- avagy az ösztönök harca -
A tudósok szerint evolúciósan hajlamuk van rá, hogy őket vegyék feleségül.
Noha ösztönösen vonzódnak az okosakhoz is. Jó kis ellentmondás, ugye?
Kezdjük rögtön az elején.
Eddig a nőkről hitték, hogy hajlamosak fogni maguknak egy megbízható társat, aki jó apa, s amikor előbbi már megvan, szíves-örömest lépnek félre az „alfahímekkel”. Ezt a nézőpontot az alábbi, egyik összefoglalóból származó részlet is alátámasztja:
„This interpretation is consistent with our findings that women in stable relationships have a strong tendency to prefer the smell of dominant men when in the fertile phase of their cycle, while single women and all women in non-fertile phases lack this preference."
Ami nagyjából annyit tesz, hogy a szingli nők nem a domináns férfiakat szagolják ki, náluk semmiféle olyan preferencia nem figyelhető meg, ami a „férfidominanciára” irányulna. Viszont ha egy nő már „megszerezte” a stabil partnert, rögvest domináns férfi után néz(het) termékeny napjain. A dolog persze közel sem ennyire egyszerű, kezdve a dominancia meghatározásánál, folytatva a magas tesztoszteronszinten át az immunrendszerre vonatkozó, ellentmondásos kutatásokig. De erről majd később, most elsősorban a férfiakról lesz szó.
Adott ugyanis egy 2013. évi kutatás, amiből kiderül, hogy ez a nők esetében nem is egészen egyértelmű tendencia a férfiakra viszont valamilyen értelemben- bár nem szaglás által- tökéletesen igaz lesz.
A woman's face may drive a relationship's length: study
A cikk főbb megállapításai:
- A férfiak rövid távú kapcsolatra hajlamosabbak nőies (arcú) nőket, míg hosszú távra inkább férfias, maszkulinabb (arcú) nőket preferálni
- A rövid távú kapcsolatokra vonatkozó preferencia erősen fokozódik, ha már párkapcsolatban élnek
Na de mi köze mindennek a nők okosságához?
Csupán annyi, hogy a szép és nőies alkatú (arcú) nőknek szignifikánsan jobbak a kognitív képességeik. Sőt, az ilyen nőknek az utódaik is okosabbak.
„Egy újabb vizsgálatban a kérdések már arra vonatkoznak (Lassek és Gaulin, 2008), hogy amennyiben a DCSA nem igazán megbízható prediktora a női termékenységnek és a reproduktív életkor túléléséi esélyit sem javítja, akkor milyen szelekciók nyomás hatására raktározódik a tápanyag mégis a gluteofemorális régióban és miért olyan érzékenyek erre a férfiak.
Ha az egyedfejlődés során a gluteo-femorális régióiban nagyobb százalékban halmozódik fel zsír, a menarché korábbi életkorban jelentkezik, ha azonban az alhasi régióban alakul ki zsírtöbblet, akkor az első menstruáció későbbre tolódik (Lassek és Gaulin, 2008). A gluteo-femorális régióban lerakódott zsír a hosszú láncú többszörösen telítetlen zsírsavak (LCPUFA) fő forrása, különösen az omega-3 dokozahexénsav (DHA), amely kritikus a fötális és újszülött kori gyermeki agy fejlődését illetően. Ezek a LCPUFA-ak teszik ki az agy (víz nélküli súlyának) hozzávetőleg 20%-át (Hachey és mtsi., 1987). Egy meglehetősen érdekes vizsgálatban azt is kimutatták, hogy az anyák prenatális DHA bevitele minden 100 mg-onként a gyermek IQ-jának 0.13 pont növekedésével jár együtt (Cohen és mtsi., 2005). A gluteo-femorális zsír gazdagabb esszenciális LCPUFA-kban, mint a has alján, illetve a zsigereken lerakódott zsír (Phinney és mtsi., 1994). Az alacsony DCSA pedig összefügg a vérben mért magasabb DHA szinttel (Garaulet és mtsi., 2001).
Lassek és Gaulin (2008) vizsgálatban több mint tizenhatezer ember adatait használták fel, és többek között testük morfológiai adottságai és különféle kognitív tesztekben elért eredményük között találtak elgondolkodató eredményeket. Az alacsonyabb derék-csípő aránnyal rendelkező nők jobb eredményeket értek el a kognitív feladatokban, mint magasabb derék-csípő aránnyal rendelkező tárasaik még akkor is, amikor standardizálták az életkort, iskolázottságot, a szülők státuszát, stb. Sőt, amikor anyák és gyermekeik adatait elemezték, megállapították, hogy az anyák derék-csípő aránya prediktív volt gyermekik kognitív képességeiket illetően. Az alacsonyabb szülői DCSA a gyermekek jobb teszteredményeivel járt együtt (Természetesen itt is standardizálták a szülők jövedelmét, iskolázottságát.)”
Forrás: Nőies testalkat: okosabb utód?
A nőies hormonrendszer és magas ösztradiolszint kognitív képességekre vonatkozó jótékony (és férfiakra nézve talán nem mindenben előnyös) hatását mások is kimutatták.
A Texasi Egyetem kutatói érdekes összefüggést fedeztek fel e hormon és a nők túlzott kacérsága, hűtlenkedése között: a magas ösztradiol szinttel rendelkező nők átlagosan hajlamosabbak lehetnek a flörtölésre, sőt, arra is, hogy párhuzamosan tartsanak fenn kapcsolatokat.
Fontos tudni, hogy ugyanez a hormon teszi "vonzóvá" a nőket. Részben ennek hatására alakul ki az egészséges csontozat, formás mellek és derék-csípő arány. És a nőies archoz is köze van.
Itt még nincs vége.
Christine E. Stanik (Penn State University) és Phoebe C. Ellsworth (The University of Michigan) a Human Nature szakmai folyóíratban publikálták azt az általuk végzett kutatást, melyben a női intelligencia és a nők párválasztási preferenciái közötti kapcsolatot vizsgálták.
Eredményeik két markáns ponton is összevágnak az előzőekkel: az intelligens nőknél fokozottabban találták meg a párhuzamos, vagy futó párkapcsolatok fenntartására való hajlamot. Emellett viszont az ilyen nők jóval kevésbé voltak fogékonyak a hagyományos nemi szerepekre és a férfiak státuszjelzéseire.
Who Cares About Marrying a Rich Man? Intelligence and Variation in Women’s Mate Preferences
A kutatók szerint a tudás alapú társadalomban nehezen boldoguló, kevésbé intelligens nők könnyebben készek lesznek az erőforrások megszerzésének más módját választani, egy gazdag férj személyében.
A „maszkulin” arc tehát ösztönösen azt jelezheti a férfiaknak, hogy a nő alacsonyabb intelligenciával rendelkezik, nehezebben szerez önállóan erőforrásokat és nagyobb eséllyel marad hűséges, ugyanis a „kicsapongásra” és a „párhuzamos kapcsolatok fenntartására” való hajlama is kisebb.
Összegezve:
Maszkulin arcú nő = a férfitől függőbb, irányíthatóbb nő, aki által nem kerül veszélybe a biztos apaság, mivel erre a momentumra vezetnek minden mást is vissza. Egyetlen férfinek sem lenne kedvező, ha kakukkfiókákat kellene nevelgetnie, így "ösztönösen" kudarckerülő magatartáshoz folyamodnak: elkerülik az okos, nem irányítható, nőies nőket, legalábbis ha hosszútávú párkapcsolatról van szó. Ezzel mellesleg az a tévhit is megdőlni látszik, hogy a nőiesebb nő gyámoltalanabb, irányíthatóbb, kevésbé okos és fokozottan monogám.
Ennek ára viszont a talán kevésbé értelmes, s egészséges utód, ám hogy a férfi a rendelkezésére álló szaporodási rátermettségét maximalizálni tudja- hajlamok szintjén kiéleződik a szép, csinos, nőies (és okos) nőkkel kapcsolatban fennálló szexuális fogékonysága is.
Hétköznapi nyelvre lefordítva: a feleség nevelgesse csak otthon a gyerkőcöket, míg apuka "jobb helyekre" is elszór néhány magot- miközben neki nem kell idegen, jobb genetikai minőségű gyerkőcöket nevelgetnie. A férfiak mentségére legyen szólva, efféle kettős stratégiával így vagy úgy, de mindkét nem élni kíván(na), mégpedig kizárólagosan, a partner hűtlenségén háborogva.
Ugorjunk vissza egy kicsit a nőkhöz.
Ha a férfiak maszkulin nőkkel házasodnak össze szívesebben, azt volna logikus feltételeznünk, hogy a nők mindezt feminim férfiakkal teszik. Kész felfordulás, ugye? Noha részben logikus volna, hogy a saját nemi jegyeiben kissé visszafogottabb partner mindkét fél számára nagyobb biztonságot és összecsiszolódási hajlandóságot eredményez, továbbá közelebb állnak majd egymáshoz gondolkozásban és gyakorlatias viselkedésben is.
De félre az illúziókkal. Ugyanígy árnyoldala lehet a dolognak, ha a férj valójában szuper okos, karrierista bombázóról, a feleség meg „alfahímről” álmodozik.
A feminim férfi mítosza….
Azt már tudjuk,- olvashattuk épp elégszer- hogy a nők hosszú távú párkapcsolatra a feminim férfiakat részesítik előnyben, míg legtermékenyebb napjaikon mindenféle érzékük a látástól kezdve a szagláson át a magas tesztoszteronszintű, nagyon markáns arcú, domináns alfahímekre éleződik ki; utóbbiak szimmetrikusabbak, erősebb az immunrendszerük és jobb a megtermékenyítő képességük is. Ja- és bizonyára nagyon okosak, belőlük válnak cégvezetők, tudósok, üzletemberek.
Csakhogy a férfiaknál nincs minden úgy összhangban, ahogyan a nőknél.
A tudósok erről néha hajlamosak megfeledkezni, néha azt a magyarázatot találják rá, hogy az egyes férfitípusok „különféle módokon versengenek, ki spermiummennyiséggel, ki szimmetriával, ki hatalmas izmokkal, ki IQ-val”.
Bármelyik lehet jó, de nem lehet egyszerre mindet, mert oda-vissza zárják ki egymást.
Nézzük az alapvetést: minden nő az alfát keresi, a férfiak között a legdominánsabbat, a vezért. Ez abból adódik, hogy míg a férfiaknak a nők szinte teljesen egyformák, leszámítva, hogy egyik kicsit jobban néz ki, vagy fiatalabb a másiknál, addig a nők nem rendelkeznek annyi "szórható maggal" (petesejttel), nagyobb a szülői ráfordításuk is (terhesség) és jobban oda kell figyelniük, kitől hordják ki és szülik meg a közös gyerekeket. Csak az alfák juthatnak célba.
Ez azt az érdekes helyzetet fogja eredményezni, hogy az alfákat sok nő akarja, így nem muszáj elköteleződniük, nyugodtan kalandozhatnak, míg a "béták", akik a nők körében kevésbé népszerűek- mivel a férfiak között kevésbé dominánsak és alacsonyabb a státuszuk, ebből következve vélhetően "gyengébb minőségűek" a génjeik is- a biztos apaságra törekedvén megpróbálják megbízhatóságukkal, elkötelezettségükkel elcsavarni a (mint fentebb láthattuk) maszkulinabb nők fejét. A nőnek jobban megéri ha férjnek egy "bétát", gyermekei apjának egy "alfát" választ.
Az elmélet szerint ha gyermekeinek apja alfa lesz, a fiai a következő generációban sok utódot fognak nemzeni, ahogy az összes többi nő fiai is, akiknek az alfák nemzettek utódokat. Tehát az összes alfát választó nő fiai ... bár itt valami matematikailag nem stimmel, amit azonban könnyen feloldhatunk azzal, hogy természetesen újra csak a fiúk kis %-ából válik "alfa". Ez egyébként maga a nemi szelekció folyamata: a nőstények és nők mindig a bizonyos szempontból "legkiválóbb" hímeket vagy férfiakat részesítik előnyben, s ezáltal válik egy-egy tulajdonság dominánssá. Ilyesmi lehetett régen mondjuk a testi erő.
Egy kis gondolatkísérlet...
A fentiek valamelyest a "dupla vagy semmi" játékhoz hasonlóak, legalábbis női szempontból. A férfiaknak egyértelműen a legkedvezőbb "alfaságra" játszani, vesztenivalójuk gyakorlatilag nincs. A nők fiainál már más a helyzet, a szaporodási siker ugyanis nem közvetlen, hanem közvetett. Ha a nő alfát választ, kockáztat: a fiainak vagy nagyon sok, vagy kevés, illetve 0 számú utóda lesz, s ez nagyban összefügg a saját (az anya) genetikai adottságaival is. Ha "bétát" választ, látszólag még rosszabbul jár, leszámítva, ha kellően sok nő választ "bétát". Ebben az esetben minden nő fiának megközelítőleg egyenletes esélye lesz közepes számú utódokra.
Még egy jelentős dolog, hogy a főemlősöknél így kerülhetik el a nőstények a vezérhímek kölykeikre veszélyes szexuális viaskodását, amelyben az új vezér gyakran öli le a régi kölykeit, genetikai károkat okozva ezzel.
(lásd lentebb)
A megoldás elméletben egyszerű: a nőknek nem csak annyi lehetőségük maradt, hogy vagy alfát, vagy bétát válasszanak, választhatják akár mindkettőt is, bár itt már elmosódik a határ a különböző típusok között. Nem egyértelmű, mi alapján tegyünk különbséget, ha egy nő a férjétől szült két gyereket, a szeretőjétől viszont hármat. Jóval egyszerűbb azt feltételeznünk, hogy a legkifizetődőbb stratégia "minél több férfit helyzetbe hozni".
Az egész minimális hasonlóságot mutat a Bayes-tétellel.
Gyakorlatilag a nő döntése befolyásolja, mennyire és hogyan lehet a következő generációban a fiai által sikeres. Ha kizárólag alfa mellett dönt, nagyot kockáztat, mert a nők többsége talán szintén alfát választ és a következő generációban is kevés számú fiú fog sikeresen szaporodni, tehát az ő fiainak egyéni esélyei csökkennek, bár az is lehet, hogy épp az ő fiai válnak legadaptívabbá. Ezt kizárólagosan bétát választva nem lehet fölülírni, mert csak akkor működne a dolog, ha szintén így tenne minden nő, s egy kicsit sarkítva szinte egyik férfi sem nemzhetne kiugróan sok utódot, megfosztva ettől a béták jelentős részét. Viszont mi van akkor, ha a többi nő mégis alfát választ?
Fontos megértenünk, hogy itt semmiképp sem tudatos mérlegelésről van szó- pusztán arról, mennyire vezettek a gének terjedéséhez a nők bizonyos ösztönkésztetései, úgy mint a promiszkuitás, monogámia, vagy poligámia "elősegítése" illetve "gátlása".
Más nők választásaira az egyes nőnek épp úgy bizonytalan a befolyása, mint a következő generációban a fiai egyéni versengésére, melyben ő maga nagyot bukhat, bár (kizárólag ösztönszinten értelmezve) a fiú egyetlen választási lehetősége, hogy alfaságra (minél több nő megtermékenyítésére) törekszik, amivel nem veszíthet különösebben semmit. Neki így is, úgy is versengenie kell.
Nőként viszont az tűnik "leglogikusabbnak", ha mind az "alfákra", mind a "bétákra" egyaránt voksol. A többi nő így bármit is válasszon, a saját génjeinek a legnagyobb esélyt adja meg a sikerre.
A két stratégia keveredése el fogja mosni a stratégiák, továbbá az alfák és béták közötti markánsabb különbségeket, de a "többfajta férfit helyzetbe hozni" elv egyben segíti az adaptációt és valószínűsíti az egyéni sikerességet is.
Mindez összességében egy mérsékelt nemi szelekciót jelent, melyben a férfiak egy bizonyos százaléka némileg több utódot nemzhet, míg kis százalékuk nem nemz egyetlen utódot sem, s melyben a nők ízlése erőteljesen "többfelé" mutat.
A dőlt betűs részben megjegyeztem, hogy más nők választásaira az egyes nőnek bizonytalan a befolyása. Ennek ellenére a tudomány szerint több stratégia is létezik az alfák és béták közötti szakadékok lazítására női részről.
Ezek közül említés szintjén vázolnék fel néhányat:
1. génfrissítés...
Eredetileg a beltenyészet elkerülésére szokás felhozni, hogy a nők számára vonzóbbak a tőlük genetikailag jelentősen eltérő férfiak, ez a fajta ízlés azonban szolgálhatja a poligám rendszer lazítását is. Ha a genetikai különbözőség ilyen szignifikánsan kimutatható hatást eredményez (szinte ez a legjelentősebb szempont a szimmetria és egészség, illetve "jóképűség" mellett), érdemes számításba venni azt a vonzatát, hogy a nő környezetében előzőleg sikeressé válhattak a rokonaihoz, vagy egyenesen saját apjához hasonló egyedek.
Amint tehát túlságosan elszaporodik egy "gén", vagy inkább "génkombináció", a nők megpróbálják "béták" bevonásával lazítani a hatást.
Önmagában ez még nem volna bizonyíték, azonban ha két másik hatással vetjük össze, nagyjából azzá válhat.
2. a többségtől eltérő a vonzóbb...
A következő figyelemreméltó ízlésbeli momentum, hogy a vonzalmat meghatározó alaptényezők mellett szintén szignifikánsan közrejátszik az "átlagtól különböző" külső, vagy viselkedés. Első ránézésre ez is inkább "alfaságra" enged következtetni, hiszen aki nem átlagos, az valamiben kimagasló, tehát alfa. A hatás azonban jellemzőktől függetlenül befolyásolja a nőket. Kísérletek tucatjaival bizonyították, hogy emiatt lehet vonzó mind a visszahúzódó magatartás, mind az agresszió, de még az arcszőrzet hiánya vagy megléte is.
A nők természetes körülmények között ösztönösen idegenkednek a szakállas férfiaktól, annak ellenére, hogy a szakállhoz magas státuszt, érettséget, dominanciát és agresszív viselkedést társítanak.
Want to Look Older and More Aggressive? Grow a Beard
Egy viszonylag friss kutatás ezzel kapcsolatban is meglepetést okozott: kimutatható hatása van a szakállviselés tetszetős voltára annak, hogy az adott környezetben mennyire elterjedt. Ha sokakra jellemző, a csupasz arcú férfiak lesznek vonzóbbak, ha viszont a férfiak többsége nem visel szakállt, csupán ezáltal vonzóbbá és népszerűbbé válhat.
Az arcszőrzet megléte vagy hiánya természetesen befolyásolható, az ösztönök viszont csak arra "figyelnek", milyen ritka egy jellemző a nő körül- s egy idő után nem ugyanabból a meglévőből akarják a "legjobbat", hanem annak ellenkezőjét is bevonnák a szaporodásba. A túlságosan gyakori, vagy elterjedőben lévő tulajdonság ugyanis arra utalhat, hogy túl sok nő választ ilyen férfit, így az egyes nők fiainak "versenyelőnye" a ritkább típus választásával növelhető.
A szakáll is csak az evolúció eszköze
Az agresszióra visszatérve, szintén ösztönösen taszítja a nőket (lást lentebb), mégis szignifikánsan megugrik a népszerűsége, abban az esetben, ha saját közegében kevés férfi mutat kötekedő, agresszív, feltűnő viselkedést. Ezért működhetnek olyan jól az ezzel kapcsolatos "csajozási tanácsok", melyek néha még azt is hozzáfűzik, hogy ajánlatosabb "csendesebb barátokkal" csajozni menni.
Sakkozni persze ezzel is lehet: ha sok az agresszív férfi, rögtön a kedves, rendes, lovagias "ritkaság" tűnik ki, míg ha a férfiak többségét erre nevelik, kuriózum lesz a felvágott nyelv és az odamondás. A lényeg, hogy kimutathatóan hódít a minél elütőbb és feltűnőbb, ami látszólag független az adott tulajdonság jellegétől is, bár természetesen e jelenség sem igaz egyértelműen minden helyzetre.
"A kutatók szerint a kapott eredmény az élővilágban jól ismert evolúciós jelenségre, a „negatív gyakoriságfüggő nemi szelekcióra” vezethető vissza. Ez azt jelenti, hogy minél ritkább egy egyed fizikai megjelenése (fenotípusa), annál nagyobb sikere lesz a szaporodásért folytatott küzdelemben. Az állatvilágban például minél feltűnőbb külsővel rendelkezik egy hím egyed, annál nagyobb szaporodási előnyhöz jut társaival szemben (ilyen az oroszlán, a páva, a szarvas), de a növényvilágban is akad sok hasonló eset."
A jelenség tökéletesen illeszkedik a nők "mérsékelt szelekcióhoz" köthető szaporodási stratégiáihoz.
Vonzóbb a szakáll, ha épp nincs divatban
E stratégiával kapcsolatban genetikusok kimutatták, hogy emberré válásunk óta valószínűleg soha nem hatott túlfokozott szelekció a férfiakra, tehát a szaporodásban nagy részük az őskortól kezdve részt tudott venni.
A teljes kutatások egyike itt található: Natural Selection Reduced Diversity on Human Y Chromosomes
Wilson Sayres több éve vizsgálja az y kromoszómák genetikai változásait és az un. tisztító kiválasztódás momentumában látja az okokat. Más tudósokkal ellentétben abban is kételkedik, hogy az y kromoszóma és a hímnem hamarosan el fog tűnni, mivel feleslegessé válnak a férfiak.
Az ivaros szaporodás az ivartalan szaporodással/szűznemzéssel, illetve fokozott poligámiával szemben ugyanis éppen azt a genetikai változatosságot, így ellenálló képességet biztosítja, mely által biológiai értelemben a fejlődésünk idáig juthatott.
A vélemények abban is megegyeznek, hogy az emberré válás kezdetén szintén mérsékelt nemi szelekció és erőteljes "promiszkuitás" tette lehetővé az agy fejlődésének hirtelen megugrását.
3. a nők a monogám kapcsolatban élő férfiakra buknak...
Szintén ambivalens, szinte mindenki által ismert megfigyelés, amire eleinte ugyanúgy rávágták, hogy "persze, hisz alfa!"- viszont egyrészt az alfákra állítólag kevésbé jellemző az elkötelezett, boldog monogám kapcsolat, másrészt, amikor egy harmadik kategóriát (a "kalandort") is bevontak a vizsgálatokba (ez a módszer egyébként más téren is számtalan, eddig egyértelműnek tűnő elgondolást végzett ki) azt kapták, hogy a nők legkevésbé a "senkinek nem kellő", közepesen a "sok nőnek kellő" és leginkább az egyetlen nővel kapcsolatot fenntartó, monogám férfiakhoz vonzódtak.
Sajnos ez igencsak rossz hír a valószínűleg "béta" férjjel rendelkező, házas nők számára.
De mi mozgatja akkor az evolúciót?
A nemi szelekció csak az egyik- bár az egyes férfi által különösen kedvelt oldala- a dolognak. Az evolúciónak más hatékony mozgatói is elképzelhetők, úgy mint a természetes kiválasztódás, a génfrissítés, a változatosság, vagy egyenesen a nemek fegyverkezési versenye, melyben épp a fenti, egymástól eltérő szaporodási stratégiák által válik egyre kifinomultabbá a hím és nőnem "fegyverarzenálja". Az egész az eltérő szaporodási stratégiák momentumától indul, mely a hímnemen belül eleve versengést eredményez, de ugyanezt eredményezheti a hím és nőnem között is, azon matematikai alapvetésnél fogva, hogy a hímeknek több potenciális utóduk is lehet, ám az apaságuk bizonytalanabb és könnyebben "kaphatók".
Richard Dawkins Hódító gén c. könyvében a következő sorokkal fejezi ki a lényeget:
"A szelekció a hímeknél a sietséget részesíti előnyben, a nőstényeknél viszont a szemérmes tartózkodás irányában hat - versengés alakul tehát ki a nemek között. A hímek arra szelektálódhatnak, hogy figyelmen kívül hagyják a nőstények párválasztásra tett kísérleteit, a nőstények pedig arra, hogy érvényesítsék választási jogukat, és ne hagyják magukat félrevezetni, választásukat meghiúsítani. Ha a hímek afrodiziákumaikkal leigázzák és elkábítják nőstényeiket (cikkében Lloyd közöl is erre utaló bizonyítékokat), akkor a nőstények evolúciós időben mérve előbb-utóbb megtalálják ezek ellenszerét. A kopuláció után a nőstény manipulálhatja az ondót: raktározhatja, egyik üregből a másikba helyezheti, felhasználhatja, megeheti vagy feloldhatja - attól függően, hogy mit tapasztal a továbbiakban a hímek részéről. A nőstények az ondó befogadásával és tárolásával bebiztosíthatják magukat, ha pedig már megvolt a párzás, akár válogathatnak is... A nőstények tehát képesek az ondó manipulációjára (példa erre az ivarmeghatározás a hártyásszárnyúaknál); szaporodási szervrendszerük gyakran zsákocskákat, billentyűket, csövecskéket tartalmaz, amelyek mind e manipulációval összefüggésben alakulhattak ki. Még az is lehetséges, hogy az ondókompetíció megfigyelt példái valójában az ondó manipulációjának megnyilvánulásai... Tekintve, hogy a nőstények, ilyen vagy olyan mértékben, képesek az ejakulátum manipulációja révén keresztülhúzni a hímek számításait, nem lehetetlen, hogy a hímekben létrejönnek majd olyan kis nyitók, ollócskák, emelők és fecskendők, amelyek arra a helyre juttathatják be az ondót, amelyet a nőstény az elsődlegesen felhasználandó ondó tárolására szánt. E sokféle kis bigyóból valóságos nemi arzenál állhat össze!"
Kiszámítható, miféle következményekhez vezetnek a nemek természetes különbségei.
- Petesejtből kevesebb van mint hímivarsejtből, így felértékelődik
- Mivel a nőnem birtokolja az értékesebb petesejtet, alapvetően a nőnem szabja meg a párzás feltételeit is ("a nő választ")
- A nőnem többet kockáztat a párzással és az utódok sorsa is "fontosabb" neki
- A hímnem könnyebben kapható, s ha mégis nehezebben kaphatóvá válik, az egyes egyed hátrányba kerülhet a könnyebben kapható társaival szemben, így egyszerűen kihullik az evolúciós sortán ("muszáj" (lenne) megfelelnie a nőnem feltételeinek, ha tovább szeretné örökíteni a génjeit, amit egyetlen módon kerülhet meg: ha valahogy hatással van a nők/nőstények igényeire és akaratára; ezzel kapcsolatban a különböző fajoknál számos erőszakos és manipulációs fogás figyelhető meg a hímek részéről, mely a fegyvernemek egész arzenálját vonultatja fel, kezdve attól, hogy eljátsszák a "potenciális jó apát", másik hímnek álcázzák magukat, folytatva az erőszakos közösüléseken át, eljutva a nőstények leigázására használt kémiai vegyületekig)
A szomorú, vagy inkább felemelő igazság, hogy a "manipuláció eszközével" bizony mindkét nem vastagon élt a másikkal szemben, melynek felemelő volta többek között annak köszönhető, hogy sokan részben ebből származtatják magát az emberi intelligenciát is. A férfiak testi erejükkel persze sokszor "pótolhatták" a manipulációra szánt mentális vesződséget, állítólag ezért a nők lettek jobb emberismerők a két nem közül, s emiatt olvasnak ők jobban a férfiak arcáról, mint viszont. S ami talán meglepő: saját érzelmeiket is jobban titkolják, ha ez a cél.
- Az egyes férfi érdekei ütközhetnek más férfiak érdekeivel, mivel egyetlen férfi is nagyon sok nőt termékenyíthetne meg.
- Ütközhetnek a nőnem érdekeivel, így céljává válhat keresztülhúzni a nőnem választási jogát.
Minderre számtalan példát találhatunk mind az evolúciósan távolabb eső fajoknál, mind a főemlősöknél, s az érdekellentétekből származó "harc" már genetikai szinten is megfigyelhető. Ilyen többek között a női és férfi mitokondriumok közötti küzdelem, melynek végeredménye, hogy az apai mitokondriumok már be sem kerülnek a megtermékenyített petesejtbe.
"A szülői DNS-ek harca valójában már a megtermékenyítés pillanatában elkezdődik. De ez még csupán az előőrsök viadala. Az apai és az anyai mitokondriumok vetélkednek a genetikai halhatatlanságért. Az embernél a harc az anya javára véglegesen eldőlt, a spermium mitokondriuma be sem kerül a petesejtbe. Több faj esetében a mitokondrium bejut ugyan a petesejtbe, de ott azonnal "elpusztul". "- (Boldogkői Zsolt- Összecsapnak a szülői gének)
S hogy nagyobb távlatból szemlélve mi értelme volt épp a mitokondriumok "ütközetének"? Nos, a harc valójában nem is a férfiak mitokondriumai ellen folyt, illetve nem csak ellenük. Feltételezhetjük, hogy a nőnem fentebbi, "sok hímnemű egyedet helyzetbe hozó", mérsékelt szelekcióra apelláló stratégiáját a hímnem fajtársaival való egyoldalú versengése keresztülhúzhatta, s ennek folytán számtalan fajnál- amint azt láthatjuk- poligámia alakult ki.
A poligámia nem kedvez a nőnemnek, mert egyrészt a vezérek legyilkolhatják egymás utódait, ami az anyáknak hatalmas veszteség. Másrészt bizonytalanná válik a szaporodás végkimenetele: a hímekhez hasonlóan sok olyan nőstény lesz, akiknek hím utódai egyetlen utódot sem fognak nemzeni. Az anyák ezt egyrészt a poligámia lazításával, másrészt genetikai "erővel" és versengéssel befolyásolhatják. A mitokondriumon pedig nagyon sok múlik, a sejt energiaközpontjaként az egész szervezet erőnlétéért felelős.
Tekintve, hogy genetikailag a nőnem az erősebb (ezt kompenzálta testi erővel a férfi) a női mitokondriumok genetikai érdekből egyszerűen kivégezték a "férfi" (hím) mitokondriumokat, hogy a nőnem az utódokra való nagyobb genetikai befolyás által visszaszerezhesse a szaporodási kontrollt. Hasonló genetikai húzások a férfiaknál is megfigyelhetők (említés szintjén lesz is szó róluk), bár ebben az értelemben "gyengébb nem" lévén számukra hatásosabb a mennyiségre figyelni a minőségi befolyásra törekvő küzdelem helyett. A géneket egyébként nem "érdekli", milyen nemű testben vannak jelen, mindenképpen "versengeni" fognak- e versengésre használt módszerek különbözhetnek csupán.
A hímnem poligám szaporodási rendszerére válaszul tehát a nőnemnek valahogy el kellett érnie, hogy "saját kezébe vegye" utódai rátermettségét, akik az apjuktól ugyanazokat a mitokondriális DNS-eket örökölték volna, mint a többi nőnemű utódai.
Mivel egy ilyen rendszerben azokból válik alfa, akiknek legerősebb az anyjuk (az apjuk ugyanaz), így a női egyedek közül természetes módon szelektálódtak ki a hím egyedek mitokondriumait elpusztítani képes mitokondriummal rendelkezők.
"A genomon belül a gének békéjét - a korábbi cikkben tárgyalt parazita szekvenciákon kívül - még valami nagyon zavarja: a gének másik kópiája. Minden génből és egyéb DNS-szekvenciából kettő van, s a két kópia gyakran különbözik egymástól. Úgy tűnik, hogy az apai és az anyai gének viszálya a genomon belül az egyik legsúlyosabb konfliktusforrás. Az már korábban is ismert volt, hogy harc folyik az apai ás anyai gének között az embrió táplálásért, amely abban nyilvánul meg, hogy gátlódnak a magzat táplálását gátló gének apai alléljai, valamint a magzat táplálását elősegítő gének anyai alléljai.
A harc eszköze az epigenetika, amely jelen esetben azt jelenti, hogy az említett apai gének már a here ősivarsejtjeiben imprintáltak (metiláltak, azaz CH3-csoportok kapcsolódnak hozzájuk), a releváns anyai gének pedig már a petefészek ősivarsejtjeiben gátlódnak. A harc értelme pedig az, hogy míg az anya abszolút biztos lehet abban, hogy az utód tőle származik, az apa ebben bizonytalan (az emlősök 95 százaléka nem monogám). Az anyának spórolnia kell anyaggal és energiával a következő utódokra, az apának viszont az az érdeke, hogy saját utódja a lehető legjobb táplálást kapja.
Catherine Dulac, a Harvard Egyetem biológusa és kutatócsoportja ennél jóval mélyebb és kiterjedtebb érdekellentétek molekuláris nyomait fedezte fel egerekben. Az eredmények arra mutatnak, hogy az anya génjei az utódokat a családi összetartásra motiválja, míg az apai gének az önzésre." - (Boldogkői Zsolt- Összecsapnak a szülői gének)
Más tanulmányok az anyák terhesség közbeni egészségi állapotát is a gének harcától teszik függővé.
Parent-Offspring Conflict and the Persistence of Pregnancy-Induced Hypertension in Modern Humans
Az elméletet, hogy a nemek szaporodási érdekellentéteiből adódóan fegyverkezési verseny alakulhat ki ma már a tudósok többsége támogatja. Míg régebben egyértelműnek tűnt az az elképzelés, hogy a hímnem egyedei versengenek egymással, majd a legjobbak győzelmével szerveződik egy poligám berendezkedés, melyben a nőstények az alfákat választják- hacsak "speciális környezeti adottságok" mást nem indokolnak- addig mostanság egyéb szempontokat is mérlegelnek.
Többek között a davisi University of California antropológusa, Sarah Hrdy vizsgálta, hogy a főemlősöknél a nőstényeknek egyébként is érdekükben áll fellépni a poligám párosodási rendszer ellen. Kutatásait többen tartották felháborítónak s egy ideig tudomást sem akartak venni róluk, Hrdy ugyanis másokkal együtt arra az eredményre jutott, hogy az újonnan érkező vezérhímek által elkövetett "csecsemő és gyerekgyilkosságok" folytán az állatkölykök mintegy harmada pusztul el, ami az anyaállatoknak óriási genetikai veszteséget jelent.
A kutatónő ezzel magyarázza a nők rejtett ovulációját is, ami régen az apák bizonytalanságban tartását szolgálhatta. Elmélete többek között azért tűnik logikusnak, mert legközelebbi főemlős rokonainknál, a csimpánzoknál is gondot jelent "női részről" a hímek vetélkedése és az utódok biztonságának garantálása, melyre ott nem a rejtett ovulációt, csupán a promiszkuitást vetették be.
A csimpánzok csendben szexelnek
A nőstények stratégiája a következő: nem csak minél jobb, de minél több(féle) hímmel párosodni, bizonytalanságban tartani őket az apaságot illetően, ezzel mérsékelni a versengésüket, miközben minimális szelekcióval elkerülni a leginkább egészségtelen, leggyengébb egyedeket, emellett mindenképpen megőrizni a szaporodási dominanciát és kontrollt.
Mindez természetesen épp úgy ellenkezik a hímek érdekeivel, ahogyan a hímek erőteljes versengése és a poligámia a nőstényekével, s ezen folyamat része és lecsapódásaként alakult ki az állatvilágban például a nemi erőszak, vagy a nőstények kizárásával történő döntés jelensége, melyeknek a nőstények részéről általában megvannak a maguk válaszlépései. A nőstények válaszlépéseire viszont a hímek "kontráznak" rá- a "női promiszkuitás" generálta többek között az emberre is jellemző spermiumversengést, de néhány madárfajnál még ennél is érdekesebb jelenségek figyelhetők meg.
És mégis fontos a kacsapénisz-hossz
Ballistic penises and corkscrew vaginas – the sexual battles of ducks
"Brennan értelmezése szerint ez arra utal, hogy a szexuális-konfliktus elméletnek megfelelően a hímek és nőstények ivarszerve egymás változásaira reagálva fejlődött ki: a hímeknek hiába nagy a pénisze, a nőstény mégis befolyásolni tudja, melyik hím termékenyítse meg. Így magyarázható az a is, hogy míg egyes fajoknál minden harmadik párzás erőszakos, az utódok mindössze 3 százaléka származik ezekből, a többi esetben a tojók meg tudják akadályozni ha a párzást nem is, de legalább a megtermékenyítést."
Fölmerül a kérdés, hogy ha a nőnem ennyire ragaszkodik választási jogához, meddig mehet el a "férfidominancia", anélkül, hogy a férfiak szaporodási stratégiái komolyan veszélyeztetni tudnák a nőnem genetikai érdekeit?
Mint azt az előzőekben láthattuk, nem lineáris, inkább oda-visszaható folyamatok eredményeként választják a férfiak hosszú távú kapcsolatra a maszkulinabb nőket, eleve készülve rá, hogy a feminimebb nőtípus versengőbb, hűtlenebb, irányíthatatlanabb és önállóbb lehet. A nők viszont erre számítva próbálják elkerülni, hogy otthon tartott "feleségként" csalják őket nőiesebb társaikkal- tőlük megkövetelve a hűséget, valószínűleg ezért (is) tartózkodnak a "macsóktól", amikor azt kell értékelniük, mennyiben terveznének az adott férfival ők hosszú távú kapcsolatot, s részben a promiszkuitásuk is a férfiak szaporodási stratégiájára adott válasz, amellett, hogy más "színtérre" helyezi át a hím versengést.
A spermiumversengés értelme ebben az összefüggésben nem más, mint hogy vizsgálatok szerint a férfiak szervezete a hűségen alapuló stabil párkapcsolatban, vetélytársak nélkül csak amolyan "félgőzzel" fektet energiát a spermiumtermelésbe, mely a testtől viszonylag sok erőforrást követel- ám minél több ideig nem volt valakinek lehetősége a partnerével szeretkezni, illetve minél bizonytalanabb annak hűségében, annál több és jobb minőségű spermiumokat állít elő. (Zárójelben hívom fel a figyelmet rá, hogy a nők "szexmegvonása" akár arra törekvő biológiai "stratégia" is lehet, hogy kiéheztetett partnerüket minőségibb hímivarsejtek előállítására sarkallják, ahogyan "ártatlan", párkapcsolaton belüli flörtöléseik sem mindig egyértelműen a hűtlenséget, csupán a férfi féltékennyé tételét célozzák meg. Ez nagyjából azonos azzal a megfigyeléssel, hogy a nők a szexmegvonást a kapcsolat stabillá válása után alkalmazzák, már amennyire hinni lehet a férfiak ezzel kapcsolatos beszámolóinak.)
A férfiak hűtlenkedés közben is jobb hímivarsejteket "gyártanak", mivel ösztönösen számítanak arra, hogy az alkalmi partner testén belül más vetélytársak spermáival kell az övékéinek megküzdeniük. Ez viszont ahhoz az érdekes helyzethez vezetne, hogy a "maszkulinabb" nőtől született "hazai" utódok gyengébb genetikai minőséget képviselnének az apai utódgondozás ellenére is, mint az eleve jobb génekkel rendelkező, feminimebb szeretőtől születettek, hiszen minél több a jó minőségű spermium, annál nagyobb az esélye egy kiváló minőségű "célba érőnek".
A spermakompetíció emellett azért is hasznos, mert spermiumok által képtelenség "dominálni" és megakadályozni a több férfivel való párzás vagy a választás lehetőségét, a hüvelyen belüli "harc" mégis garantálja az életrevaló utódokat.
Hiperupdate 2018.
(nagyszerű studyk jöttek ki ebben az évben is)
Nem reklámozzuk a válást, de a következő kutatás nagyszerűen rámutat, "omega" koruk után, "alfa" korukban általánosságban mennyire keresik még az egyedülálló nők az "igazit":
https://metro.co.uk/2018/09/24/divorced-women-are-happier-than-men-shows-study-7975096/
"A higher proportion of women (61%) also said they were happier to be single and not looking for a relationship in comparison to 47% of men who felt the same."
https://phys.org/news/2018-03-happiness.html
A válás jelenleg a húszas éveik elején házasságot kötő nők körében a leggyakoribb.
Bele se merünk gondolni, mennyire nem becsülték meg ezeket a fiatalon elköteleződő lányokat a férjeik - annak ellenére, hogy a hagyományos gondolkozás a korai házasságkötést propagálja, ám a keretek, amelyek egy fiatal feleség mellett is családcentrikássá és megfelelően elkötelezetté tehetik a férjek és apák viszonyulását régi formájukban "már", újban "még" hiányoznak.
További érdekesség:
https://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-5178261/Women-unhappy-men-entire-lives.html
"But the survey found that these numbers drop as women get older, with 16 per cent found to have severe problems past 65, dropping to 14 per cent over 85."
'Paradoxically married women are often more likely to develop depression.'
