Több cikkben is érintettük már a pornó témakörét, amely gyakran próbálja meg valóságnak beállítani azt is, ami nem több filmes trükknél, ahogyan mondjuk egy sci-fi esetében is történik. A mostani gyűjteményben a leggyakoribb fogások kerülnek bemutatásra kicsit arra vonatkozóan, miért ne próbáljuk ki otthon a legnagyobb unszolásra sem, amit a filmeken látunk, csak azért, mert ott olyan természetesnek és élvezetesnek hat, és mert a nők ott is zokszó nélkül megteszik a férfinek. Vagy ha mégis engedünk a rábeszélésnek, miért ne csodálkozzunk utólag, hogy a várakozással ellentétben egyáltalán nem volt olyan kellemes?

Hangok

A pornóban gyakran használnak szinkronszínésznőket, akik egy másik teremben sóhajtoznak, vagy kéjtől fűtve sikítozni próbálnak. Ezzel nagyjából mindenki tisztában lehet. Azt már kevesebben tudják, hogy költőien szólva az eredeti hangok sem mindig olyan csendesek. Több rendező nyilatkozott arról, hogy a női szereplők fájdalommal vegyes valós megnyilvánulásait gyakran kell lenémítani a felvétel szerkesztése során, mert a lányok bizony annak érdekében, hogy kibírják a jeleneteket, néha egyenesen kiabálnak. Nem az élvezettől.

Állandó készenlét

Egy-egy pornójelenetet néha több napon át forgathatnak, de épp ilyen gyakori, hogy néhány óra alatt kell lezavarni az egészet. Gyakran a férfiak sem járnak jobban, mint a nők. Sokan próbálkoznak potencianövelő készítményekkel, gyógynövényekkel, de nem ritka a péniszbe adott injekció, vagy a beépített, tartósabb merevedést biztosító implantátum sem. Azt egyelőre elképzelni sem tudjuk, ernyedt állapotban milyen érzés lehet.

Hüvely, anális, orális behatolás

A közkeletű néven "seggből szájba" elnevezésű pornós trükk meglehetősen fertőzésveszélyes, ahogyan más nyílásokba sem érdemes "átdugni" a férfi péniszét. Akármilyen furcsának tűnhet, fel kell világosítanunk a barátnőket, hogy megfelelő vágástechnikával elérhető ennek látszata, ám a két különböző behatolás közé rendszerint hosszú szünetet iktatnak be, melynek során alapos tisztálkodás és számtalan higiéniai óvintézkedés történik. 

És ha már anális szex

Az análszex, mivel a popsi eredetileg nem a behatolásra lett kitalálva, számtalan gyakorló pornószínésznőnek is problémát okoz. A fájdalom, az ösztönös védekezőreflexek, hogy másról ne is beszéljünk. Erre is számtalan trükk létezik. Az előzetes tágítás, a síkosító nem mindig válik be, ezért a színésznők egy része lidokaint használ annak érdekében, hogy érzéstelenítse a problémás területet. Ez természetesen a férfiszereplőre is hatással lehet, s mivel az ő nemi szervét is lezsibbaszthatja, a jelenet akár kudarcba is fulladhat. Visszatérő ellentét forrása a szereplők között a lányok lidokain használata, amit sokan megpróbálnak eltitkolni. Mindenképpen muszáj megemlíteni azt is, hogy a rendezők az análszexért búsás plusz gázsit ajánlanak fel, ahogyan természetesen a többi extrával is így van. Ennek ellenére a trükközés megy tovább. 

Javasoljuk, jusson eszébe minden férfinak, amikor otthoni análszexet kér  a pornóra hivatkozva, s minden nőnek, amikor a barátja arra hivatkozik, mennyire élvezik azok a bizonyos hölgyek.

Sok sperma, a sperma lenyelése

Szintén nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a pornókban nem minden sperma igazi. Egyrészt egyszerű földi halandónak bajosan termelődne olyan mennyiség, másrészt a színésznők bizony erre is finnyásak lehetnek. Nem csak a való életben öklendezik vissza sokan az éltető testnedvet (amit szintén nem a gyomorba találtak ki, ezért nem is mindenki képes lenyelni, van akinél akármit tesz ellene hányást, vagy hasmenést okozhat), hanem elhatározás ide vagy oda, a pornókban se mindenki vállalja be. 

Arra is kiváló megoldást találtak, hogyan oldják meg azokat a jeleneteket, amikor az ondónak közvetlenül a férfi nemi szervéből kellene kilövellnie. Ilyenkor sűrített tejet, vagy az említett műspermát fecskendezik be a péniszbe, szintén injekciós tűvel. Bizonyára nem kellemes a dolog, de a pénzért úgy tűnik nem csak a nőknek kell megszenvedni. 

"Felszopólányok"

Aki biztos volt benne, hogy a melegpornókban melegek játszanak, azt ki kell ábrándítanunk. A valóság az, hogy a melegpornófilmek szereplőinek több mint fele heteroszexuális férfi, aki jó pénzért eladja magát akár az aktív, akár a passzív oldalon. Ha pedig a gyógynövények, vagy más csodaszerek sem segítenek, kifejezetten erre a célra lányokat bérelhet fel a stúdió, akik akciókész állapotba hozzák a főhőst. A passzív oldalon már nem mindig ennyire fontos a látvány, ezért fordulhat elő a kisebb költségvetésű filmek esetében a kókadt hímtag, de sajnos olyasmire is lehet példa, hogy szándékosan a meggyötört arcú, aktust nem élvező passzív résztvevő látványa a cél.

A nőknél sem feltétlen különbözik

Ahogyan a férfiak esetében, úgy a nőknél sem mindenki leszbikus, aki másik nővel forgat jelenetet. A pluszgázsi itt épp úgy jellemző, ahogyan az anális, "mély-torok", többpartneres, vagy egyéb extra akciók során, bár vannak nők, akik egyenesen biztonságosabbnak érzik, ha nem férfivel kell forgatniuk. És a dolog többnyire amúgy is a pénzről szól.

Ezen kívül...

Több mendemonda is kering, amik már-már a fantasztikus filmek kategóriájába sorolják a pornót. Egy 10 percig tartó, intenzív anális jelenethez állítólag több órán keresztül is készülhetnek, vagy maga a jelenet tart valójában több óráig, de hallhattunk a pénisz tövéhez beépített, felpumpálható szilikonról, sőt utólagos videóeffektusokkal megoldott anális tágításról, vagy 25 centis méretről is.

Mindenesetre a pornók tekintetében nem árt óvatosnak lenni, mert akármennyire is azt vallja valaki, hogy csak a kölcsönösen élvezhető dolgokat próbálja ki a partnerével, ha a kéjes sóhajtások között maga is kedvet kap valami olyasmihez, ami egyszerűen a valóságtól elrugaszkodott és kivitelezhetetlen, könnyen arra a következtetésre jut, hogy bizonyára vele nincsenek rendben a dolgok.

Ennek érdekében nem ártana jóval több "kulisszatitkok" jellegű filmet készíteni, vagy lemondani arról, ami kizárólag a fenti, csalóka megoldásokkal érhető el.

(A cikk egyetlen párt sem szeretne eltántorítani a kölcsönösen élvezhető és minden benne résztvevő által kívánatosnak tartott szexuális gyakorlatok rendszeres és megfelelő módon körültekintő alkalmazásától!)

a szöveget megalkotta: No_Name01  2014.03.25. 23:40
most jön a java: komment

süti beállítások módosítása