November 19-e a férfiak napja.
A nemzetközi férfinapot 1999., Magyarországon 2009. óta ünnepeljük. A férfinap célja elsősorban a fiúk, férfiak egészségére és a nemek egyenlőségére való figyelemfelhívás, mindezekre azonban nem csak ezen a napon kell odafigyelnünk.
Mi, nők egyre nagyobb szerepet játszunk a társadalmi folyamatok alakulásában. Immár nem csak a családok életében, hanem a munkahelyeken, kutatólaborokban, társadalmi döntéshozatal területén is jelen vagyunk. Kiemelt fontosságú odafigyelnünk arra, ahogyan évszázadokon át otthon is tettük, hogy a férfiak egészségével kapcsolatos speciális igények is hangsúlyt kaphassanak.
A férfiak már kisfiú koruktól különböznek a kislányoktól, nőktől testi-lelki adottságok terén és a látszattal ellentétben belül gyakran érzékenyebbek, sérülékenyebbek, illetve máshogyan, másban esendők. A férfi a nőhöz hasonlóan megerősödhet és egészséges életet élhet, ám fontos, hogy ehhez számára is biztosítva legyenek a megfelelő, egészséges, stresszmentes feltételek és a szeretetteljes családi légkör. A két nem egészségügyi kockázatinak kutatása egyaránt fontos, akkor is, ha a férfiak néha ódzkodnak ettől. A gyermekeknek, családnak, társadalomnak hosszú életű, kiegyensúlyozott apákra van szüksége, a nőnek pedig olyan társra, akivel életük végéig egymás mellett állhatnak.
A nők, édesanyák, feleségek mindennapos kitartásáról, erejéről, áldozathozataláról, lelki helytállásáról gyakran esik szó. Ugyanez megilleti a férjeket, édesapákat, férfiakat is. Nem azért, mert támogatják a gyenge, elesett nőt, hanem mert vele együtt, karöltve küzdenek ugyanazokért a közös célokért. A férfiak munkája, szeretete, az apák jelenléte akkor is nagyon fontos, ha ritkán beszélünk róla. Mindannyiunknak vannak élményei a gyermekkorunkból, vagy idős édesapánkról, akivel bármikor leülhettünk beszélgetni, aki lelki támaszt nyújtott, akihez odaszaladhattunk, ha úgy éreztük, bajban vagyunk. Mindennap bennünk élnek az élmények párunkról, akivel kölcsönösen hazavárjuk egymást, megoszthatjuk az életünk örömeit és bánatait, aki erőt ad a hétköznapok harcaihoz, kihívásaihoz. A férfiaknak is ugyanerre az erőre és biztatásra van szükségük.
Ha nem tesszük meg rendszeresen, ezen a napon köszönjük meg a számunkra kedves férfiaknak az egész évben velünk együtt, értünk végzett kitartó munkájukat, áldozatukat, jelenlétüket, őszinteségüket, tisztességüket, s nem utolsósorban az irántunk való szeretetüket.
Ki testéből formálta a szebbik feled
S majd talán fiad lesz, apró és törékeny
Ő lesz majd a kérdés, te a felelet
Vele zárod szemed, érte leszel ébren
Kit társadul fogadtál, s egymás oldalán
Együtt keltek át a folyón és a parton
S ha lábatok egyszer megbotlik talán
Tudod melletted áll, óvón hogy megtartson
Tőle származtál, ő születik belőled
Szeretete feléd rendületlen árad
E szent fogadalmat vegye ő is tőled
Ki a legfontosabb: apád, fiad, társad
S ha majd visszanézel, élted alkonyán
Lásd meg őket újra, kik küzdeni mertek
Érted, s veled együtt át az út porán
Ősöd és utódod, s mindig hű szerelmed