Sosem értettem, mi értelme a vakolatnak, vagy bármiféle "neonos" feltű(nő)sködésnek? Mintha a nő nem kaphatna e nélkül férfit, holott fordítva jóval logikusabb.

Ha megfigyeljük, nálunk minden felcserélődött. Mi a helyzet a többi fajnál? A nőstények "szürkék", "egyformák". A hímek díszesek, mutogatják magukat.

Itt történt egy duplacsavar, külső terén. A férfiak szürkültek, szinte ugyanolyanok lettek (több száz éven át), mind ruházatban, mind hajviseletben. Volt néhány divat-kitörés, de egységesen igaz ez a föld lakosságának 90%-ára. 

A nők ellenben igyekeztek minél különbözőbbekké, egyedibbekké válni, egyfajta erőforrásokért való versengés gyanánt. Mert az erőforrás akkor még nem egy jó munka, ötlet által volt elérhető, hanem a férfin keresztül. Biztosan mindenki hallott róla, hogy két "úrinőnek" nem illett hasonló ruhát felvennie. De parasztlányok is érzékenyek voltak erre, ha az egyik vett egy szoknyát a vásárban, a többiek szándékosan megnézték, nehogy ugyanolyat válasszanak.

A legények fütyültek erre. Ennek a női versengésnek lényege abban állt, mint ahogyan arra sokan, sok helyen rámutattak: hogy a legdíszesebb, legszebb nők kaparinthassák meg a legnagyobb erőforrásokkal rendelkező férfiakat. A nemek fegyverkezési versenyében a férfi gyakran lett megtévesztve, ruha kitömések, smink, az egyáltalán nem új keletű műhaj, finom sejtetések, kipárnázott hátsók és derékszorítók által. Jelzéseket kapott, melyek igyekeztek túltenni a természetes női szépségen. Színek kavalkádja, ékszerek, villogás. A nő meg akarta szerezni- mert a férfi, még a kezdetek kezdetén azt szerette volna, hogy szükség legyen rá. Összekapcsolta magát a lehetőségekkel, javakkal, egy csomagot alkotva velük, így most már a nő sem akart mást, mint ő: birtokolni. Azt, amit a férfi birtokol. Irányítani: a férfit. Hogy amit önmagán keresztül nem érhet el, azt elérhesse e módon. Vajon mennyire szólt a "női szerepekről", arról a rózsaszín, nőiesnek minősített, érzelmi alapú megélésről a régi nők élete? S mennyire a férfi kontrollálásáról, manipulálásáról, a többi nővel való versengésről?

Ám, mivel a férfi-nem részben, szükségszerűen meghasonlott, így a női divat mérséklése, a nő visszafogása is megfigyelhető. (El akarta rejteni a nőt, ezt figyelhetjük meg az araboknál).

Feltételezem, hogy az egész nemek közötti mizéria nem létezne, ha a férfi is tudna szülni. A problémázás ugyanis valahogy mindig a nő testéről folyik.

Az is érthető, miért. A szaporodás a nő testén belül történik, a férfi oda teszi bele a saját részét, a hímivarsejt olvad a petesejtbe, s ebből fejlődik a gyermek.
Amint az aktus (írom szaknyelven) megtörtént, a férfinek gyakorlatilag kicsúszik a "felügyelete" alól valami, ami az ő testének része volt.

Átkerül a nőbe. Ha a nő több férfivel van együtt, még az sem biztos, hogy az ő örökítő anyaga olvad össze a női örökítő anyaggal.

Igen, ez okozhatja azt a meghasonlottságot, hogy bár a férfiak a nagyszerű, talpraesett, önálló nőktől ájulnak el, mégis nagyon veszélyesnek tartják őket, hiszen jó géneket hordoznak de kontrollálhatatlanok. Ellenben egy csendes, befolyásolható, mimóza nővel szemben, (kevésbé jó gének, ám biztosabb lehet az apaság).

Ez talán örökké hezitálás tárgya lesz.

S ezért keletkezett a női nem hűtlenségének, sőt, bizonyos korokban puszta szexuális élvezetének ezeregy fajta leminősítése, mely a mai napig megfigyelhető. Újabb meghasonlottság: míg egy férfi arra a legbüszkébb, mennyire képes kielégíteni egy nőt (hisz ez bizonyos módon garancia a sikeres szaporodásra) ezzel egyidejűleg azonnal gyanús is számára, ha a nő túlságosan élvezi. Fehérmájú, erkölcstelen, nimfomán, hűtlenségre hajlamos... talán jobb egy szende, visszafogott lány, akinek más a fontos, elsődleges, esetleg épp az anyagi javak (azok amúgy is jobban odaláncolják a kiszemelthez?)

Folytatva az előbbi gondolatmenetet, a férfi ilyenkor úgy érzi, mivel "beletett" valamit a nő testébe, adott valamit magából, így (főleg ha törvényes utódot akar!) érdemel egyfajta rendelkezési jogot a felett, mi történjen a továbbiakban a nővel. Pedig ez egyáltalán nem jogos. Kiérdemelni ki lehet, a nő dönthet úgy, hogy igen, ő lesz az apa, éljenek együtt. De "jog" mint olyan nincs, nem létezik. A természet rendezte így, reklamálni lehet, kompenzálni is, ügyeskedni is (sajnos meg is tették)- de magától értetődőnek venni, hogy "az enyém is a nő teste", azt nem. "Beletetted, így tudsz szaporodni, úgy jártál".

Megfigyeltük, hogy a férfi test fölött nincs, sosem volt ilyen marakodás? A legdurvább női vélemény is az, hogy ha lelép, lesz másik (a testiekre értem). A nőtől a férfi nem tud semmit sem elvinni, fenti értelemben.

S a férfi így nem is a nemi szerve miatt értékes. Főleg, amíg ennyire könnyen osztogatja, márpedig könnyen fogja, ha nem akar hátrányba kerülni a többi férfivel szemben.

Másképp érte el, hogy hosszútávra is kelljen a nőnek, egész egyszerűen úgy, hogy a saját és a nő biológiai helyzetét átcserélte egymással. Egy nő akkor szülhetett, ha férjhez ment. Nem maradt más lehetősége. 

Ma viszont változik ez, nagyon erősen. Most is szükség van a férfiakra, de már nem egyedül ők szabhatják meg, milyen módon, miben invesztáljanak a közös életbe. Fel kell mérniük, melyik nő mire fogékony, mik a feltételei, miben lehet kiegészíteni? Egyre inkább (több cikk is erről szól itt) a házimunka megosztás, közös gyereknevelés, a nő lényének, vágyainak elfogadása, az, hogy a férfi büszke tud rá lenni, fel tud nézni szakmai sikereire is és nem kompenzál, ezzel együtt férfinek érzi magát. Érzi, hogy hozzá tud tenni a nő életéhez. Azzal, hogy jó apja a gyerekének, megosztják a terheket.

Mindemellett a nemek közötti különbségeket egy teljesen más oldalról is be kell mutatnunk. Ez pedig az ivarsejtek számából adódó differencia.

A férfit úgy jellemezhetnénk ebből a szempontból, mint azt, aki „sok”. A nőt pedig, mint aki „kevés”. A női ivarsejtek száma a férfiakéhoz képest nagyon csekély mértékű, ami alapvetően két dologhoz vezet.

- A nőtől függ az utódok száma.

- A nő, illetve petesejt, mivel kevesebb van belőle, „értékesebb” lesz.

+ 1 – Minden nő biztosan megtermékenyülhet.

Amikor biológusok úgy utalnak a női nemre, mint homogén, egységes csoportra, akkor elfelejtenek valami nagyon fontosat. A „nők”- így, ebben a formában, csak ivarsejtjeik számánál fogva nem motiváltak „különlegessé” válni, de pontosan azért, mert minden egyes nő- eleve egyedi és értékes a férfiak számára, a férfiakhoz képest.

A nő- „egyediség”.

A férfi (kizárólag biológiailag)- „tucatság”.

Mihez fog vezetni, ha kizárólag ezt a vonatkozást vesszük figyelembe?

A férfi megpróbál kitűnni, értékessé, különlegessé válni. Hatalmas energia fogja a felé hajtani, hogy különbözzön a többi férfitől. Hogy ha már ivarsejtjei, azok száma nem teszik indokolttá, hát fenotípusos megnyilvánulása azzá tegye, hogy ő, mint egyediség biztosan (ráadásul ez nála az anyasággal ellentétben szinte soha nem lehet 100%) továbbadja a génjeit.

A férfi (túl)kompenzálni kezd.

Hangsúlyozni saját jelentőségét, fontosságát.

felcserélődnek a szerepek- alapesetben fordítva történne

Értékes a nő, ő szül, ő hordozza a petesejtet, de minden mást magának akar. Érthető okokból, aki bele tud gondolni a férfiak helyzetébe, abba, hogy mit érezhetnek, beláthatja, hogy igazságos felosztásnak gondolják ezt. A „biológiai előny” elég a nőnek, (pedig oda-vissza nagyon vissza lehet élni ezzel, ha csupán erre redukálják, vagy ha a férfival szembeni hatalomként használja fel!). Elég, hogy minden egyes nő egyedi, különleges, olyan, akinek női mivoltánál fogva biztosított a másik nem (férfi) és a szaporodás, az utód.

Hiszen, lecsupaszítva az egész lét erre megy ki (persze nem, az ember több ennél, de itt most ösztönös mozgatókat keresünk).

A férfi legyen- „minden más”. Fenotípusosan értékesebb nem, erőforrás termelő, alkotó, szellemi, zseni, különleges, különböző, sokféle.

A nő váljon tucattá, homogénné. Hisz így is különleges, mert "kevés".

Abban persze van igazság, hogy a hímnem az oly fontos differenciáltságot hivatott biztosítani.

Továbbmenve, amikor a férfi piedesztálra emeli önmagát, és elhiteti magával, a nő is arra vágyik, piedesztálra emelje őt, egyszerűen megpróbál „értékében” felnőni a másik nemhez. Sőt, túltenni azon. Nem több ez, mint a spermium tucatságának ellensúlyozása.

Pedig nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy a hím örökítő anyag épp úgy értékes, nélkülözhetetlen! Hiába rettegnek a férfiak folyamatosan attól, hogy rájuk „nem lesz szükség”.

A diverzitás hiánya katasztrofális következményekhez vezethetne, gondoljunk csak a poligám fajokra, nemzetekre (fejlődés hiánya, degeneráció, káros mutációk halmozása, alkalmazkodókészség csökkenése, hogy csak a legfontosabbakat említsem). Az ivaros szaporodás előnyei vitathatatlanok, sőt, minél több hímnemű által történik a megtermékenyítés, annál nagyobb a változatosság. Ezen belül figyelhetünk meg egy mérsékelt szelekciót, mely még a nőnemnek is érdeke. Az ennél nagyobb fokú viszont egyenesen hátrányos, nem csak faj, de egyed, gén szempontjából történő megközelítéssel nézve is.

Ezt általában a nőnem „tudja”. A férfinem kevésbé látja át. Éppen az ő logikájukból fakad az az arány, hogy „10%-nyi férfi elegendő lenne 100%-nyi nőre”.

Ez egyes férfiaknak álom, másoknak katasztrófa, de elképzelhető, megjátszható, így mind hadakozik (érte és ellene, egyidejűleg).

Érdemes belegondolni, mihez vezethetne, ha ennyire felborulna a természetes arány a nemek között… 

(A cikket a szerző- blogunk rendszeres olvasója- eredetileg kommentnek szánta. Beleegyezésével tettük közé.)