sexy_man_boy_underwear_men_dance_by_netartnet-d4oo4ns.jpgTöbb ízben is szó esett már arról, mi vonzza a nőket a férfiakban (I., II., III., IV., V., VI., VII.). A kérdés természetesen összetett, s előfordul, hogy sokféle szempontot kell mérlegelni, azonban úgy tűnik, bizonyos prioritások szinte minden esetben megfigyelhetők. Olyanok, melyek általában még akkor is érvényt nyernek, ha csellel, erővel, kényszerrel, vagy más érdekekkel látszólag kiszorították őket.

Minden élőlény ösztönösen törekszik arra, hogy életképes, erős, egészséges, adaptív utódai lehessenek- s ezek az utódok fogják majd továbbvinni a szülők génjeit, s ezáltal tulajdonságait is. Mivel visszacsatoló folyamatról van szó, így magunk is aktívan befolyásoljuk, milyen férfi és nőtípus számít majd sikeresnek a következő generációkban. A választásunkkal döntünk, s döntéseink utódaink választásaira is visszahatnak- nem csupán passzív elszenvedői vagyunk a gének játékának. Így fordulhat elő, hogy az emberi ízlés szerteágazó szövevényében már szinte nyomon követhetetlenül ötvöződik a gyenge fizikum a zsenialitással, az erő az egyszerűséggel, a művésziség a pszichés problémákra való fogékonysággal vagy az anyaság az intelligenciával és problémamegoldó képességgel. Ami valaha, valamiért hasznosnak bizonyult, érvényesülni tudott, kiválasztották, vagy erejével érvényt szerzett az akaratának, az fennmaradt. És a legfontosabb: bármelyik tulajdonságot vegyük is alapul, önmagában, kiragadva mindegyik értelmetlen, elvont, haszontalan és felesleges. Talán ösztönökről és pszichéről, vágyakról és tudatos mérlegelésről is csak úgy van értelme beszélni, ha valamiért szembe akarjuk állítani a kettőt. Ha az ember érdekei között kibékíthetetlen ellentét feszül, amit sehogyan sem képes feloldani.  

Amikor megkérdezzük, mi a szépség- különböző, s gyakran egymásnak ellentmondó válaszokat kaphatunk. Egy gyakorlatias szempont mentén meghatározva nem az a szép, ami érdek nélkül való, sőt, bármit találjunk is szépnek, vonzónak, vagy kívánatosnak, az egyben valószínűleg igencsak hasznos is, vagy legalábbis valamikor az volt. Azt látjuk szépnek, ami egészséges, túlélő, adaptív, vagy bizonyos módon az egészségesre, túlélőre, adaptívra utal. Szép az ami tartós, maradandó tudott lenni. Nem a széphez vonzódunk, hanem a vonzót látjuk szépnek.

A maradandóságra viszont igen sokféle módon törekedhetünk, legfeljebb e törekvések egy idő után, más környezetben, más, részben általunk is befolyásolt feltételek mellett a visszájukra fordulhatnak. 

Mivel különböző tudóscsoportok, egymással versengve szorgoskodnak azon, hogy saját elképzeléseiknek érvényt szerezzenek, megpróbáltam előásni az első olyan kutatásokat, melyek rámutatnak arra a bizonyos legösztönösebb, legkitörölhetetlenebb, és legzsigeribb emberi tulajdonságra, mellyel a másodperc törtrésze alatt, öntudatlanul mérjük fel, ki lehet számunkra a legalkalmasabb potenciális partner. 

Mire van vajon kiélezve, amit oly gyakran az e fajta "ösztönösség" alatt értünk? Mitől tarthatunk amiatt, hogy természetünk mélyéről előtörve egyszer csak még akkor is ebbe az irányba húz, ha mégis más elhatározásra jutottunk végül és más mellett keressük a boldogságot? Mihez van szükségünk hatalmas társadalmi, s tudatos elhatározásra azért, hogy ki tudjuk játszani és irányítani tudjuk legelemibb törekvéseinket? Egyáltalán, mit értünk ösztönösen "megfelelő partner" alatt- ki az, aki termékeny és aki nemzőképes?

Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a gének szintjére lefordítva magával az egészséggel egyenlő, melynek legfőbb mutatója változatlanul az attraktivitás, sok más érzelmi, tudatos szempont mellett oly annyira, amit talán álmunkban sem gondolnánk. Szép az, ami egészséges. És egészséges az, ami szép. Mégpedig az örökítő (ivar)sejtek mércéje, életképessége, mozgékonysága szerint, s ez alkalomadtán csak a két tényező összefüggéseiben érhető testen...  

A történet az elmúlt évtized elején kezdődött. Ekkor vállalkozott rá az elsők között egy spanyol kutatócsoport, hogy a férfiakhoz kapcsolódó szociális és gazdasági tényezőkön kívül azt is megvizsgálja, mennyire van hatással a párok hímnemű tagjaira jellemző előnyös avagy előnytelen külső (előbbi két tényezőtől függetlenül) a női ízlésre, párválasztásra és a kapcsolatok minőségére.

sexy_man_boy_underwear_men_by_netartnet-d4ony7j.jpgA kutatást Maria Sancho-Navarro neve fémjelzi, aki 66 férfi és 66 női egyetemistát vizsgált, úgy, hogy a férfiakról mind szemből, mind profilból fotókat készítettek, majd a fotókat megmutatták a kísérletben résztvevő nőknek. A várakozásoknak megfelelően a nők a legszimmetrikusabb arcú férfiakat tartották a legvonzóbbaknak. A dolognak ezzel még nincs vége, ez önmagában nem bizonyíték semmire. Akár azt is mondhatnánk, hogy magától értetődő. A következő fázisban 12 jó és 12 gyenge minőségű ondóval bíró férfit mutattak meg egy újabb csoportnyi nőnek. Itt sem ér bennünket meglepetés, hiszen a nők által legvonzóbbnak ítélt arcok korreláltak a spermiumok gyorsaságával és egészségével. Végül, a két eredményt összevetve derült ki, hogy a nők értékelésében a jóképűség, a szimmetrikus arc, és a spermiumminőség mindkét csoportban erős összefüggést mutatott, ami lefordítva annyit jelent, hogy a nők képesek "arcról olvasni a spermium minőségét". Teljesen véletlenszerű volt viszont az összefüggés a férfiak társadalmi és gazdasági helyzetével, vagyis státuszával. 

Ha visszakanyarodunk egy évet, egy 2002-es kutatásig, arról is képet kaphatunk, hogyan befolyásolja a fenti jelenség a párok boldogságát. Az American Psychological Society tanulmánya szerint ugyanis minél vonzóbb külsővel rendelkezik egy nő partnere, annál nagyobb valószínűséggel fogja élvezni vele a szexuális együttléteket is. A Florida Atlantic University tudósai vizsgálatukban szintén az anyagi helyzet és egyéb társadalmi tényezők jelentőségét hasonlították össze a férfiak attraktivitásával, és arra az eredményre jutottak, hogy bár az előbbi két szempont is jelentős- különösen a nők tudatos mérlegelésének köszönhetően, s főleg a nem-vizuális, pusztán szó- vagy írásbeli vizsgálati módszereken alapuló kérdőíves felmérések során- hosszú távon a külső jelentősége vitathatatlan, s a statisztikákban az köszönt vissza, hogy nagyobb súllyal bír, mint a férfiak gazdasági, vagy társadalmi státusza. Egyedül a házastársak egyenlőségével találtak később hasonló korrelációt, egy 27 ezer pár szexuális szokásait elemző kutatásban. (Hangsúlyos, hogy egyik kutatásban sem csupán a szexuális együttlétek gyakoriságát, hanem a minőségüket és ezen belül a nők elégedettségét is mérték.)

Visszatérve az előzőhöz: a tanulmány során közel 400, stabil heteroszexuális kapcsolatban élő nő szexuális életét vizsgálták meg. Koruk 17 és 62 év között, átlagosan 23 év volt. A kapcsolat hossza 1 hónap és 40 év között változott.

Az eredmények összegzése igazolta, hogy a nőknek- egyéb tényezőktől függetlenül- több orgazmusuk van a külsőleg vonzó férfiakkal. Egész pontosan: minél vonzóbb külsőleg egy nő partnere, annál gyakrabban él át vele orgazmust. Egyedüli gátló tényező a kapcsolatban tapasztalt egyenlőtlenség lehet. Esett már szó róla, hogy bizonyos negatív viselkedési sémák követése még a legelőnyösebb külsőt is képes tönkretenni- valószínűleg ez köszön vissza abban a felmérésben, mely a végén így összegzi a tapasztaltakat: "azok a párok élnek leginkább kiegyensúlyozott szexuális életet, akik a nemek közti egyenlőség szempontjából fejlett országokban, vagyis Nyugat-Európában, Ausztráliában, az USA-ban és Kanadában élnek." "A nemi egyenlőség szempontjából legjobban álló országokban a párok 60-80%-a fejezte ki elégedettségét, míg ez az arány a hagyományosan férfiak által dominált társadalmakban, például a Közel-Keleten és Ázsia bizonyos tájain csak 20-50%-os." (a már említett kérdőíves felmérést 29 ország részvételével végezték és összesen 27 ezer pár töltötte ki) 

Dr. Todd Shackelford pszichológus, a tanulmány egyik szerzője azt fejtegette, hogy evolúciós kapocs lehet a jó külső és a jobb minőségű gének között. Azok a nők pedig, akik rendszeres orgazmust éltek át, nagyobb eséllyel estek teherbe, mert a hüvelyizmok összehúzódása segíti a megtermékenyülést. A kutatócsoport vezetője szerint a jó megjelenés nagy mértékben örökletes tulajdonság és a jó gének mutatója lehet.

Felvetődött, hogy a női orgazmus egy evolúciósan manipulatív stratégia, mellyel a jobb minőségű génekkel rendelkező férfiakat tudják kiválasztani a nők, a szexuális élvezet pedig nagyban fokozza a párzási hajlandóságot. A kutatók azt is megemlítették, hogy a hírességek valószínűleg az aktuális, kicsit mindenkori "szépségideált" testesítik meg a nők számára, így az általános vélekedéssel ellentétben nem az lesz vonzó, aki híres, hanem az lesz híres, aki leginkább vissza tudja adni vonásaiban a nők által előnyben részesített ideált. Fontos megjegyezni, hogy az ember esetében a különböző párválasztási stratégiákat pszichésen összetettebb folyamatok árnyalhatják, így fordulhat elő, hogy a nők külsőleg kevésbé vonzó férfiakat, a férfiak pedig kevésbé szép nőket részesítenek előnyben, ha velük látják biztosítottnak a kapcsolat jövőjét, vagy a nők azokkal létesítenek szívesebben hosszú távú kapcsolatot is, akik arca nagy fokú gyermekek iránti lelkesedést tükröz.

A hírességekről olvasottakat az a tény is alátámasztja, hogy a két nem számára közkedvelt sztártípusok külseje a legtöbb esetben markánsan eltér egymástól. A nők milliói nem Bruce Willisért vagy Arnold Swarzeneggerért rajongtak, s csak a férfiak igen kis százaléka szeretne az Alkonyat főhősére hasonlítani (sokaknak bármilyen negatív is legyen a példa, kiválóan alkalmas a fiatal nők vizuális ízlésének illusztrálására).

Az utolsónak említett kutatási eredmény részben erről is szól. 

Ma, amikor mindenki az anyagi javak birtoklásától, illetve a konditermek minél gyakoribb látogatásától reméli, hogy vonzóvá válhat, amellett, hogy az arc szimmetriáján kívül jelentős a test szimmetriája is, mindenképpen hasznos lehet tisztázni egy, a női ízléssel kapcsolatban terjedő általános tévhitet. Ezen kívül említésre méltó annak a szociológiai kutatások által kihangsúlyozott folyamatnak a jelentősége is, ami rámutat, hogy a nyugati világban egyre inkább megszűnőben van a férfi uralta családmodell, s ez a férfiak énképében érdekes torzulásokat hozhat létre: az említett ideális-testkép elérésének hajszolása mellett, azzal kicsit ellentmondásban, ám mégis egybefonódva arra késztetheti őket, hogy legalább az izomzatuk mértékében megpróbáljanak látványosan felülkerekedni a nőkön (nem feltétlenül agressziót vagy bántalmazást kell ez alatt érteni, mégis egyfajta kompenzálásként beszélnek róla maguk a szakemberek is). Ma már a nők is ugyanolyan jogokkal rendelkező, irányító feleknek számítanak, s ez gyakran és helytelenül a férfiak egymással szembeni gúnyolódására, illetve elbizonytalanodására adhat okot. Amivel azonban még mindig kihangsúlyozhatja a férfi a nő feletti fölényét, az a látványos testi erő- legyen szó akár védelemről, vagy a családért való helytállásról, ami önmagában, fölényeskedő jelleg nélkül lényegében tekinthető pozitívumnak is. 

Nem az számít tehát problémás momentumnak, amikor a férfi erejét a közös célok elérésére használja, hanem annak a jelenségnek az elbúrjázása és néha a szélsőségekig menő erőltetése, amelynek részeként a férfiak kritizálják bizonyos nők ízlését, nőiesnek vagy melegnek minősítik saját férfitársaikat (ezzel degradálva a nőket és a homoszexuálisokat is, hiszen nem csak arról van szó, hogy a szerintük "gyenge, silány, irányítható" férfi nőies vagy homoszexuális, hanem egyben arról is, hogy a nők és a homoszexuális férfiak olyanok, mint az erős és életképes férfitípus által silánynak, megvetendőnek tartott férfi- miközben ennek a pozitív ellentétpárja egyáltalán nincs jelen; nincs olyan nőiesnek vett jellemző, ami egy ilyen férfit felfelé minősítene saját, "férfias" jellegeihez képest) és megpróbálják a nyomásgyakorlás eszközével befolyásolni a nőket.

Az egyéni ízléstől eltekintve ugyanis a dolog kicsit fordítva áll (amellett, hogy általában még az oly nagy fizikai erőt megkövetelő feladatokhoz sem kellenek konditermi izmok). 

Az előbbin kívül gyakran említik az un. "Adonisz-komplexus" hatását is. A modern világ egyre nagyobb hangsúlyt fektet a férfitest esztétikumára, s ezt egyesek kifejezetten a kigyúrt izomzattal azonosítják. Ráadásul a termék-eladási statisztikák szerint az utóbbi években a férfitest erőteljes reklámtényezővé is vált.

De mit mondanak minderről a nők?

Egy ezzel kapcsolatos felmérés során férfiakat és nőket nyilatkoztattak arról, hogyan vélekednek a (túlzottan) izmos testről. Előbbiek esetében arra voltak kíváncsiak, milyen testet tartanának ideálisnak önmaguk számára, illetve mit gondolnak, "mire buknak a nők", míg utóbbiaknál azt mérték fel, mely testeket tartják legvonzóbbnak és legkívánatosabbnak, továbbá hogyan hat rájuk egy erőteljesen kigyúrt férfitest látványa. 

A férfiak többsége nem meglepő módon ugyanazt a típust jelölte meg az áhított és a nők által istenített kategóriában, általában tölgyfa vastagságú karokkal, derékkal és hatalmas vállakkal. Ez a tipikus, enyhén testépítő alkat szerintük egyértelműen a nők kedvence, legfeljebb az tarthatja vissza őket, hogy sajnálatos módon még mindig "nem jut ilyen minden hölgynek". Hogy az egészet tovább fokozzuk: a megkérdezett férfiak majd mindegyike úgy vélte, hogy a testépítő szalonok látogatói, sőt, maguk a testépítők válogathatnak leginkább a nők közül. 

A tanulmány szerzői ezután összehasonlították a válaszokat a 40, szintén kifaggatott nő válaszaival, hogy megtudják, mennyire ismeri egy átlagos férfi a női igényeket. A eltérés mértéke meglehetősen markáns: a nők legfeljebb a közepesen izmos férfiakat tartják vonzónak, a konditermi "testépítő alkattól" pedig (ami még közel sem magukat a testépítőket jelenti) nagy részük kifejezetten tartózkodna.

Végeredményben leszögezhető, hogy a nők nem igazán bizonyultak izom-pártinak, inkább az egészséges, sportos test az, ami hatással van rájuk. A szakemberek szerint ennek ellenére a férfiak izommal kapcsolatos megszállottsága a jövőben mindaddig fog fokozódni, míg elég bölcsek nem lesznek annak belátásához, hogy a másik nem szemében közel sem ezzel egyenlő a férfiasság.  

(szerző: Kalechtor)

Hasznos linkek a témában:

www.livescience.com/799-women-brains-react-surprisingly-fast-erotic-images.html

researchnews.osu.edu/archive/sexsurv.htm

www.livescience.com/4003-symmetrical-people-dancers.html

www.livescience.com/4002-symmetry-nature-fundamental-fact-human-bias.html

www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-2425022/Nice-guys-girls-dont-finish-Acts-charity-help-spice-sex-life.html

www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-2669482/Ill-shes-having-Women-prefer-men-road-tested-previous-relationships-not-many.html

fitoterapiakalauz.hu/immunrendszer-letezik-ferfi-es-noi-valtozat/

www.egeszsegkalauz.hu/psziches-betegsegek/tobb-tesztoszteron-kevesebb-empatia-107033.html

www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-2816415/Is-square-jaw-turnoff-Researchers-women-live-country-prefer-effeminate-men-softer-feminine-features-city-dwellers-prefer-masculine-looks.html

www.ulm.edu/~palmer/SpermWars.htm

scienceblogs.com/clock/2009/08/23/no-more-alpha-male/

www.huffingtonpost.com/2012/11/28/what-women-want-in-a-man_n_2206231.html

www.livescience.com/18414-healthy-skin-attraction.html

goodmenproject.com/featured-content/macho-men-die-early/

time.com/3536451/masculinity-not-always-most-attractive/

www.50plusz.hu/services/news?nid=42592

www.pnas.org/content/109/29/11740.abstract

www.sciencedaily.com/releases/2012/06/120626092714.htm

http://www.academia.edu/3314190/Sexual_coercion_by_male_chimpanzees_shows_that_female_choice_may_be_more_apparent_than_real

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.12.28. 04:00
most jön a java: 304 komment · 1 trackback

Közeledik a karácsony. Magunkba szállunk, befelé tekintünk, aminek hatására kívánatos, hogy még az oly békés és nyugodt emberek is békésebbekké, nyugodtabbakká, emberszeretőbbekké váljanak. 

Próbálva félretenni a nemek közötti ellentéteket is, kivételesen nem arra keresünk rá jól megérdemelt év végi szabadságunkat töltve, hogy "egyre több a női vezető" (Kínában). Koncentráljunk inkább a férfiakra, hisz úgy szeretjük őket! Így talán az is kiderülhet, mivel lephetnénk meg kedvesünket az ünnepekre? Összecsukható, miniatűr napernyővel? Mellplasztikával? Terhességi csíkok elleni krémmel, esetleg önismereti tréninggel?

Téved, aki azt gondolja, ezek amolyan tipikus, női vágyak.

Fentiek függvényében határoztam el, hogy nem fiatal télapó-ruhás chip and dale fiúk képeit fogom kiposztolni (pedig van az is), hanem ezúttal valami családiasabbat, meghittebbet, bárki számára elfogadhatóbbat és mindenekelőtt pozitívabbat. Például, hogy mennyivel több férfi (egyre több!) végez házimunkát, minek következtében bizonyára párjuk mellett segédkeznek... nem is, párjukkal együtt sütkéreznek így karácsony előtt a konyhában (vagy a napon?).

A várakozással ellentétben azonban egészen mást sikerült találnom az egyre több férfiról. Sokat. Íme egy kis áttekintés, milyen, kissé bizarr és egyelőre még szokatlan dolgokban jeleskedtek a másik nem képviselői az elmúlt év(ek) során.

"Egyre több férfi sétál napernyővel"

Japánban.

Kissé félreérthették az egyenlőséget, bár nekem még életemben nem volt a kezemben napernyő, de a cikk szerint a japán férfiak igencsak megkedvelték ezt az eddig nőiesnek hitt kelléket. "Félretéve szégyenlősségüket, a japán férfiak a nőkhöz hasonlóan elkezdtek napernyővel védekezni az erősen tűző nyári napsugarak ellen.Ázsiában a nők évszázadok óta használnak napernyőt, a japán férfiak azonban csak néhány éve. Tavaly nyáron nőtt meg igazán a kereslet a napernyők iránt, amikor a március 11-i földrengés után megszakadt az áramellátás, és sürgősen új módszert kellett találni a hőség elleni védekezésre."

Jól van hát. Megértjük. Tűz a nap, a férfi bőre is lehet érzékeny. Igaz, hogy így karácsony táján nehéz elképzelni az ilyesmit, de legyen. A napernyős férfi azért egyelőre még hiánycikk...

"Egyre több férfi megy plasztikai sebészhez"

Na de miért? Bevallom, kezdtem megijedni. A napernyőt még elviselem, de átfutott rajtam a gondolat, hogy hímnemű embertársaink talán ebben is a nőket akarják utánozni. S miért járnak plasztikai sebészhez legtöbb esetben a nők? Természetesen mellnagyobbító műtét miatt, bár a napernyőhöz hasonlóan ebben sem volt és várhatóan nem is lesz részem.

Azt hiszem, nem vagyok vele egyedül, hogy a hátam közepére sem kívánnék egy nőies idomokkal rendelkező férfit, a cikk viszont azonnal megnyugtatott. "Azon férfiak száma, akik mellkisebbítő műtétet hajtattak végre magukon, duplájára nőtt egy év alatt az Egyesült Királyságban." "Ez azt jelenti, hogy ma már ez az operáció a harmadik leggyakoribb kozmetikai beavatkozás férfiaknál – az orr- és a szemhéjműtét után. 21 százalékkal nőtt a férfiak érdeklődése a kozmetikai beavatkozások iránt."

Természetesen ezt is elfogadom, míg kisebbíteni s nem nagyobbítani akarja valaki férfiként a melleit. Sőt, a nagyobbítás is magánügy, csak aztán ne lepődjön meg semmin. A konklúzió azonban, hogy úgy tűnik, valamiért a férfi mell is fontos szerepet játszhat a másik nemmel való kapcsolatban. Még ha nem is a megléte, de a hiánya mindenképpen. 

A következő cikk először mégis elbizonytalanított. Ha nem is tudatosan, de tudat alatt bizonyára megpróbálnak a férfiak közelebb kerülni hozzánk, nőkhöz.

"Terhességi csíkok keserítik meg a pasik életét"

Tudom, nem vicces. De ők legalább megússzák a nehezebb részt. Vagy ellenkezőleg: csak a kellemetlenségekben részesülnek az öröm helyett. Lehet választani.

Megnyugtatásul közlöm, nem terhesség és nőies irányba forduló hormonháztartás, hanem nagyon is férfiasnak ítélt dolog áll a jelenség mögött: "A terhességi csíkok elleni készítmények harmadát már az erősebbik nem tagjai vásárolják. A szakértők szerint ennek hátterében az áll, hogy a harmincas éveik közepén járó férfiak "gyúrnak", aminek következtében sokkal gyorsabban nőnek az izmaik a bőrük tágulásához képest. Őket elsősorban a mellkas és a karok környékén fenyegeti a probléma."

Arról, hogy az ilyen mellékhatásokkal járó "gyúrás" mennyire természetes, férfias, sőt, mennyire jön be a nőknek, ígérem lesz még szó. Egyelőre csak annyit írnék, hogy szerintem (és a statisztikák szerint) nem éri meg. Főleg terhességi csíkokkal tarkítva.

A következő hír részben szintén a nőkhöz kapcsolható- Kaliforniából.

"Egyre több férfi beszél női akcentussal"

"A kaliforniai fiatal férfiak egyre inkább átveszik a korábban kaliforniai, vagy ausztrál nőkkel azonosított “uptalkot”, vagy “valleygirl speaket”. Ezt onnan lehet megismerni, hogy a mondatok végén nagyon felviszik a hangsúlyt." Hogy mitől kellene kizárólag nőinek lennie, arra nekem sem sikerült rájönnöm. Ebből is látszik, hogy mi nők semmit sem szeretnénk kisajátítani.

Végül, de koránt sem utolsósorban, talán a legérdekesebb a férfiak életstratégiáinak változása Nagy Britanniában. Egy szomorú, vagy inkább múltbeli formájához képest előremutató változás kapcsán.

"Egyre több és fiatalabb férfit érint a kapuzárási pánik"

"A korábban inkább az idősebb korosztályt érintő válság ráadásul már nem sportkocsik megvásárlásában és fiatal nők felszedésében nyilvánul meg: a rettegő harmincasok fontezreket költenek életvezetési tanácsadásra, önsegítő könyvekre, és esetleg némi plasztikai beavatkozásra."- ami valljuk be, határozott előrelépés az általában szintén fontezrekért megvásárolt fiatalság-illúzióhoz képest.

Itt is felfedezhetünk majd némi, eddig kizárólag a nőkre jellemző momentumot, s újra feltűnik a plasztika, mint a férfiasság elérésének egyik eszköze is.

"A Norwich Union felmérése szerint a harmincas férfiak úgy érzik, hatalmas nyomás nehezedik rájuk, hiszen az elvárások szerint egyidejűleg kellene sikeresnek lenniük a pénzkeresés és a karrier, a család és az otthon területén." "A becslések szerint az erősebbik nem tagjai háromszor nagyobb eséllyel szenvednek kapuzárási pániktól, mint a nők: 76% a 24%-hoz képest."

A pánik maradt, a tartalom változott. Lassan a férfiak is szembesülnek azzal: milyen, amikor egyszerre többfelé kellene megfelelniük...

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.12.22. 17:18
most jön a java: 57 komment

Avagy kevesebbet keres a modell, ha férfi?

A minap bukkantam egy érdekes cikkre, amely megdöbbentő tényre világított rá. Férfiközpontú világunkban állítólag vannak olyan szakmák, melyekben maguk a férfiak átlagosan kevesebbet keresnek a nőknél. Azt eddig is tudtuk, hogy diszkriminációnak tekintjük vagy sem, bizonyos területeken szívesebben alkalmaznak nőket, míg másokon férfiakat. Nem túl gyakran hallani férfi óvóbácsikról, de még HR-esekről sem, sőt, a "védőnői" hivatás nevében foglalja: űzője főleg nő lehet. Orvosoknál erősen árnyalt a dolog, az orvosi pálya elnőiesedése folytán, s vannak már férfi ápolók is. 

Róluk annyit, hogy bizonyos felmérések szerint a női orvosok alaposabbak, a férfiak viszont több "profitot" hoznak. Ez természetesen csak az átlagra igaz. A vezetőkről is érdekes vélemények keringenek, hogy a továbbiakba már bele se menjünk- de most nem is róluk lesz szó.

Nézzük inkább a modellszakmát annak szemléltetésére, hogy bizony, diszkrimináció a férfiakat is érheti. Ez persze a legutolsó sorban sem fog vigasztalni egy olyan nőt, aki soha nem akart modell lenni, de épp így egy ehhez a szakmához tehetséges férfit sem, aki szívesen sétál a kifutókon. Állítólag kevesebb pénzért, annak ellenére, hogy az utóbbi 40 évben 3%-ról 30%-ra, tehát nagyjából tízszeresére nőtt a meztelen férfi (felső)testtel propagáló, vagy magát a részben meztelen férfitestet bemutató tartalmak száma, míg ugyanennek női megfelelője- kapaszkodjunk meg- a felmérések szerint stagnál. Utóbbit természetesen nem muszáj elhinni.

A férfimodellekről annyit, hogy az internet rögvest Sean O'Pry-t hozta példának, több helyen is. Mint legjobban kereső férfimodell, Calvin Klein, Dolce & Gabbana, Ralph Lauren reklámokban szerepelt, (az arcát tehát sokan ismerhetjük). A női modellek bérének töredékéért.

Ízlések és pofonok, a külsejét nem az én tisztem megítélni. Vannak jól eltalált képei, és a szakmában úgy tűnik bevált. Más modelleknek ezek szerint kevesebb jött össze, legalábbis anyagiak terén, mert kapaszkodjunk meg újra: a férfi reklámmodellek legalább annyira keresettek, mint nőtársaik. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy fizetésükkel ellentétben számuk évről-évre gyarapszik.

A Forbes magyarázata a jelenségre nem más, mint hogy a modellvilágban kialakult "női dominancia" miatt a férfi modelleket egyszerűen nem veszik komolyan, butának, kicsit tehetségtelennek hiszik őket. Akkor is, ha ez nem így van. Egy másik férfimodell elmondása szerint egyszerűen képtelen volt elérni, hogy sikereit megfelelő gázsival honorálják, mivel a sokat tapasztalt sztereotípia értelmében a női modell intelligens, jó szervező, önmaga menedzsere is lehet. Nem egy női modell kimagasló intelligenciával rendelkezik, vetélkedőkben, tévé műsorokban szerepel, sőt, kevésbé értelmes férje karrierjét is ő egyengeti, saját vállalkozást, divatcéget alapít, ami persze könnyű, ha bíznak a képességeiben. Ám a férfi modellek egyszerűen agyatlanok, akiket elég csak mutogatni.

Azt sajnos el kell ismernünk, hogy néhány női modell mérnöki, asztrofizikai, vagy más "komoly" diplomával fordult mégis a kifutók világa felé, de hogy ez mennyire lenne általános, s mennyiben igaz, hogy kizárólag a bármi egyébben tehetségtelen férfiak követik a példájukat? Kiváló kérdés. Én magam hajlok rá, hogy nem így van.

Miközben felmerül bennünk: más foglalkozások terén vajon nem működhet-e fordítva a dolog, nézzük, a többiek tényleg rászolgáltak-e a szakmában tapasztalható már-már diszkriminatív, alacsonyabb bérezésre, annak ellenére, hogy míg a testépítő magazinok fő fogyasztói kizárólag férfiak, a férfi modelleket a felmérések szerint szívesebben nézegetik nők.

Az alábbiakban válogattunk egy kis ízelítőt a legjobbakból.

 (a galériák a képekre kattintva nyílnak meg)

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.12.09. 00:48
most jön a java: 4 komment

Nemrég jelentették be: tudományos áttörést jelenthet egy új, férfiak számára kidolgozott fogamzásgátló tabletta.

Abban talán mindenki egyetért, hogy a fogamzásgátlás, a nem-kívánt, vagy akár a kívánt terhességhez hasonlóan - két ember közös felelőssége. Egyesek szerint eddig is dúskálhattunk az elérhető eszközökben, ám ez az állapot valamiért koránt sem volt tökéletes. Mindkét nem számára lefedte bár a kívánt, hatékony fogamzásgátlás lehetőségeit, mégis folytonos egyéni és társadalmi viták generálódtak abból, ki, mikor és főleg hogyan alkalmazza őket.

A férfiak gyakran ódzkodnak a gumitól, ami sok nő számára sem kellemes, de tény, hogy- főleg rövid távú kapcsolat esetén- minden másnál biztonságosabb, hisz hatékonyságán felül védelmet nyújt a nemi betegségek terjedése ellen is. A nők részére rendelkezésre álló lehetőségek pedig gyakran drágák, nehezen elérhetőek, vagy ártalmasak lehetnek az egészségre. A férfiak további kifogása, hogy ők is szeretnék a saját kezükben tartani reprodukciós képességeiket, mert mi történik ha "a nő véletlenül elfelejti bevenni a tablettát?" jogos és érthető.

A bizalmatlanság másik részről is fennáll: a nők legfőbb fenntartása a férfi-fogamzásgátlóval kapcsolatban, hogy a férfiak az ügyben talán felelőtlenebbnek bizonyulnak, eszük ágában sem lesz odafigyelni erre, "úgysem történhet baj!" alapon; esetleg a szenvedély heve ragadja el úgy őket, hogy egy felületes ismeretségnél egyszerűen füllentenek a tabletta alkalmazásáról, bízva abban, hogy minimális az esély a fogantatásra (ha mégsem, még mindig ott az abortusz lehetősége, amit lássuk be, nem a férfinak kell majd végigélnie).

Most úgy tűnik, mégis itt van, sokadjára kikísérletezve: a férfi fogamzásgátló. Első ránézésre kívánt és hasznos, hiszen ahogy az elején szó volt róla: közös ügy, közös felelősség. Anyagilag sem egyoldalúan a nőt terheli immár, annak ellenére, hogy számtalan fiatal lány csak nehezen, vagy egyáltalán nem fér hozzá, miközben folyamatosan sürgetik, s a leglehetetlenebb szituációkban akarják belevinni őket a szexbe (értve ez alatt a párkapcsolatot is, mondjuk olyankor, ha a fiataloknak nem volt elég pénzük a védekezésre- a statisztikák szerint az abortuszok vezető oka a felelőtlen fogamzásgátlás. Nyilván mindkét nemen múlik, vállalja-e ennek hiányával is az együttlétet.) 

Érvek és ellenérve ütközésén túl, nézzük, miben áll az új módszer lényege.

Először is fontos lehet, hogy az eddigiekben vagy a férfiak hormonháztartására koncentráltak, vagy a spermiumokat próbálták meg hatástalanítani. A mostani technika lényege egy átmeneti ondóelkötés (vazektómia), ami megakadályozza, hogy az együttlét során a hímvesszőn át spermiumok távozzanak. Meredeknek tűnik?

A módszert kidolgozó kutatók szerint aggodalomra semmi ok: az eddigiektől eltérően a dolog nem veszélyezteti sem a libidót, sem az egészséget.

Dr. Sabatino Ventura (Monash Egyetem, Ausztrália) eredményeit a Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban publikálta. Beszámolója szerint a tabletta hatékonysága az ejakuláció folyamatában résztvevő két fontos fehérje blokkolásában áll. Ez azért is fontos, mert nem változik a férfiak hormonháztartása, illetve maguk a spermiumok sem pusztulnak el, így a nemi vágyra sem gyakorol érezhető hatást, sőt, a "gyógyszer"szedésével való leállás szinte azonnal visszaállítja a termékenységet.

A tabletta majdani hatékonyságát egyelőre egérkísérletekkel igazolják. A hím egerek 100%-ban terméketlennek bizonyultak a szer alkalmazásának folytán, ám a spermiumok mégis sértetlenül a testükben maradtak. Ha embereknél gátolják az említett két fontos fehérjét, várhatóan épp így nem kerülnek spermiumok az ejakulátumba.

Aggodalomra egyedül az adhat okot, hogy többek között az Anglia Ruskin Egyetemen történt felmérés alkalmával kiderült: amennyire bizalmatlanok a férfiak, annyira a nők is. Hiába értünk egyet azzal, hogy a nők számára kifejezetten könnyebbséget jelentene a hatékony férfi-fogamzásgátló forgalmazása, az egyetemista lányok több mint fele tartana attól, hogy partnerük egyszerűen elfelejti majd bevenni...

Ennek ellenére bízzunk benne: a felfedezés mindkét nemnek csak hasznára válhat.

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.12.08. 02:09
most jön a java: 81 komment

A cikksorozat befejező részében a gyűjtemény változatlanul a legérdekesebb, legmegdöbbentőbb és legelterjedtebb sztereotípiákat próbálja bemutatni- vagy épp megcáfolni.

1. Kizárólag a nők hormonháztartása változik meg, ha gyermekük születik.

Az állítás a legújabb kutatások szerint téves. A természet valószínűleg maga gondoskodik arról, hogy a férfiak is rendelkezzenek bizonyos "szülői ösztönökkel", melyek alkalmassá teszik őket a gyermekeikről való megfelelő gondoskodásra. 

Egymás után több kutatás is alátámasztotta a tényt, hogy az apák szervezete és hormonháztartása is alkalmazkodik az új helyzethez. 

- Ilanit Gordon és munkatársai a Biological Psychiatry nevű tudományos szaklapban közölték az oxitocin nevű hormonról szóló vizsgálati eredményeiket. Ez az a hormon, amely az emberi kapcsolatokban a kötődésért felelős. Gordon először a nőkre gyakorolt hatást vette górcső alá, majd áttért a férfiakra is. 

Előtte már folyt egy hasonló kísérlet, amely kellőképp megalapozta a témával kapcsolatos kíváncsiságot. Carsten De Dreu, az Amszterdami Egyetem pszichológusa egyetemista férfiakon vizsgálta az oxitocin hatásait. (Nőknél a szülés megindítása, az anyasággal kapcsolatos érzelmek, kötődés és az utód bármi áron való védelmezése jelentős, amellett, hogy a hormon például a tejleválasztást is segíti.)

Tapasztalatai alapján elmondható, hogy a mesterségesen oxitocint kapott férfiak sokkal önzetlenebbül kezdtek viselkedni a velük szervesen egy csoportot képezőkkel, mint akiket csak placebóval teszteltek, és sokkal agresszívebbé váltak az ellenséges csoportok tagjaival szemben, ha azok veszélyeztették saját csoporttársaik "jólétét". A kutatók szerint mindez nem csak a családi életben, hanem háborúk esetén is szerepet játszhat, amikor a férfi a megemelkedett oxitocin szint folytán képes önzetlenséget tanúsítani bajtársai iránt. Az önzetlenség és az agresszió így alkalmanként összefügghetnek, s a szociális viszonyulások során nem feltétlenül egymás ellentétei. Ilyen eset az is, amikor egy anya védelmezi a gyermekét.

Visszatérve az elsőként említett kutatásra, Gordon és társai megerősítették, miszerint gyermekük születésével az apák oxitocin-szintje is drasztikusan megemelkedik, tehát a természet így készíti fel a férfiakat a szülői szerepre. (Más kutatások azt igazolták, hogy tesztoszteronszintjük viszont csökken;- de ma már épp így bizonyított tény, hogy a nők hajlamosak az alacsonyabb tesztoszteronszintű férfiakat előnyben részesíteni, ha hosszú távú kapcsolatot terveznek, s fokozottan jelentős számukra, mennyire mutat érdeklődést az adott férfi a gyerekek illetve a gyereknevelés iránt.)

A fenti, férfiakra vonatkozó oxitocin-vizsgálat során 80 szülőpár részvételével tesztelték, milyen mértékben vonódnak be a férfiak a gyermekről való gondoskodásba, a közös játékba, hányszor érintik meg az újszülöttet, mennyire, és hogyan érdeklődnek iránta. Ez az első olyan kutatás, amely az apák hormonszintjének és a gyerekről való gondoskodás hasonló aspektusainak kapcsolatára is kitért. 

Az eredmények megdöbbentő tényekre világítottak rá.

- Az apák vérének oxitocinszintje ezekben az időkben szinte egyáltalán nem tért el az anyák vérében mért értéktől. Mindez ránk vonatkozóan akár azt is jelentheti, hogy egy apa épp úgy alkalmas lehet a gyermekekről való mindennapi gondoskodásra, ahogyan egy édesanya. Nem büntetés, vagy természetellenes kényszer számára az újszülöttel való foglalkozás; mindezt az eddigiekben csupán társadalmi előítéletek miatt gondoltuk így. A folyamat ráadásul oda-visszaható. Minél magasabb az oxitocinszint, annál nagyobb érdeklődést mutat az újszülött iránt a férfi, s minél többet foglalkozik vele, a hormonszint annál inkább megemelkedik. Ez azt a feltételezést támasztja alá, hogy az ember hormonrendszere meglepően plasztikus és képlékeny, s társas kapcsolatainkban a tudatos és környezeti hatások jóval fontosabbak, mint velünk született adottságaink. Igaz, hogy a férfi nem képes szülni, de a társas élet és a szülőszerep nála is érezteti jótékony hatását.

"Az eredmények alapján feltételezhető, hogy igen fontos már rögtön a születést követően lehetőséget adni rá, hogy létrejöhessen az apa és a baba közötti kapcsolat. Mindez a férfiaknál is beindíthatja az emberek közti kötődést létrehozó neurohormonális rendszer működését, amiben fontos szerepet játszik az oxitocinkoncentráció növekedése"- nyilatkozta dr. Ruth Feldman, a tanulmány egyik szerzője.

2. A nők magas tesztoszteronszintű, "hagyományosan férfias" férfit szeretnének házastársnak.

Régebben talán hasznos lehetett, ha egy férfi minél erősebb, "agresszívabb", így képes erőt, kitartást igénylő fizikai tevékenységek elvégzésére, továbbá meg tudja védeni a családját más férfiak zaklatásaitól. Úgy tűnik, azóta nagyot változtak a nők párválasztási preferenciái, a Personality and Individual Differences olvasható tanulmány szerint ugyanis hűtlenebbnek és a házasságra alkalmatlanabbnak találják a klasszikusan "férfias" férfit, ráadásul kevésbé is vonzódnak hozzá. 

A Durham és a St Andrews Egyetem pszichológusai felmérésükben több mint 400 nőt és férfit teszteltek úgy, hogy a nőknek véleményt kellett mondaniuk a hagyományosan "férfiasabb" és a szabályosabb, szimmetrikusabb, "lágyabb" férfiarcokról. A durvább, markánsabb vonású férfiakat egyértelműen hűtlenebbnek, agresszívabbnak és rosszabb szülőnek ítélték, s kevésbé tartották őket vonzónak, (ha mégis, akkor sem hosszútávú kapcsolatra). 

Dr. Lynda Boothroyd, a tanulmány szerzője azt is megállapította, hogy a nők számára vonzóbbak az egészség jelei, mint a markáns külső. Például jelentősebb az egészséges bőrszín, a szimmetria, mint a "férfias", markáns vonások, a kis szem, vagy a nagy orr.

David Perrett, a St Andrews Egyetem professzora mindehhez hozzáfűzte: “A kutatás alapján a férfiak egészsége az, amely kedvező párkapcsolati és személyiségi tulajdonságokat sugall. Ez megcáfolja azokat az állításokat, melyek szerint a macsó az, aki erőnlétet és ellenálló képességet közvetít." 

3. A testesebb férfiak "férfiasabbak".

A mackós, vagy izmos testalkatú férfi állítólag azért tetszhet a nőknek, mert biztonságot sugároz. Ha el is fogadjuk ezt a megközelítést, csupán egyetlen szempont a sok közül. Mint olvashattuk, az egészséges külső és a gyerekek iránti érdeklődés például fontosabb, mint a markáns arc.

Nézzük, mi a helyzet a nagyobb testsúlyú férfiak termékenységével, s hogy vajon jogos-e a régi mondás, hogy a férfi "100 kilónál kezdődik"?

- 1940 férfi spermiumának összehasonlító vizsgálatából kiderült, hogy minél nagyobb egy férfi túlsúlya, annál gyengébb a spermiumainak minősége. Mindez nem csak a spermiumok számára, hanem mozgékonyságukra és életképességükre is igaz volt. Az eredményekről Paul Cohen-Bacrie kutatásvezető, a párizsi Eylau-Unilabs tudományos igazgatója az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ESHRE) Stockholmban megrendezett konferenciáján adott tájékoztatást.

- A helyzet a túlzottan izmos férfiaknál sem biztatóbb. A magas tesztoszteronszinttel és a súllyal egyenes arányban ugyanis szintén jelentősen romolhat a spermiumok minősége és a koncentrációjuk is csökkenhet, ezen felül a Pittsburgh Egyetem és a California Egyetem kutatói, William Lassek és Steven Gaulin eredményei szerint az ilyen férfiaknak az immunrendszere is gyengébb. Adataikat abból az amerikai egészségügyi és táplálkozási felmérésből kapták, melyben 12 ezer személyt követtek hat éven át.

4. A nők a "megkomolyodott" férfiakat kedvelik.

Mindkét nem elvár bizonyos mértékű komolyságot és felelősségteljességet, ha hosszú távra választ párt, ám a nők számára a humor és játékosság is ugyanilyen fontos. 

Az amerikai Penn State Egyetem kutatóinak az American Journal of Play szaklapban megjelent cikke szerint a nők e tulajdonságot úgy értékelhetik, hogy a férfiban kisebb az agresszióra való hajlam, így kevésbé látják veszélyesnek magukra és gyermekeikre nézve. A cikk alapjául egy korábbi, 164 férfi és 89 nő bevonásával végzett felmérés szolgált, melyből kiderült, hogy sokkal inkább vonzódnak ezekhez a jellemzőkhöz, mint például a túlzott komolysághoz vagy a státuszhoz.

5. A munkájuknak élő, képzettebb nők hajlamosabbak az elhízásra.

Medipress-en közölt amerikai kutatás ennek is az ellenkezőjét bizonyította be. 

"A jobban képzett és legalább közepes bevétellel rendelkező háztartásban élő nők kevésbé elhízottak, mint azok, akik nem annyira iskolázottak és keveset keresnek –derült ki egy új kormányzati kutatásból."

"Az elhízás és a jövedelem összefügg, de ez nem egyszerű történet” – mondta Cynthia Ogden, a Nemzeti Egészségügyi Statisztikai Központ epidemiológusa. - A gazdaságtársadalmi helyzet e két meghatározó eleme inkább hat a nőkre, mint a férfiakra.” 
A férfiak körében nem mutatkozott statisztikailag szignifikáns különbség az elhízás és kereset között, az iskolázottság is csak minimálisan befolyásolja a testsúlyt.

Jennifer Lovejoy az Elhízás Szövetség elnöke szerint az alacsonyabb jövedelmű nők esélyesebbek az elhízásra az olyan környezeti faktorok miatt, mint a testmozgásra alkalmas biztonságos helyek hiánya és a könnyen elérhető gyorséttermek."

A cikk első két része itt olvasható:

Népszerű tévhitek nőkről és férfiakról- különbségek és hasonlóságok

Népszerű tévhitek nőkről és férfiakról- különbségek és hasonlóságok 2.

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.11.30. 23:21
most jön a java: 28 komment

Az előző cikk folytatásaként ez a kis gyűjtemény a legérdekesebb, legmegdöbbentőbb és legelterjedtebb sztereotípiákat próbálja bemutatni- vagy épp megcáfolni.

1. Az okos nők felfelé házasodnak.

A megfigyelések szerint az intelligencia és a párválasztás ezen módja inkább fordítottan arányos. Christine E. Stanik (Penn State University) és Phoebe C. Ellsworth (The University of Michigan) a Human Nature szakmai folyóíratban publikálták azt az általuk végzett kutatást, melyben a női intelligencia és a nők párválasztási preferenciái közötti kapcsolatot vizsgálták. 

Eredményeik rámutattak, hogy a magasabb intelligenciájú nők nyitottabbak a rövid távú szexuális kapcsolatokra, kevésbé vonzódnak a tradicionális nő-férfi szerepekhez és, főleg verbális intelligenciájuk növekedésének mértékével egyenes arányban, egyre kevésbé a partner gazdagságának, vagy státuszának jeleire figyelnek. A kutatók szerint az alacsonyabb intelligenciájú nők kisebb eséllyel indulnak a tudás-alapú társadalomban, s ezt a hátrányt kell kompenzálniuk egy jómódú férj megszerzésével. Mindezek természetesen csak általános tendenciákat tükröznek, egyéni eltérések adódhatnak.

 2. A sikeres férfiak az ágyban is jól teljesítenek.

Nem feltétlenül igaz. Bizonyos kutatások azt támasztják alá, hogy a férfiak szexuális potenciája a sikerrel egyenes arányban csökkenhet, s mintegy 85%-ra tehető a merevedési zavarokkal küzdő férfiak közül azoknak a száma, akik nem a párjukét, hanem saját karrierjüket jelölték meg első helyen az okok között.

3. A férfiakat zavarja, ha párjuk sikeresebb.

Ez sem mindig van így. Egy több mint 2500 nyilatkozó által kitöltött internetes kérdőív eredményei szerint a férfiak 83%-át nem érinti kellemetlenül, ha felesége karrierje nagyobb az övénél.

4. A nők elbutulnak a terhesség alatt.

Szintén téves az állítás.

Craig Kinsley, (Richmond University) és Professor Kelly Lambert (Randolph-Macon College,Virginia) eredményei szerint a terhesség alatt drámaian javul a tanulási képesség és a memória.  "Az anyák a gyermekszüléstől okosabbak lesznek - csak sajnos ezt nehéz észrevenni az állandó kialvatlanság leple alatt. Az anyaság sokféle módon tesz jót a nőknek, mivel szervezetüknek meg kell felelniük a magasabb elvárásoknak."- nyilatkozzák a kutatók. 

5. A férfiakat boldogtalanná teszi a házimunka.

A Cambridge-i Egyetem munkatársainak felmérését nézve mindez csupán idejétmúlt sztereotípia. Sőt, amikor Svédországban, Norvégiában, Dániában, Hollandiában, Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában gyűjtött adatok alapján tanulmányozták a férjek elégedettségét, arra az eredményre jutottak, hogy azok a férfiak a legkiegyensúlyozottabbak, akik aktívan részt vesznek a házimunkában.

"A férfiakat a kérdezők először arról faggatták, hogy mennyire elégedettek azzal, amit elértek életükben, felfrissült közérzettel ébrednek-e reggelente; utána a munkahelyi konfliktusokról kérdezték őket, végül pedig a háztartás következett: mennyi időt töltenek főzéssel, mosogatással, bevásárlással, barkácsolással." 

Egy 50.000 főt vizsgáló kanadai kutatás tanulsága szerint pedig azok a párok a legelégedettebbek életkörülményeikkel és kapcsolatukkal, ahol a pár mindkét tagja dolgozik és a házimunkát is megosztják egymás között.

6. A magas tesztoszteronszint okozta férfiasság magas intellektuális képességekkel is jár.

Mindannyian ismerjük ennek a sztereotípiának az ellenkezőjét: az izomagyúságról szóló vicceket. A Yale egyetem kutatói nemrég arra is rájöttek, hogy a dolog nem minden alap nélküli, amikor laboratóriumi körülmények között vizsgálták a tesztoszteron hatásait az idegsejtekre. Tapasztalataik szerint a túl nagy mértékben bevitt nemi hormon "programozott sejthalált" indít el. Ilyen értelemben természetesen főleg a szteroidok jelentenek igazi veszélyt.

További érdekesség a tesztoszteronról, hogy korábbi vizsgálatok eredményeinek értelmében túl magas szintje agresszív magatartást, izgatottságot, öngyilkosságra való hajlamot okozhat, illetve kiszámíthatatlanná teszi a főnököket is...

"A munkahelyi vezetők túl magas tesztoszteronszintje rossz hatással lehet a vállalkozásra: azok az igazgatók ugyanis, akikben túlteng a nemi hormon, gyakrabban kötnek tiszavirág-életű üzleteket, ezen kívül hajlamosak megpróbálkozni más cégek ellenséges átvételével is - állítják amerikai kutatók."

http://hvg.hu/karrier/20100920_fonok_tesztoszteron

7. A nők helye a konyhában van.

A tény, hogy egyre kevesebben gondolkozunk így. 

"A Reuters News megbízásából végzett, s a Nemzetközi Nőnap alkalmából közzétett Ipsos Global @dvisor felmérésben résztvevő – a világ GDP-jének 75%-át képviselő – 23 ország felnőtt lakosságának háromnegyede (74%) nem ért egyet azzal az állítással, hogy „a nők helye otthon van”. Vagyis a 24 000 felnőtt – országonként ezernél több válaszadó – mindössze 26%-a szerint helytálló ez a megállapítás."

8. A háztartásbeli nők nyugodtabbak és boldogabbak.

A Gallup intézet több mint 60.000, 18 és 64 év közötti nő részvételével végzett felmérése kimutatta, hogy a háztartásbeli életet választó nők kevésbé boldogok, mint azok, akik rendelkeznek munkahellyel. Az ilyen nők több negatív érzelmet élnek meg és hajlamosabbak a depresszióra, a pszichés megbetegedésekre, továbbá nagyobb eséllyel válnak szenvedélybeteggé, emellett a stressz is valamivel jobban sújtja őket. (A háztartásbeli státusz nem az otthon gazdálkodó, vagy a kötetlen munkaidőben, otthon dolgozó nőket jelenti.)

9. Minél nőiesebb egy nő, annál hajlamosabb a monogámiára.

A hűség tudatos magatartás, elhatározás függvénye, az itt felvázoltak tehát nem jelentik azt, hogy a túlságosan vonzó nők feltétlenül csapodárak lesznek. A Texasi Egyetem kutatói azonban érdekes összefüggést fedeztek fel az egyik legfontosabb női nemi hormon, az ösztradiol, és a nők túlzott kacérsága, hűtlenkedése között: a magas ösztradiol szinttel rendelkező nők átlagosan hajlamosabbak lehetnek a flörtölésre, sőt, arra is, hogy párhuzamosan tartsanak fenn kapcsolatokat. 

Fontos tudni, hogy ugyanez a hormon teszi "vonzóvá" a nőket. Hatására alakul ki az egészséges csontozat, formás mellek és derék-csípő arány.

10. A sikeres nőknek el kell fojtaniuk a nőiességüket.

dr. Lisa Turner, az első brit orgazmus-tanácsadó szerint ellenkezőleg- azok a nők, akiknek rendszeres orgazmusuk van, egészségesebbek, tisztábban gondolkodnak, és eredményesebben végzik a munkájukat. A szakértő szerint az elfojtással pozitív testi folyamatokról mondanának le. "Egyrészt a legtöbb energia szexuális eredetű. Másrészt az erős nők rendelkeznek egy különleges, a szépségen túlmutató tulajdonsággal: míg a férfiak elfáradnak, amikor kielégülnek, őket az orgazmus feltölti és kitisztítja a gondolataikat. Turner tapasztalatai szerint a sikerre vágyó üzletasszonyoknak gyakran ezt az akadályt kell először elhárítaniuk. Vagyis ha képesek kielégülni, szinte garantált siker várja őket az üzleti életben." 

11. A nők mindig magasabb státuszú férfivel csalják meg a párjukat.

A megkérdezett nők negyede nyaralás alkalmával lép félre. Többségük nem egy másik, ott nyaraló férfit, esetleg egy gazdag helybelit, hanem a helyi kiszolgáló személyzet tagjait választja e célra, s nem ritkán egyszerre több férfi közeledését is fogadja.

+1 A megtermékenyítés alkalmával az anya és az apa genetikai tulajdonságai ugyanúgy és ugyanolyan mértékben befolyásolják az utód majdani tulajdonságait.

Majdnem. Egyrészt az anyai hatás kissé másabb, másrészt az sem mindegy, melyik szülőtől származik az adott gén.

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.11.26. 09:27
most jön a java: 75 komment

Számtalanszor hallhattuk, miben különbözik, vagy miben hasonlít egymásra a két nem. Ez a kis gyűjtemény a legérdekesebb, legmegdöbbentőbb és legelterjedtebb sztereotípiákat próbálja bemutatni- vagy épp megcáfolni.

xyx.jpg

1. A Nyugat-Ausztrál Egyetem önkéntesek segítségével vizsgálta, milyen mértékben képesek kiszűrni a hűtlenkedésre hajlamos partnereket a másik nem tagjai közül a férfiak és nők. Az előzetes feltevés szerint a férfiaknak inkább érdeke lenne mindez, hiszen a nők hűtlensége veszélyezteti az apaságukat. A várakozással ellentétben azonban a nők 62 százalékban, a férfiak csak 23 százalékban találták el, mely fotókon szerepelnek az ellenkező nemből olyanok, akik már többször is félreléptek. Ebből arra is következtethetünk, hogy a nők jobban képesek olvasni egy férfi arcvonásaiból, továbbá sokkal inkább "álcázni" tudják a saját hűtlenkedéseikre utaló jeleket is.

2. Michigani kutatók azt próbálták kideríteni, a férfiak vajon valóban többet gondolnak-e a szexre? A válaszok tanulsága szerint egyértelműen így van. Ám amikor arra is rákérdeztek, mennyit gondolnak az evésre, vagy az alvásra, hasonló eredményt kaptak. A furcsa jelenség magyarázata lehet, hogy a nőket a férfiakkal ellentétben arra szocializálják, hogy saját fizikai szükségleteiket kevésbé tartsák fontosnak. A férfi valóban többet gondol a szexre, de más fizikai jellegű szükségleteire, végső soron saját magára is többet gondol.

3. A nemekre vonatkozó népszerű elméletek szerint a férfiak könnyebben belemennek az egy éjszakás kalandokba. Természetesen biológiai okokból is, de ha tovább vizsgáljuk a kérdést, olyan helyzetekben, melyekben a nő számára a komoly kapcsolaton kívüli szex nagy valószínűséggel élvezetes és biztonságos, ezen felül diszkrét maradhat (megfelelő partner, hatékony fogamzásgátlás) a nemek közötti különbségek eltűnnek. Elismerjük, hogy a nőknek e két szempont elengedhetetlenül fontos, az azonban nem feltétlenül igaz, hogy kizárólag garantált, hosszú távú, érzelmileg kötődő kapcsolatban képesek a szexuális kielégülésre.

4. Szintén él a hit a köztudatban, hogy a nők válogatósabbak partnereiket illetően. Ez részben biológia, ám pszichológusok szerint a különbségek elmosódnak, ha olyan helyzet áll elő, amelyben egy férfinek is lehetősége van válogatni. A kutatók megfigyeléseik során azt találták, hogy ilyenkor a férfiak a nőkhöz hasonlóan passzív szerepet vesznek fel, elvárják, hogy legyeskedjenek körülöttük és igyekeznek megválogatni a partnereiket.

5. A nők a hosszú előjátékot szeretik. A vitathatatlannak tűnő ténnyel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a nőnek néha már a szex, a kényeztetés része az, amit a férfi még csak előjátéknak tart. De ez még mindig nem minden. Kérdőívek segítségével azt vizsgálták, mikor alkalmazzák a férfiak fenti sztereotípiát a nőkre. Az eredményekből kiderült, hogy a férfi  a saját "kényeztetésére" irányuló előjátékot nagyon is kedveli és egyáltalán nem minősíti időhúzásnak. Ilyenkor nem siet, nem lényegre törő, eszébe sem jut kifogást emelni- hanem a nőhöz hasonlóan élvezi a helyzetet. A nőkről viszont az derült ki, hogy nagyjából csak minden második kedveli a túlságosan elnyúló előjátékot, sokuk tökéletesen elégedett a "gyors menetekkel". Ezért is fontos, hogy minden kapcsolatban legyen lehetőség két ember szexualitásának kölcsönös megismerésére és összehangolására.

6. Hasonló tévhit, hogy a nők kevésbé vizuálisak és nem izgatják fel őket az erotikus tartalmú képek. Andrey Anokhin a Washington University School of Medicine St. Louis kutatója kísérletében 264 nő részvételével kimutatta, hogy a női agy pontosan ugyanolyan gyorsan és ugyanúgy reagál az erotikus képekre, mint a férfiaké. A nőket a pornók egy része egészen más okból taszítja: nem a kisebb fokú vizuális érzékenységük és nagyobb fokú érzelmességük az ok, hanem a jelenetek tartalma és minősége, a nemek egymáshoz való viszonya visszataszító számukra. Egy nő számára a pornófilmekben bemutatott szituációk többsége általában nem lenne élvezetes, azonban az ő figyelmüket is épp úgy felkelti egy erotikus műalkotás, vagy egy szép férfitest.

7. Meglepő tény lehet, hogy egy hasonlóan friss tanulmány szerint a férfiak többet aggodalmaskodnak a párkapcsolatuk miatt, még akkor is, ha elvileg minden rendben van. A kutatók mindezt azzal magyarázzák, hogy a nők több szociális kötődéssel rendelkeznek, míg egy férfi számára gyakran csak a párkapcsolat biztosítja az egyedüli intimitásélményt. Hogy igazuk van-e? Egyelőre ebben sem lehetünk biztosak.

8. A tévhitek koronája a nők vásárlással kapcsolatos rendszeres, sztereotip megbélyegzése. A Mintel piackutató cég egyik felmérése cáfolja ezt. A nők talán jobban szeretnek üzletekben nézelődni, de az átlag amerikai férfi többet költ hetente magára. A 2000 embert vizsgáló kutatás szerint még akkor is igaz ez, ha kozmetikumokról, vagy tisztálkodási szerekről van szó. A feminizmus fellegvárában, Amerikában egy férfi 40 dollárnál is többet költ ilyesmire egy héten, míg egy nő átlagosan csak 30-at. A különbség természetesen abból is adódhat, hogy a férfiak kevésbé figyelnek az árakra és akciókra (ez megmagyarázza, miért töltenek több időt a nők a vásárlással- egyszerű praktikumból, nem akarják az első kezükbe akadó terméket megvenni). A kutatásból mindenesetre az is kiderült, hogy nincsenek tisztában saját költekezési szokásaikkal. A tények ellenére hajlamosak voltak saját kiadásaikat alá, míg barátnőikét felbecsülni.

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.11.24. 12:57
most jön a java: 41 komment

November 19-e a férfiak napja.

A nemzetközi férfinapot 1999., Magyarországon 2009. óta ünnepeljük. A férfinap célja elsősorban a fiúk, férfiak egészségére és a nemek egyenlőségére való figyelemfelhívás, mindezekre azonban nem csak ezen a napon kell odafigyelnünk.

Mi, nők egyre nagyobb szerepet játszunk a társadalmi folyamatok alakulásában. Immár nem csak a családok életében, hanem a munkahelyeken, kutatólaborokban, társadalmi döntéshozatal területén is jelen vagyunk. Kiemelt fontosságú odafigyelnünk arra, ahogyan évszázadokon át otthon is tettük, hogy a férfiak egészségével kapcsolatos speciális igények is hangsúlyt kaphassanak. 

A férfiak már kisfiú koruktól különböznek a kislányoktól, nőktől testi-lelki adottságok terén és a látszattal ellentétben belül gyakran érzékenyebbek, sérülékenyebbek, illetve máshogyan, másban esendők. A férfi a nőhöz hasonlóan megerősödhet és egészséges életet élhet, ám fontos, hogy ehhez számára is biztosítva legyenek a megfelelő, egészséges, stresszmentes feltételek és a szeretetteljes családi légkör. A két nem egészségügyi kockázatinak kutatása egyaránt fontos, akkor is, ha a férfiak néha ódzkodnak ettől. A gyermekeknek, családnak, társadalomnak hosszú életű, kiegyensúlyozott apákra van szüksége, a nőnek pedig olyan társra, akivel életük végéig egymás mellett állhatnak.

FF2.gif

A nők, édesanyák, feleségek mindennapos kitartásáról, erejéről, áldozathozataláról, lelki helytállásáról gyakran esik szó. Ugyanez megilleti a férjeket, édesapákat, férfiakat is. Nem azért, mert támogatják a gyenge, elesett nőt, hanem mert vele együtt, karöltve küzdenek ugyanazokért a közös célokért. A férfiak munkája, szeretete, az apák jelenléte akkor is nagyon fontos, ha ritkán beszélünk róla. Mindannyiunknak vannak élményei a gyermekkorunkból, vagy idős édesapánkról, akivel bármikor leülhettünk beszélgetni, aki lelki támaszt nyújtott, akihez odaszaladhattunk, ha úgy éreztük, bajban vagyunk. Mindennap bennünk élnek az élmények párunkról, akivel kölcsönösen hazavárjuk egymást, megoszthatjuk az életünk örömeit és bánatait, aki erőt ad a hétköznapok harcaihoz, kihívásaihoz. A férfiaknak is ugyanerre az erőre és biztatásra van szükségük. 

Ha nem tesszük meg rendszeresen, ezen a napon köszönjük meg a számunkra kedves férfiaknak az egész évben velünk együtt, értünk végzett kitartó munkájukat, áldozatukat, jelenlétüket, őszinteségüket, tisztességüket, s nem utolsósorban az irántunk való szeretetüket.

Ki testéből formálta a szebbik feled
S majd talán fiad lesz, apró és törékeny
Ő lesz majd a kérdés, te a felelet
Vele zárod szemed, érte leszel ébren

Kit társadul fogadtál, s egymás oldalán
Együtt keltek át a folyón és a parton
S ha lábatok egyszer megbotlik talán
Tudod melletted áll, óvón hogy megtartson

Tőle származtál, ő születik belőled
Szeretete feléd rendületlen árad
E szent fogadalmat vegye ő is tőled
Ki a legfontosabb: apád, fiad, társad

S ha majd visszanézel, élted alkonyán
Lásd meg őket újra, kik küzdeni mertek
Érted, s veled együtt át az út porán
Ősöd és utódod, s mindig hű szerelmed

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.11.18. 13:57
most jön a java: 41 komment

A szerencsejáték régen egyértelműen férfias időtöltésnek számított, ám azóta kissé megváltozott a helyzet. Az alábbi gyűjtésben nem a füstös pincekaszinók nővendégeiről lesz szó, hanem az online szerencsejáték hódításáról a nők körében. Több adat is tanúságul szolgál arra, hogy a nők aránya az online kaszinók felhasználói között lassan, de biztosan utoléri a férfiakét. 

A Belle Rock tanulmánya szerint az online kaszinókban játszó nők száma mára közel azonos a férfiakéval, legalábbis az Egyesült Királyságban. Ez a szám 2007 óta négyszeresére nőtt. A felmérést 2010-ben készítették. 

Hasonló eredményre jutott 2011-ben a Hitwise. A játékosok 48 százaléka volt nő. A változást többek között azzal magyarázzák, hogy az online lehetőségek kényelmesebb és biztonságosabb játékot nyújtanak. Ezzel együtt a növekedésben üzleti érdekek is szerepet játszhatnak. Évről évre növekszik a kifejezetten nőket megcélzó online kaszinók száma. 

A Woman at NBCU közelménye erősen összefügg a fent már leírtakkal. Szerintük a nők egyre jobban igénybe veszik a technikai lehetőségeket és kezelni is tudják azokat. 

Felmérésük alapján az amerikai nők 54 százalékának van okostelefonja, míg a férfiak esetében ez a szám csupán 46 százalék. A tény önmagában nem jelentene túl sokat, ám a nők nagyobb valószínűséggel használják a készülék különböző alkalmazásait is.

kaszino-kepek_19.jpgA Liveroulette.co.uk a nemek kaszinózási szokásairól készített felmérést. Ebből az tűnik ki, hogy a nők átlagosan több időt fordítanak szerencsejátékra, a férfiak viszont hajlamosabbak nagyobbat bukni. Az egy évig tartó folyamatos tanulmányozás során a legnépszerűbb játékokra koncentráltak. Így arra is fény derült, hogy a rendszeres játékosok többsége még mindig férfi. Negatívan megközelítve mondhatjuk, hogy a nők kevésbé kitartók, ha pozitívan értelmezzük viszont arra mutathat rá, hogy nehezebben válnak játékfüggővé.

A nők stratégiája ezen kívül megfontoltabb, így esetükben alacsonyabb a havi átlagos veszteség. Érdekesség lehet, hogy az online szerencsejátékok felhasználói között a nők átlagéletkora valamivel alacsonyabb a férfiakénál (29 és 33 év). A fő célcsoportot a felmérésből kiindulva azok a felnőtt emberek képezik, akik biztos megélhetéssel rendelkeznek amiből akár erre a célra is tudnak áldozni. 

Érdemes megjegyezni azt is, hogy néhány éve a nők inkább a főleg szerencsén múló, míg a férfiak a gondolkozást igénylő lehetőségeket részesítették előnyben, ami azóta folyamatosan egyenlítődik, a két nem mára a gondolkozást igénylő játékok terén fej-fej mellett halad.

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.11.07. 21:25
most jön a java: 5 komment

A magyar nemzet életében az egyik nagy tragédia a mohácsi csatavesztés, melyben rengeteg magyar vitéz lelte a halálát. Megérdemelték volna, hogy megsirassák őket, de sajnos még olyan sem akadt, aki eltemettette volna a halottakat. Senki sem mert a csatatér közelébe menni, csak a farkasok és halottrablók, mindenki más félt Szulejmán seregétől.


Amire férfi nem mert vállalkozni, azt vitte véghez egy asszony. Nagy pénzen 400 embert fogadott és eltemettette a mohácsi csata halottait. A papjával megáldatta a hamvakat és misét mondatott az elesett hősökért. Amit a hatalom és a férfierő elmulasztott, azt megtette egy érző szívű asszony a hőseinkért. Ő volt Kanizsai Dorottya.

A Kanizsaik hadi, politikai egyházi és más téren is vezető szerepet játszottak. Magyar gyökereik a 14. századba nyúlnak, az Osi nemzetség leszármazottai. Hatalmas birtokkal rendelkeztek. A Kanizsai család egyik tagja Kanizsai László Mátyás király hadjárataiban tüntette ki magát. Mátyás halála után Ulászló hűségére tettek esküt a Kanizsai testvérek. A Kanizsai családnak a 15. században négy férfi tagja élt. Ebben a korban élt Kanizsai Dorottya is aki Kanizsai Miklós soproni ispán lánya volt.

A korabeli írások nem említik sem a születésének, sem a halálának a körülményeit. Azt azonban tudjuk, hogy először Geréb Péter nádorhoz ment feleségül, akivel szeretetteljes, boldog élete volt. A férjét, halála után sokáig gyászolta. Hamvai fölé kápolnát emeltetett. Dorottya asszony igen gazdag volt, férje halála után még gazdagabb lett, mert a nádor mindenét szeretett felesésére hagyta.

Második férjét, Perényi Imre nádort, azonban teljesen más természettel áldotta meg a teremtő, mint első férjét. Kanizsai Dorottya és Perényi természete nagyon különbözött egymástól. A nádor  büszke, makacs, eszes, nagylátókörű, hirtelen haragú férfi volt, szemben a felesége szerénységével és alázatosságával. Második házassága nem lett boldog, így nem csoda, hogy gyakran gondolt az első férjével töltött boldog évekre. A férje makacs és hirtelen természete mellett Perényi két fiával is sok problémája akadt. Annak ellenére, hogy nagy szeretettel gondoskodott róluk, a fiúk nem tekintették anyjuknak, sőt igen sokat civakodtak vele.

Perényi mellett lehetősége nyílt Kanizsai Dorottyának a szereplésre. Gyakran megfordult a királyi udvarba, ahol nagy tisztelet övezte. Büszke, indulatos, beteges férje és mostohafiai sok keserű órát szereztek neki. A férje köszvényes volt, 1508-ban már járni is alig tudott. Éveket töltött kínos szenvedésben. A feleségének tűrnie kellett a türelmetlen, indulatos Perényi kirohanásait. Dorottya asszonyt azonban nem hozta ki a béketűrésből. Híven ápolta szenvedő férjét. Perényi Imre 1519-ben halt meg. Férjének végakaratát végrehajtotta, aki azt kérte, hogy pompás temetést rendezzenek neki és II. Lajos király is kísérje a koporsóját a Dunán át Terebesre, ahol a Szent Pálról elnevezett templomban temették el, melyet a nádor életében építtetett.

Kanizsai Dorottya első férje emlékét sosem tudta felejteni. Arra kérte Lajos királyt, engedélyezze, hogy Geréb Péter címerét egyesítse a Kanizsai címerrel. A király a kérését teljesítette. Lajos király szerint első férjével az asszony mindig egy szív és lélek volt. Így írt az asszonyról: „A kegyelet és az emlékezés készteti őt arra is, hogy a Geréb-címert a Kanizsaiak ősi címerével egyesíteni kívánja. Mivel kívánsága is szeretet forrásból fakad s a leghálásabb szív melegéből sugárzik ki, kívánságát teljesítjük.”

Kevés olyan magyar asszony van, akiről egy királyi diploma annyi magasztalnivalót írt volna, mint Kanizsai Dorottyáról. Minél több jót cselekedett, annál tisztább, lelkesedése annál nagyobb lett. Dorottya asszony általános műveltség és formális műveltség terén is felülmúlta a kortársait. Lajos király életében minden udvari ünnepélyen meghívott vendég volt. Annak ellenére, hogy sosem politizált a király többször is meghívta őt gyűlésekre, tanácskozásokra, sőt kétszer a rendek tanácskozására is. A mohácsi csata után Sárvárra ment a bátyjához, Kanizsai Lászlóhoz, és két árvájához, Ferenchez és Orsikához. Ő gondoskodott a gyerekek neveléséről. Abban az időben nem volt nyilvános iskola, így a nemes ifjakat és leányokat híres főúri asszonyokhoz adták nevelőbe.

„Kanizsai Dorottya asszony mindent elkövetett, hogy a gyerekek jelleme, erkölcse és hite sziklaerős legyen, és a szívüket tiszta önzetlen szeretet hevítse.” Fogadalmat tett, hogy az árvákat mindig mindenben támogatni fogja, megvédi vagyonukat és halála után az árvák öröklik az ő vagyonát is. Ferenc sajnos korán meghalt, így csak Orsika maradt, aki mindenben hasonlóképpen cselekedett mint a nagynénje. Mindkettőjükre jellemző volt a jóság, az emberszeretet, munkaszeretet, egyszerűség, vallásosság. Kanizsai Dorottya kifogyhatatlan kincseiből mindenkinek jutott. Hozzájuk bátran fordulhattak az elesettek, mert biztosan vigaszra leltek.

Mivel abban az időben még nem volt szokásos a levelezés, csak szóban való üzenés, ezért kevés hiteles történet maradt meg. Az azonban tudható, hogy Kanizsai Dorottya a mohácsi csatatér halottait eltemettette. Abból az időből keringő hír, hogy rajta kívül volt még egy bátor asszony, Ráskay Magdolna, aki bejárta a mohácsi csatamezőt keresve a csatában elesett férje, Pálóczy Antal holttestét, akit nagyon szeretett. Meg is találta, Sárospatakra vitte és eltemettette.

Kanizsai Dorottya életében is és végrendeletében is nagy vagyont és értékeket hagyott az egyházra. Végrendelkezett arról is, hogy halála után az árvákat és az elesetteket támogassák. Amíg a betegség le nem döntötte a lábáról ellátogatott azokba a templomokba, amelyeket nagy értékben támogatott. Azt már nem érhette meg, hogy az általa építtetett és támogatott templomokat a későbbi török támadásokban a törökök kifosztották, a benne lévő kincseket elrabolták és lerombolták.

1532-ben Kanizsai Orsika Nádasdy Tamás menyasszonya lett. Nádasdy kérésére János király fiúsította Kanizsai Orsikát, így a Kanizsai birtokok, várak Orsika és Nádasdy Tamás kezében maradt. 

Ettől kezdve már nem szólnak sem történetek sem írások Kanizsai Dorottyáról. Amit életében véghezvitt, mind elpusztult, és ez az oka annak, hogy a neve háttérbe szorult. Csak a mohácsi csata áldozatainak emléke nem mosódott el, erről még a krónikák is ejtenek néhány szót, miszerint „Kanizsai Dorottya nemzetének gyászolója vette az első hantot elesett fiainkra.” Azért néhány iskola, kórház, múzeum, utca név emlékeztet egy bátor, erős, emberséges, jóságos és példát mutató magyar asszonyra.

forrás: www.nokorszak.hu

A cikket a Nőkorszak hozzájárulásával közöljük. 

További érdekes cikkek a www.nokorszak.hu weboldalról:

http://www.nokorszak.hu/vilag/nyitott-szemmel-a-gyermekprostitucio-ellen

http://www.nokorszak.hu/lamur/az-online-flortot-nem-tartjuk-megcsalasnak

http://www.nokorszak.hu/oktatas-fejlesztes/a-mai-leggyakoribb-nevelesi-hibak

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.10.23. 18:51
most jön a java: 12 komment

süti beállítások módosítása