f7e0ba87c52a4aa77a8ffc87c48adaf1.jpg

Először is azzal kezdeném, hogy bevezetem a mostani kis cikkemet. A mai világ nagyon érzelmi alapú
lett. Hedonizmus van, és nagy rendezvényen szónokló eszmék akarnak emberekre hatni, amik
eltűnnek a hétköznapokban, majd ismét szónokolnak egy-egy rendezvényen. Ennek az a
magyarázata, hogy könnyebb egy emberre lelkileg, érzelmileg hatni, mint logikával. Én mégis
szeretném a saját kis gondolatmenetem szerint kifejteni, mi lehet a társadalom egyik nagy
problémája.

A kommunikáció, minden társadalom alapja. Sőt, minden kapcsolat alapja! És a hiánya szinte
minden probléma alapja.
De mit is beszélhetne egy ember, aki nem is tanult nyelvészetet a kommunikációról? Nos, a
hétköznapokban igen sok félreértés elkerülhető lehetne, ha megértenénk pár apró dolgot. Ezeket,
vagyis ezekből párat most elmondanék.
1) A gondolat és a cselekvés nem ugyanaz.
2) A társadalom és az egyén sem ugyanaz.
3) Induktív, deduktív világnézet

1) Kezdjük ott, mi a különbség a gondolat és a cselekedet között. A gondolat egy emberre hat
(önmagunk), míg a cselekvés már másokra is. Emellett, ami súlyosbítja a dolgot, hogy a gondolatban
minden lehet tökéletesen eltervezett, és nem tesz különbséget, míg a cselekvések problémákkal /
hibákkal járnak, és mindig előnyben részesítenek valamit. A gondolatoknak van előzménye a
fejünkben, míg mások csak a cselekedetet látják tőlünk. Ezek miatt nem lehet egy cselekedetet egy
gondolattal megvédeni, ha valaki hibát talál benne. Azt a hibát el kell ismerni, vagy ki kell javítani,
amennyire lehet.
Ez a probléma legtöbbször nem is két ember, hanem eszmék között szokott bajt okozni. Két ember
még eltűrheti a problémákat, de ahol már több száz, vagy ezer emberről van szó, ott már lényeges,
hogy legyen egy határ a gondolatok és cselekedetek között.
Ha nincs határ, akkor gyakran személyes sértésnek vehetjük az általunk elkövetett hibák
megmutatását. Persze a személy elleni támadás ellen fel kell lépni, de egy cselekedetünk hibáinak
bemutatását nem tekinthetjük személyünk elleni támadásnak.

2) A társadalom és a személy kapcsolata igen bonyolult. Nem is lehet igazán kifejteni, ezért inkább az
elválasztásukat szeretném bemutatni a kommunikációban. Hiszen ez okoz még sok gondot, amikor
általánosítunk. Ki ne hallott volna már egy híres ”A nő szülni akar, neki ez a természetes”, vagy egy ”A
férfi egy erőszakos állat!” kifejezést a mai nagy ellentétes eszmék, az anti-feminizmus, és a
feminizmus népes táborából (és hasonló gondolatokat). Persze ezek a mondatok ugyanúgy
származhatnak egyszerű emberektől is, ezért fontos erről beszélni.
Miért kell különbséget tenni általánosítás és személyekre utalás között? Az emberek reakciója
miatt. Hisz ha bekategorizálnak valahova, az kényelmetlen. Emiatt lenne jó, ha az ”a nő” helyett ”sok
nő”, ”a férfi” helyett ”sok férfi” lenne mondva akkor, amikor általánosításban beszélünk. Persze
vannak más eszközök is, de ezek a legkisebb változtatást igénylők. Más megoldás még az ellenpéldák
bemutatása, de a mondanivalónkat egy mondatban cáfolni eléggé öngól egy vitában.
Elvégre ”a nő” az összes nőre egyenként vonatkozik, a ”sok nő” pedig enged kivételezést. (ugyanez
a férfi oldaláról is igaz) Így tehát, ha ”a nő” kifejezést használjuk, azzal egyenként mutatunk a nőkre,

hogy ”te is ilyen vagy, te is ilyen vagy, meg te is ilyen vagy”.

3) Nos, gondolom sokan tudják, mi a deduktív, induktív szó jelentése. Ha nem (természettudomány
szakos hallgató vagyok, innen a feltételezés), akkor elmondom. Az induktív nézet egy kis csoport
vizsgálata, és abból általánosítás. A deduktív nézet az általános jelenségek tulajdonságait egy kis
csoportra biztosan feltételezi. Példákkal: Jóska veri a feleségét, Bélus is, akkor minden férfi nőverő.
(induktív). Sok férfi veri a feleségét, ezért Pál is veri a nejét (deduktív).
Lényegében minden ember egyszerre deduktív és induktív gondolkodású is. A baj ott van, ha váltunk
ugyanarról beszélve. Ha nekünk kedvező példa van, akkor induktívak vagyunk, ha olyan példa van,
ami nem tetszik, akkor deduktív. Vagy valaki társadalmat és a személyt is váltogatja. Ez sokakat
elriaszt a kommunikálástól, és mellesleg elég aljas húzás is, mivel ez sokszor terelés, és meghátrálás
ellenpélda helyett.
Egy fiktív beszéddel be is mutatom.
” Anya, négyest kaptam!”
”De Julis ötöst kapott!”
majd
”Anya, egyest Kaptam, de Julis is!”
”Engem nem érdekel más gyermeke!”

Talán ezzel lehetett a váltogatást jellemezni. Na de az induktív deduktív váltásra is kéne egy példa.

Két nő/férfi beszélget (akárkik, a mondanivaló a lényeg)
”A hírekben megint megvertek egy nőt. A férfiak szinte állatok! Biztos az új szomszéd is az lesz!”
”De sok férfi segített már nőkön az országban, főleg ahonnan ő jött. Biztos ő is segítőkész lesz!”
”És aztán, sok nőverő van az országban, biztos ő is az lesz!”
”De onnan jött a másik szomszéd, és ő nem olyan. Az új szomszéd se lesz az!”
„Jaj, Julis is onnan jött, és neki verő párja volt! Ő is olyan lesz!”
Tehát a válaszban az induktív általánosítását egy deduktív levezetéssel akarja megcáfolhatatlanná
tenni, és fordítva. Az ilyen váltási módszerek alkalmazásával bármerre el lehet vinni az igazat. Csak az
a módszer lényege, hogy zsákutcában (példánk meg van cáfolva) hírtelen változtatni kell egyet, és
máris újra nyeregben vagyunk.

Jó, lehet ezek csak elméleti dolgok, de igenis a közvélemény fele ezekből jön ki. Elvégre a
cselekedetek megvédése egy kritikus pont minden ember számára, és mások megsértése pedig
(akiket nem akartunk egyébként megsérteni, még közösen sem említeni a megemlített dolgokkal)
egy igen rossz dolog, ha valamit mondunk, és szeretnénk, ha figyelnének.(esetleg egyet is értsenek)

Egy végső gondolat még. Az ember pesszimista lény. Vagy azért, hogy javítson magán/másokon
(megnézi, mi lehet rossz), vagy azért, mert fél mindentől, amit nem irányít (rosszat keresi
mindenben). Mindkét pesszimizmus ezeket a hibákat előszeretettel keresi, és ha megtalálja, akkor
ragaszkodik hozzájuk. Amíg nem javítjuk ki őket- és folytatjuk használatuk-, addig csak rontunk a
közmegítélésen. Bár lehet, hogy a hozzánk nagyon közel állókat ezzel bátorítjuk, hogy „milyen jó,
hogy mi megértjük egymást, de a világ/többiek vajon miért nem értik ezt a fantasztikus,
megcáfolhatatlan gondolatot/eszmét? Hisz tökéletes!”. Vagy ezek miatt ugranak a másik nyakába

a ”Miért nem érted a célunk? Mi bajod a nőkkel/férfiakkal? (nőt konyhába/hálószobába, férfit
börtönbe/kiherélni félreértések) És innen jön a vitákban a két fél folytonos távolodása is.

Első komolyabb cikkem, remélem érthető volt.

Üdvözlettel: danibusz

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.03.24. 21:23
most jön a java: 5 komment