A hozzászólást bejegyentzés formájában tesszük közé, annak terjedelme miatt. A témák kifejtésére egy nálunk kommelő, saját bevallása szerint a nemek kérdésében elméletileg kissé tájékozatlan, bár gyakorlatilag nagyon is jól boldoguló fiatalember kérdéseire válaszul került sor. A levezetés több szemponttal is ki lett egészítve, továbbá különböző nemű és életkorú emberek megkérdezésén és véleményén alapszik. Mindezekből csapódtak le az alábbi konklúziók, amelyek gondolatébresztők is lehetnek. A biológiai mozgatók alapviszonyulásokat mutatnak, amelyek csupán motivációkat szolgáltatnak; ez semmi esetre sem jelent kizárólagosságot.
KevinT: "Lenne pár kérdésem, sokat olvastam ezekről. Férfi-nő barátság, férfi-nő tudásában különbségek, férfi-nő szex-hez való gondolatok, férfi-nő alkotásainak értéke."
Művészet:
Régen csak az emberek kb. 10%-a férhetett hozzá. Tévhit, hogy az előítéletek, tiltások mellett ne lettek volna tehetséges női festők, költők, zeneszerzők de általában ritka kivételként voltak hajlandók elismerni őket az emberek. Minden tehetséges festőnőt közvetlenül felbukkanása után követni kezdett az egyházi és akadémiai rosszallás.
Akadémiai oktatásban általában nem is részesülhettek, magánúton, férjtől, apától kaptak festővásznat. Aktot nem festhettek.
Kérdés, hogy a női akt egyáltalán érdekelte volna-e őket? A férfi akt még ennél is kizártabb volt.
Másrészt, vidéken a parasztfiú talán kiváló fafaragó lett, ahogyan a parasztlány meg gyönyörűen hímzett (a népi motívumok többségében a nők fantáziájának köszönhetők)- de ezt az emberek nem tartják művészetnek. Ez legfeljebb népművészet. Másra idő sem lett volna (sok gyerek, rengeteg munka mindkettőnek). A felső tízezernél is rosszallóan tekintettek arra a nőre, aki világi dolgokkal foglalkozott. A legtöbb akkori festőnő életrajzából azt láthatjuk, hogy művész férj, apa mellett kezdték segédként, aztán megengedetté vált számukra az önálló portréfestés is, főleg amiatt, mert előkelő hölgyek közelébe szívesebben engedtek nőnemű portréfestőket, továbbá ez a festőnő családjának is pénzt hozott.
A férfi motiváltabb lenne? A művészet nagy része a nőkről szól. Ám a művészek jó része meleg. A meleg férfiak agyfelépítése talán más, mint a hetero férfiké. Az átlagos heteroszexuális férfi általában nem hoz létre kimagasló művészi értéket.
Miért létezik művészet? A nők utáni idealizált vágy miatt, vagy a "női lét" utáni vágy az ok? Miért alkotott sok homoszexuális művész is nőket magasztaló műveket? Ehhez jön a művész- aki magasztalja a nőket, ám szélsőségesen hímsovinsizta. Több férfi festő, költő kettősségére mutathatunk rá, akik számára Istennő a múzsájuk, ám épp ennyire szélsőségesen lenézik a női nemet. Felvetődhet bennünk, hogy a nő talán nem képes efféle egymásból táplálkozó, ellentétes pólusok megélésére.
Így motiválatlanabb? A női művészet középpontjában nem nők és háború áll, hanem család, gyermek, természet, esetleg absztrakt motívumok. A nőt nem motiválja a férfi. A szépfiúkat nem lehet magasztalni, mert túlságosan könnyen kaphatók hozzá és túl sok van belőlük. A nő nem tud reménytelenül vágyakozni. A nőt eltartó "férjtípus" sem magasztos. Bár nők is festettek nőket. (A női művészet központjában a nő, mint önmaga áll?- sokkal realisztikusabb módon; ami realisztikus, az viszont kevésebb művészi értéket képvisel)
Mostanság a nemek aránya mégis egyenlítődik ezen a téren. Még ha el is hiszem, hogy a férfi, komplexusai, nőkkel, önmagával kapcsolatos szenvedése, kínlódása miatt érdeklődőbb, a tények akkor sem támasztják ezt számomra semmivel sem alá.
Viszont tény az is, hogy a nő az anyaság által egy halom olyan érzelmi késztetést kiélhet, amit a férfi nem.
Az viszont érdekes jelenség, hogy miért festenek a nők is nőket? Ázsia művészetét leszámítva, nyugaton szinte egyáltalán nem szokás a fiatal, vonzó férfiak megfestése.
Kis ízelítő. Feladat: lehet rá vállalkozni, anélkül, hogy utánanéznétek, kitaláljátok-e mely képek származnak női alkotóktól?
Talán nehéz lesz megállni, de csak a képeket figyelje mindenki.
Érzelmek, szexualitás:
A patriarchális, normakövető nő akkor fekszik le a férfival, amikor biztos abban, hogy a férfi szereti, nem pedig akkor amikor a saját érzelmeiben lesz biztos. A nő gyakorlatilag arra vár, hogy a férfi mellette maradjon. A női érzelmeket a férfiak gyakran redukálják le az érzelgősségre, ami voltaképp érzelmi kiszolgáltatottság, gyengeség és önösség keveréke, vagy az áldozathozatalra, alárendelődésre, önfeladásra. Előbbi azt igazolja, hogy a nő gyámoltalan, szüksége van a férfira. Utóbbi azt, hogy a nő rendeltetése, kötelessége a szeretet, tehát a férfinak, az embereknek való érzelmi kedvezés, önmaga háttérbe szorításával. Ritkán hallunk olyat, hogy egy nőre mély érzésű emberként, vagy hatalmas érzelmi erő birtokosaként utalnának. A férfitársadalom ugyanis a saját érdekében ferdített- ebben is.
A nő hozzáállása a "szerelemhez/szexualitáshoz" társadalmi-szociális kényszer, a férfié biológiai kényszer.
A férfi természet szerint odaadja magát a nőnek, ahogy írtam, beleadja magát a nőbe. A nő elfogadja a férfit.
A férfi szexualitás közelebb áll mind az uralkodáshoz, birtokláshoz, mind a behódoláshoz. A női szexualitás nem feltétlenül tartalmazza ezen elemek egyikét sem, bár mindkettőt vonzónak találhatja a férfi részéről.
Amit most írok, annak talán sokan fognak örülni, de jelen pillanatban úgy látom, ezek a viszonyulások nem feltétlenül egymás kompenzálására születnek, hanem akár párhuzamosan is fennállhatnak. A körülmények eredményeként a férfiak között szélsőséges formájukban szadizmus illetve mazochizmusként is jelentkezhetnek az említettek, bár ilyenkor már kifordul önmagából a dolog. Míg az uralkodó férfi többnyire csak birtokolni akarja a nő személyét, s azon keresztül a testét, a szadista már kárt is tenne benne, így a szadizmus a túlzott függés kompenzálása lehet, bosszú, pusztítási vágy, vagy a legjobbat feltételezve is fegyelmezési eszköz.
A mazochista önmagában tenne kárt, míg a behódoló férfi lényegében a saját érdekeit képviseli: a behódolás egy hatékony szaporodási stratégia lehet bizonyos nőknél, ami a férfi adaptációját segíti. Ennek része lehet bizonyos fokú mazochizmus, míg nem arra van kihegyezve, hogy önpusztításba csapjon.
A nőnek sem uralkodni, sem behódolni nem érdeke. Motivációja sincs egyikre sem. Vagy elfogadja a neki megfelelő, neki hódoló (ez alatt nem a behódolót értem) férfit, vagy sem. Ez választás, amihez tetszik vagy sem, a nőnek mindig lesznek feltételei. Ezért nő. Ha nem lennének, a férfiak nem is tudnának rá nőként tekinteni. E feltétel alatt nem kizárólag olyasmit értek, mint komoly kapcsolat, pénz, vagy közös házimunka végzés-gyereknevelés, sőt, most kifejezetten a szexualitásra korlátozom a mondanivalót. A legkövetkezetesebb feltétel, hogy a nő élvezze a férfivel a szexet. Azzal, akit ő választott ki a jelentkezők közül, aki tetszik neki és aki így megpróbálja kielégíteni. Nem véletlenül a férfiaknak nőtt farka. :) Egyrészt azért, mert ők nem szülnek, így valamivel be kell juttatni a saját örökítőanyagukat. Másrészt, mert ez a farok anatómiailag úgy alakul, hogy a hüvelyhez tökéletesen igazodva örömet szerezzen a nőnek. Az őskorban, ha a nő dönthetett, azok a férfiak jutottak legtöbb szexhez, akik leginkább ki tudták elégíteni. Ez csak részben múlik a méreten, sőt, az a legelenyészőbb tényező benne. Inkább forma, szexuális viselkedés függvénye.
A férfiszexualitás ebben is rugalmasabb. Valójában a férfi lenne hajlamosabb arra, hogy akár olyan szexbe is belemenjen, ami számára esetleg kellemetlen valamilyen szempontból. Ha egy mondattal kellene leírnom a férfiak természet szerinti, szexualitáshoz fűződő viszonyát, az nagyjából így hangzana (sok emberrel beszélgettem már erről): "legyen szex, amiben nő is van, meg dugás is"- míg a nőké inkább úgy, hogy "legyen élvezetes szex egy, vagy több vonzó férfival".
Ha kevésbé élvezetes, vagy kevésbé vonzó a férfi, a nőnek nem érdeke belemenni a dologba.
A férfi mindeközben folyamatosan befolyásolni próbálja a nők "feltételszabó-rendszerét". Így sikerült a számára hasznos kapcsolat-orientáltság felé elmozdítania. A nő, mivel egyébként vagy súlyosan büntették, lenézték, szankcionálták, vagy egyenesen eltiltották az ellenkezőjétől, a szex feltételeként a férfi elköteleződését szabta ki, a többi feltételről pedig egyszerűen lemondott. A férfi átfordította a képletet: a nő számára egyetlen lényeges szempont lett, hogy "legyen kapcsolat egy akármilyen férfival, az mindegy, jó-e a szex".
Ő pedig magára ölthette a női természet jellegzetességeit. "Kapcsolatot biztosítok a nőnek, ezért cserébe bármilyen, nekem tetsző szexben fog részesíteni!"
Bizonyos pornók ezt egyértelműen tükrözik: a nő jár a férfi kedvében, ő adja oda a testét, a férfi feltételei szerint. Ez a nemek alaptermészetének kiforgatása.
Közmondásaink is vannak rá: az igazi nő az ágyban egy ribanc = annak az egy férfinek, aki megvásárolta, bármit megenged, hiszen a testét is megvették ezzel. Ebben a szövegben szó sincs közös élvezetről, a szexelő, szexet hagyó nőt a hivatásos örömlányokkal említik együtt. A különbség: hogy őt egyetlen férfi veheti meg.
Legbelül viszont valahol tisztában vagyunk azzal, hogy egy nő azonnal elveszíti minden tartását, ha bármibe, bárhogyan belemegy, annak ellenére, hogy élvezné, pusztán azért, mert cserébe eltartják, illetve inkább kitartanak mellette és névleges "státuszt" adnak neki /"nemribanc"/. Ez az igazi könnyen kaphatóság. Én feltételek szabásán soha nem azt értem, hogy a férfi fizet, mos-főz-takarít, esetleg szórakoztató beszélgetéseket folytat a nővel és EZÉRT lesz szex, cserébe. Ezek is fontosak (kinek mi) egy komoly kapcsolat részeként, de nem cserébe fekszenek le a nők. Sőt, amikor emiatt nem fekszenek el, az sem büntetés, egyszerűen náluk nem akkora a szükség, hogy ágyba bújjanak olyasvalakivel, akivel épp meg tudnák ölni egymást egy kanál vízben. :)
A feltételek szabása ebben az értelemben inkább a "csak azzal, akkor és úgy, akivel, amikor és ahogyan élvezem"- kizárólag az együttlétre vonatkoztatva. Ez okozhatja, hogy modern nőknél az illető lehet egy egyébként más téren kevésbé szimpatikus figura is, aki az ágyban mégis tud valami értékeset nyújtani. Ezeket a nőket nem kihasználják, csak képesek külön kezelni a dolgokat.
Maguk a férfiak is többre tartják azokat a nőket, akik bár nem várják ki a komoly elköteleződést tőlük, vagy egyáltalán nem várnak ilyet, de abszolút nem lehet velük semmi olyat megtenni szex terén, amit nem élveznek, vagy ami taszító számukra, mint azokat, akik tegyük fel több hónapig harcolnak a férfi érzelmeiért (inkább azért, hogy biztosítsa, velük marad), majd cserébe odavetik magukat és egy darab faként eltűrnek mindent, esetleg feltétel nélkül eleget tesznek a férfi szexuális szeszélyeinek. Azonban minden további nélkül elképzelhető, hogy a férfi tartós kapcsolatra az utóbbi nőtípust részesíti előnyben, sima praktikumból, sőt, az előbbit fogja ribancnak nevezni, ösztönösen azonban mégis azt látja inkább "nőnek". Ez mellékes. Egy "Nő" a legutolsó sorban fogja ehhez igazítani az életét (hacsak nincs külső eszközökkel rákényszerítve)
Barátság, társadalmi helyzet, érvényesülés:
Az, hogy a nő szül, kettős minősítést eredményezhet. Először is, a férfi számára valószínűleg mindig ez lesz az elsődleges szempont vele kapcsolatban. Lehetünk agykutatók, zsenik, vagy világhírű művészek: mivel a férfi erre képtelen, ezért neki létfontosságú, hogy olyan nőt, nőket találjon, akikbe "beleadhatja magát". Tudom, hogy hülyén hangzik.
Nem azért nem vesz figyelembe más szempontokat, mert lenézi a nőt, hanem mert a biológiai kiszolgáltatottság és szükség nem engedi, hogy ne erre összpontosítson. Esetleg e kiszolgáltatottság kompenzálása miatt nézheti le. Ha számunkra is ennyire életfontosságú lenne a farok, és ilyen nehezen juthatnánk hozzá, valószínűleg egy hatalmas faroknak látnánk minden férfit, és tennénk rá, hogy milyen okos dolgokat mond, vagy milyen témák érdeklik. :) Így viszont megengedhetjük magunknak, hogy másra is figyeljünk. Egyébként mindkét nem főleg azokkal barátkozik a másik nem tagjai közül, akikkel nem "szex"/"szerelmi" kapcsolatot tervez. Utóbbiakkal flörtöl. De más az arány: férfiak esetében ez a nők kb. 90%-a lehet, míg nők esetében durván fordítva működik.
A női test, a szülés képessége azt eredményezi, hogy a nő egyszerre lesz szülőcsatornának és "szent kehelynek" minősítve. Ezt nem fűzném hosszúra, a nő egész lényének kapcsán már elég sokszor említettük. Azzal is tisztában vagyok, hogy folyton ezt emelem ki, holott maguk a nők közel sem tulajdonítanak neki akkora jelentőséget. Aki ezt teszi, az a férfi. Egyszerre magasztal és minősít le miatta. Magasztos, mert NŐ, mert képes életet teremteni (persze nem így mondják, pedig szó szerint a nő "teremti" ilyen értelemben, főleg, ha az anyai hatást is hozzávesszük)- és alantas, titokzatos, sőt, nem is olyan rég egyszerűen a férfi-utód kihordójának tartották. Pedig az utód minimum annyira az anya genetikai örököse, mint az apáé.
Ez a teremtő erő, s a nő biztos szülősége a férfi szerint igazságtalan húzás a természettől. Ezért szeretne valami hasonlót magának, jobban mondva társadalmi eszközök segítségével fel szeretné cserélni a biológiai szereposztást. Ezért olvashatunk olyanokat, hogy a férfi a teremtő erő, a nő meg valami egészen más. A férfi az alkotó, önálló, független, akit követni kell. A férfi jellegek önmagukban valók, a női jellegek pedig a férfi szerint mindig a szolgálattal, a háttér megteremtésével, a másokhoz-kapcsolódással függnek össze. Megértő, alkalmazkodó, empatikus, utódot kihordó, hátteret biztosító, VALAKI (a férfi!) számára. A férfi-szubjektum által létrehozott tudomány sok levezetése a mai napig arra összpontosít az anya személyével kapcsolatban, hogy testileg alkalmas-e egészséges utódok kihordására, és szót sem ejt a nőknél is alapvető fontosságú "jó génekről". Annak ellenére, hogy a biológusok körében az anyai hatás nyílt titok.
A férfi nem csak, hogy meg akarja mutatni: van valami, amiben nélkülözhetetlen, utánozhatatlan, fontos, hanem egyszersmind hajlamos arra is, hogy úgy állítsa be, csak ő ilyen, s a nő az ő függvényében létezik. Ennek legegyszerűbb módja, amit már számtalanszor említettünk: az anyaságon, és a kiszolgáló jellegű házimunkán, illetve a férfi számára hasznos női jellemzőkön (szelídség, szendeség, ártatlanság, szeretet, stb) kívül mindent elvitatni és elvenni a nőktől, mindenből kizárni őket. Mi másból fakadhatna ez, mint abból, hogy az ilyen férfi a nőtől sajnos már-már betegesen függ? Tisztelet a kivételnek. Ha én nem függök ennyire a másik nemtől, akkor kicsit sem zavar, hogy fiúk, férfiak is alkothatnak, vagy rendelkezhetnek önálló egzisztenciával. Sőt, engem a férfiak fogamzásgátlása sem feszélyezne- esetleg abból a szempontból, hogy el ne felejtse bevenni a tablettát.
Ha fel szeretnénk írni erre egy képletet, mármint a férfigondolkozásra, akkor az valahogy így festhetne. Ez zajlik a felszín alatt.
"Neked is pont akkora szükséged van rám, mint nekem rád, mert van egy halom olyan dolog, amihez te egyáltalán nem értesz, én viszont igen. Ezek férfidolgok." Ahhoz, hogy a férfi ezt az állapotot elérhesse, a legegyszerűbb út, ha a nőnek megtiltja a "férfidolgoknak minősített" tevékenységekkel való foglalkozást, miközben mindent a fentiek szerint minősít át. Nő = kihordás, szülés, kiszolgálás, háttér biztosítása, férfitől való függőség. Férfi = teremtés, alkotás, önállóság, függetlenség. S a legfőbb, ami magához a rendszer fenntartásához kell: uralkodás, irányítás, vezetés. Így a férfi felségterülete lesz a nagyobb önállósággal járó társadalmi érvényesülés is, de ő lesz a család feje is egyben. A nő méltósága ebben a rendszerben csupán látszólagos. A családfőség a patriarchizmus legproblematikusabb pontjainak egyike, amely tökéletesen rávilágít a rendszer céljaira. A státusz ráadásul névleges: míg a nők többsége azon a véleményen van, hogy emberfüggő, ki kit és miért vezet (tehetség, igény, hajlam, képességek szerint), addig a patriarchális férfi megpróbál ragaszkodni ahhoz az elképzeléshez, hogy családfő minden esetben kizárólag férfi lehet.
A szülés körüli mizéria erősen szubjektív hozzáállást okoz a férfiak részéről. Talán úgy szeretnének, mint egyének fontossá és nélkülözhetetlenné válni, hogy maguknak akarnak minden mást (utalok itt az ezzel kapcsolatos kommentre), miközben azt is hangsúlyozom, hogy a nő maga NEM tartja különösebben értékesnek önmagát a puszta ténytől, hogy gyermekeket tud a világra hozni, s hogy gyakorlatilag ő az a tényező, keresztmetszet egy populációban, akitől függ a születendő gyermekek száma. A nő számára a férfi teremtő-társ. És a nő a teremtő társat igenis szereti értékesnek, csodálatosnak és magához hasonlóan függetlennek látni, aki mégis képes kötődésre, szeretetre, szerelemre. A nő kiszolgáltatottnak lenni, alárendelődni nem szeret. Azt nem szereti, ha uralkodnak rajta, vezetni akarják, helyette próbálnak értékesek lenni, miközben elvesznek tőle minden emberit. De jóleső a férfivel kapcsolatban azt érezni, hogy a személyében értékes társat kaptunk. Amellett, hogy minket magunkat is minősít, mindenki szeret büszke lenni a társára. Ez nem hordozza magában, hogy önmagát egy senkinek akarja érezni mellette, aki áhítattal csüng a társ lényén, minden szaván. Sőt, a lehető legjobb, ha azért kaptunk értékes társat, mert mi magunk is értékesek vagyunk. Nem mondjuk azért, mert képesek vagyunk arra, amire a legtöbb nő: szexre, házimunkára és szülni egy halom gyereket. Továbbá, még a hagyományos gondolkozású nőkön is észreveszem, hogy azt szeretik, ha az a társ nekik értékes, értük is olyan, amilyen. Ez már részben birtoklás. Minél értéktelenebbnek tartja magát a nő, annál inkább birtokolni akarja a férfit.
Hacsak nem vesznek el tőle tényleg mindent, egyetlen nő sem fog azzal kérkedni, hogy ő a szülés miatt nélkülözhetetlen és különleges módon értékes, ha viszont a férfi kizárja az élet más területeiről, szerintem nyelje le ezt. Ahogyan azt is, hogy az arra hajlamos, múlt által agymosott nők hisztérikusan verik az asztalt, hogy ők igenis empatikusabbak és együttérzőbbek, hát ezek miatt a női erények miatt adják át nekik a hatalmat. Aki másnak vermet ás... A természetében elnyomott nő birtokolni és uralni akarja a férjét, ki akarja sajátítani a gyermekeit és a férfihoz hasonlóan, pusztán biológiai mivoltánál fogva szeretne előjogokhoz jutni.
Ha pozitívan akarom megközelíteni a leírtakat, állítólag ebből fakad a civilizáció. Abból, hogy a férfi is jelentős dolgokat akart véghezvinni, egyrészt a nőért, másrészt, hogy fontosnak érezze magát. A nő a gyermekszülésben, gyermeknevelésben kétségkívül rengeteg olyan érzelmi töltetet kap, amit a férfi számára a tudomány, művészet pótolhat. Akár úgy is megközelíthetjük, hogy voltaképp az ember a lényeg (a gyermek), s minden további csak háttér. Ebben az értelemben éppen a férfi teremti meg a nő hátterét.
Ha viszont negatívan állok hozzá, a férfi azért vett el mindent a nőtől, amiben a nő szintén kiteljesedhetett volna, mert függővé akarta tenni önmagától és le akarta redukálni pusztán a szaporodás, kiszolgálás funkciókra, ezzel a nemek szerepét voltaképp kissé "felcserélve". Ne feledjük azt sem, hogy éppen az utódok kihordása és szülése látja el a nőket akkora felelősséggel és kitartással, erővel, ami egy folyamatos benső késztetést jelenthet az alkotás és fejlődés terén is. Másfajta alkotás és fejlődés ez talán, de nem állítanám, hogy rosszabb. (A legjobb az, ha mindkettő jelen lehet)- a biológiát már említettem, azzal, hogy női szempontok is érvényesülhetnek, nem csak, hogy árnyalódott ez a tudomány, de rengeteg félreértés is helyre lett igazítva.
Valamelyik kommentben szerepelt: a két nem voltaképp ugyanazt akarja, csak nem egészen ugyanúgy. Szexet, szerelmet, társat, családot, gyerekeket. A harc, a nemek harca akár a biológia, akár a társadalom színterén a "hogyan-on" folyik. S a férfi és a nő, továbbra is küzd. Ezt a küzdelmet semmiképpen nem lehet egyiküknek sem a szemére vetni, vagy elvárni azt, hogy teljesen fejet hajtsanak a másik előtt. A megoldás egyedül az összefogás lehetne, hogy együtt teremthessenek egy élhetőbb világot. Ehhez viszont arra lenne szükség, hogy mindkettő lemond arról a hajszálnyi előnyről is, amihez a saját neme folytán annyira ragaszkodna. A nő arról, hogy az ő biológiai, garantált szülőségével visszaélve nem foglalkozik a hűség kérdésével és esze ágában sincs azt önmagától, szeretetből biztosítani a társának: hiszen előnyösebb minél több fajta férfitől utódokat szülnie, miközben a férfi hűtlensége őt nem károsíthatja közvetlenül és számottevően. Egy párját igazán szerető nő arról is lemond, hogy ezt a biológiai előnyt a másikkal szembeni uralkodásra használja fel, vagy bárhogyan is éreztesse kizárólag ilyen értelemben "értékesebb" női-mivoltát. A férfi pedig arról, hogy testi ereje és társadalmi normák által "családfői", irányító szerepre törekszik és megpróbálja minden önállósággal járó tevékenységből kizárni, gyámoltalanná, kiszolgáltatottá tenni a másik nemet, ezzel kompenzálva az apaság bizonytalan voltát. S mivel e téren ő a kiszolgáltatottabb, a minimum, hogy szintén hű marad. Csak ez a kölcsönös bizalom és emberi egyenlőségen alapuló hozzáállás jelentheti egy mindenki számára élhetőbb társadalom létrejöttét.
(szerző: Kalechtor)
