandóságát mérte fel. A vizsgálatban résztvevő nők külsőre vonatkozó vonzerejét ők maguk, és tőlük független személyek is értékelték, férfiak és nők egyaránt, majd ezután hasonlították össze hűtlenkedésre való hajlamukat más, alacsonyabb ösztradiol szinttel rendelkező nőkével.
Nem egyértelműen igaz tehát a tény, hogy minél vonzóbb egy nő, annál inkább tartózkodik a szexuális kalandoktól, bár érdemes megjegyezni, hogy a tanulmány megfogalmazása szerint "csáberejük tudatában" a legvonzóbb nők is szelektálnak a férfiak és kapcsolattípusok között- a tartós kapcsolatba pedig talán még kicsit magasabb elvárásokkal is mennek bele.
A szexuális viselkedés és párválasztás a (verbális) intelligenciával is összefüggést mutat:
„Stanik és Ellsworth vizsgálatában azt találta, hogy a magasabb verbális intelligencia pontszámokat elérő nők nyitottabbak voltak a rövid távú szexuális kapcsolatok irányába, ugyanakkor kevésbé érdekelte őket a partner gazdagságának és státuszának jelzése és kevésbé vonzódtak a tradicionális nő-férfi szerepekhez, mint az alacsonyabb intelligencia pontszámú társaik."
Psziché, társadalom
Nálunk embereknél a három réteg egymásra épül, a legjelentősebbek mégis a szocializáció során belénk ivódott hatások, illetve a pszichés lenyomatok lehetnek. Az általános pszichés jellemzők részben összefüggnek a genetikával és a hormonokkal (tehát magával a biológiával)- például emiatt keresik a férfiak is, a nők is a számukra hosszútávon legbiztonságosabb kapcsolatot, míg rövid távon megpróbálkozhatnak egyéb lehetőségekkel, különös tekintettel a minél jobb gének beszerzésére, nem ritkán megtévesztve az "otthon tartott" vagy "távol lévő" partnert- míg mindemellett a biológiai jellemzők függvényében kialakult és kialakított társadalmi hatások is érvényesülnek.
Ennek folytán komplex módon valósul meg a természetes és nemi szelekció során az adaptáció erőteljesen visszacsatoló hatása, bonyolult társadalmi mintázatokat hozva létre, melyekben azonban változatlanul a hosszútávú fenntarthatóság az egyetlen vezérlő elv, ezt pedig mindkét nem a saját szempontjai szerint kívánja elérni- jó esetben megtalálva azt a keskeny határvonalat, mely közös együttműködésük alapja lehet.
A nemek harcán egyébként már csak azért sem kell meglepődnünk, amiért a nemek békés együttműködésén sem. Kölcsönösen szükségünk van egymásra, ám ami az egyik nem bizonyos tagjainak egyénileg genetikai, így hosszú távú társadalmi előny lehet, az a másik számára talán genetikai katasztrófával s így társadalmi kimúlással érne fel. Az epigenetika azon ténye a legszemléletesebb példa erre, mely szerint az anyai és apai gének már a magzatban is harcolnak egymással: az apai gének azért küzdenek, hogy a leendő gyermek minél több tápanyaghoz jusson, számítva rá, hogy a megtermékenyített nőtől a férfinak talán nem születhet több utóda, az anyai gének viszont tartalékolni próbálnak a további gyermekek számára.
Rosszmájú férfiolvasók kedvéért ez lefordítható arra a jelenségre, amikor a fiatal, anyagias nők sejteni vélik, hogy talán hamarosan véget ér a kapcsolat, ezért addig próbálnak minél több haszonhoz jutni, amíg lehetőségük van rá. A példa természetesen jelképes, de kiválóan szemlélteti, hogy ilyen alapon a férfiak már a fogantatás után, genetikailag is "élősködőnek" nevezhetők- bár való igaz, hogy "csak" biológiai érelemben.
Másik közismert példa a poligámia jelensége, amely hosszú távon a "sokadik feleség" génjeinek csöndes kiszelektálódásához vezethetne- ebből következően a női hűtlenséget, mint "bosszút", a poligámia, vagy a férfihűtlenség már önmagában is indokolja, és nem csak pszichés, de biológiai, genetikai értelemben is. Ugyanez lehet a magyarázat a beteges női féltékenység kialakulására.
Visszatérve a társadalmi jelenségekhez, korunk egyik fontos megfigyelése a társas viselkedéssel kapcsolatban, hogy az elvárások függvényében a nők minden eddigi anonim, kontrollcsoporttal végzett felmérés szerint kevesebb szexuális partnerrel való viszonyt hajlamosak bevallani, a férfiak pedig valamivel többet, mint ami valóban megtörtént. Ebben nem kizárólag a nemek megítélése és a női hűtlenség férfira gyakorolt hosszú távú hatása az ok, szerepet játszhat az a tény is, hogy a férfi számára szinte bármilyen nővel való kapcsolat eredménynek számít, míg nők esetében a túl sok partner igénytelenségre utalhat. A közhiedelmet kiegészítendő, a nők tehát nem csak "lejjebb", hanem ezzel összefüggésben egyszersmind "feljebb" is helyezkednek el ebben a hierarchiában. A partnerekkel szemben tanúsított szelekció hiányával nem egyszerűen hűtlenségre hajlamos, igénytelen személyeknek tekintik őket, hanem az értékesebb genom, a petesejt birtokosainak, akik döntési helyzetben vannak, s e kettő bonyolult módon következik egymásból. A petesejtből a hímivarsejtek számához viszonyítva nincs "túlkínálat", továbbá a nő arra sincs rákényszerülve, hogy bármely lehetőséggel éljen, néha akkor is ha neki nem megfelelő, mert egyébként lemaradhat a többi nőhöz képest az "evolúciós verseny" során. Sőt, egyenesen kockázattal járhat számára az elhamarkodott döntés.
A női hűtlenség és szexualitás múltbeli, általános elítélése természetesen főképp abból fakadt, hogy a nő igen könnyen bizonytalanná tehette a férfiak apaságát, mely ellen azok minden eszközzel küzdeni próbáltak- nem csak a nőkkel, de egymással is.
A fent leírtakból arra a tényre is következtethetünk, hogy a szexben eredendően a nő hivatott feltételeket szabni. Pszichológiai kísérletekkel igazolták, hogy a férfiak tudatosan a hűséges és alkalmazkodó, tartós kapcsolatban bármit bevállaló nőket értékelik legtöbbre, míg közvetett, kerülő kérdésekre válaszolva vonzóbbnak ítélték azokat, akik bár előzőeknél több szexuális kapcsolatba bonyolódtak, de ezek a kapcsolatok mindig az ő feltételeik szerint történnek; míg a nők tudatosan a sok szexuális tapasztalattal rendelkező férfiakra voksoltak, ám még jobban imponált nekik, aki előzőeknél kevesebb nővel feküdt le, viszont több nőnek kellett volna, ő ugyanis férfi létére már "válogathat is"- ez utóbbi természetesen mindkét nemre vonatkozik.
***
Cikkünk befejező szakaszában vegyük szemügyre a női és férfi hűtlenséget a különböző kapcsolattípusokra vonatkozóan.
Anyagiak:
Egy, az USA-ban készült felmérés szerint azok a férfiak bizonyulnak leghűtlenebbnek, akik nagyságrendekkel többet, vagy kevesebbet keresnek a társuknál. A többet kereső, vagy egyedüli családfenntartó férfiak esetében a gyakori üzleti utak, az éjszakába nyúló tárgyalások és megbeszélések kínálják a félrelépés lehetőségét, mely ellen a feleség kiszolgáltatott helyzeténél fogva gyakran nem tud fellépni. A jóval kevesebbet kereső férfiak pedig a statisztika szerint többnyire bizonytalanok önmagukban, így máshol szeretnének kompenzálni.
Az eredmények kis átfedéssel a nőkre is igazak, bár ők nem feltétlenül lépnek félre akkor sem, ha partnerük kevesebbet keres (ehhez számukra szükség van a kapcsolat megromlására, de az említett szempont önmagában nem mutat korrelációt a hűtlenségre való fogékonysággal), sem pedig ha több pénzt visz haza náluk (utóbbi főleg akkor igaz, ha a férfi "egyedüli családfenntartóként" működik a kapcsolatban- ilyenkor nehezebben kockáztatják gyermekeik jövőjét egy esetleges válással).
Munkahely, szabadidő:
Az Umea Egyetem a The Local nevű lap által tette közzé kutatását, melynek eredménye szerint gyakoribb a hűtlenség és a válás esélye azoknak a körében, akik napi szinten távolról ingáznak munkahelyükre. Az adatok megdöbbentőek: az ingázás, a munka jellegétől és státuszától függetlenül mintegy 40%-al növelheti az elhidegülés kockázatát (mondanunk sem kell, hogy még nagyobb a veszély azon foglalkozások esetében, melyekre a családtól való több napos távollét is jellemző).
A dolog főleg férfiakat érint, akik annak ellenére kénytelenek elviselni a kellemetlen következményeket, hogy átlagosan többet keresnek társaiknál.
A probléma oka a szakértők szerint, hogy az ingázó férfiak családjaiban óhatatlanul is érvényesülni fognak a hagyományos nemi szerepek, amiket manapság már sokan nem fogadnak el. A férfinak alig lesz kapcsolata saját feleségével és gyermekeivel, hiszen érdemben csak hétvégén találkozik velük, mivel a gyerekek már alszanak, amikor este hazaér a munkából- ezért úgy fogja érezni, ő csak megkereste a pénzt a többiek számára.
A feleségnek viszont az otthonmaradó szülő szerepe jut, gyakran esély nélkül arra, hogy különösebb karriert építsen ki magának, vagy legalább képzettségének megfelelő munkát találjon. Anyagi függésbe kerül, "bejárónőnek" érzi magát saját otthonában.
Egymás kölcsönös meg nem értése és a házasfelek közötti távolság növekedése végül elhidegüléshez, hűtlenséghez, váláshoz vezethet.
Úgy tűnik, ilyen szempontból a minél nagyobb egyenlőség és munkamegosztás kedvez leginkább a kapcsolatoknak, míg a távolság, különbözőség elválasztja a nőt és férfit egymástól. Ez természetesen nem egyformaságot jelent, csupán annyit, hogy egyik fél se érezze magát függőnek, kiszolgáltatottnak, vagy kihasználtnak a másik által- nemhogy mindkettő. Az otthoni munkamegosztás egymás helyzetének átélését és megbecsülését is elősegíti.
A különböző foglalkozások körében végzett vizsgálatok arra is fényt derítenek, mely szakmák esetében leggyakoribb a - gyakran hűtlenséget követő - válás.
Az alábbi listát az amerikai Journal of Police and Criminal Psychology tette közé.
1. Táncos és koreográfus (43%)
2. Bármixer (38%)
3. Masszázsterapeuta
És azok, akiknek a legnagyobb az esélyük a tartós, kölcsönös hűségen alapuló kapcsolatra:
1. Mezőgazdasági mérnök (2%)
2. Látszerész (4%)
3. Pályaudvari rendőr (5%)
A koreográfusok, bármixerek és masszázs szakmában dolgozók esetében a kutatók szintén hangsúlyozzák, hogy egyrészt az otthontól való rendszertelen távollét, másrészt a nagy kísértéssel járó munkakör (és így az élettárs részéről fellépő féltékenység) lehet a kiváltója a negatív fordulatnak.
A statisztika az anyagi helyzettel semmiféle összefüggést nem mutatott.
És a szex milyen?
Végezetül egy szexuális élettel kapcsolatos tény:
Az Evolutionary Psychology által publikált tanulmány egy olyan kutatást közöl, mely 243 heteroszexuális kapcsolatban élő férfi részvételével készült, eredménye szerint pedig amennyiben a férfiak rendszeresen kielégítik partnerüket orálisan, nem kell aggódniuk az esetleges félrelépések miatt.
Itt is igyekeztek kizárni más tényezőket, hogy a vizsgálat minél hitelesebb legyen- végül a "jó és rendszeres orális szex" egyértelműen korrelált a nők elégedettségével és hűségével. A vizsgálatot egyébként az a kérdés indokolta, hogy mi értelme egyáltalán a nők szájjal való kényeztetésének, ha nem kapcsolódik közvetlenül a szaporodáshoz? Hát ez. És hogy mennyiben vezethet szaporodási sikerhez, ki-ki ítélje meg maga.
Hasonló tesztek során más érdekességek is kiderültek. Többek között, hogy nem feltétlenül ahhoz vonzódunk szerelemmel, akivel képesek vagyunk a szexet is élvezni- és viszont. Ugyanis bármennyire is vonzónak találjuk egyéb szempontok alapján az illetőt, nem biztos, hogy az ágyban is kielégítő lesz vele a kapcsolat. Az emberek egy része kifejezetten negatívan ítéli meg valamiért azt a típust, akivel szexuálisan téren is összeillene, és a végsőkig rajonghat azért, akivel végül semmit sem tud kezdeni. Mindez abból fakadhat, hogy a hozzánk illő szexpartner azt szemlélteti számunkra, amilyenek jelen állapotunkban vagyunk, akibe "szerelemből bolondulunk halálosan bele" viszont azt, amilyenek lenni szeretnének- így kicsit saját idealizált énünket is viszontláthatjuk általa. Márpedig a vonzalom legmélyebb mozgatórugója a vágyott személyiségünk "visszaigazolására" való törekvés. Ezek után szerencsés embernek mondhatja magát, aki számára tökéletesen egybeesik a kettő...
(szerző: Kalechtor)
Ajánlott cikkek a témában:
Mit számít a férfitest...?
Hamarosan érkezik az új férfi-fogamzásgátló
Népszerű tévhitek nőkről és férfiakról- különbségek és hasonlóságok
Népszerű tévhitek nőkről és férfiakról- különbségek és hasonlóságok 2.
Népszerű tévhitek nőkről és férfiakról- különbségek és hasonlóságok 3.
A női párválasztás alapjai
Hasznos linkek:
www.livescience.com/799-women-brains-react-surprisingly-fast-erotic-images.html
researchnews.osu.edu/archive/sexsurv.htm
www.livescience.com/4003-symmetrical-people-dancers.html
www.livescience.com/4002-symmetry-nature-fundamental-fact-human-bias.html
fitoterapiakalauz.hu/immunrendszer-letezik-ferfi-es-noi-valtozat/
www.egeszsegkalauz.hu/psziches-betegsegek/tobb-tesztoszteron-kevesebb-empatia-107033.html
www.ulm.edu/~palmer/SpermWars.htm
scienceblogs.com/clock/2009/08/23/no-more-alpha-male/
www.huffingtonpost.com/2012/11/28/what-women-want-in-a-man_n_2206231.html
www.livescience.com/18414-healthy-skin-attraction.html
goodmenproject.com/featured-content/macho-men-die-early/
time.com/3536451/masculinity-not-always-most-attractive/
www.50plusz.hu/services/news?nid=42592
www.pnas.org/content/109/29/11740.abstract
www.sciencedaily.com/releases/2012/06/120626092714.htm
