Manapság is gyakran hallhatjuk a munka és család összeegyeztetése miatt ideiglenesen problémákkal küzdő, megoldást nem találó nőktől, mennyivel kívánatosabb lenne háztartásbeliként élni. Hisz milyen jó lehetett régebben, amikor a férfi tartotta el a családot (hogyisne, javaslom a történelemkönyvek olvasgatását, vagy még inkább a sok-sok beszélgetést vidéki, idős emberekkel a nemek munkamegosztásával, felelősségvállalásával, családi felelősséghárításával- ki volt a hibás, ha a férj rendszeresen leitta magát, vagy félrelépett- kapcsolatban, különös tekintettel a hivatalos jogaikra). Az ismeretlen utáni vágy gyakran nem több a valódi probléma szőnyeg alá söprésénél. Bizonytalan világban élünk: férfinek, nőnek egyaránt meg kell küzdenie azért, hogy stabil, kiegyensúlyozott munkája, biztos jövőképe, garantált anyagi forrásai lehessenek- s mellette a családi élet se váljon kiegyensúlyozatlanná. Ezért többnyire a gazdasági helyzet, az otthoni munkamegosztás és nem a feminizmus felelős.

Mindennek ellenére is, bármilyen különösnek tűnhet, a hagyományos nemi szerepek a sokat szidott modern életformánál jóval inkább veszélyeztetik a nőket.

Cikkünkben az őket érő fokozott kockázatokra szeretnénk felhívni a figyelmet.

1. Szándékosan kezdem a nálunk negatív megítélést kapott "Feminine Mystique" (A női misztikum) c. könyvvel, amit így magyar nyelvre le sem fordítottak. A könyvről igencsak megoszlanak a vélemények, bár talán a szerző személye miatt. Betty Friedan elgondolását viszont máig visszaigazolja minden hasonló jellegű statisztikai felmérés. Friedan úgy vélte, a háztartásbeli nőket az elfojtott ambíciók betegítik meg tömegesen. Ez az állapot természetesen vagy nem jelentkezik, vagy lappangó maradhat, amíg a nő nem is tud a lelki, szellemi, egzisztenciális kielégülést nyújtó lehetőségekről. Egy olyan korban, amikor a nők és férfiak többsége egyaránt "háztartásbeli" volt és a családi gazdaságot vezette, a nők gyakran írástudatlan férjük mellett nem szembesülhettek azzal, mi mindenről maradtak le. Néha úgy hisszük, a múltbelinél igazságtalanabb szereposztást elképzelni sem lehetne. Sajnos úgy tűnik mégis: a jelen azon törekvését, amely többdiplomás, több százezres fizetéssel bíró, művelt, zseniális férfiak mellé helyezne bennünket, nulla egzisztenciával rendelkező lebutított háztartásbeliként.

"A szabadabb levegőjű világháborús éveket követően a nőket a filmek, a média és a reklámok segítségével szervezetten és tudatosan terelték vissza a munkahelyekről a négy fal közé. Fehér középosztálybeli lányok tömegesen maradtak ki a főiskoláról, hogy feleségek, majd gyorsan családanyák legyenek. Ez volt az elvárás, és ők jókislányok voltak. Az eredménye az lett, hogy az ötvenes évek végére az USA-ban magasabb lett a termékenységi arányszám, mint Indiában. Aztán egy másik, nem várt következménye is lett a dolognak: néhány évvel később egy új betegség ütötte fel a fejét a kertvárosi háziasszonyok között: egy megnevezhetetlen és változatos tüneteket produkáló neurózis, amit az orvosok nem tudtak gyógyítani."- írja a Feminfo cikke. 

http://feminfo.postr.hu/szexi-hazitunderek-mi-a-hazugsag-ara

2. És egy friss statisztika, amely tökéletesen egybecsent a leírtakkal.

Érdemes megemlíteni, hogy a kutatásban több mint hatvanezer, 18 és 64 év közötti nő vett részt.

A Gallup intézet felmérése kimutatta, hogy a háztartásbeli életet választó nők kevésbé boldogok, mint azok, akik rendelkeznek munkahellyel. Az ilyen nők több negatív érzelmet élnek meg és hajlamosabbak a depresszióra továbbá a pszichés megbetegedésekre is, továbbá nagyobb eséllyel válnak szenvedélybeteggé. 

- 41 százalékuknál gyakoriak a szorongások (a dolgozóknál csak 34 százalék volt ez az arány).

- 26 százalékuk kimondottan szomorúnak érzi magát

- emellett a stressz is jobban sújtja őket (50%, míg az aktív dolgozóknál ez némileg alul marad: csupán 48%)

dr. Ludwig Robi pszichoterapeuta szerint az izoláció, a háztartásbeli életforma egyenesen gyilkos hatású lehet. 

Az eredményeket más kutatások is alátámasztották, melyek keretében több éven át kérdezték ki elégedettségükről az édesanyákat. Nem csak egészségüket, de munkahelyi és családi kapcsolataikat is értékelniük kellett. 

3. Részben hasonló, de a problémához némileg közelebb visz bennünket a ForbesWoman.com felmérése. Ők kifejezetten karriert építő, munkavállaló nőket valamint gyermeket váró és gyermekkel már rendelkező szülőket kérdeztek meg. A többek között 1200 anya részvételével készült vizsgálat eredménye szerint az anyák jelentős része "egyedülálló szülőnek" érzi magát, mivel szinte egymagának kell vállalnia a gyerekneveléssel, háztartással járó feladatokat. 

A munkavállaló nőknél ez az arány kisebb, s bár a különbség nem feltétlenül számottevő (4%), érdekessége, hogy az emberek gyakrabban óvják a dolgozó nőket, nehogy munkájuk miatt hidegüljenek el házastársuktól. A kutatás igazolja, hogy az egzisztenciális, státuszbeli, tevékenységek közötti szakadékok miatt jobban fennállhat ez a veszély, legalábbis a nők részéről.

Szintén a ForbesWoman.com felmérése világít rá, hogy a házimunka megosztásával kapcsolatos problémák mindkét csoport esetében ugyanolyan mértékben jelentkeznek. A munkavállaló nők 70%-a, a háztartásbeli anyák 68%-a számolt be róla, hogy elégedetlen a férje házimunkában való szerepvállalásával, és önmagára nézve súlyosan kiegyensúlyozatlannak tartja a házimunkamegosztást. (Férfiak intelmére: nem biztos, hogy megússzák a mosogatást, ha otthon marad a nő.)

Érdemes kiemelni, hogy a nők közel 50%-a állította: a háztartási teendők és a gyereknevelés mellett szinte alig marad szabadideje. Az anyák 84%-a saját állítása szerint még alkalmanként sem tud időt szakítani arra, hogy kikapcsolódjon, egyhuzamban nézzen végig egy filmet, olvasson, vagy elmenjen valahová, míg 97%-uk jelentette ki, hogy időnként másra is igénye lenne, mint a háztartási munka, gyereknevelés kettőse (kiegészítésül: még a valóban egyedülálló anyáknak is több ideje marad olvasásra, pihenésre, mint a házasságban élőknek, ha ez utóbbi csoport esetében a férj semmiféle háztartási tevékenységbe nem hajlandó bekapcsolódni- hiszen így a róla való gondoskodás, az ő nyugalmának biztosítása is a feleségre marad.)

Túlterheltség tekintetében az anyák között szinte nincs különbség. A dolgozó és a háztartásbeli anyák nagyjából 90%-a érzi magát túlterheltnek. Itt is érdemes hozzáfűzni, hogy a dolgozó nőknek valamivel nagyobb esélyük van arra, hogy partnerük, még ha nem is azonos arányban, de kivegye a részét a házimunkából, míg a háztartásbeli nőknél sokszor fel sem merülhet hasonló igény (biztosan ismerős mindenkinek a sokat hallott, olvasott férfiszólam: "te úgyis csak itthon ülsz egész nap!")

"Baruch és mtsai (1987) felhívják a figyelmet arra az általánosan uralkodó elképzelésre (mely a vizsgálatok szerint tévhitnek bizonyult), hogy a nők számára az otthoni szerepek (háztartásvezető, feleség, anya) természetesek, stresszmentesek, míg a munkahelyi szerepek a pszichológiai stressz elsődleges forrásai. Ezzel szemben az általuk összefoglalt kutatásokban a háztartásbeliek több pszichiátriai tünetről számoltak be, mint a dolgozó nők, és az előbbi csoport hamarabb is kiábrándult a szerepéből. Ennek egyik oka az otthon végzett munka strukturálatlanságában keresendő (nincsenek világos követelmények és visszajelzések), ami nagyon megterhelő lehet. Ezen kívül a nőket hagyományosan felelősnek tartják a családtagjaik jól-létéért is, amire pedig ténylegesen elég kicsi a hatásuk, így a kontroll hiánya még tovább fokozza a szerep megterhelő jellegét."

Olvashatjuk Juhász Ágnes: "Munkahelyi stressz, munkahelyi egészségfejlesztés" c. tanulmányában.

"Ezzel szemben a munka jót tesz a nők egészségének, főleg a magas státuszú munkák. A munkahely ugyanis a következőket kínálja (amiket a háztartásvezetés kevésbé): kihívás, kontroll, struktúra, pozitív visszajelentés, önbecsülés, szociális kapcsolatok."

"A munka pozitív hatását bizonyítja például az a tény, hogy a háztartásbeli nők sokkal rosszabb pszichés állapotban vannak, mint a dolgozó nők. Az otthonon kívül végzett munka jelentős mértékben hozzájárul a nők általános elégedettségéhez (Claes és mtsai, 1995). A munka jót tesz a nők egészségének, főleg a magas státuszú munkák. A munkahely ugyanis a következőket kínálja (amiket a háztartásvezetés kevésbé): kihívás, kontroll, struktúra, pozitív visszajelzés, önbecsülés, szociális kapcsolatok (Baruch és mtsai, 1987). Baruch és mtsai (1987) által idézett vizsgálatok szerint a munka bufferként képes csökkenteni az egyéb szerepekből származó stressz hatását. Azt találták, hogy stresszteli életesemény hatására a dolgozó nők 14%-ánál, a nem dolgozók 79%-ánál fejlődött ki pszichiátriai tünet."

Természetesen fontos tényező a munka(kör) eszmei, anyagi megbecsültsége, biztonsága, valamint a munkakörülmények.

4. Magyarország stressztérképe is azt bizonyítja, hogy a gazdasági szempontból instabil vidéken élő, háztartásbeli nők vannak a legnagyobb kockázatnak kitéve stressz szempontjából. 

"A budapesti idősebb marketinges férfiaknak a legkisebb, a szabolcsi fiatal háztartásbeli nőknek a legnagyobb a stressz-kockázatuk – derül ki az ország Nagy Stressz Tesztjének feldolgozása után készített első hazai stressztérképből."

A stressztérkép kapcsán fontos figyelembe venni, hogy a nők gyakori szorongásában szerepet játszhat az is, hogy a férfiakkal ellentétben kiskoruktól arra szocializálják őket, önértékelésüket és elégedettségüket a másokkal való kapcsolatokhoz, mások visszaigazolásához kössék- különös tekintettel a párkapcsolatra.

Kiváló példa erre, hogy az egyedülálló nőket "fenyegetik" azzal, nem kellenek senkinek, ha nem megfelelően viselkednek- és majd ülhetnek egyedül a macskájukkal. A nő esetében ez általában annyit tesz, hogy ne helyezze munkáját, érdeklődését, státuszát, munkahelyi sikerekre való törekvését a párkapcsolat elé, inkább próbáljon alkalmazkodni és fogja vissza azon igényeit, melyek által sikeresebbnek bizonyulhat a férfinál.

A szingli férfiak szinte soha nem kapnak hasonló beszólást, sőt, őket egyenesen arra biztatják, minél függetlenebb módon építsék fel önértékelésüket. Számtalan helyen találkozhatunk azzal a sztereotip képpel, hogy a tökéletes nő minden téren helytáll és mindenkivel megfelelő a kapcsolata: megfelel, mégis kimutatja függőségeit, gyengeségeit, s épp ezek miatt idomul- hisz neki mindenképpen szüksége van egy társra; míg a tökéletes férfi önálló, független, megáll a saját lábán is és nem érdekli ki mit gondol róla. A párkapcsolattal a nő nyer, a férfi felad valamit. A nőnek kell tennie érte, fenntartania, míg a férfinak elég nagyvonalúan belemenni. (A kapcsolati státuszról bővebben ez a cikkünk ír.)

Mindezeket alapul véve azokon a statisztikákon sem kell különösebben meglepődnünk, amelyek tanulsága szerint a háztartásbeli nők egészségi állapota átlagosan rosszabb, továbbá nagyobb eséllyel válnak valamilyen káros szenvedély rabjaivá. 

5. A válások számát felmérő statisztikákból az is egyértelműen kiderül, hogy a dolgozó nők fő problémáját nem maga a munkahely, hanem az otthoni, aránytalan munkamegosztás okozza.

Egy 50.000 fő részvételével végzett, kanadai kutatás tanúsága szerint azok a párok a legboldogabbak, akik egyaránt rendelkeznek munkahellyel és az otthoni feladatokat is megosztják egymás között.

A London School of Economics kutatása pedig arra mutat rá, hogy a munkával és gyermekneveléssel járó stressz jelentősen csökkenthető, ha a férj is részt vesz a házimunkában. Ahol a feleség otthon marad, és a férj semmilyen háztartási feladatban nem vállal részt, jóval nagyobb a válások kockázata. A kockázat akkor a legmagasabb, ha mindketten dolgoznak, a házimunkát viszont egyedül a nő végzi. A válások száma ilyenkor a statisztikák szerint megduplázódik.

A férfiak gyakran ábrándoznak arról, hogy ugyanannyit teljesítve mint eddig boldog, elégedett, alkalmazkodó, tőlük anyagilag-egzisztenciálisan függő "háztartásbeli" partnert kapnak társul. Mindezt úgy képzelik, hogy pontosan annyit kell dolgozniuk, mint egyedülállóként, s mivel a nők kiszorulnak a munkaerőpiacról, dupla annyi fizetést vihetnek haza, ráadásul az otthoni teendők alól is felszabadulnak, hiszen a házastársuk úgyis "ráér" elvégezni azokat. Az ilyen rendszerben egy családdal, párkapcsolattal rendelkező férfinak sem kellene számottevően többet tennie a kapcsolatba, mint amennyit egyedülálló társai tesznek önmaguk fenntartása érdekében, sőt, a társ egyenesen előny; a férfinak nem magára kell főzni, mosni, mosogatni, vasalni többé. Az elvégzett munka terén legalábbis biztosan így lenne, a "többletfizetésből" pedig "meg lehetne vásárolni" az ideális családot, az őt kiszolgáló, háztartásbeli nővel és néhány örökössel együtt. Sőt, az alkalmankénti kiruccanásokról, félrelépésekről sem kellene lemondania, egy izgalmas nővel, akit elvenni persze túl rizikós lett volna (ilyen a férfitermészet, a feleség már amúgy is unalmassá vált, tessék elfogadni!), hiszen a válás kizárt a függő fél részéről. Csakhogy ez a rendszer, amellett, hogy ebben a formájában valójában soha nem létezett, gazdaságilag erősen instabil és a nők súlyos kiszolgáltatottságát vonná maga után. Más megoldásokat kell találnunk a jelenleg mindkét nemet egyaránt érintő problémákra: olyanokat, amelyek amellett, hogy működőképesek, nem egy rég letűnt, a mai viszonyokra nézve csalóka és idealizált mintát akarnak erőszakkal ráhúzni az emberekre. 

Ahány ember, annyi látásmód. Ez egy abszolút szubjektív cikk. A valósággal történő bármi egyezés csak a véletlen műve. Azért van köze, de ne vegyük véresen komolyan.

Egész jól beoszthatóak csoportba a férfiak a feminizmushoz való hozzáállás terén. Kevés csoport van, de azok nagyon is elkülönülnek. Róluk szeretnék most kicsit írni. Kezdjük hát az elején.

A férfiak hozzáállása alapból másabb a feminizmushoz, mint a nőké, hisz az érme másik oldalán vannak. Nem feltétlen elég csak a problémát említeni, hisz nem élik át, ezért a legtöbb problémát nem is érthetik. E miatt a tényező miatt a többség kritikusabb, jobban figyelik, hogy milyen hatással lehet a feminizmus a jövőre. Nincs rajtuk a belső kényszer, hogy ledobják azokat a problémákat, amiket a nők le akarnak dobni. Ide nem kell érzéketlenséget képzelni, egyszerűen csak nem ugyanaz a társadalmi beállítottság, a nyomás a társadalomtól. Ezért is tény, hogy a hozzáállás változatos.

Elnagyolva, a típusok lehetnek:

az ellenálló,

a nemtörődöm,

a segítő,

és az aktivista.

Nézzük csak, hogy szerintem mit takarnak ezek a csoportok.

Ellenálló: Nem kell sokat írnom róla, hisz ettől zeng minden. Minden maradjon a régiben, hisz szerinte minden jól ment. Akkor meg minek a változás? Egyre kevesebb van belőlük, hisz őket is éri kényszer, hogy változzanak. Itt nem feltétlenül a vicsorgó feministákra kell gondolni, lehet akár anyagi kényszer is.

Nemtörődöm: Ez egy ingoványos terep. Talán ez a legnehezebben megfogható. Azt csinál, amit akar, nem segít, de nem is tart vissza. Az viszont biztos, hogy hamar reagál az őt érő valós/vélt veszélyre. Ez talán a legnagyobb a csoportok közül. Sokan tényleg nem értik, hogy mi folyik a nőknél, mert náluk nem áll fenn az a helyzet. Vagy nem látható számukra, például ilyenek a négy fal között történő dolgok. Nincs gond náluk, vagy nem őket érintő a probléma, akkor minek foglalkozni vele?

Segítő: Ez az a csoport, mely próbál változni kisebb, nagyobb sikerrel. Van aki eleve jó környékről származik, ezért fel se tűnik neki az, hogy segít. Csak csinálja, amit eddig látott. Ezt a kategóriát nem szokták észrevenni, de ezt a csoportot általában nem is zavarja, hisz nem alamizsnáért csinálja.

Aktivista: Elsőre jobbnak tűnik, mint a Segítő kategória, de pont, hogy semmivel sem jobb. Had fejtsem ki. Segít, részt vesz a tüntetéseken, ott is inkább aktív résztvevő. Ellentétben a Segítővel inkább aktív résztvevő. Ettől szoktak a többi kategória tagjai kiábrándulni. Nehéz eltalálni nekik azt a szintet, hogy a változtatás ne fajuljon mocskolódássá, lenézéssé, gyűlöletbeszéddé. Ebbe a kategóriába tartoznak például az „Én gender tudományt tanultam, tehát értelmiségi vagyok! Véget ért a cis férfiak ideje!”. Na, az ilyen férfiak megjelenése után szokott igazán eldurvulni a helyzet a többi férfi részéről, főleg ha pár nő is rásegít az Aktivista csoportra. Ilyenkor tényleg elszállt a többi csoport tagja, mert gyakran a férfilétet, értékeket, magát a férfi lelket kezdik el gyalázni. De inkább leállok ezzel, hogy visszatérjek a témához.

És még így is nagyon változékonyak a csoportokon belül a dolgok. Ahány férfi, annyi gondolat, de ez a nőknél is így van.

A másik fontos rész az, hogy a férfi „magányos farkas” típus. Maximum a helyi „bandával” szokott valamit csinálni. Nem igazán hatja meg az, hogy például a világ másik végén mi az anyagi helyzet. Sokkal jobban mozgósítható, ha a környezete, a „falkája” érintett. Szerintem ez még a vadász közösségből maradt meg nekünk. Ezért nem igazán reagálnak a legtöbbször. Minek, hisz helyben megoldják. Még arról se tudok, hogy országos szinten összefognának valami ellen. Nagyon nyomósnak kell lenni a dolgoknak, hogy kitegyék a lábukat a területükről.

Azonnal cselekednek is ösztönösen, példákat hallunk, hogy akár az életüket is áldozzák, szóval tettből nincs hiány, csak az ösztönzésből. Mondhatjuk úgy is, hogy maga miatt cselekszik, nem pedig a közösség érdekében. Bér ez is nagyon kicsavart szöveg, inkább az, hogy magáért, amiből haszna származik.

Ezen dolgok miatt nem fogunk soha nagyobb feminista férfiakról (tekintsünk el az Aktivista csoporttól, mert legtöbbször pont, hogy rontanak a megítélésen) hallani, akik segítenének a férfikép átalakításában. De olyanokról esetleg tudhatunk, akik megfelelően éltek!

Pontszerűen változnak inkább, egyesével, „falkástul”, de utána hosszabb ideig is fent maradhat az az állapot. Erősebb a szelekciójuk, aki nem felel meg, azt kipenderítik így kell ezt érteni.

Most egyelőre ennyit, remélem nagyjából más is így látja.

DAVE  

H. Nikolett a japánban tapasztalt népességcsökkenésről és a nemek elidegenedésének okairól írt kommentjét hozzájárulásával tesszük közé.

A jelenségről:

"Újabb lökést ad a japán népesedési válság mélyülésének, hogy egy friss demográfiai jelentés szerint a helyi fiatalok jelentős részét nem érdekli a szex - adta hírül szerdán a BBC Online. A szóban forgó kormányzati jelentés szerint a fiatal japán férfiaknak több mint harmadát - a nőknél valamivel nagyobb ez az arány - nem érdekli az ellenkező nem és a szex."

hvg.hu

"A nők társadalmi helyzete, megbecsülése Japánban kettős. Egyrészt a legtöbben egyre magasabb iskolai végzettségük ellenére két, maximum három évvel munkába állásuk után férjhez mennek. Ez azzal jár, hogy abba kell hagyni a munkát, mivel a japán cégek többsége nem kíván megbízhatatlan munkaerőt foglalkoztatni. Értsd, aki férjhez ment, az előbb-utóbb gyereket akar, s akkor vége is a hatékony, megbízható foglalkoztatásnak, hiszen gyermekvállalás lehetetlen teljes munkaidő mellett.

Pedig szakmai felkészültséggel, egyetemi vagy főiskolai diplomával főállású háziasszonnyá válni, nem szabad választása a japán nőnek, neki egyszerűen nem lehet más döntése. Ha gyermekei is vannak, akkor a tanító mama nevet kapja Japánban, mert a gyerekek oktatását az iskola után neki kell folytatni, ha nem akarja, hogy csemetéi ne végezhessenek főiskolát vagy egyetemet. Azaz miközben a japán nők helyzete látszólag alárendelt, igazi kárpótlást az otthoni egyeduralom jelenti, hiszen a férj és apa a mindennapok nagy részét a munkahelyén tölti. A nő Japánban ezért arra kényszerül, hogy megossza saját társadalmi szerepeit a csendes, szinte döntésképtelennek tűnő alárendelt hölgy és a saját döntéseit egyedül és kíméletlenül meghozó otthoni egyeduralkodó között."

"...nagyon sok japán nő kőkemény főnök a családban, remekül helytáll a nehéz helyzetekben, szívós, okos és rátermett, tele jobbnál jobb ötletekkel. Mindezt persze titkolni kénytelen, nehogy megszégyenítsék. Kettős személyiség lakik benne: egyszerre szelíd és kemény, halk szavú és szókimondó, romantikus és rideg, félénk és bátor."

"Aztán persze itt vannak a szinglik, a lázadók, akik nem kívánnak férjhez menni, mert látják ennek a csapdáit, s a japán szociológia egyik jeles művelője nemes egyszerűséggel parazitáknak nevezi őket, akik nem igazán pozitív modelljei a nők pénzügyi és gazdasági önállóságának. A csendes, visszafogott, férjének és gyermekeinek élő feleségek országában ők azok, akiknek véleménye van (minő szörnyűség) ráadásul azt az anyagi biztonságot, amit régebben csak egy férj tudott nyújtani, ők megteremtik maguknak."

"Akik viszont dolgoznak és keresnek, azok a fizetésüket csaknem teljesen magukra költik, így velük gyakran találkozhatunk a különböző bevásárlóközpontokban. Ők a legdivatosabb ruhákban, a trendi éttermekben csacsognak hasonszőrű barátnőikkel, az otthoni házimunkát pedig anyuka úgyis elvégzi helyettük. Ők utazgatnak a világban, és egyáltalán nem foglalkoznak a férjhez menés gondolatával – ha pedig hiányozna a gyerek, hiszen mégiscsak nőkről van szó – hát vesznek egy kutyát. Az új divat szerint az ölebeket is lehet öltöztetni, dédelgetni, sőt babakocsiban tologatni mint egy gyereket, a felelősség pedig jóval kisebb."

National Geografic Magyarország

Olvasónk így kommentálja a tapasztaltakat:

A japán férfiak egy részét vagy nem is érdekli a másik nem, vagy a virtuális életben, esetlegesen titkos vágyaikban élik ki magukat. Kérdés, eddig érdekelte-e őket, vagy normákat követtek csupán?
Azokról a férfiakról van szó, akik még pár évvel ezelőttig is patriarchális nevelést kaptak, sosem látták apjukat és erősen kötődtek háztartásbeli, túlfüggő anyjukhoz. 
Apáik, ha szokásból megnősültek, feleségükre se voltak kíváncsiak. Japánban huzamos ideje alacsony a születésszám. Több cikk tanúskodik róla, hogy a feleségnek és férjnek mindig is megvolt a maga elszigetelt élete. A nők pótcselekvésekben élték ki autonómiára, sikerekre, befolyásra való törekvésüket, a férfiak a munka világába és hivatásos "igazinőkhöz" menekültek. A feleséget sem szeretni, sem tisztelni nem volt szokás. Hát vonzódni is hiába lett volna hozzá szükséges.

A fiatal japán férfiak másik említett csoportja eltér ettől, számukra ez a világ idegen. Ők éppen a nők, a csajozás érdekében öltenek néha már-már extrém külsőt magukra. 

A lányokról két dolgot állíthatunk, amit számtalan tanulmány is elismer. Ezek közül az első, hogy a szex és a másik nem még annyira sem érdekli őket, mint a fiúkat. Ehhez érdemes hozzáfűzni, hogy a japán nők tradicionálisan frigidek. A japán férfi és az ottani patriarchizmus még meghasonlottabbá tette a rendszert, mint errefelé. A pornók, a hentai-ok, a sensei-nek nevezett és mélyen tisztelt női kötözőművészek. S mellettük a lenézett, frigid japán feleség. 

A mai fiatalok frigid anyák leánygyermekei, s anyáikat nem a másik nemhez való vonzódás motiválta házasságában, hanem a normák és az anyagiak. Ezek a nők később revansot vettek: lenézték, leuralták és megvetették munkában tönkrement férjüket, s alkalomadtán szinte szerelmesen birtokolták fiukat. Egy nőnek, akitől minden lehetőséget elvesznek az önálló érvényesülésre, gyakran nem marad más lehetősége. 
Ha a normák oldódnak, ha egyre nagyobb az esély saját sikerek elérésére, a nők indítékai az e fajta házasságra megcsappannak. 

Ahhoz, hogy javulhasson a helyzet, a saját sikerek mellett rá kell kapniuk az újonnan megjelenő modern férfitípusra.

A női frigiditás nyugaton is jellemző volt, elég felütnünk egy-két 50-60 évvel ezelőtti, a témával kapcsolatos könyvet. A nők érdekből, kényszerből hozzácsapódhatnak valakihez, aki felettük áll és uralkodik rajtuk, de a természet megteszi a maga hatását. Egy megrögzött patriarcha szerint persze egyenesen hátrány, ha a nő kifejlett szexualitással rendelkezik.
A gyermeknevelésben is szélsőségek uralkodtak. Anyám mesélte, hogy a fiatal lányok fejében meg sem fordult nem elvetetni a gyereket, ha otthagyták őket. Ilyenkor a gyerek is gyűlölt lett, mintha azonos lenne az apa személyével. Más anyák kiteljesedésük, befolyásuk egyetlen eszközének látták a gyermeküket, s mivel nem akartak nélkülözhetetlenné válni, teljesen rátelepedtek. Önzetlenül szeretni csak az képes, aki elég erős. Ha a nőtől elveszik az erőt, elsősorban visszaszerezni akarja azt. A kívánt hatással ellentétben, függőnek talán függő lesz, de szeretetteljes nem feltétlenül.

pro és kontra

És egy kis érdekesség

"Nem mindig voltak alárendelt helyzetben a nők Japánban. A Muramachi-korban (1336) matriarchális társadalom volt, a fő isten, Amaterasu is nő volt. Nekik tulajdonítottak természetfeletti erőket és ők tudtak beszélni az istenekkel. Egyenrangúak voltak a férfiakkal. A szamuráj feleségek kivételt képeztek ez alól, ők a konfucionista eszmék szerint éltek.

Még régebben a birodalmat császárnők irányították. A 6. században uralkodott az első császárnő Suiko Tennou (37 évig uralkodott), aki a Kínával való diplomáciai kapcsolat újbóli felvételéért volt felelős. Jito Tennou az első jogrendszert állította fel.

A Heian-korszakban (794-1185) az udvarhölgyek nagyhatalmat gyakoroltak és ők vezették a birtokokat.

A Sengoku-korszakban (1477-1573) a nők feladata az eladás és termelés volt. (sake készítés, hímzés, fonás, bab eladása, szövés stb.) A kereskedők nagy része is nő volt.(később ez megváltozott) Az anyaság iránti tisztelet akkor nőtt meg, ha fiú örököst szült, bár ez csak a nemesek körében terjedt el, így még ekkor sok nő maradt aktív dolgozó.

Az Edo-korban kezdődött a nők alárendeltté válása a férfiakkal szemben a szamuráj kultúra és értékrend erősödésével. Ez az alárendeltség a Meiji-korban is ugyan úgy meg volt. Nem hozott változást a nők életében. A nők szerepe családon belülre korlátozódott és a fejlődésből is kiszorultak."

http://japanfelderito.hu

Tim Jacob professzor szerint nem csak látásunk, hanem szaglásunk is óriási szerepet játszik abban, milyen párt választunk magunknak. Illetve a férfiak "illata" az, ami a külsővel összhangban szintén döntő momentumnak mutatkozik. A professzor mellett sokan mások is igazolták ezt a feltételezést.

Többek között egy dél-amerikai egyetem kutatása mutatott rá arra, hogy a nők elsősorban szaglás alapján választják ki leendő partnereiket. De ne gondoljuk azonnal, hogy a külső ezek szerint másodlagos. A már sokat emlegetett teszt során férfiak átizzadt pólóit szagoltatták végig a vizsgálatban részt vevő nőkkel, akiknek kizárólag ez alapján kellett véleményt mondaniuk arról, mely férfiakat gondolják legvonzóbbnak. A tesztet többször is megismételték, a különböző kutatók mindannyiszor ugyanarra az eredményre jutottak.

Az eltérő életkorú és külsejű férfiaknak pamutból készült pólókat adtak, melyeket egy napon át kellett viselniük. A nők feladata az volt, hogy anélkül, hogy tudnák, melyik pólót milyen férfi viselte, válasszák ki a számukra legszimpatikusabbakat. 

A kísérlet vezetői a kapott eredményekből arra a következtetésre jutottak, hogy a szabályos menstruációs ciklussal rendelkező nők, csupán az orrukra hagyatkozva képesek azokat a pólókat kiválasztani, amelyek tulajdonosai a tesztben résztvevő, legvonzóbb külsejű férfiak. Fogékony napjaikon ez még inkább fokozódott. Ilyenkor "szagolták ki" leginkább a legjobbképű férfiak pólóit. 

A hormonális fogamzásgátlókat szedő nők azonban nem mutattak különbséget ebben, tehát ők képtelenek voltak megállapítani, melyik pólót viselte a legjobb külsejű férfi. 

A vizsgálatok emellett arról is tanúskodtak, hogy a jóképű férfiak egészségesebbek, termékenyebbek, és a szexuális teljesítőképességük is jobb (többször képesek gyönyörhöz juttatni partnereiket). Ez különösen érdekes, annak tudatában, hogy a túl magas tesztoszteronszinttel viszont csökken a spermiumok száma, romlik az immunrendszer s asszimetrikussá válhat az arc is.

A szimmetria és vonzó külső tehát jó génekről, egészségről, termékenységről tanúskodhat a nők számára. Biológusok az állatvilágban is megfigyelték ezt a jelenséget. A madarak közül a tojók rendszeresen a legszimmetrikusabb farktollakkal rendelkező hímeket választják. 

Az embereknél és más fajoknál a szimmetria a szervezet egészségére, ellenálló képességére is utal. Számtalan betegség okozhat ugyanis szintén a külsőn tapasztalható asszimetriát.

Az alma nem esik mesze a fájától; Nézd meg az anyját, vedd el a lányát. Az ismert közmondások azt a tapasztalatot fogalmazzák meg, hogy a szülők átörökítik tulajdonságaikat utódaikra. Az öröklődés törvényszerűségeit először Gregor Johann Mendel ismerte fel és tette közzé 1865-ben. Vannak azonban olyan tulajdonságok, amelyek öröklődése nem követi a Mendel-szabályokat. Szabad János előadása a Mindentudás Egyetemén a nem-mendeli genetika kérdéskörébe adott bepillantást, s arra is kitért, miként jobbíthatjuk életünket az itt szerzett ismeretekkel.

Mendel egyik kísérletében lila virágú borsónövények petesejtjeit fehér virágokról származó pollenekkel (hímivarsejtekkel) termékenyítette meg. A fehér és a lila borsók „házasságból” az első generációban csupa lila virágú borsók „születtek”: a lila tulajdonság dominált, a fehér pedig mintha eltűnt volna. Az utódnövények keresztezéséből képződött második generációban lila és fehér virágú növények 3:1 arányban képződtek. Nyilvánvaló, hogy a fehér (recesszív) tulajdonság nem tűnt el, csak lappangott az első generáció növényeiben, a második generációban megnyilvánult. A 3:1-es arányból kiindulva Mendel arra a fontos tényre jött rá, hogy a borsóvirágok színét két faktor határozza meg (ezeket nevezzük ma géneknek): az egyik anyai, a másik apai eredetű.

Mendel elvégezte az előző kísérlet fordítottját is: egy ún. reciprok keresztezésben fehér virágú növények petesejtjeit lila virágú növények pollenjeivel termékenyítette. Mint az előző kísérletben, az első generációban itt is minden növény lila virágú volt, a második generációban lila és fehér virágú növények származtak 3:1 arányban. Vagyis a lila/fehér virágszín öröklődésé nem függ a szülők nemétől. Azt, hogy az első generáció növényei valóban hordozzák a virágszínt meghatározó gén fehér változatát (a génváltozatot allélnak nevezzük), Mendel elegánsan bizonyította: az első generáció lila virágú növényeit egy ún. tesztelő keresztezésben fehér virágúakkal keresztezte. Az utódok között 1:1 arányban képződtek lila és fehér virágú növények.

Ma már tudjuk, hogy Mendel megfigyelései általános érvényűek: a Mendel-szabályok nemcsak a borsóra, hanem jószerivel minden magasabb rendű élőlényre érvényesek. Azt is tudjuk, hogy a Mendel-szabályok szerint öröklődő tulajdonságokat olyan gének kódolják, amelyek a sejtmagban vannak, és részei a kromoszómáknak, a kromoszómán belül pedig a DNS kettős spirálnak.

AZ EMBRIÓK ÉLETÉNEK ELSŐ SZAKASZA

Az 1920-as évek elején, miközben a kutatók azt tanulmányozták, hogy miként öröklődik egy mocsári csigafaj (Lymnaea peregra) házának tekeredési iránya, szokatlan öröklődésmenetre lettek figyelmesek. Azokból a keresztezésekből, amelyekben jobbra tekeredő házú nőstény csigákat balra tekeredő házú hímekkel kereszteztek, az első generációban miden csiga háza jobbra tekeredett. Az eredmény nem meglepő: a jobbra tekeredés domináns, a balra tekeredés recesszív. A várakozással ellentétben viszont a második generációban is minden csiga háza jobbra tekeredett. A harmadik generációban a jobbra és a balra tekeredő csigák aránya 3:1 volt, amint azt Mendel egyik szabálya szerint várnánk. Vagyis a csigaház tekeredésének iránya a Mendel-szabályok szerint öröklődik, csak egy generációt késve. A reciprok keresztezésben azután balra tekeredő házú nőstény csigákat kereszteztek jobbra tekeredő házú hímekkel. Meglepetésre az összes utód háza balra tekeredett. Hogyan lehetséges az, hogy az egyik kísérletben a balra, a másikban a jobbra tekeredés iránya a domináns? További meglepetést keltett az a tény, hogy a második generációban minden csiga háza jobbra tekeredett.

A csigaház tekeredési irányát az anya genetikai tartalma határozza meg. Ha az anya hordozza a D-vel jelölt ép gént, és petesejtjei a D gén termékét (egy olyan fehérjeféleséget, amely meghatározza a zigóta első osztódási orsójának irányát), az utód háza jobbra tekeredik. Ha az anya genetikai állománya nem tartalmaz funkcióképes D gént, hanem csak annak a d-vel jelölt, funkcióját vesztett mutáns változatát, a petesejt nem tartalmazza a D-kódolt fehérjét, ami miatt az utódok csigaháza balra tekeredik. Lényegében tehát az utód küllemét, sorsát nem a saját, hanem az anya genetikai állománya határozza meg a petesejt citoplazmájába helyezett molekulákkal.

A jelenség neve anyai hatás. Lényege, hogy a petesejtek citoplazmája olyan molekulákat tartalmaz, amelyek képződését az anya génjei kódolják. Az anyai hatás molekulái a petesejtek érése során képződnek és válnak a petesejtek citoplazmájának alkotójává. Azért, hogy a megtermékenyülést követően irányítsák az embriók életét.

E molekulák benne vannak a petesejt, pete, tojás citoplazmájában, képződésüket az anya génjei szabályozzák. A petesejt tehát nemcsak sziket (tartalék tápanyagokat) tartalmaz, hanem olyan molekulákat is, amelyek az embriógenezist irányítják. Az anyai hatás jelentősége azokban a fajokban kifejezett, amelyek embriói petékben, tojásokban az anya szervezetén kívül fejlődnek. Az anyaméhen belül fejlődő embriók esetében, ahol van lehetőség az „utánpótlásra”, az anyai hatás jelentősége kisebb, mint például a békaembriók esetében. Az egér embriók a négy-, az ember embriók pedig már a kétsejtes állapotban „bekapcsolják” egyik-másik génjüket. Az anyai hatás természetesen sokkal tovább tart, mint a négy-, illetve a kétsejtes állapot.

Képzeljünk el egy asszonyt, akinek egy, az anyai hatásban résztvevő génjének mindkét kópiája mutáns (m), elvesztette funkcióját, ami miatt petesejtjeinek citoplazmájából hiányzik egy gén terméke. Bár az asszonynak képződnek petesejtjei, amelyek látszólag épek, megtermékenyülnek, és elkezdődik bennük az embriógenezis, az embrió fejlődése a géntermék hiányában elakad, az embrió elpusztul, az asszony meddő, bárkitől is származzon a petesejtet megtermékenyítő spermium. A meddő nők 8-10%-a e genetikai ok miatt meddő. Problémájukra két megoldás kínálkozik. „Kisegíthetik” a fel nem töltött petesejtet egy ép petéből származó citoplazma injekcióval, vagy kivehetik a nő megtermékenyült petesejtjéből a zigóta sejtmagját, és egy olyan ép petesejtbe ültethetik, amelynek a magját eltávolították. A sejtmag-transzplantációval létrehozott zigótából – mivel a citoplazmája ép – élőlény fejlődik. E megoldásnak köszönhetően már három gyermek született.

A petesejt citoplazmájának feltöltése, felkészítése a fogamzásra heteken át tartó folyamat. A magzatvédő program célja az, hogy felkészítsék a nőket a gyermekvállalásra: éljenek olyan életet, amely lehetővé teszi petesejtjeik feltöltődését az anyai hatás tényezőivel. Ne dohányozzanak, ne dolgozzanak szerves oldószerekkel, fogyasszanak vitamindús ételt. A program hasznosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a programban felkészült asszonyoknak nem született nyitott gerinccsatornájú, koponyahiányos gyermeke, és utódaik között a fejlődési rendellenességgel születettek aránya elhanyagolható. A magzatvédő vitaminkeverék legfontosabb komponense a folsav. Az USA-ban, éppen a program tapasztalatai alapján, a pékárukat folsavval dúsítják. Magyarországon is kapható néhol folsav tartalmú kenyér.

ANYAI ÖRÖKLŐDÉS – ÖRÖKLŐDÉS A SEJTMAGON KĺVÜL

A huszadik század kezdetén, amikor újra felfedezték az öröklődés törvényszerűségeit, néhány kutató különös öröklődéstípusra figyelt fel. Abból a kísérletből, amelyben zöld növények petesejtjeit sárga növények pollenjeivel termékenyítették meg, csak zöld növények származtak. (A zöld és a sárga növények egyaránt termelnek sárga színű karotint. A sárga növények, mivel nem képződik bennük klorofill, sárgák.) Az eredmény nem meglepő: a zöld tulajdonság domináns, a sárga (a klorofillképzés hiánya) recesszív. A különös az, hogy a második generációban csak zöld növények képződtek, sárga egy sem. Sőt, amikor a zöld utódnövények petesejtjeit sárga növény pollenjeivel termékenyítették meg, az utódok mindegyike zöld volt. Az utód zöld növényeket sárga növények pollenjeivel megtermékenyítve ismét csak zöld növények származtak. A keresztezéseket végtelen generáción át lehet folytatni, az eredmény nem változik.

Mintha a sárga tulajdonság eltűnne az egymást követő generációkban, mintha az utódok csak az anyjuktól kapnának a levelek színét meghatározó információt. Az első keresztezés fordítottjából, amelyben sárga növények petesejtjeit zöld növények pollenjeivel termékenyítették meg, csak sárga növények származtak. Miként lehetséges, hogy az egyik keresztezésben a zöld, a másikban a sárga domináns?

Mivel az utódok külleme (fenotípusa) mindig olyan volt, mint az anyjuké, az öröklődés itt bemutatott típusát anyai öröklődésnek nevezték el. Rövidesen kiderült, hogy az anyai öröklődés alapját azok a DNS-molekulák adják, amelyek nem a sejtmagban, hanem a kloroplasztokban, a mitokondriumokban, vagy az endoszimbionta (a sejtek citoplazmájában élő) baktériumokban vannak. Minthogy az élőlények összes kloroplasztja, mitokondriuma (csak úgy, mint az endoszimbionta baktériumok) anyai eredetű, nem meglepő, hogy az anyai öröklődést mutató tulajdonságokat a kloroplasztokban, a mitokondriumokban vagy az endoszimbionta baktériumokban levő DNS-molekulák határozzák meg. Mivel a kloroplaszt, a mitokondrium, és az endoszimbionta baktériumok DNS-e nem a sejtmagban van, az anyai öröklődést extranukleáris vagy extrakromoszómális öröklődésnek is nevezik.

Az ember ép mitokondriális DNS-e tizenhárom olyan fehérjeféleség szintézisét kódolja, amelyek a mitokondriumokban folyó, az ATP-molekulák képződését eredményező ún. oxidatív foszforilációs folyamatban szerepelnek. A mtDNS kétféle rRNS, valamint huszonkét tRNS-féleség képződését is kódolja. Az ember egy-egy mitokondriumában általában 2-5 mtDNS-molekula van. Hogyan hatnak vajon a mitokondriumra a mutációk? Természetesen elpusztulnak azok a sejtek, amelyek minden mitokondriuma csupa funkcióképtelen (mutáns) mtDNS-t tartalmaz. Ellenben élet- és funkcióképesek lehetnek azok a sejtek, amelyekben egyidejűleg háromféle mitokondrium van: egyesek csupa ép mtDNS-el, mások ép és mutáns mtDNS-el, s néhány csupa mutáns mtDNS-el.

Ismét képzeljünk el egy asszonyt, akinek valamely petesejtjében az említett háromféle mitokondrium van, és azt is, hogy a petesejt megtermékenyül, elkezdődik az embriógenezis, folynak a sejtosztódások. Ha a mutáns mtDNS-ből egy szakasz hiányzik, a megrövidült mtDNS-ek replikációja rövidebb ideig tart, mint az ép mtDNS-eké. A mtDNS-ek között az egymást követő replikációk során növekszik a mutáns mtDNS-ek aránya, ami miatt a mitokondriumok között egyre gyakoribbak lesznek az olyanok, amelyek csak mutáns mtDNS-t tartalmaznak. A sejtosztódások előrehaladtával pedig egyre gyakoribbak lesznek az olyan sejtek, amelyekben sok a mutáns mitokondrium, esetleg mind az. A csökkent funkciójú és/vagy funkcióképtelen mitokondriumokat tartalmazó sejtek energiaellátása csökken, a sejtek funkciójukat tökéletlenül, vagy egyáltalán nem tudják betölteni, és akár el is pusztulhatnak. Minthogy a mitokondriumok funkcióvesztését elsősorban a sok ATP-t igénylő (izom-, ideg-) sejtek sínylik meg, nem véletlen, hogy az anyai öröklődést mutató tulajdonságok elsősorban az izom-, valamint az idegsejtek funkcióját érintik.

A mtDNS egyik fontos jellegzetessége, hogy hibái – nem úgy, mint a sejtmagi DNS-ben – nem javítódnak. A sejtosztódások előrehaladtával egyre gyakoribbakká válnak a funkcióképtelen mitokondriumok, és csak idő kérdése, hogy olyan sejtek képződjenek, amelyek ATP-ellátása elégtelen, és előbb-utóbb elpusztulnak. A mtDNS rövidülése és elszaporodása életünk során valóság: az idősebb emberekben sokkal gyakoribbak a megrövidült mtDNS-ek, mint a fiatalokban – ez a változás az öregedés egyik alapvető tényezője.

Készítette az M&H Communications szabad felhasználásra, a szerzői jogok korlátozása nélkül.

Kiegészítő információk:

Link

A hozzászólást bejegyentzés formájában tesszük közé, annak terjedelme miatt. A témák kifejtésére egy nálunk kommelő, saját bevallása szerint a nemek kérdésében elméletileg kissé tájékozatlan, bár gyakorlatilag nagyon is jól boldoguló fiatalember kérdéseire válaszul került sor. A levezetés több szemponttal is ki lett egészítve, továbbá különböző nemű és életkorú emberek megkérdezésén és véleményén alapszik. Mindezekből csapódtak le az alábbi konklúziók, amelyek gondolatébresztők is lehetnek. A biológiai mozgatók alapviszonyulásokat mutatnak, amelyek csupán motivációkat szolgáltatnak; ez semmi esetre sem jelent kizárólagosságot.

KevinT: "Lenne pár kérdésem, sokat olvastam ezekről. Férfi-nő barátság, férfi-nő tudásában különbségek, férfi-nő szex-hez való gondolatok, férfi-nő alkotásainak értéke."

Művészet:

Régen csak az emberek kb. 10%-a férhetett hozzá. Tévhit, hogy az előítéletek, tiltások mellett ne lettek volna tehetséges női festők, költők, zeneszerzők de általában ritka kivételként voltak hajlandók elismerni őket az emberek. Minden tehetséges festőnőt közvetlenül felbukkanása után követni kezdett az egyházi és akadémiai rosszallás. 

Akadémiai oktatásban általában nem is részesülhettek, magánúton, férjtől, apától kaptak festővásznat. Aktot nem festhettek.

Kérdés, hogy a női akt egyáltalán érdekelte volna-e őket? A férfi akt még ennél is kizártabb volt. 

Másrészt, vidéken a parasztfiú talán kiváló fafaragó lett, ahogyan a parasztlány meg gyönyörűen hímzett (a népi motívumok többségében a nők fantáziájának köszönhetők)- de ezt az emberek nem tartják művészetnek. Ez legfeljebb népművészet. Másra idő sem lett volna (sok gyerek, rengeteg munka mindkettőnek). A felső tízezernél is rosszallóan tekintettek arra a nőre, aki világi dolgokkal foglalkozott. A legtöbb akkori festőnő életrajzából azt láthatjuk, hogy művész férj, apa mellett kezdték segédként, aztán megengedetté vált számukra az önálló portréfestés is, főleg amiatt, mert előkelő hölgyek közelébe szívesebben engedtek nőnemű portréfestőket, továbbá ez a festőnő családjának is pénzt hozott. 

A férfi motiváltabb lenne? A művészet nagy része a nőkről szól. Ám a művészek jó része meleg. A meleg férfiak agyfelépítése talán más, mint a hetero férfiké. Az átlagos heteroszexuális férfi általában nem hoz létre kimagasló művészi értéket.

Miért létezik művészet? A nők utáni idealizált vágy miatt, vagy a "női lét" utáni vágy az ok? Miért alkotott sok homoszexuális művész is nőket magasztaló műveket? Ehhez jön a művész- aki magasztalja a nőket, ám szélsőségesen hímsovinsizta. Több férfi festő, költő kettősségére mutathatunk rá, akik számára Istennő a múzsájuk, ám épp ennyire szélsőségesen lenézik a női nemet. Felvetődhet bennünk, hogy a nő talán nem képes efféle egymásból táplálkozó, ellentétes pólusok megélésére.

Így motiválatlanabb? A női művészet középpontjában nem nők és háború áll, hanem család, gyermek, természet, esetleg absztrakt motívumok. A nőt nem motiválja a férfi. A  szépfiúkat nem lehet  magasztalni, mert túlságosan könnyen kaphatók hozzá és túl sok van belőlük. A nő nem tud reménytelenül vágyakozni. A nőt eltartó "férjtípus" sem magasztos. Bár nők is festettek nőket. (A női művészet központjában a nő, mint önmaga áll?- sokkal realisztikusabb módon; ami realisztikus, az viszont kevésebb művészi értéket képvisel)

Mostanság a nemek aránya mégis egyenlítődik ezen a téren. Még ha el is hiszem, hogy a férfi, komplexusai, nőkkel, önmagával kapcsolatos szenvedése, kínlódása miatt érdeklődőbb, a tények akkor sem támasztják ezt számomra semmivel sem alá.

Viszont tény az is, hogy a nő az anyaság által egy halom olyan érzelmi késztetést kiélhet, amit a férfi nem. 

Az viszont érdekes jelenség, hogy miért festenek a nők is nőket? Ázsia művészetét leszámítva, nyugaton szinte egyáltalán nem szokás a fiatal, vonzó férfiak megfestése.

Kis ízelítő. Feladat: lehet rá vállalkozni, anélkül, hogy utánanéznétek, kitaláljátok-e mely képek származnak női alkotóktól?

http://t7.hu/0swe

http://t7.hu/0swf

http://t7.hu/0swh

http://t7.hu/0szs

http://t7.hu/0szt

http://t7.hu/0szu

http://t7.hu/0szv

http://t7.hu/0szx 

Talán nehéz lesz megállni, de csak a képeket figyelje mindenki. 

Érzelmek, szexualitás:

A patriarchális, normakövető nő akkor fekszik le a férfival, amikor biztos abban, hogy a férfi szereti, nem pedig akkor amikor a saját érzelmeiben lesz biztos. A nő gyakorlatilag arra vár, hogy a férfi mellette maradjon. A női érzelmeket a férfiak gyakran redukálják le az érzelgősségre, ami voltaképp érzelmi kiszolgáltatottság, gyengeség és önösség keveréke, vagy az áldozathozatalra, alárendelődésre, önfeladásra. Előbbi azt igazolja, hogy a nő gyámoltalan, szüksége van a férfira. Utóbbi azt, hogy a nő rendeltetése, kötelessége a szeretet, tehát a férfinak, az embereknek való érzelmi kedvezés, önmaga háttérbe szorításával. Ritkán hallunk olyat, hogy egy nőre mély érzésű emberként, vagy hatalmas érzelmi erő birtokosaként utalnának. A férfitársadalom ugyanis a saját érdekében ferdített- ebben is.

A nő hozzáállása a "szerelemhez/szexualitáshoz" társadalmi-szociális kényszer, a férfié biológiai kényszer.

A férfi természet szerint odaadja magát a nőnek, ahogy írtam, beleadja magát a nőbe. A nő elfogadja a férfit.

A férfi szexualitás közelebb áll mind az uralkodáshoz, birtokláshoz, mind a behódoláshoz. A női szexualitás nem feltétlenül tartalmazza ezen elemek egyikét sem, bár mindkettőt vonzónak találhatja a férfi részéről. 

Amit most írok, annak talán sokan fognak örülni, de jelen pillanatban úgy látom, ezek a viszonyulások nem feltétlenül egymás kompenzálására születnek, hanem akár párhuzamosan is fennállhatnak. A körülmények eredményeként a férfiak között szélsőséges formájukban szadizmus illetve mazochizmusként is jelentkezhetnek az említettek, bár ilyenkor már kifordul önmagából a dolog. Míg az uralkodó férfi többnyire csak birtokolni akarja a nő személyét, s azon keresztül a testét, a szadista már kárt is tenne benne, így a szadizmus a túlzott függés kompenzálása lehet, bosszú, pusztítási vágy, vagy a legjobbat feltételezve is fegyelmezési eszköz.

A mazochista önmagában tenne kárt, míg a behódoló férfi lényegében a saját érdekeit képviseli: a behódolás egy hatékony szaporodási stratégia lehet bizonyos nőknél, ami a férfi adaptációját segíti. Ennek része lehet bizonyos fokú mazochizmus, míg nem arra van kihegyezve, hogy önpusztításba csapjon.

A nőnek sem uralkodni, sem behódolni nem érdeke. Motivációja sincs egyikre sem. Vagy elfogadja a neki megfelelő, neki hódoló (ez alatt nem a behódolót értem) férfit, vagy sem. Ez választás, amihez tetszik vagy sem, a nőnek mindig lesznek feltételei. Ezért nő. Ha nem lennének, a férfiak nem is tudnának rá nőként tekinteni. E feltétel alatt nem kizárólag olyasmit értek, mint komoly kapcsolat, pénz, vagy közös házimunka végzés-gyereknevelés, sőt, most kifejezetten a szexualitásra korlátozom a mondanivalót. A legkövetkezetesebb feltétel, hogy a nő élvezze a férfivel a szexet. Azzal, akit ő választott ki a jelentkezők közül, aki tetszik neki és aki így megpróbálja kielégíteni. Nem véletlenül a férfiaknak nőtt farka. :) Egyrészt azért, mert ők nem szülnek, így valamivel be kell juttatni a saját örökítőanyagukat. Másrészt, mert ez a farok anatómiailag úgy alakul, hogy a hüvelyhez tökéletesen igazodva örömet szerezzen a nőnek. Az őskorban, ha a nő dönthetett, azok a férfiak jutottak legtöbb szexhez, akik leginkább ki tudták elégíteni. Ez csak részben múlik a méreten, sőt, az a legelenyészőbb tényező benne. Inkább forma, szexuális viselkedés függvénye. 

A férfiszexualitás ebben is rugalmasabb. Valójában a férfi lenne hajlamosabb arra, hogy akár olyan szexbe is belemenjen, ami számára esetleg kellemetlen valamilyen szempontból. Ha egy mondattal kellene leírnom a férfiak természet szerinti, szexualitáshoz fűződő viszonyát, az nagyjából így hangzana (sok emberrel beszélgettem már erről): "legyen szex, amiben nő is van, meg dugás is"- míg a nőké inkább úgy, hogy "legyen élvezetes szex egy, vagy több vonzó férfival".

Ha kevésbé élvezetes, vagy kevésbé vonzó a férfi, a nőnek nem érdeke belemenni a dologba. 

A férfi mindeközben folyamatosan befolyásolni próbálja a nők "feltételszabó-rendszerét". Így sikerült a számára hasznos kapcsolat-orientáltság felé elmozdítania. A nő, mivel egyébként vagy súlyosan büntették, lenézték, szankcionálták, vagy egyenesen eltiltották az ellenkezőjétől, a szex feltételeként a férfi elköteleződését szabta ki, a többi feltételről pedig egyszerűen lemondott. A férfi átfordította a képletet: a nő számára egyetlen lényeges szempont lett, hogy "legyen kapcsolat egy akármilyen férfival, az mindegy, jó-e a szex".

Ő pedig magára ölthette a női természet jellegzetességeit. "Kapcsolatot biztosítok a nőnek, ezért cserébe bármilyen, nekem tetsző szexben fog részesíteni!"

Bizonyos pornók ezt egyértelműen tükrözik: a nő jár a férfi kedvében, ő adja oda a testét, a férfi feltételei szerint. Ez a nemek alaptermészetének kiforgatása.

Közmondásaink is vannak rá: az igazi nő az ágyban egy ribanc = annak az egy férfinek, aki megvásárolta, bármit megenged, hiszen a testét is megvették ezzel. Ebben a szövegben szó sincs közös élvezetről, a szexelő, szexet hagyó nőt a hivatásos örömlányokkal említik együtt. A különbség: hogy őt egyetlen férfi veheti meg.

Legbelül viszont valahol tisztában vagyunk azzal, hogy egy nő azonnal elveszíti minden tartását, ha bármibe, bárhogyan belemegy, annak ellenére, hogy élvezné, pusztán azért, mert cserébe eltartják, illetve inkább kitartanak mellette és névleges "státuszt" adnak neki /"nemribanc"/. Ez az igazi könnyen kaphatóság. Én feltételek szabásán soha nem azt értem, hogy a férfi fizet, mos-főz-takarít, esetleg szórakoztató beszélgetéseket folytat a nővel és EZÉRT lesz szex, cserébe. Ezek is fontosak (kinek mi) egy komoly kapcsolat részeként, de nem cserébe fekszenek le a nők. Sőt, amikor emiatt nem fekszenek el, az sem büntetés, egyszerűen náluk nem akkora a szükség, hogy ágyba bújjanak olyasvalakivel, akivel épp meg tudnák ölni egymást egy kanál vízben. :)

A feltételek szabása ebben az értelemben inkább a "csak azzal, akkor és úgy, akivel, amikor és ahogyan élvezem"- kizárólag az együttlétre vonatkoztatva. Ez okozhatja, hogy modern nőknél az illető lehet egy egyébként más téren kevésbé szimpatikus figura is, aki az ágyban mégis tud valami értékeset nyújtani. Ezeket a nőket nem kihasználják, csak képesek külön kezelni a dolgokat. 

Maguk a férfiak is többre tartják azokat a nőket, akik bár nem várják ki a komoly elköteleződést tőlük, vagy egyáltalán nem várnak ilyet, de abszolút nem lehet velük semmi olyat megtenni szex terén, amit nem élveznek, vagy ami taszító számukra, mint azokat, akik tegyük fel több hónapig harcolnak a férfi érzelmeiért (inkább azért, hogy biztosítsa, velük marad), majd cserébe odavetik magukat és egy darab faként eltűrnek mindent, esetleg feltétel nélkül eleget tesznek a férfi szexuális szeszélyeinek. Azonban minden további nélkül elképzelhető, hogy a férfi tartós kapcsolatra az utóbbi nőtípust részesíti előnyben, sima praktikumból, sőt, az előbbit fogja ribancnak nevezni, ösztönösen azonban mégis azt látja inkább "nőnek". Ez mellékes. Egy "Nő" a legutolsó sorban fogja ehhez igazítani az életét (hacsak nincs külső eszközökkel rákényszerítve)

Barátság, társadalmi helyzet, érvényesülés:

Az, hogy a nő szül, kettős minősítést eredményezhet. Először is, a férfi számára valószínűleg mindig ez lesz az elsődleges szempont vele kapcsolatban. Lehetünk agykutatók, zsenik, vagy világhírű művészek: mivel a férfi erre képtelen, ezért neki létfontosságú, hogy olyan nőt, nőket találjon, akikbe "beleadhatja magát". Tudom, hogy hülyén hangzik. 

Nem azért nem vesz figyelembe más szempontokat, mert lenézi a nőt, hanem mert a biológiai kiszolgáltatottság és szükség nem engedi, hogy ne erre összpontosítson. Esetleg e kiszolgáltatottság kompenzálása miatt nézheti le. Ha számunkra is ennyire életfontosságú lenne a farok, és ilyen nehezen juthatnánk hozzá, valószínűleg egy hatalmas faroknak látnánk minden férfit, és tennénk rá, hogy milyen okos dolgokat mond, vagy milyen témák érdeklik. :) Így viszont megengedhetjük magunknak, hogy másra is figyeljünk. Egyébként mindkét nem főleg azokkal barátkozik a másik nem tagjai közül, akikkel nem "szex"/"szerelmi" kapcsolatot tervez. Utóbbiakkal flörtöl. De más az arány: férfiak esetében ez a nők kb. 90%-a lehet, míg nők esetében durván fordítva működik.

A női test, a szülés képessége azt eredményezi, hogy a nő egyszerre lesz szülőcsatornának és "szent kehelynek" minősítve. Ezt nem fűzném hosszúra, a nő egész lényének kapcsán már elég sokszor említettük. Azzal is tisztában vagyok, hogy folyton ezt emelem ki, holott maguk a nők közel sem tulajdonítanak neki akkora jelentőséget. Aki ezt teszi, az a férfi. Egyszerre magasztal és minősít le miatta. Magasztos, mert NŐ, mert képes életet teremteni (persze nem így mondják, pedig szó szerint a nő "teremti" ilyen értelemben, főleg, ha az anyai hatást is hozzávesszük)- és alantas, titokzatos, sőt, nem is olyan rég egyszerűen a férfi-utód kihordójának tartották. Pedig az utód minimum annyira az anya genetikai örököse, mint az apáé.

Ez a teremtő erő, s a nő biztos szülősége a férfi szerint igazságtalan húzás a természettől. Ezért szeretne valami hasonlót magának, jobban mondva társadalmi eszközök segítségével fel szeretné cserélni a biológiai szereposztást. Ezért olvashatunk olyanokat, hogy a férfi a teremtő erő, a nő meg valami egészen más. A férfi az alkotó, önálló, független, akit követni kell. A férfi jellegek önmagukban valók, a női jellegek pedig a férfi szerint mindig a szolgálattal, a háttér megteremtésével, a másokhoz-kapcsolódással függnek össze. Megértő, alkalmazkodó, empatikus, utódot kihordó, hátteret biztosító, VALAKI (a férfi!) számára. A férfi-szubjektum által létrehozott tudomány sok levezetése a mai napig arra összpontosít az anya személyével kapcsolatban, hogy testileg alkalmas-e egészséges utódok kihordására, és szót sem ejt a nőknél is alapvető fontosságú "jó génekről". Annak ellenére, hogy a biológusok körében az anyai hatás nyílt titok. 

A férfi nem csak, hogy meg akarja mutatni: van valami, amiben nélkülözhetetlen, utánozhatatlan, fontos, hanem egyszersmind hajlamos arra is, hogy úgy állítsa be, csak ő ilyen, s a nő az ő függvényében létezik. Ennek legegyszerűbb módja, amit már számtalanszor említettünk: az anyaságon, és a kiszolgáló jellegű házimunkán, illetve a férfi számára hasznos női jellemzőkön (szelídség, szendeség, ártatlanság, szeretet, stb) kívül mindent elvitatni és elvenni a nőktől, mindenből kizárni őket. Mi másból fakadhatna ez, mint abból, hogy az ilyen férfi a nőtől sajnos már-már betegesen függ? Tisztelet a kivételnek. Ha én nem függök ennyire a másik nemtől, akkor kicsit sem zavar, hogy fiúk, férfiak is alkothatnak, vagy rendelkezhetnek önálló egzisztenciával. Sőt, engem a férfiak fogamzásgátlása sem feszélyezne- esetleg abból a szempontból, hogy el ne felejtse bevenni a tablettát. 

Ha fel szeretnénk írni erre egy képletet, mármint a férfigondolkozásra, akkor az valahogy így festhetne. Ez zajlik a felszín alatt.

"Neked is pont akkora szükséged van rám, mint nekem rád, mert van egy halom olyan dolog, amihez te egyáltalán nem értesz, én viszont igen. Ezek férfidolgok." Ahhoz, hogy a férfi ezt az állapotot elérhesse, a legegyszerűbb út, ha a nőnek megtiltja a "férfidolgoknak minősített" tevékenységekkel való foglalkozást, miközben mindent a fentiek szerint minősít át. Nő = kihordás, szülés, kiszolgálás, háttér biztosítása, férfitől való függőség. Férfi = teremtés, alkotás, önállóság, függetlenség. S a legfőbb, ami magához a rendszer fenntartásához kell: uralkodás, irányítás, vezetés. Így a férfi felségterülete lesz a nagyobb önállósággal járó társadalmi érvényesülés is, de ő lesz a család feje is egyben. A nő méltósága ebben a rendszerben csupán látszólagos. A családfőség a patriarchizmus legproblematikusabb pontjainak egyike, amely tökéletesen rávilágít a rendszer céljaira. A státusz ráadásul névleges: míg a nők többsége azon a véleményen van, hogy emberfüggő, ki kit és miért vezet (tehetség, igény, hajlam, képességek szerint), addig a patriarchális férfi megpróbál ragaszkodni ahhoz az elképzeléshez, hogy családfő minden esetben kizárólag férfi lehet. 

A szülés körüli mizéria erősen szubjektív hozzáállást okoz a férfiak részéről. Talán úgy szeretnének, mint egyének fontossá és nélkülözhetetlenné válni, hogy maguknak akarnak minden mást (utalok itt az ezzel kapcsolatos kommentre), miközben azt is hangsúlyozom, hogy a nő maga NEM tartja különösebben értékesnek önmagát a puszta ténytől, hogy gyermekeket tud a világra hozni, s hogy gyakorlatilag ő az a tényező, keresztmetszet egy populációban, akitől függ a születendő gyermekek száma. A nő számára a férfi teremtő-társ. És a nő a teremtő társat igenis szereti értékesnek, csodálatosnak és magához hasonlóan függetlennek látni, aki mégis képes kötődésre, szeretetre, szerelemre. A nő kiszolgáltatottnak lenni, alárendelődni nem szeret. Azt nem szereti, ha uralkodnak rajta, vezetni akarják, helyette próbálnak értékesek lenni, miközben elvesznek tőle minden emberit. De jóleső a férfivel kapcsolatban azt érezni, hogy a személyében értékes társat kaptunk. Amellett, hogy minket magunkat is minősít, mindenki szeret büszke lenni a társára. Ez nem hordozza magában, hogy önmagát egy senkinek akarja érezni mellette, aki áhítattal csüng a társ lényén, minden szaván. Sőt, a lehető legjobb, ha azért kaptunk értékes társat, mert mi magunk is értékesek vagyunk. Nem mondjuk azért, mert képesek vagyunk arra, amire a legtöbb nő: szexre, házimunkára és szülni egy halom gyereket. Továbbá, még a hagyományos gondolkozású nőkön is észreveszem, hogy azt szeretik, ha az a társ nekik értékes, értük is olyan, amilyen. Ez már részben birtoklás. Minél értéktelenebbnek tartja magát a nő, annál inkább birtokolni akarja a férfit.

Hacsak nem vesznek el tőle tényleg mindent, egyetlen nő sem fog azzal kérkedni, hogy ő a szülés miatt nélkülözhetetlen és különleges módon értékes, ha viszont a férfi kizárja az élet más területeiről, szerintem nyelje le ezt. Ahogyan azt is, hogy az arra hajlamos, múlt által agymosott nők hisztérikusan verik az asztalt, hogy ők igenis empatikusabbak és együttérzőbbek, hát ezek miatt a női erények miatt adják át nekik a hatalmat.  Aki másnak vermet ás...  A természetében elnyomott nő birtokolni és uralni akarja a férjét, ki akarja sajátítani a gyermekeit és a férfihoz hasonlóan, pusztán biológiai mivoltánál fogva szeretne előjogokhoz jutni.

Ha pozitívan akarom megközelíteni a leírtakat, állítólag ebből fakad a civilizáció. Abból, hogy a férfi is jelentős dolgokat akart véghezvinni, egyrészt a nőért, másrészt, hogy fontosnak érezze magát. A nő a gyermekszülésben, gyermeknevelésben kétségkívül rengeteg olyan érzelmi töltetet kap, amit a férfi számára a tudomány, művészet pótolhat. Akár úgy is megközelíthetjük, hogy voltaképp az ember a lényeg (a gyermek), s minden további csak háttér. Ebben az értelemben éppen a férfi teremti meg a nő hátterét.

Ha viszont negatívan állok hozzá, a férfi azért vett el mindent a nőtől, amiben a nő szintén kiteljesedhetett volna, mert függővé akarta tenni önmagától és le akarta redukálni pusztán a szaporodás, kiszolgálás funkciókra, ezzel a nemek szerepét voltaképp kissé "felcserélve". Ne feledjük azt sem, hogy éppen az utódok kihordása és szülése látja el a nőket akkora felelősséggel és kitartással, erővel, ami egy folyamatos benső késztetést jelenthet az alkotás és fejlődés terén is. Másfajta alkotás és fejlődés ez talán, de nem állítanám, hogy rosszabb. (A legjobb az, ha mindkettő jelen lehet)- a biológiát már említettem, azzal, hogy női szempontok is érvényesülhetnek, nem csak, hogy árnyalódott ez a tudomány, de rengeteg félreértés is helyre lett igazítva.  

Valamelyik kommentben szerepelt: a két nem voltaképp ugyanazt akarja, csak nem egészen ugyanúgy. Szexet, szerelmet, társat, családot, gyerekeket. A harc, a nemek harca akár a biológia, akár a társadalom színterén a "hogyan-on" folyik. S a férfi és a nő, továbbra is küzd. Ezt a küzdelmet semmiképpen nem lehet egyiküknek sem a szemére vetni, vagy elvárni azt, hogy teljesen fejet hajtsanak a másik előtt. A megoldás egyedül az összefogás lehetne, hogy együtt teremthessenek egy élhetőbb világot. Ehhez viszont arra lenne szükség, hogy mindkettő lemond arról a hajszálnyi előnyről is, amihez a saját neme folytán annyira ragaszkodna. A nő arról, hogy az ő biológiai, garantált szülőségével visszaélve nem foglalkozik a hűség kérdésével és esze ágában sincs azt önmagától, szeretetből biztosítani a társának: hiszen előnyösebb minél több fajta férfitől utódokat szülnie, miközben a férfi hűtlensége őt nem károsíthatja közvetlenül és számottevően. Egy párját igazán szerető nő arról is lemond, hogy ezt a biológiai előnyt a másikkal szembeni uralkodásra használja fel, vagy bárhogyan is éreztesse kizárólag ilyen értelemben "értékesebb" női-mivoltát. A férfi pedig arról, hogy testi ereje és társadalmi normák által "családfői", irányító szerepre törekszik és megpróbálja minden önállósággal járó tevékenységből kizárni, gyámoltalanná, kiszolgáltatottá tenni a másik nemet, ezzel kompenzálva az apaság bizonytalan voltát. S mivel e téren ő a kiszolgáltatottabb, a minimum, hogy szintén hű marad. Csak ez a kölcsönös bizalom és emberi egyenlőségen alapuló hozzáállás jelentheti egy mindenki számára élhetőbb társadalom létrejöttét.

(szerző: Kalechtor)

Ifjú barátunk, kommentelő társunk rövid novellája következik- az Ördögűzés mintájára a patriarchizmus szertartásos kiűzéséről, feminista nővérek segítségével. A novella hatékony írói eszközökkel az érzelmeinkre ható dráma, és csöppnyi iróniát felvillantó paródia is egyben.

Üzenet a nőknek: tarts ki, légy elhivatott és a végsőkig küzdj egy jobb világért, akkor is, ha néha reménytelennek látszik. Mégis lásd az embert, tudj szeretni, megbocsátani, és ne feledd, az emberiség másik felénél gyakran normák, szokások, külső nyomás is közrejátszik, miközben a szíve mélyén ott a szeretet és remény, amihez csak támogatást vár.

Üzenet a férfiaknak: mindannyian maradjunk emberek, s ne hagyjuk, hogy a hatalom által megálmodott normák igazolhassák a szeretteinkkel szembeni önösségünket, uralkodási vágyunkat. 

Kate Sammons - Portrait of Anthony Waichulis

Esős szombat este volt, az utcák már kihaltak. Csupán egy autó haladt a komor úton. Mária nővér vezette, utasai pedig a tanítványai voltak. Mária nővér már tudta, mi fog történni, már sok ilyet átélt. A tanítványok közül néhánynak viszont ez volt az első eset. Feszült volt a légkör, mindenki tudta, hogy emberek élete múlhat rajtuk. Vajon időben odaérnek? Vajon sikerül? Ezek a kérdések záporoztak Mária nővér fejében. Eszébe is jutott a segélykérés. Egy zaklatott nő telefonált az Utolsó Mentsvár nővérszállóba. Hangja gyenge volt, és zaklatott. „Ver a férjem”, mondta a telefonon keresztül. „Még soha nem volt ilyen ezelőtt, valami nincs rendben vele” folytatta. Az ügyeletes nővér egyből tudta, hogy Mária nővérre van szükség.

Megérkeztek, kívülről minden nyugodt volt. Szép tömbház a város szélén, csendes környéken. Az ember azt hinné kellemes, vidám életet élnek a lakói. De most valami megváltozott, valami nem volt rendben. Az emberek zaklatottak voltak, mindenki a férfiról beszélt. Mária nővér higgadtan közölte, hogy ez „patriarchizmus”. Az emberek nem hittek először neki, de egy kedves, törődő barátot és apát mi más tehetne ilyenné? Gyors el is vezették a megfelelő lakáshoz.

Mária nővér csengetett be. Meghagyta, hogy a szomszédok menjenek el, mivel szörnyű dolgok fognak történni, és nyugodt környékre lesz szükségük a patriarchizmus kiűzéséhez. A gyermeket már elvitte a nagynénje, így neki nem kellett átélni ezen szörnyűséget.  A férfi nyitott ajtót. Semmi különös nem mutatkozott rajta, kedves, csinos fiatalember volt, ki mit sem sejtve beengedte a nővért és tanítványait. „Egy teát esetleg?” kérdezte, s közben a nő felé pillantott. Egy tanítvány alig bírta megállni ezt, de Mária nővér nyugalomra intette, hisz még nem jött el az ideje a beavatkozásnak. Teáztak, és közben Mária nővér a lényegre tért. „Ugye megütötte a barátnőjét”? A férfi nem válaszolt, de a feleség a háta mögül bólintott. Ekkor a tanítványok elkapták a férfit, és a hálószobában egy ágyhoz kötözték. A férfi nem állt ellen, nem is szólalt meg. „Talán rosszul tudtam.” mondta a barátnője, de Mária nővér tudta, hogy ez csak álca. A közönyösségre a férfi mérgesen felkiáltott „Itt én vagyok az úr!”. A szobában megfagyott a levegő, az ezelőtti tanítvány az ajtó fele indult volna, de Mária nővér ráparancsolt „Te a világ felének nevében vagy itt, légy erős!”.

Megkezdődtek hát az előkészületek. Vették elő sorban a feminista jelképet, a három nőjogi szervezet épületén átfolyt vizet, és a feminizmus fogalomkönyvét. Közben a férfi egyre jobban, és jobban kezdett rángatózni, először csak úgy tűnt, hogy meg akar szabadulni a kötelektől, de később tisztán látszott, hogy testi erőfölényét fitogtatja. Ez már viszont nem hatott, hisz a tanítványok, és a barátnője is magukba szívták a feminizmus alapeszményét, „a nők is egyenlők a férfiakkal”.

Mária nővér kiosztotta a parancsokat. Az egyik tanítvány elkezdi felsorolni a feminizmus alapeszméit, és ha a férfi elkezd beszélni, akkor egy másik tanítvány lelocsolja a vízzel. A többi tanítvány ügyel a barátnőjére és a kötelekre. El is kezdődött hát az űzés. „A nők is emberi lények!” mondta a tanítvány, „Ők csak a férfi tulajdonai!” válaszolta a férfi, mire a másik tanítvány lelocsolta. A víz elkezdett habzani és sisteregni, mikor a férfi testéhez ért. A barátnője sírva esett össze, ezért a többi tanítvány inkább kivitte. „A nők is dolgozhatnak!” folytatta a tanítvány, „De csak kevesebb bérért!”, válaszolta a férfi, még mielőtt ismét leöntötték volna. „Ez egy nehéz eset lesz.” mondta Mária nővér, kezében szorítva a feminizmus jelképét. „Emlékezz, ki vagy! Barátnőd és gyermeked van, kik szeretnek!” mondta, miközben egész közel vitte a jelképet a férfi arcához. „Nekem csak a tiszteletük kell!”mondta a férfi, amitől Mária nővér egy pillanatra meghátrált. Sok eseten ment már keresztül, de a nő iránti szeretet mindig képes volt segíteni a férfin. Ez most valami más, ez most valami mély. A feminizmus teszteli a hitét, nem szabad elbuknia. Még egyszer megpróbálkozott. „A nő teste a nő döntése, és te megsértetted ezen jogát! Hát az a férfi akarsz lenni, ki elveszi egy nő szabadságát és boldogságát?” mondta már idegesen Mária nővér. A férfi arca elsápadt, tekintete elhomályosodott. Eszébe jutott, mit első naptól mondtak neki a nők szabadságáról, az egyenlőségről, és a gonosz patriarchistákról, kik tönkreteszik a nőket. Hirtelen meglátott magában egy ilyen férfit.
Mária nővér intett, most egy kicsit hagyjuk magára a férfit. Csak Mária nővér maradt vele a biztonság kedvéért. A férfi csak nézett a plafon felé némán, szeme majdnem könnybe lábadt. ”Vajon hogy fajulhattak idáig a dolgok? Miért pont velem történt meg mindez?” gondolta csöndben. Néma percek következtek. Mária nővér látta, hogy most már csak útmutatásra van szüksége a férfinak. Kezébe adta a feminizmus jelképét. A férfi megmarkolta erősen. Mária nővér nem sürgette a dolgokat, tudta mily törékeny most a férfi. Idő kell mire feldolgozza az eseményeket. Csak csendben ült mellette, némán biztatta, terelte őt vissza a helyes útra.

Órák teltek el. A férfi kezdte visszanyerni színét. Szeme most már a szobát kémlelte. Mária nővér kérdezte „Mit keresel?”. „A barátnőmet, szeretnék bocsánatot kérni tőle” mondta elcsukló hangon a férfi. Észre se vettük, s már az ágy mellett volt a barátnője. Egész éjszaka az ajtó mögött állt, és a barátja felől aggódott. Szíve szerint még a megszállott férfival is leélte volna életét, de tudta, hogy a gyermeke nem nőhet fel ilyen férfi mellett. De nem bánta meg döntését, látva a férfi könnyes arcát, mely ismét erőt adott neki a boldogságra, hisz már nem az a hideg, lenéző tekintete volt, mint tegnap, hanem meleg, szeretetteljes arca volt ismét.

Mária nővér csendben elhagyta a szobát. Tanítványai már összecsomagoltak, indulásra készen állt minden. Mária nővér visszafordul még egyszer az autó előtt, és elgondolkodik. „Vajon ez volt az utolsó este? Tényleg ilyen életet akar a tanítványainak?” Hirtelen megszólal az egyik tanítványa „Szóltak a szállóból, ismét hívtak minket.” Mária nővér nem szólt semmit, csak beszállt az autóba, és elindult.

- danibusz -

A női egyenjogúság fogalmát sokan, sokféleképpen próbálták már eláztatni, s látva néhány mai elrugaszkodott feminista akciót, néha magukban a nőkben is felmerül: talán el kellene gondolkozni a feminizmus létjogosultságán. Hiszen gyakran használ olyan eszközöket, melyek ellen eredetileg küzdeni akart.

Mindez a harc természetéből fakad, vagy más húzódik mögötte? Ha nem lenne elég néhány férfi állandó beszólogatása- biztosan mindenki ismer jó pár ilyet- akik folyton azt vágják a fejünkhöz, hogy az asszony helye a konyhában lenne (vagy szebb szavakkal: kizárólag otthon), a nők semmihez nem értenek, és ők maguk is alárendeltségre, alacsonyabb rendűségre vágynak, a tehetséges nő meg amúgy is férfias mert a női szerep és az intelligencia kizárják egymást, hát lassan még azokkal az érvekkel is meg kell birkóznunk, hogy mi nők, illetve az értünk fellépő feminizmus agresszív, férfigyűlölő, radikális és ellentmondásos.

Elvesszük az egyetemi helyeket, a munkát a férfiak elől, pedig nem is értünk semmihez, parancsolgatni akarunk, pedig az a természetes, ha minket vezetnek, elismerésre vágyunk, pedig úgy normális, ha a nő néz fel a férfira. Ezeket aztán meglepően könnyű összemosni azzal, hogy ha a nő nem rendeli alá magát és többre vágyik a háziasszonyi szerepkörnél, hát biztosan férfigyűlölő, hiszen vitatja a férfi „természetadta” jogát arra, hogy ő legyen a sikeresebb, erősebb, okosabb, tehetségesebb egy kapcsolatban. Meglepően sokan érvelnek így- ha nem rendeled alá magad, lázadsz a természeted ellen, férfias vagy, továbbá nem is szereted igazán a férfit. Sőt, egyenesen gyűlölöd és el akarod tőle venni azt, ami eredetileg őt illeti. 

A feminista szervezetek túlzottan radikális akciói akár alá is támaszthatják ezeket a meggyőződéseket. Hiába érvelnek a normális, hétköznapi nők amellett, hogy ők egyszerűen csak lehetőségekre, elismerésre vágynak, arra, hogy foglalkozhassanak azzal, ami érdekli őket, arra, hogy dönthessenek a saját életükről és hogy ne akarjon valaki folyton „okosabb lenni helyettük”. Hiszen mindezeket  az akciókat sokan magával az egyenjogúsággal azonosítják. Ezt akarják hát a nők az egyenlőség zászlaja alatt- pusztítást, férfigyűlöletet? A heteroszexualitástól való elfordulást? Züllést, meztelenkedést?

De mi van akkor, ha kiderül, hogy mindennek éppen egy nőkkel talán hadilábon álló férfi az értelmi kiötlője- s ezért is maradt feltűnő, ám csak néhány követővel rendelkező kisebb csoport, mivel maguk a nők értetlenül állnak az előtt, ami történik?

Biztosan mindegyikünk hallott már az állítólag leszbikus, félmeztelenül tüntető feminista aktivistákról, akik "Femen" néven igyekszenek képviselni a nők érdekeit. Velük azonosítják a modern feminizmust, őket hozzák fel példaként, ha a nők jogairól van szó,  tagjaikat agresszióval, gátlástalansággal vádolják, s az ő példájuk által próbálják elhallgattatni azokat, akik csupán a nők egészséges emberi igényeiért szeretnének szót emelni. Roppant egyszerű a Femennel támadni a nőket, ám a szomorú helyzet, hogy bizony férfi is van a dologban. Nem is akárhogyan.

„A férfi, aki egyesével válogatta össze a félmeztelen aktivistákat – leleplezték a Fement” - link.

De vajon mi vehet rá egy egyébként csöppet sem nőpárti, sőt, a nőkkel ordítozó és szándékosan befolyásolható, saját elmondása szerint jellemgyenge, függő lányokat kereső férfit egy ilyen lépésre? A csajozás? Csajozni ezerféle módon lehet. Meg sem kockáztatom, hogy a feminizmust kívánta ezúton segíteni. Ha ez lett volna a célja, rátermett, tehetséges, már bizonyított nőkhöz csatlakozik, egyenrangú partnerként, egy egészen másfajta „mozgalomban”.

Magának a feminizmusnak az aláásására azonban kiváló módszer ezeknek a fiatal nőknek a kihasználása- amire Szvjatszkijnek valószínűleg jó oka lehetett. Hiszen a feminizmus sok férfi szerint „megbolondította” a nőket, akik így „megkergülve” elvárhatatlan igényeket támasztanak velük szemben. Úgy, mint ápolt, igényes külső, kölcsönös tisztelet, házimunka megosztás, és egyéb hasonló rémségek. Ehhez már csak egyetlen lépés kell, hogy bebizonyíthassák, valójában a természetellenes, őrült női agresszióból, elférfiasodásból, férfi és embergyűlöletből, Istentagadásból fakad. Egy feminizmus ellenes férfi aktivistának gyakorlatilag nincs más dolga, mint összeszedni néhány talán sérült, de mindenképpen irányítható fiatal lányt, ígérni nekik ezt-azt, majd elvégeztetni velük a piszkos munkát,  közben olyanná formálni őket, amit ő rémképeiben a női egyenjogúság mozgalmára vetített. 

Az indok, nyíltan, vagy a mondatok között: ide vezet, ha a nők nem maradnak a konyhában, ha felborul a nemek egyensúlya, ha nem mindenki azt a tevékenységet végzi, amelyre született. A nő az általában lenézett házimunkát, mely egy férfi méltóságát mélyen bemocskolná, amelytől azon nyomban megszűnne- természetesen negatív értelemben- férfinak lenni. A férfiak pedig mindent, amihez tudás, tehetség, rátermettség kell, amihez, ha egy nő is ért, az kiváltképp dicsőséges, hiszen "nő létére" megbirkózott vele. De azért ne vigye túlzásba, mert "túl" okossá, önállóvá, függetlenné, tehetségessé válik, ezzel téve tönkre a párja önbecsülését. 

Abból mérhető le leginkább a megközelítések egyenlőtlensége, hogy míg a női tevékenységek a férfit lealacsonyítják, "kasztrálják", addig a férfi tevékenységek végzése- bár a hagyományos vélemény szerint nőietlenné teszi,- de kétségkívül felemeli a nőt. Hányan hallottuk már életünk során, hogy "ahhoz képest, hogy lány vagy, egész ügyesen megbirkóztál vele!"- amikor sikeresen elvégeztünk egy-egy feladatot. Míg a férfiak a "férfi létedre mosogatsz? micsoda töketlen papucs vagy te!" kedves minősítést kapják. A "tökös csaj" érdekes szóösszetételt már meg se említsük, ami okos, határozott, talpraesett, vagány személyiségre utal, s ha valakinek eddig nem volt teljesen egyértelmű, hát ebből azzá válhat, hogyan ítélik meg a két nemet egymáshoz viszonyítva. S bármekkora szólamok is zengjenek a nők érzelmességének, női szerepének magasztosságáról, bizony, mint általában semmiféle női "erény", ez sem válik dicsőségére egy férfinak- egész konkrétan gyenge lesz tőle, míg a nő az érzelmek állítólagos ellentétpárjától, a racionális, logikus gondolkozástól rátermett, okos, tehetséges- és persze kissé férfias. Eddigi világunk kétségkívül férfi-mérce szerint mér, amelyben a férfiaknak jutott minden, ami pozitív, a nőknek pedig maradt a hiány. Az erős, okos, tehetséges (e szerint a megközelítés szerint férfias) nő visszatetsző, mert elvesz valami jót a férfitől. A nőies férfi szintén visszatetsző- mert gyenge, szánalmas, tehetségtelen, döntésképtelen és nyámnyila- tehát kénytelen volt felvállalni valami nagyon negatívat a nőtől.

A legtöbb nőnek még csak nem is az otthonléttel lenne gondja, hiszen sokakat a munkahelyek is unottá, kiégetté, kiszolgáltatottá tesznek. A gond a szereposztással van és azzal, amit a különböző tevékenységekhez vagyunk hajlamosak társítani. Ha a nő produktív, esetleg alkotó, önkiteljesedést biztosító tevékenységet végezhet úgy, hogy nem jár el semmiféle munkahelyre, s ezzel közben a személyétől elvitathatatlan erőforrásokat biztosít a családjának és önmagának, vagy elismeréshez, sikerekhez, önkiteljesedéshez jut, teljesen lényegtelen, hogy egy irodában, vagy a szobájában ülve teszi ezt.  A nőknek azonban előbb-utóbb kizárólag a kiszolgáló szerepkört szánják, akkor is, ha maguk a férfiak nem értenek semmi különlegeshez, egyedihez, nem alkotnak, és semmi nem indokolná, hogy a nő biztosítsa a családban ezt a szerepkört és a hátteret. Sokat mondó a háziasszony szerepének állítólagos megbecsültségéről, hogy a férjek egy része mélységesen alantasnak és lealacsonyítónak tartja a házimunkát, leszámítva az időszakosan előforduló, tehetséget, rátermettséget, különleges képességeket igénylő zárszerelést, javítást, festést, és hasonlókat. Ezekhez viszont lehetőleg ne értsen a nő.

Többek szerint az imént vázolt felállás valójában egyensúly, ami csak úgy tartható meg, ha ragaszkodunk a hagyományos szerepekhez. Semmi házimunkamegosztás, igazi egyenrangúság. Semmi kölcsönös egymásra való felnézés, közös döntés. Vagy a férfigyűlölettől átitatott leszbikus nők jutnak hatalomra, vagy szépen visszatérünk a férfiak szerint való helyünkre. Egyesek nem akarják látni az árnyalatokat- vagy szándékosan szeretnék elvonni a figyelmet róluk? Hiszen már maga az a nőiesség pozitívumainak elvitatása, hogy "férfivá", esetleg férfigyűlölővé válna a nő, ha egyenjogú, egyenrangú akar lenni, egyszóval, ha nem rendeli alá magát.

A Femennel kapcsolatos témát én mindig óvatosan közelítettem meg. Először nem értettem őket. A végén már megpróbáltam értelmet látni a cselekedeteikbe: például azért vetkőznek félmeztelenre, hogy kihangsúlyozzák, a férfiaknak semmilyen körülmények között nincs joga nőket megerőszakolni, öltözzenek azok akárhogyan. De a keresztény egyház ellen indított támadásaikat, az agresszív kirohanásaikat akkor sem tudtam mivel magyarázni. Mindig felmerült bennem, hogy a feminizmus nem ezt akarta. A feminizmus épp ez ellen harcolt. 

A nők egyenjogúságának valóban elhivatott képviselői általában nem akarnak mást, csak lehetőségeket. Sehonnan nem szeretnénk kizárni a férfiakat, sem korlátozni a szabadságukat, esetleg rájuk kényszeríteni valamit. Azok a feminista nők, akik valószínűleg a legtöbben vannak, de kevésbé látszanak, mert nem járnak a Femenhez hasonlóan radikális tüntetésekre, bőven beérik a tanuláshoz, munkához, önálló keresethez, választáshoz való joggal, s mindez magában foglalhatja, hogy mindenki olyan életforma mellett tegye le a voksát, ami őt leginkább boldoggá teszi. 

Ahogyan rajtunk kívül mások is, kifejtjük a sztereotípiákról való véleményünket, de ez a szólásszabadság része, a hagyományosan gondolkozó emberek is megteszik. Az idő majd eldönti, kinek lesz hosszútávon igaza. 

Mindenesetre sok a nyitott kérdés. Hány radikális szervezet mögött állhatnak még férfiak? Hány feminista aktivista nő nem több általuk befolyásolt, nekik kiszolgáltatott  áldozatnál? Vagy meglehet, hogy Szvjatszkij, mint oly sok férfi, csak túlzott, amikor saját jelentőségét hangsúlyozva kijelentette a Femen-lányok jellemgyengeségéről mondottakat...? A jelenség vészesen hasonlít a "Szexmisszió", "Védett férfiak"  cselekményéhez, s úgy általában, a férfiak által alkotott, női "hatalomátvétellel" kapcsolatos történetekhez. Szerintük ugyanis minderre csak akkor kerülhet sor, ha egy zseniális férfi vezeti őket, vagy végletesen legyengülnek, sőt, egyenesen kihalnak a férfiak. Pedig a nők többsége nem akarja elvenni a másik nem tanuláshoz, munkához, tulajdonhoz való jogát, sőt. Még csak nem is hatalomátvételt szeretnének.

Házimunka megosztás- állandóan visszatérő téma manapság, hogy a férfiak és nők szerepvállalása alapjaiban módosult. A nemek hagyományos szerepeinek megélése lassan kevés kivételtől eltekintve szinte kivitelezhetetlen, azzal együtt, hogy rengeteg tévhit övezi őket.

Például az, hogy régen minden férfi munkahelyekre járt el, míg minden nő kizárólag háztartást vezetett- az emberek többsége ugyanis a közösen fenntartott, családi gazdaságból élt. A férfiak többségének sem volt állása, s a nők többsége sem csak főállású édesanyaként nevelte a gyerekeket, hanem bizony gyakran kijártak a földekre ők is, vagy az otthon megtermelt zöldséget, gyümölcsöt adták el, ezzel segítve a család fenntartását.

Azóta a viszonyok sokban megváltoztak, aminek fő oka a modernizáció, városiasodás, s az, hogy jóval többen vagyunk, mint akár kétszáz évvel ezelőtt. Ennek függvényében a házimunka megosztását is újra kell gondolnunk, hiszen régen mondhatni minden teendő főleg "házi-munka" volt, míg ma csupán a kikerülhetetlen, szükséges rosszat értjük ez alatt, amit napi tevékenységként muszáj elvégeznünk: a mosást, főzést, takarítást, a gyerekneveléssel járó kikerülhetetlen feladatokat, melyek nem a nevelés örömteli oldalát, a közös játékot, vagy mesélést jelentik.

A mindennapi feladatok java része általában a nőre hárul, mivel ezeket a dolgokat az emberek hagyományosan női tevékenységeknek tekintik, miközben nem veszik észre, hogy a férfi feladatai egyszerűen kikoptak, megszűntek. A férfiak többségének már semmi szüksége rá, hogy megtanulja, hogyan kell földet művelni, szőlőt metszeni, házat építeni, állatokat gondozni, fát vágni. Időszakos feladatok akadnak persze, bár amellett, hogy sok nő is részt vállal belőlük (lakásfestés, bútorpakolás) igencsak ritkán kerül rájuk sor. Ahogyan a mosogató megszerelésére, vagy az elromlott zárak megjavítására is.

Így mindennek újragondolása egyre sürgetőbbé válik. 

Egy 2010-ben végzett kutatásra szeretnék kitérni, melynek érdekessége, hogy több éven át követte nyomon a vizsgált házaspárokat, figyelembe véve azok házimunkához való viszonyulását is. Az eredmény talán senkit nem lep meg: minél inkább kiveszi a részét a férfi a házimunkából, annál kisebb az esély rá, hogy a pár elváljon. Önmagában a házimunka végzés természetesen férfiak esetében sem garancia semmire, inkább a hiánya az, amit negatív tényezőként ki kell emelnünk.

A vizsgálat nem kevés, egész pontosan 3500 pár életét követte nyomon, s végül arra az eredményre jutottak, hogy ilyen esetekben a házimunkában való tétlenséggel együtt nő a válás kockázata is. A házaspárok közel negyede vált el gyermekük tizenéves korára, ha a férfi egyáltalán nem vette ki a részét semmilyen otthoni tevékenységből.

Az eredményeket a DAILY MAIL közölte.

Szintén ezzel összefüggésben Erin Holmes professzor (Brigham Young  Egyetem) 160 házaspárt vizsgált más neves egyetemek szakértőivel együtt. Ők is arra a következtetésre jutottak, hogy a közösen végzett otthoni tevékenységek erősítik a kapcsolatokat. 

A felmérés készítői ezen kívül kihangsúlyozták az apák gyermeknevelésben való szerepvállalását is, mely nagyban hozzájárulhat a nők elégedettségéhez. A tanulással, közös játékkal, napi események megbeszélésével együtt töltött idő az egész családnak hasznára válhat. Azok a férfiak, akik ódzkodnak a gyerekneveléstől, nagyobb kockázatnak vannak kitéve a családi békét illetően. 

Ráadásul a tanulmány arra is rámutatott, hogy a nő párkapcsolattal, munkamegosztással való elégedettsége általában mindkét fél közös elégedettségéhez vezet. 

Sokat olvashatunk mostanában arról, hogy a férfiak szerepválságba kerültek. Próbálnak férfiak maradni, keresik az identitásukat, szeretnék magukat fontosnak, nélkülözhetetlennek érezni. Sajnos ez gyakran azzal lesz egyenlő, hogy megpróbálnak minél távolabb kerülni a burkoltan lenézett, nőiesnek tartott tevékenységektől, miközben ezzel együtt magától a nőtől, a családjuktól is eltávolodnak, majd később a párjukat vádolják azzal, hogy kizárta őket a közös életből.

Pedig a nők örömmel várják azokat a férfiakat, akik egyenrangú társak és szerető apák akarnak lenni mellettük, nem pedig jelképesen külön kis szigeteket építve maguknak, kivonulnak a családból- a munkájukba, hobbijukba, vagy épp más nők hajkurászásába menekülnek. Mindenkinek lehet igénye bizonyos mértékű, egyedül eltöltött szabadidőre. Előfordul, hogy a házastársak kedvelt időtöltései sem fedik teljesen egymást. Mindez azonban egy normálisan működő párkapcsolatban nem jelent gondot és nem egyenlő azzal, amikor a férfi dacosan távol marad a közös otthontól, majd évek múlva meglepődik azon, ha ennek függvényében szinte idegenként tekintenek rá.

Utólag gyakran elhangzik az az alaptalan vád is, hogy az anya biztosan ellene nevelte a gyerekeket. Ilyenkor jusson eszünkbe, hogy a nők párkapcsolaton belüli elégedettségét az segíti elő leginkább, ha az apa és a gyermekek kapcsolata kiegyensúlyozott.

Nemrég olvastam Marylin Machlowitz amerikai szociológusnő kutatásáról, mely részben a karrierista nők párválasztási szokásairól szól. A kifejezés annyira mindennapos, hogy észre sem vesszük, a karrierista férfivel kapcsolatban nem merülnek fel hasonló kérdések. Pedig épp úgy sokat lehet távol az otthonától, keveset foglalkozhat a családjával, gyerekeivel, stresszes lehet az élete, elhidegülhet a partnerétől. És ez sok esetben be is következik. Éppen ezért, részemről azt vallom, a valóban túlzottan, szélsőségesen karrierista emberek először építsék fel amit akarnak, utána alapítsanak családot, vagy ha képtelenek lassítani, inkább egyáltalán ne tegyék. A szakmai siker természetesen még nem mindig egyenlő ezzel. 

Machlowitz osztályozása szerint a karrierista nő előtt négy választási lehetőség áll, bár ő talán nem különíti el így e fogalmakat, és egyszerűen a szakmájukban sikeres, munkájukat fontosnak tartó nőkről beszél.

1. Szintén karrierista, teljesítményorientált férfit választ, aki konkurenciaként viszonyul hozzá.

2. Szintén karrierista, teljesítményorientált férfit választ, aki pozitívan viszonyul a nő karrierjéhez, mivel (ez érdekes) mindazt a saját karrierje járulékos kiegészítőjének tekinti.

3. Egy nem teljesítmény orientált férfit választ, aki a nemek modern szerepének függvényében esetleg még támogathatja is partnere karrierjét.

4. Egy nem teljesítmény orientált férfit választ, aki elutasítja párja sikereit, gátolja azok megvalósulását, mivel fenyegetve érzi magát általuk.

A 4 lehetőségből kettő mondható optimálisnak, sőt, a második is csak felemás módon (az volna az igazi, hogyha a két fél kölcsönösen támogatná egymást, nem csupán saját céljaik kiegészítőjeként látnák a másik sikerességét).

A tapasztalatok alapján később azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a "karrierista" nők többsége leginkább a 3. típussal létesítene kapcsolatot, mivel úgy vélekednek, így lehetne leginkább problémamentes az együttélés. Természetesen hozzáfűzném, hogy a 2. ellen sem lenne nekünk, modern nőknek kifogásunk, ha nem csupán járulékos kiegészítők lehetnénk mellette, illetve ha ő sem merülne el túlzottan a munka világában, teszem azt annyira, hogy több napon át nem látja a saját gyerekeit, mert talán már alszanak mire hazaér és még alszanak, amikor útnak indul.

A nők a legtöbb esetben éppen úgy képesek örülni a férfi sikereinek, ahogyan a sajátjuknak is. Mindkettőt közös sikernek tekintik és büszkék tudnak lenni rá. A dolog ott bukik meg, ha a férfi nem nézi jó szemmel a sikeres nőt, esetleg megpróbálja túlszárnyalni, és csak a sajátja után méltatja az eredményeit. 

Viszont nincs gond a nem-teljesítmény orientált férfiakkal sem, arra sem törekszünk, hogy a társunk mindenképpen hozzánk hasonló szakmai státusszal bírjon. Egészséges, felnőtt kapcsolatokban ennek legfeljebb annyi jelentősége van, hogy mindkét fél elégedett-e önmagával, rendben van-e az önbizalmuk, továbbá jól érzik-e magukat azon a területen, amellyel foglalkoznak.

Itt tehető helyre az önbizalom kérdése is: a kiegyensúlyozottság valóban nagyon vonzó. Az önmagunkkal kapcsolatos elégedettség is az, de ez nem feltétlenül jelenti, hogy egy férfitól a sajátján túlmutató határozottságot, magabiztosságot várna a nő, esetleg azt, hogy mindig, mindenben dönteni akarjon. Egyszerűen arról van szó, hogy egy önmagával elégedett, kiegyensúlyozott férfi nem fog depresszióba zuhanni, érzelmileg manipulálni, ellehetetleníteni a párját, sőt, képes teret engedni neki, tud kompromisszumot kötni, nem ragaszkodik makacsul mindig a saját igazához és nem retteg attól, hogy el fogják hagyni, ha nem függnek tőle egzisztenciálisan. 

Sajnos nőkre is igaz lehet, hogy éppen akkor a leginkább képtelenek figyelembe venni a másikat, ha elégedetlenek önmagukkal. Többek között ezért is jó a férfi számára is egy kiteljesedett, sikeres, boldog partnerrel élni.

És még egy fontos dolog: a szakmájukban sikeres, önálló egzisztenciát építő nők jóval később kötnek házasságot. De ha végül mégis megteszik, a házasságuk általánosságban tartósabb, mint fiatal fejjel elköteleződő társaiké.