Sosem értettem, mi értelme a vakolatnak, vagy bármiféle "neonos" feltű(nő)sködésnek? Mintha a nő nem kaphatna e nélkül férfit, holott fordítva jóval logikusabb.

Ha megfigyeljük, nálunk minden felcserélődött. Mi a helyzet a többi fajnál? A nőstények "szürkék", "egyformák". A hímek díszesek, mutogatják magukat.

Itt történt egy duplacsavar, külső terén. A férfiak szürkültek, szinte ugyanolyanok lettek (több száz éven át), mind ruházatban, mind hajviseletben. Volt néhány divat-kitörés, de egységesen igaz ez a föld lakosságának 90%-ára. 

A nők ellenben igyekeztek minél különbözőbbekké, egyedibbekké válni, egyfajta erőforrásokért való versengés gyanánt. Mert az erőforrás akkor még nem egy jó munka, ötlet által volt elérhető, hanem a férfin keresztül. Biztosan mindenki hallott róla, hogy két "úrinőnek" nem illett hasonló ruhát felvennie. De parasztlányok is érzékenyek voltak erre, ha az egyik vett egy szoknyát a vásárban, a többiek szándékosan megnézték, nehogy ugyanolyat válasszanak.

A legények fütyültek erre. Ennek a női versengésnek lényege abban állt, mint ahogyan arra sokan, sok helyen rámutattak: hogy a legdíszesebb, legszebb nők kaparinthassák meg a legnagyobb erőforrásokkal rendelkező férfiakat. A nemek fegyverkezési versenyében a férfi gyakran lett megtévesztve, ruha kitömések, smink, az egyáltalán nem új keletű műhaj, finom sejtetések, kipárnázott hátsók és derékszorítók által. Jelzéseket kapott, melyek igyekeztek túltenni a természetes női szépségen. Színek kavalkádja, ékszerek, villogás. A nő meg akarta szerezni- mert a férfi, még a kezdetek kezdetén azt szerette volna, hogy szükség legyen rá. Összekapcsolta magát a lehetőségekkel, javakkal, egy csomagot alkotva velük, így most már a nő sem akart mást, mint ő: birtokolni. Azt, amit a férfi birtokol. Irányítani: a férfit. Hogy amit önmagán keresztül nem érhet el, azt elérhesse e módon. Vajon mennyire szólt a "női szerepekről", arról a rózsaszín, nőiesnek minősített, érzelmi alapú megélésről a régi nők élete? S mennyire a férfi kontrollálásáról, manipulálásáról, a többi nővel való versengésről?

Ám, mivel a férfi-nem részben, szükségszerűen meghasonlott, így a női divat mérséklése, a nő visszafogása is megfigyelhető. (El akarta rejteni a nőt, ezt figyelhetjük meg az araboknál).

Feltételezem, hogy az egész nemek közötti mizéria nem létezne, ha a férfi is tudna szülni. A problémázás ugyanis valahogy mindig a nő testéről folyik.

Az is érthető, miért. A szaporodás a nő testén belül történik, a férfi oda teszi bele a saját részét, a hímivarsejt olvad a petesejtbe, s ebből fejlődik a gyermek.
Amint az aktus (írom szaknyelven) megtörtént, a férfinek gyakorlatilag kicsúszik a "felügyelete" alól valami, ami az ő testének része volt.

Átkerül a nőbe. Ha a nő több férfivel van együtt, még az sem biztos, hogy az ő örökítő anyaga olvad össze a női örökítő anyaggal.

Igen, ez okozhatja azt a meghasonlottságot, hogy bár a férfiak a nagyszerű, talpraesett, önálló nőktől ájulnak el, mégis nagyon veszélyesnek tartják őket, hiszen jó géneket hordoznak de kontrollálhatatlanok. Ellenben egy csendes, befolyásolható, mimóza nővel szemben, (kevésbé jó gének, ám biztosabb lehet az apaság).

Ez talán örökké hezitálás tárgya lesz.

S ezért keletkezett a női nem hűtlenségének, sőt, bizonyos korokban puszta szexuális élvezetének ezeregy fajta leminősítése, mely a mai napig megfigyelhető. Újabb meghasonlottság: míg egy férfi arra a legbüszkébb, mennyire képes kielégíteni egy nőt (hisz ez bizonyos módon garancia a sikeres szaporodásra) ezzel egyidejűleg azonnal gyanús is számára, ha a nő túlságosan élvezi. Fehérmájú, erkölcstelen, nimfomán, hűtlenségre hajlamos... talán jobb egy szende, visszafogott lány, akinek más a fontos, elsődleges, esetleg épp az anyagi javak (azok amúgy is jobban odaláncolják a kiszemelthez?)

Folytatva az előbbi gondolatmenetet, a férfi ilyenkor úgy érzi, mivel "beletett" valamit a nő testébe, adott valamit magából, így (főleg ha törvényes utódot akar!) érdemel egyfajta rendelkezési jogot a felett, mi történjen a továbbiakban a nővel. Pedig ez egyáltalán nem jogos. Kiérdemelni ki lehet, a nő dönthet úgy, hogy igen, ő lesz az apa, éljenek együtt. De "jog" mint olyan nincs, nem létezik. A természet rendezte így, reklamálni lehet, kompenzálni is, ügyeskedni is (sajnos meg is tették)- de magától értetődőnek venni, hogy "az enyém is a nő teste", azt nem. "Beletetted, így tudsz szaporodni, úgy jártál".

Megfigyeltük, hogy a férfi test fölött nincs, sosem volt ilyen marakodás? A legdurvább női vélemény is az, hogy ha lelép, lesz másik (a testiekre értem). A nőtől a férfi nem tud semmit sem elvinni, fenti értelemben.

S a férfi így nem is a nemi szerve miatt értékes. Főleg, amíg ennyire könnyen osztogatja, márpedig könnyen fogja, ha nem akar hátrányba kerülni a többi férfivel szemben.

Másképp érte el, hogy hosszútávra is kelljen a nőnek, egész egyszerűen úgy, hogy a saját és a nő biológiai helyzetét átcserélte egymással. Egy nő akkor szülhetett, ha férjhez ment. Nem maradt más lehetősége. 

Ma viszont változik ez, nagyon erősen. Most is szükség van a férfiakra, de már nem egyedül ők szabhatják meg, milyen módon, miben invesztáljanak a közös életbe. Fel kell mérniük, melyik nő mire fogékony, mik a feltételei, miben lehet kiegészíteni? Egyre inkább (több cikk is erről szól itt) a házimunka megosztás, közös gyereknevelés, a nő lényének, vágyainak elfogadása, az, hogy a férfi büszke tud rá lenni, fel tud nézni szakmai sikereire is és nem kompenzál, ezzel együtt férfinek érzi magát. Érzi, hogy hozzá tud tenni a nő életéhez. Azzal, hogy jó apja a gyerekének, megosztják a terheket.

Mindemellett a nemek közötti különbségeket egy teljesen más oldalról is be kell mutatnunk. Ez pedig az ivarsejtek számából adódó differencia.

A férfit úgy jellemezhetnénk ebből a szempontból, mint azt, aki „sok”. A nőt pedig, mint aki „kevés”. A női ivarsejtek száma a férfiakéhoz képest nagyon csekély mértékű, ami alapvetően két dologhoz vezet.

- A nőtől függ az utódok száma.

- A nő, illetve petesejt, mivel kevesebb van belőle, „értékesebb” lesz.

+ 1 – Minden nő biztosan megtermékenyülhet.

Amikor biológusok úgy utalnak a női nemre, mint homogén, egységes csoportra, akkor elfelejtenek valami nagyon fontosat. A „nők”- így, ebben a formában, csak ivarsejtjeik számánál fogva nem motiváltak „különlegessé” válni, de pontosan azért, mert minden egyes nő- eleve egyedi és értékes a férfiak számára, a férfiakhoz képest.

A nő- „egyediség”.

A férfi (kizárólag biológiailag)- „tucatság”.

Mihez fog vezetni, ha kizárólag ezt a vonatkozást vesszük figyelembe?

A férfi megpróbál kitűnni, értékessé, különlegessé válni. Hatalmas energia fogja a felé hajtani, hogy különbözzön a többi férfitől. Hogy ha már ivarsejtjei, azok száma nem teszik indokolttá, hát fenotípusos megnyilvánulása azzá tegye, hogy ő, mint egyediség biztosan (ráadásul ez nála az anyasággal ellentétben szinte soha nem lehet 100%) továbbadja a génjeit.

A férfi (túl)kompenzálni kezd.

Hangsúlyozni saját jelentőségét, fontosságát.

felcserélődnek a szerepek- alapesetben fordítva történne

Értékes a nő, ő szül, ő hordozza a petesejtet, de minden mást magának akar. Érthető okokból, aki bele tud gondolni a férfiak helyzetébe, abba, hogy mit érezhetnek, beláthatja, hogy igazságos felosztásnak gondolják ezt. A „biológiai előny” elég a nőnek, (pedig oda-vissza nagyon vissza lehet élni ezzel, ha csupán erre redukálják, vagy ha a férfival szembeni hatalomként használja fel!). Elég, hogy minden egyes nő egyedi, különleges, olyan, akinek női mivoltánál fogva biztosított a másik nem (férfi) és a szaporodás, az utód.

Hiszen, lecsupaszítva az egész lét erre megy ki (persze nem, az ember több ennél, de itt most ösztönös mozgatókat keresünk).

A férfi legyen- „minden más”. Fenotípusosan értékesebb nem, erőforrás termelő, alkotó, szellemi, zseni, különleges, különböző, sokféle.

A nő váljon tucattá, homogénné. Hisz így is különleges, mert "kevés".

Abban persze van igazság, hogy a hímnem az oly fontos differenciáltságot hivatott biztosítani.

Továbbmenve, amikor a férfi piedesztálra emeli önmagát, és elhiteti magával, a nő is arra vágyik, piedesztálra emelje őt, egyszerűen megpróbál „értékében” felnőni a másik nemhez. Sőt, túltenni azon. Nem több ez, mint a spermium tucatságának ellensúlyozása.

Pedig nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy a hím örökítő anyag épp úgy értékes, nélkülözhetetlen! Hiába rettegnek a férfiak folyamatosan attól, hogy rájuk „nem lesz szükség”.

A diverzitás hiánya katasztrofális következményekhez vezethetne, gondoljunk csak a poligám fajokra, nemzetekre (fejlődés hiánya, degeneráció, káros mutációk halmozása, alkalmazkodókészség csökkenése, hogy csak a legfontosabbakat említsem). Az ivaros szaporodás előnyei vitathatatlanok, sőt, minél több hímnemű által történik a megtermékenyítés, annál nagyobb a változatosság. Ezen belül figyelhetünk meg egy mérsékelt szelekciót, mely még a nőnemnek is érdeke. Az ennél nagyobb fokú viszont egyenesen hátrányos, nem csak faj, de egyed, gén szempontjából történő megközelítéssel nézve is.

Ezt általában a nőnem „tudja”. A férfinem kevésbé látja át. Éppen az ő logikájukból fakad az az arány, hogy „10%-nyi férfi elegendő lenne 100%-nyi nőre”.

Ez egyes férfiaknak álom, másoknak katasztrófa, de elképzelhető, megjátszható, így mind hadakozik (érte és ellene, egyidejűleg).

Érdemes belegondolni, mihez vezethetne, ha ennyire felborulna a természetes arány a nemek között… 

(A cikket a szerző- blogunk rendszeres olvasója- eredetileg kommentnek szánta. Beleegyezésével tettük közé.)

Azok a férfiak, akik több házimunkát végeznek, többet is szexelnek. Sőt, a nők esetében is hasonló a helyzet. Egy 7000 házaspár részvételével végzett amerikai kutatás adatai szerint azok a párok, akik sok időt töltenek munkahelyi és otthoni feladataikkal, nem hanyagolják el szexuális életüket sem.

A Journal of Family Issues című lapban megjelent kutatási anyag szerint a kemény munka tehát nem feltétlenül válik a szerelmi élet kárára.

"Bár a modern élet meglehetősen leköti az embereket, sokan mégis képesek megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között" - nyilatkozta Constance Gager, a Montclair Állami Egyetem munkatársa.

A kutatási adatok szerint egy átlagos házaspár évi 82,7-szer él szexuális életet, ami heti 1,6 alkalmat jelent. Persze a kor és más tényezők komolyan befolyásolhatják ezt a számot. A kisebb gyermekek szülei például ritkábban, a nagyobb gyermekek szülei pedig gyakrabban szeretkeztek.

A nők átlagosan heti 41,8 órát töltenek házimunkával. Ez majdnem kétszer annyi, mint a férfiak ideje (19,7 óra). A nők így házimunkával együtt összesen 61,5 órát dolgoznak átlagosan hetente, míg a férfiak csak 57,1 órát. Minél több azonban a házimunka, annál több a szex is.

Az eredmények szerint azok a férfiak és nők, akik megosztják a házimunkát, sokkal jobban megértik egymást az ágyban is. "A szexuális életre jó hatással van, ha a nők azt érzik, párjuk mindenben segít nekik, és egyenlően kezeli őket minden tekintetben" - nyilatkozta Barbara Pocock, a Dél-Ausztrál Egyetem Munka és Életmód Központjának igazgatója.

Forrás: http://www.egeszsegtukor.hu

Ennek függvényében úgy tűnik, a nők csak akkor fogják kerülni a szexet, ha egyoldalúan leterheltek, ha azt érzik, ki kell szolgálniuk a másikat, egyenlőtlen a munkamegosztás, nekik kötelességük elvégezni a házimunka egészét, míg a férfi pihen.

Saját tapasztalatok is azt támasztják alá: a hasonlóan aktív életmód, ezzel együtt a munkamegosztás nem hogy csökkentené, hanem egyenesen fokozza a libidót, mindkét nemnél. Ennek előnyei azt hiszem vitathatatlanok.

- Minkét fél sikeresnek érzi magát munkájában, elégedett, biztonságban érzi egzisztenciáját.

- Az együtt végzett házimunka növeli az együtt töltött időt egy fárasztó nap után. Ha a modern nő és modern férfi egész napját munkahelyén tölti, a délutáni elszigeteltség csak még inkább elidegeníti őket egymástól. Az főleg, ha a nő egyoldalúan tevékenykedik a konyhában, a gyerekek kallódnak valahol a számítógép előtt, a férfi pedig tévézik, sörözik.

- A munkában aktív nap kellemes feloldása lehet ha pár órát együtt a család, a közös házimunka során megbeszélik a velük történt eseményeket, esetleg ellenkezőleg, figyelemelterelésként másról esik szó, hogy a stresszt képesek legyenek "otthagyni" és a kellemes, szerelemmel, családdal, társukkal kapcsolatos gondolatok felé fordulni. Míg ez igen nehéz, ha egyedül maradva továbbra is a munkájukon rágódnak, sőt, akkor is, ha tovább ötletelnek kreatív, munkával kapcsolatos dolgokon. 

- Ennek megkoronázása, örömteli, pihentető, energiával feltöltő folytatása lesz maga a szex. Egy aktív, nappal sikeres, vagy akár stresszes, este párjával együttműködő nő vagy férfi számára a szex élvezet, a nap csúcspontja, az elalvás előtti legkellemesebb időtöltés.

Az impresszionizmus a 19. század utolsó harmadának legnagyobb hatású művészeti mozgalma. Az impresszionista stílus nem volt olyan jellemző korstílus, mint a barokk vagy a reneszánsz, hiszen ezek a művészet minden ágára hatottak. Az impresszionizmus leginkább a festészet, a zene és az irodalom, kis mértékben a szobrászat stílusa.

Az impresszionizmus a modern művészet első jelentős forradalma volt, amely magát az érzéki benyomást, az impressziót rögzítette. Az impresszionisták elsősorban a fény festői voltak, az adott dolgokat úgy ábrázolták, ahogyan adott pillanatban látták, ez az élmény vezette az ecsetjüket. A fény felbontja a színeket, a levegő rezgése elmossa a szilárd körvonalakat, a felületen reflex-hatások vibrálnak. A kritika és a közönség gúnyolódása ellenére szilárdan kitartottak ezen elvek mellett.

Ebből a látásmódból következett a sajátos impresszionista festéstechnika: a vásznon apró, tiszta színfoltokat raktak egymás mellé, amelyek megfelelő távolságból nézve optikailag keverednek, és a szemlélőben kiváltják a megfelelő szín-benyomást. A feketét elhagyják, vagy a minimálisra csökkentik.

Mary Stevenson Cassatt (Allegheny, Pennsylvania, 1844. május 22. – Le Mesnil-Théribus, (Beaufresne kastély), Pikárdia, 1926. június 14.) impresszionista amerikai festő és grafikus. Élete jelentős részét Párizsban töltötte, eleinte Edgar Degas pártfogoltjaként, később maga is jelentős impresszionista festővé vált. Sok képén szerepelnek nők, mind társaságban, mind pedig személyes élethelyzetekben. Különös érzékenységgel ábrázolja az anya-gyermek közötti kapcsolatot.

Édesapja, Robert Simpson Cassatt sikeres bróker volt, édesanyja, Katherine Kelso Johnston bankárcsaládból
származott. Hat testvére született, akik közül ketten még csecsemőkorukban elhunytak. A jómódú szülők kitűnő
oktatásban részesítették, már gyermekkorában számos helyen megfordult. Járt Londonban, Berlinben és Párizsban is.
Itt találkozott először későbbi mentorainak, Degas és Pissarro munkáival is, akiknek a kiállításai nagy hatást
gyakoroltak rá.

Amerikába való visszatérése után tizenöt évesen beiratkozott a Pennsylvaniai Szépművészeti Akadémiára, bár szülei ezt nem nézték jó szemmel. Itt nagy hatást gyakorolt rá a feminizmus és évfolyamtársai bohém életvitele is.

Tanulmányait az amerikai polgárháború alatt is folytatta, de az iskolában számos hátrányos megkülönböztetéssel
kellett megbirkóznia. A hallgatóknak mindössze 20%-a volt nő, nem festhettek élő modellről sem és erős kasztrendszer élt az iskola falain belül.

Az 1890-es évek a legtermékenyebb időszak Cassatt életében. Noha az impresszionisták csoportja feloszlott, ő továbbra is kapcsolatban maradt számos jelentős művésszel, és nagy szerepet vállalt abban, hogy képeiket megismerjék, illetve a művészeket támogassák amerikai múzeumok és kiállítótermek.

A századfordulón számos irányzatot kipróbált, de képeinek témája az anya-gyermek kapcsolat ábrázolása felé fordult. (Leírás: wikipédia)

Mileva Maric és Albert Einstein

Fotó: http://www.teslasociety.com/Mileva.htm

Mindig taszító, ha a két vagy több ember ér el együtt valamit, és egy aratja le a babérokat. Különösen furcsa, és megdöbbentő, ha ezt egy férj teszi a feleségével. Tudjuk, hogy minden erős, tudós, vagy hatalmas férfi mögött egy okos nő áll, és sok esetben a férfiak szeretik elfelejteni, milyen sokat köszönhetnek a háttérmunkásaiknak, a feleségüknek. Olyan jó lett volna, ha Einstein megmarad a piedesztálon, de a korabeli feljegyzések, elméletek, valamit a kutatások alapján ő sem volt különb férfi néhány babéraratgató férfitársánál, ami persze a tudományos munkájának elismerését nem érinti, inkább csak nüansznyit levon emberi nagyságából.

Mileva Maric, Einstein felesége

Albert Einstein első felesége, Mileva Maric, matematikus volt. 1875. december 19-én született Titelen, gazdag földbirtokos családban. Ősei valószínűleg boszniai szerbek voltak. Mileva még gyermekkorában megtanult magyarul, így Einstein-nek fel tudta olvasni a magyar tudományos közleményeket, elsősorban Eötvös Lóránd munkáit. Gimnáziumba több helyen is járt, kiváló érettségi vizsga után felvették a Zürichi Műegyetemre, itt ismerkedett meg Einsteinnel. Kettőjük kapcsolata a fennmaradt levelezésekből ismert, melynek zöme szerelmes levél, de szép számmal fordul elő benne vita szakmai tudományos kérdésekről is. 1901-ben Mileva terhes lett, de Einstein családja, főleg a lány vallása miatt, nem egyezett bele a házasságba (Mileva nem volt zsidó). Közös gyermeküket ezért saját családjánál szülte meg. A gyermekről semmit nem tudni, valószínű, hogy nevelőszülőkhöz került. 1903 elején, Einstein apjának halála után házasodtak össze. Házasságukból két fiú született.

Együtt végezték a tudományos munkát

A házaspár együtt végzett tudományos munkát, de kevés feljegyzés maradt arról, hogy melyik fél, mennyire járult hozzá a sikerekhez. Mileva tudományos munkáját sok félreértés és kevés ismert tény övezi. Két tudományos közleményről biztosan tudott, hogy létrejöttükben nagy szerepe volt az asszonynak. Az első cikket eleve közösen tervezték publikálni – mely a hajszálcsövességről szólt -, de később Einstein kihúzta Mileva nevét és saját neve alatt jelentette meg. A másik, amiért végül Einstein a Nobel-díjat kapta meg, olyan termodinamikai levezetéseket tartalmaz, amelyet a kutatók egyértelműen Milevának tulajdonítanak.

A relativitás-elmélet

Einstein legnagyobb munkájában, a relativitás-elméletben, valószínűleg nem volt közvetlen szerepe, de nem lehet elfelejteni, hogy Einstein csak fizikus volt, az elméleti matematika nem volt a szakterülete, nem is nagyon értett hozzá. Mileva dolgozhatta ki matematikusként a relativitás-elmélet matematikai alapjait. Einstein előtt két matematikus foglalkozott a relativitás-elmélettel, eredményeik matematikai szaklapokban jelentek meg, ezeket nem Einstein, hanem a felesége ismerte. 1911-től házasságuk megromlott, Einstein fűvel-fával megcsalta, saját unokatestvérével is, akit később feleségül vett. Mileva összeomlott, eltűnt a tudományos életből és csak a gyermekeinek élt. 1919-ben azzal a feltétellel vált el, hogy a leendő Nobel-díj összegét ő kezelhesse. Einstein ebbe szó nélkül beleegyezett, ami árulkodó momentum, miért adta volna oda az összeget, ha az asszonynak semmi szerepe nem volt az elmélet kidolgozásában? Ígéretét nem tartotta meg, mert a pénz egy részét befektette Amerikában, a többit elveszítette a gazdasági válság alatt. Mileva későbbi életéről szinte semmit nem tudunk, 1948 augusztus 4-én halt meg Zürichben.

ÍRTA: FRIC

Forrás: http://nokorszak.hu

(http://nokorszak.hu/kultur/einstein-a-felesege-el%C5%91l-is-learatta-a-baberokat)

Elizabeth Jane Gardner amerikai akadémikus és szalon festő. 1837-ben született, New Hampshire-ben. Élete nagy részét Párizsban töltötte, ahol tanulmányait is folytatta. Férje, William-Adolphe Bouguereau szintén tehetséges festő volt. Az ő és Elizabeth munkáit gyakran keverik össze, azok hasonlósága folytán.

Gardner gyönyörűen festett, holott egyesek máig szimpla utánzással vádolják. Témaválasztása több műszakértő
szerint is egyedi, eltér a férjéétől, stílusuk hasonlóan kifinomult, de Elizabeth-ét manapság sokan egynesen
karakterisztikusabbnak tartják.

Kevés munkája maradt ránk, illetve nem tudni pontosan, a férjének tulajdonított festmények közül hányban
segédkezett.

"Inkább legyek úgy ismert, mint Bouguereau legjobb utánzója, mint egy senki!"- oszlatta el az őt ért rágalmakat.

Ennek ellenére Gardner neve saját jogán is elismerést nyerhetett.

Az elsők között volt, akik tekintélyes eredményeket értek el a nők művészeti oktatásának, elismertségének javításában.

További leírás, angol nyelven:

http://www.fineoldart.com/browse_by_essay.html?essay=166

Az utóbbi években számos tanulmány jelent meg, amely a férfi és női párválasztási stratégiák közötti különbségeket taglalja, míg a kettő közötti egybeesésről viszonylag kevéset lehet tudni. Két amerikai kutatónő, Christine E. Stanik (Penn State University) és Phoebe C. Ellsworth (The University of Michigan) egy rangos szakmai folyóiratban (Human Nature) publikálta a témával kapcsolatos kutatását, amelyben úgy próbálták feltárni a nők és férfiak közötti párválasztási stratégiák egybeesésének helyét és idejét, hogy a nők (nemen belüli) párválasztási preferenciájának varianciáját elemezték. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a nők intelligenciája - amely segítségével adott környezeti feltételek esetén képesek kiaknázni lehetőségeiket az oktatás és szakmai karrier terén - alkalmas-e arra, hogy előre jelezze a nők bizonyos párválasztási preferenciáit. A kutatásban konkrétan azt feltételezték, hogy a magasabb intelligenciájú nők (1) hajlamosabbak rövid távú szexuális kapcsolatot létesíteni, (2) kevésbé fogékonyak a számukra fontos, érdekes partner gazdagságának és státuszának jelzéseire, (3) kevésbé nyitottak hosszú távú kapcsolataikban a hagyományos nemi szerepekre. Az eredmények mindhárom hipotézist igazolták.

Stanik és Ellsworth vizsgálatában azt találta, hogy a magasabb verbális intelligencia pontszámokat elérő nők nyitottabbak voltak a rövid távú szexuális kapcsolatok irányába, ugyanakkor kevésbé érdekelte őket a partner gazdagságának és státuszának jelzése és kevésbé vonzódtak a tradicionális nő-férfi szerepekhez, mint az alacsonyabb intelligencia pontszámú társaik. A kevésbé intelligens nők valószínűleg alacsonyabb eséllyel indulnak az un. "tudás alapú társadalom"-ban, hogy magasabb iskolai végzettséget, ezen keresztül jól fizető állást és anyagi függetlenséget szerezzenek, mint intelligensebb társaik, ezért az erőforrások megszerzésének más útját választják, egy erőforrással bíró partner (férj) megszerzését. Ennek érdekében kevésbé érzékenyek a rövid távú kapcsolatokra, viszont fontosnak tartják a férfiak státusz jelzéseit és a kapcsolatban hajlamosak alárendelődő nőszerepet magukra ölteni.

Az iskolai esélyegyenlőség javító programok talán azért is fontosak lehetnek ebből a nézőpontból, mert olyan környezetet teremthetnek, ahol a magasabb intelligenciájú gyerekek - kihasználva képességeikben rejlő lehetőségüket - magasabb végzettséget és ezen keresztül magasabb státuszt szerezhetnek és felnőve talán kevésbé vannak kiszolgáltatva a párválasztással kapcsolatos kényszerű döntéseknek. Csak saját emberi természetüknek.

Forrás: 

Stanik, C. E., & Ellsworth, P. C. (2010). Who cares about marrying a rich man? Intelligence and variation in women’s mate preferences. Human Nature, 21(2), 203-217.

(szepsegkutatas.blog.hu)

Emberré te neveltél fel
Szelid szemed vezetett
Megmutattad óvó hittel
Azt, hogy mi a szeretet

Arcod látom a türökbe
Nézve magam rejtekén
Akkor is ha néha görbe
Felismerlek benne én

Életemnek teremtője
Ki akartál, jó Anyám
Nem tartottál soha tőle
Ami nehéz, igazán

Végig itt voltál te velem
Minden nehézség között
Példád munkálta szellemem
Lényed belém költözött

Tőled tanultam kitartást
Azt, hogy mi az akarat
S így fakasztott bennem hajtást
Óvón vigyázva szavadat

Értelmed csillogó fénye
Féltő gondoskodásod
Gyermekednek így lett lénye
Mélyén továbbvitt másod

Mégis új, önálló ember
Aki lettem mindezért
Ki hálát ad tiszta szemmel
Áldott szeretetedért

(Illusztráció: Elizabeth Gardner festménye)

Valóban letagadnánk...? 

A "Meztelen férfi" címet viselő kiállítás kapcsán azóta is gondolkozom: miközben társadalmunk még mindig másképp ítéli meg a férfi és női testet, annak esztétikumként való bemutatását, számtalan csoportban, területen találkozhatunk érdekes változásokkal a férfi-testhez való viszonyulást illetően.

http://nokesferfiak001.blog.hu/2013/04/06/a_meztelen_ferfi_115

http://kunszt.postr.hu/a-meztelen-ferfi

Állítólag a testépítő-korszakkal kezdődött a folyamat, mely alapjaiban változtatott meg mindent.

A testépítő típus nem a sármjával, hanem külsejével hódít.
Egész pontosan a testével. E test lényegi esszenciája még változatlanul abban mutatkozik meg, hogy erős, nagy, más, mint a nő(é).

Ám az izomzat főleg (és egyre inkább)- dekoráció. Nem rejti semmi: látványosság, mutogatható, fogdosható, sőt, illik pózolni vele. Nem hosszú ujjú ing alatt feszül a szálkás erő, hanem izompólóban duzzad a bicepsz- amit gyakorlatilag súlyzók emelgetésén kívül nem sok másra használ a modern férfi. Esetleg bizonyos helyzetekben, szituációkban megmutatja egy vagy több nőnek férfiassága bizonyítékaként. (Egy vagy több férfinak, elrettentésként).

Az ilyen férfi- lehet akár státusszimbólum is.

A nő hordozza maga mellett, mint vele együtt egy jó kocsit, vagy divatos ékszert. A férfinem átalakulása- ha egészen őszinték akarunk lenni- éppen a testépítéssel vette kezdetét.

Férfi cicomára persze régebben is akadt példa. Fodrok, csipkék, harisnya, paróka, gallér. Még előbb, jóval előbb hosszú haj, arcfestés, ágyékkötő, fürge, ruganyos test, nyakláncok, fejdíszek (ide térünk lassan vissza- a történelem periodikus, önmagába csavarodó, ha letűnik egy korszak, előlről kezdődik minden, avagy tanulván belőle újabb lehetőségeket keresünk a kudarcott vallott módszer helyett?)

A sárm, a kopasz fej, ősz haj, pocak, bajusz, ráncoktól érett arc eltűnőfélben. A férfi egyre inkább nem engedheti meg magának, nem válthatja ki mással, hogy igényes látványt nyújtson.

Az izmok is eltűnőben. A szilikon mellekhez hasonlóan kudarcot vallott az, ami mű. Nem kell a nőknek a duzzadó kar, a tölgyfa vastag derék kopasz fejjel (ha kell is, a jó kocsi mellett megtűrik- egyesek). A testépítő nem tetszik. Felesleges túlzás, viszolygást keltő, a nőnél nem vált be ami a férfiaknál részben igen, a nemi jellegek aránytalan túlhangsúlyozása. Vagy legalábbis nem ez és nem így. 

Stratégiaváltásnak lehetünk tanúi. És jönnek az irigyek. Mivé lesz a férfi? Sőt! Mi történik a nőkkel, hogy már nem a "férfi" kell nekik (a férfi = semmi esetre sem "szép", semmi esetre sem külsőt hangsúlyozó életforma).

Nők tömegei hajtogatják még mindig kétségbeesetten, hogy "a külső nem számít!"- és férfiak tömegei sírnak egyre inkább, hogy a mai lányoknak nem számít más, csak a külső.

Mit hajtogassanak? Ezt várják tőlük. Megvetés tárgyai lesznek, ha beismerik, sőt, ki csűrik-csavarják, hogy ezek szerint az érzéketlen rosszfiú is megtehet velük bármit, ha kellően vonzó (ezt meg ki akarja magára venni?- hát marad a "lehet bármilyen ronda, csak legyen kedves, szeressen!" variáció, mintha más lehetőség fel sem merülhetne).

Pedig az igazság most is, mint általában mindig, középúton van. A jó külső önmagában semmi (vagy legalábbis nagyon nem elég hosszú távra). A jó benső hatalmas ajándék, de önmagában szintén nem adhat meg egy kezdő szikrát, bár e kettő kétségkívül hatással van egymásra.

S ott van még, hogy egymásra találnak az egymáshoz illők. Bár ez sem szabályszerű. A mű nő mű férfire (vagy gazdag férfire), természetes a természetesre, szép a szépre, csúnya a csúnyára- vagy csúnya a szépre, szép a csúnyára, ha abban tudják kiegészíteni egymást, amiben kell, ha épp azt keresik a másikban, ami még hiányzik. S azt is ki tudja, tudhatja, hogy aki nekem vonzó, a másiknak nem-e selejtes (és fordítva)? Férfiaknál részben követhető, nőknél kevésbé. Vajon miért ennyiféle (külső terén is!) a női ízlés?

De rohan a világ. És kell a vizuális inger, úgy tűnik, a nőknek is.

http://www.vital.hu/themes/sex/no_erotika.htm

(A férfiak viszont hatalmasat tévednek, amikor ennek alapján önmagukkal azonosítják a másik nemet, a nő ugyanis ezzel együtt is más. Nem lehet a "farkánál fogva vezetni"- szándékosan fogalmazok így).

Szóval, eljött a "napi hím" korszaka?

Meztelen férfiak. Képeken, festményeken, fotókon, videókon.

Táncos fiúk, lánybúcsú, feszülő nadrágok, divatékszerek, (nem, már nem márkás óra, mint státuszjelző), színes póló, színes ing, arcápolás, arcvíz, dezodor, szolárium (na ez már sok), metroszexualitás.

Hímvessző méretének növelése (ez meg felesleges, bár kinek mi a fontos), és ezernyi reklám arról, hogyan növelheted x centivel tíz nap alatt. Talán nem is a nők miatt, hanem még ebben is visszakanyarodunk, s mint az őskorban státuszjelző a többi férfi számára a nagyobb? Ez az igazán komplex kérdés, miért is hangsúlyos a hossz párhuzamosan sok más egyébbel (egyáltalán, miért is hosszú?- de majd egyszer, máskor).

Túlzásokba esés. Sokan egyenesen abban hisznek, hogy ha a nemi szervükön kívül egyebet fel sem töltenek "csajozós" oldalakra, már az is biztos siker, hisz a viselője nem számít, a nő élő vibrátort akar? Meghökkentő történeteket hallok, teljesen natúr, hétköznapi társkeresőkre regisztrált nőktől, mennyire egyértelműnek vélte a férfi, hogy ő "farok alapján" dönteni tud. 

Sok tisztázatlan, megoldatlan kérdés, múlt és jövő átfedése, evickélés a szerepek, ösztönök, megfelelni vágyás, érzékek, vágyak, béklyók lerázása, kölcsönös manipulációk között.

Sok idő kell még talán, míg mindez valamelyest letisztul. De biztos vagyok benne, hogy normakövetés akkor is lesz (mert ilyen az emberi természet?) legfeljebb másban, mind eddig.

De addig is, itt van nekünk a minden napra másik "napi hím"...

Íme az első, kategóriájában szerintem a legötletesebb. Duplán utal a nemek közötti érzelmi viszonyulás különbségeire.

Második képünk a barátzónát veszi nagyító alá. Csak, hogy jobban megértsük mit érez a férfi.

Következik személyes kedvencem, freudi elszólás kategóriában.

Figyelmeztetés nőknek! Becsüljék jobban a másik nemet, ahelyett, hogy állandóan szekálnák.

Ma este kaptam, komment nélkül. 

Átkozott ledér divat. Azok a fedetlen testrészek, melyek bűnbe viszik szegény férfiembert!

Feltétlenül ki kell találnunk valamit erre a problémára. Nem csoda, ha folyton elcsábulnak, amikor a nők ilyen galád módon kelletik magukat...

Ez meg itt a férfias bosszúnak nevezett kamu jelenség volt. 

Azért még akadnak szélsőségek..

És végül egy újabb "szakítás utáni" képsor: