Számtalanszor hallhattuk, miben különbözik, vagy miben hasonlít egymásra a két nem. Ez a kis gyűjtemény a legérdekesebb, legmegdöbbentőbb és legelterjedtebb sztereotípiákat próbálja bemutatni- vagy épp megcáfolni.

xyx.jpg

1. A Nyugat-Ausztrál Egyetem önkéntesek segítségével vizsgálta, milyen mértékben képesek kiszűrni a hűtlenkedésre hajlamos partnereket a másik nem tagjai közül a férfiak és nők. Az előzetes feltevés szerint a férfiaknak inkább érdeke lenne mindez, hiszen a nők hűtlensége veszélyezteti az apaságukat. A várakozással ellentétben azonban a nők 62 százalékban, a férfiak csak 23 százalékban találták el, mely fotókon szerepelnek az ellenkező nemből olyanok, akik már többször is félreléptek. Ebből arra is következtethetünk, hogy a nők jobban képesek olvasni egy férfi arcvonásaiból, továbbá sokkal inkább "álcázni" tudják a saját hűtlenkedéseikre utaló jeleket is.

2. Michigani kutatók azt próbálták kideríteni, a férfiak vajon valóban többet gondolnak-e a szexre? A válaszok tanulsága szerint egyértelműen így van. Ám amikor arra is rákérdeztek, mennyit gondolnak az evésre, vagy az alvásra, hasonló eredményt kaptak. A furcsa jelenség magyarázata lehet, hogy a nőket a férfiakkal ellentétben arra szocializálják, hogy saját fizikai szükségleteiket kevésbé tartsák fontosnak. A férfi valóban többet gondol a szexre, de más fizikai jellegű szükségleteire, végső soron saját magára is többet gondol.

3. A nemekre vonatkozó népszerű elméletek szerint a férfiak könnyebben belemennek az egy éjszakás kalandokba. Természetesen biológiai okokból is, de ha tovább vizsgáljuk a kérdést, olyan helyzetekben, melyekben a nő számára a komoly kapcsolaton kívüli szex nagy valószínűséggel élvezetes és biztonságos, ezen felül diszkrét maradhat (megfelelő partner, hatékony fogamzásgátlás) a nemek közötti különbségek eltűnnek. Elismerjük, hogy a nőknek e két szempont elengedhetetlenül fontos, az azonban nem feltétlenül igaz, hogy kizárólag garantált, hosszú távú, érzelmileg kötődő kapcsolatban képesek a szexuális kielégülésre.

4. Szintén él a hit a köztudatban, hogy a nők válogatósabbak partnereiket illetően. Ez részben biológia, ám pszichológusok szerint a különbségek elmosódnak, ha olyan helyzet áll elő, amelyben egy férfinek is lehetősége van válogatni. A kutatók megfigyeléseik során azt találták, hogy ilyenkor a férfiak a nőkhöz hasonlóan passzív szerepet vesznek fel, elvárják, hogy legyeskedjenek körülöttük és igyekeznek megválogatni a partnereiket.

5. A nők a hosszú előjátékot szeretik. A vitathatatlannak tűnő ténnyel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a nőnek néha már a szex, a kényeztetés része az, amit a férfi még csak előjátéknak tart. De ez még mindig nem minden. Kérdőívek segítségével azt vizsgálták, mikor alkalmazzák a férfiak fenti sztereotípiát a nőkre. Az eredményekből kiderült, hogy a férfi  a saját "kényeztetésére" irányuló előjátékot nagyon is kedveli és egyáltalán nem minősíti időhúzásnak. Ilyenkor nem siet, nem lényegre törő, eszébe sem jut kifogást emelni- hanem a nőhöz hasonlóan élvezi a helyzetet. A nőkről viszont az derült ki, hogy nagyjából csak minden második kedveli a túlságosan elnyúló előjátékot, sokuk tökéletesen elégedett a "gyors menetekkel". Ezért is fontos, hogy minden kapcsolatban legyen lehetőség két ember szexualitásának kölcsönös megismerésére és összehangolására.

6. Hasonló tévhit, hogy a nők kevésbé vizuálisak és nem izgatják fel őket az erotikus tartalmú képek. Andrey Anokhin a Washington University School of Medicine St. Louis kutatója kísérletében 264 nő részvételével kimutatta, hogy a női agy pontosan ugyanolyan gyorsan és ugyanúgy reagál az erotikus képekre, mint a férfiaké. A nőket a pornók egy része egészen más okból taszítja: nem a kisebb fokú vizuális érzékenységük és nagyobb fokú érzelmességük az ok, hanem a jelenetek tartalma és minősége, a nemek egymáshoz való viszonya visszataszító számukra. Egy nő számára a pornófilmekben bemutatott szituációk többsége általában nem lenne élvezetes, azonban az ő figyelmüket is épp úgy felkelti egy erotikus műalkotás, vagy egy szép férfitest.

7. Meglepő tény lehet, hogy egy hasonlóan friss tanulmány szerint a férfiak többet aggodalmaskodnak a párkapcsolatuk miatt, még akkor is, ha elvileg minden rendben van. A kutatók mindezt azzal magyarázzák, hogy a nők több szociális kötődéssel rendelkeznek, míg egy férfi számára gyakran csak a párkapcsolat biztosítja az egyedüli intimitásélményt. Hogy igazuk van-e? Egyelőre ebben sem lehetünk biztosak.

8. A tévhitek koronája a nők vásárlással kapcsolatos rendszeres, sztereotip megbélyegzése. A Mintel piackutató cég egyik felmérése cáfolja ezt. A nők talán jobban szeretnek üzletekben nézelődni, de az átlag amerikai férfi többet költ hetente magára. A 2000 embert vizsgáló kutatás szerint még akkor is igaz ez, ha kozmetikumokról, vagy tisztálkodási szerekről van szó. A feminizmus fellegvárában, Amerikában egy férfi 40 dollárnál is többet költ ilyesmire egy héten, míg egy nő átlagosan csak 30-at. A különbség természetesen abból is adódhat, hogy a férfiak kevésbé figyelnek az árakra és akciókra (ez megmagyarázza, miért töltenek több időt a nők a vásárlással- egyszerű praktikumból, nem akarják az első kezükbe akadó terméket megvenni). A kutatásból mindenesetre az is kiderült, hogy nincsenek tisztában saját költekezési szokásaikkal. A tények ellenére hajlamosak voltak saját kiadásaikat alá, míg barátnőikét felbecsülni.

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.11.24. 12:57
most jön a java: 41 komment

süti beállítások módosítása