H. Nikolett a japánban tapasztalt népességcsökkenésről és a nemek elidegenedésének okairól írt kommentjét hozzájárulásával tesszük közé.

A jelenségről:

"Újabb lökést ad a japán népesedési válság mélyülésének, hogy egy friss demográfiai jelentés szerint a helyi fiatalok jelentős részét nem érdekli a szex - adta hírül szerdán a BBC Online. A szóban forgó kormányzati jelentés szerint a fiatal japán férfiaknak több mint harmadát - a nőknél valamivel nagyobb ez az arány - nem érdekli az ellenkező nem és a szex."

hvg.hu

"A nők társadalmi helyzete, megbecsülése Japánban kettős. Egyrészt a legtöbben egyre magasabb iskolai végzettségük ellenére két, maximum három évvel munkába állásuk után férjhez mennek. Ez azzal jár, hogy abba kell hagyni a munkát, mivel a japán cégek többsége nem kíván megbízhatatlan munkaerőt foglalkoztatni. Értsd, aki férjhez ment, az előbb-utóbb gyereket akar, s akkor vége is a hatékony, megbízható foglalkoztatásnak, hiszen gyermekvállalás lehetetlen teljes munkaidő mellett.

Pedig szakmai felkészültséggel, egyetemi vagy főiskolai diplomával főállású háziasszonnyá válni, nem szabad választása a japán nőnek, neki egyszerűen nem lehet más döntése. Ha gyermekei is vannak, akkor a tanító mama nevet kapja Japánban, mert a gyerekek oktatását az iskola után neki kell folytatni, ha nem akarja, hogy csemetéi ne végezhessenek főiskolát vagy egyetemet. Azaz miközben a japán nők helyzete látszólag alárendelt, igazi kárpótlást az otthoni egyeduralom jelenti, hiszen a férj és apa a mindennapok nagy részét a munkahelyén tölti. A nő Japánban ezért arra kényszerül, hogy megossza saját társadalmi szerepeit a csendes, szinte döntésképtelennek tűnő alárendelt hölgy és a saját döntéseit egyedül és kíméletlenül meghozó otthoni egyeduralkodó között."

"...nagyon sok japán nő kőkemény főnök a családban, remekül helytáll a nehéz helyzetekben, szívós, okos és rátermett, tele jobbnál jobb ötletekkel. Mindezt persze titkolni kénytelen, nehogy megszégyenítsék. Kettős személyiség lakik benne: egyszerre szelíd és kemény, halk szavú és szókimondó, romantikus és rideg, félénk és bátor."

"Aztán persze itt vannak a szinglik, a lázadók, akik nem kívánnak férjhez menni, mert látják ennek a csapdáit, s a japán szociológia egyik jeles művelője nemes egyszerűséggel parazitáknak nevezi őket, akik nem igazán pozitív modelljei a nők pénzügyi és gazdasági önállóságának. A csendes, visszafogott, férjének és gyermekeinek élő feleségek országában ők azok, akiknek véleménye van (minő szörnyűség) ráadásul azt az anyagi biztonságot, amit régebben csak egy férj tudott nyújtani, ők megteremtik maguknak."

"Akik viszont dolgoznak és keresnek, azok a fizetésüket csaknem teljesen magukra költik, így velük gyakran találkozhatunk a különböző bevásárlóközpontokban. Ők a legdivatosabb ruhákban, a trendi éttermekben csacsognak hasonszőrű barátnőikkel, az otthoni házimunkát pedig anyuka úgyis elvégzi helyettük. Ők utazgatnak a világban, és egyáltalán nem foglalkoznak a férjhez menés gondolatával – ha pedig hiányozna a gyerek, hiszen mégiscsak nőkről van szó – hát vesznek egy kutyát. Az új divat szerint az ölebeket is lehet öltöztetni, dédelgetni, sőt babakocsiban tologatni mint egy gyereket, a felelősség pedig jóval kisebb."

National Geografic Magyarország

Olvasónk így kommentálja a tapasztaltakat:

A japán férfiak egy részét vagy nem is érdekli a másik nem, vagy a virtuális életben, esetlegesen titkos vágyaikban élik ki magukat. Kérdés, eddig érdekelte-e őket, vagy normákat követtek csupán?
Azokról a férfiakról van szó, akik még pár évvel ezelőttig is patriarchális nevelést kaptak, sosem látták apjukat és erősen kötődtek háztartásbeli, túlfüggő anyjukhoz. 
Apáik, ha szokásból megnősültek, feleségükre se voltak kíváncsiak. Japánban huzamos ideje alacsony a születésszám. Több cikk tanúskodik róla, hogy a feleségnek és férjnek mindig is megvolt a maga elszigetelt élete. A nők pótcselekvésekben élték ki autonómiára, sikerekre, befolyásra való törekvésüket, a férfiak a munka világába és hivatásos "igazinőkhöz" menekültek. A feleséget sem szeretni, sem tisztelni nem volt szokás. Hát vonzódni is hiába lett volna hozzá szükséges.

A fiatal japán férfiak másik említett csoportja eltér ettől, számukra ez a világ idegen. Ők éppen a nők, a csajozás érdekében öltenek néha már-már extrém külsőt magukra. 

A lányokról két dolgot állíthatunk, amit számtalan tanulmány is elismer. Ezek közül az első, hogy a szex és a másik nem még annyira sem érdekli őket, mint a fiúkat. Ehhez érdemes hozzáfűzni, hogy a japán nők tradicionálisan frigidek. A japán férfi és az ottani patriarchizmus még meghasonlottabbá tette a rendszert, mint errefelé. A pornók, a hentai-ok, a sensei-nek nevezett és mélyen tisztelt női kötözőművészek. S mellettük a lenézett, frigid japán feleség. 

A mai fiatalok frigid anyák leánygyermekei, s anyáikat nem a másik nemhez való vonzódás motiválta házasságában, hanem a normák és az anyagiak. Ezek a nők később revansot vettek: lenézték, leuralták és megvetették munkában tönkrement férjüket, s alkalomadtán szinte szerelmesen birtokolták fiukat. Egy nőnek, akitől minden lehetőséget elvesznek az önálló érvényesülésre, gyakran nem marad más lehetősége. 
Ha a normák oldódnak, ha egyre nagyobb az esély saját sikerek elérésére, a nők indítékai az e fajta házasságra megcsappannak. 

Ahhoz, hogy javulhasson a helyzet, a saját sikerek mellett rá kell kapniuk az újonnan megjelenő modern férfitípusra.

A női frigiditás nyugaton is jellemző volt, elég felütnünk egy-két 50-60 évvel ezelőtti, a témával kapcsolatos könyvet. A nők érdekből, kényszerből hozzácsapódhatnak valakihez, aki felettük áll és uralkodik rajtuk, de a természet megteszi a maga hatását. Egy megrögzött patriarcha szerint persze egyenesen hátrány, ha a nő kifejlett szexualitással rendelkezik.
A gyermeknevelésben is szélsőségek uralkodtak. Anyám mesélte, hogy a fiatal lányok fejében meg sem fordult nem elvetetni a gyereket, ha otthagyták őket. Ilyenkor a gyerek is gyűlölt lett, mintha azonos lenne az apa személyével. Más anyák kiteljesedésük, befolyásuk egyetlen eszközének látták a gyermeküket, s mivel nem akartak nélkülözhetetlenné válni, teljesen rátelepedtek. Önzetlenül szeretni csak az képes, aki elég erős. Ha a nőtől elveszik az erőt, elsősorban visszaszerezni akarja azt. A kívánt hatással ellentétben, függőnek talán függő lesz, de szeretetteljes nem feltétlenül.

pro és kontra

 És egy kis érdekesség.

"Nem mindig voltak alárendelt helyzetben a nők Japánban. A Muramachi-korban (1336) matriarchális társadalom volt, a fő isten, Amaterasu is nő volt. Nekik tulajdonítottak természetfeletti erőket és ők tudtak beszélni az istenekkel. Egyenrangúak voltak a férfiakkal. A szamuráj feleségek kivételt képeztek ez alól, ők a konfucionista eszmék szerint éltek.

Edo-korszak

Még régebben a birodalmat császárnők irányították. A 6. században uralkodott az első császárnő Suiko Tennou (37 évig uralkodott), aki a Kínával való diplomáciai kapcsolat újbóli felvételéért volt felelős. Jito Tennou az első jogrendszert állította fel.

A Heian-korszakban (794-1185) az udvarhölgyek nagyhatalmat gyakoroltak és ők vezették a birtokokat.

A Sengoku-korszakban (1477-1573) a nők feladata az eladás és termelés volt. (sake készítés, hímzés, fonás, bab eladása, szövés stb.) A kereskedők nagy része is nő volt.(később ez megváltozott) Az anyaság iránti tisztelet akkor nőtt meg, ha fiú örököst szült, bár ez csak a nemesek körében terjedt el, így még ekkor sok nő maradt aktív dolgozó.

Az Edo-korban kezdődött a nők alárendeltté válása a férfiakkal szemben a szamuráj kultúra és értékrend erősödésével. Ez az alárendeltség a Meiji-korban is ugyan úgy meg volt. Nem hozott változást a nők életében. A nők szerepe családon belülre korlátozódott és a fejlődésből is kiszorultak."

http://japanfelderito.hu

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.10.15. 15:25
most jön a java: 206 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nokesferfiak001.blog.hu/api/trackback/id/tr585571999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kalechtor 2013.11.05. 14:06:27

@danibusz: "D emár meg van a megoldás a velük való vitákban! Úgy kell igazat adni nekik, hogy közben teljesen mást akarunk mondani! :P"

Nem gondolod, hogy kifejezetten rossz stratégia ezt így leírnod? :P

"Szépfiúk, tánc, zene, persze nem fog holnap a karjaikba omlani, vagy inkább vadul udvarolni, de attól gondolatnak jó."

Sejtettem, hogy ezt is beveted. Hogy biztos "növényevők". Hát hogyne. :D Ezért tekergőznek annyira, kigombolt fölsővel. :)

"így a patriarchizmus tovább vihető, csak más csomagolás kell rá"

Legalább a csomagolás javult.

"hisz koppanni fognak, ha valóságban is találkoznak ezen fiúkkal"

Pont ezekkel a fiúkkal szerintem soha az életben nem fogunk találkozni, úgyhogy egyelőre nem tartok a "veszélytől". :)

A külsőleg vonzó, helyes, metroszexuális férfiakkal pedig kifejezetten pozitív tapasztalataim vannak. :)

"Vagy a nő el van nyomva, vagy ami roszabb, nincs elnyomva!"

Érdekes egy mondat lett!

Dave(dkovari) 2013.11.05. 14:06:34

@__________________: Én már megtanultam a feministáktól hírverés terén, hogy a jót nem szabad hangsúlyozni. Csak a rossz dolog a hírértékű az esetek 90%-ban. A jó dolog is csak azért íródik, mert az adott csoport számára teljesen előnyös. Hát te eddig hol voltál, hogy ezt nem tudod?

Dave(dkovari) 2013.11.05. 14:06:36

@__________________: "megfeledkezni" Ez vajon melyik tábor szokása a médiában, interneten? Hmmm. Egyre több segítőkész, nem elnyomó férfi átlagosan nem hírérték. A növekvő női elkövetők száma USAban nem hírérték a USA nővédő szerveinek. Most nem jut eszembe több, de sok mindenről "megfeledkeznek" az emberek.

Akkor én miért nem tehetném meg. Vagy nekem a végletekig igazoltathatónak kell lennem?(Erős túúúúúúlzás)

Dave(dkovari) 2013.11.05. 14:06:38

@danibusz: Abban igazad van, hogy csak azt nem szeretik az emberek, ami számukra negatív. A többit "nagy nehezen elviselik".

Ezért érdemes több "frontról" vizsgálni a dolgokat. Így kaphatjuk meg a legtisztább képet. Ezt tapasztalatból mondom.

De mostanság csak egy irányvonal van. Ha valaki nem követi, akkor el van lehetetlenítve valamilyen módszerrel. Szóval pártatlan.(PFFF) Az összes csoporttal csak egy szemszögből foglalkoznak. Vannak rá "studies"-ok bőven. Még a férfiakra is "women studies" más néven "men studies". Szóval beszélgetnek a férfiakról nőként. Vajon az egyenjogúság nevében miért nem férfiak beszélnek az ideológiában a nőkről?

Sokan mondják azt, hogy nem követik azt, felesleges beszélni róla. De maga az ideológia alapját látjuk a "studies"-okban. És szeretik a törvények változtatásához segítségül hívni őket.

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2013.11.05. 14:12:37

@Dave(dkovari): Szóval te csak a mindenről megfeledkező embereket akarod utánozni, azért, mert úgy érzed, neked is jogod van ehhez? :)
Woman studies eddig is volt, csak máshogyan hívták. És általában nőgyűlölő fazonok űzték. :)

Dave(dkovari) 2013.11.05. 18:01:40

@No-Name01: 1: Igen. :P
2: Most meg férfigyűlölő nőszemélyek. XD

danibusz 2013.11.05. 18:01:53

@No-Name01: "Woman studies eddig is volt, csak máshogyan hívták. És általában nőgyűlölő fazonok űzték. :)"

Na valaki le van maradva egy évszázaddal. :P

A womyn (woman-ban benne van a man) studies lényege az elesett nőkre való koncentrálás, és ennek a kivetítése jogra, bölcsészetre, stb. Emiatt az emberek belefásulnak a férfiak megértésébe. Gondold csak el, hogy éveken keresztül azt halod, hogy "a férfi ilyen rossz", "a férfi olyan rossz", "szegény nő csak ezt akarta", "az a nő végre tudta hajtani a cselekedetét azon szörnyű férfivilágban", stb.

Nem csoda, hogy onnan olyanok kerülnek ki, akik az apákat nem hogy feleslegesnek, hanem veszélyforrásnak is nézik!

Ez lenne a nőgyűlölők által űzött dolog?

De ne aggódj, a feminizmus fő központja ilyen helyeken központosul. Én még nem mertem beülni AR óráira, de attól szívesen elkérném a vázlatot onnan. Se képzettsége, se semmi, de attól moshatja az emberek agyát. Vagyis nem mossa, csak lerekeszti pár részüket, hogy ne használják. :(

danibusz 2013.11.05. 18:01:55

*Elnézést, anglisztikát tanult és tanít. Viszont akkor se egy pszichológus, meg társadalomtudományos egyén, mégis mennyire központi alak tud lenni...

Kalechtor 2013.11.05. 19:25:47

@danibusz: "A womyn (woman-ban benne van a man) studies lényege az elesett nőkre való koncentrálás, és ennek a kivetítése jogra, bölcsészetre, stb. Emiatt az emberek belefásulnak a férfiak megértésébe. Gondold csak el, hogy éveken keresztül azt halod, hogy "a férfi ilyen rossz", "a férfi olyan rossz", "szegény nő csak ezt akarta", "az a nő végre tudta hajtani a cselekedetét azon szörnyű férfivilágban", stb."

Annyit biztos nem foglalkoztam a témával, mint te, de engem pl hidegen hagy, minek nevezik hivatalosan a gender studiest. A régi, múltbeli tévedések.. elnézést, szándékos ferdítések!.. rendbetétele miatt tartom hasznosnak. Ebből egyenesen következik, hogy ha valamilyen formában nem lett volna gender studies már akkor is- a filozófiába, teológiába, stb ágyazva- akkor mai se igen lehetne. :)

Itt ragadom meg az alkalmat arra, hogy megjegyezzem, ennek ellenére nem fogadom el teljes egészében azt, amit ez alatt a címszó alatt egyesek művelnek.

"De ne aggódj, a feminizmus fő központja ilyen helyeken központosul. Én még nem mertem beülni AR óráira, de attól szívesen elkérném a vázlatot onnan. Se képzettsége, se semmi, de attól moshatja az emberek agyát. Vagyis nem mossa, csak lerekeszti pár részüket, hogy ne használják. :("

Óvatosan a személyeskedéssel. :)
Személytől függetlenül írhatsz véleményt, de ha én se teszem meg itt sok, a maga módján gender studiest nyomató férfival, akkor ennek se adjunk teret. Ilyesmibe nem szeretek belemenni, ha az illető nincs itt, hogy reagálni tudjon a leírtakra. Ha valami zavar benne, írd meg neki.

Ettől eltekintve sem férfiaknál, sem nőknél nem feltétlenül a végzettség számít. A végzettség néha fabatkát sem ér. :)

"Viszont akkor se egy pszichológus, meg társadalomtudományos egyén, mégis mennyire központi alak tud lenni..."

Talán egyenesen szerencse, hogy nem próbálták hülyeségekkel telenyomni a fejét. Vannak a pszichológiának olyan irányzatai, amiktől jobb, ha normális ember megkíméli magát. :)

Dave(dkovari) 2013.11.05. 23:15:51

@danibusz: "Én még nem mertem beülni ** óráira, de attól szívesen elkérném a vázlatot onnan."

Ismerd meg ellenséged! Én beülnék, tudom jó pár agysejtem és a vérnyomásom bánná, de érdekel, hogy miről beszélnek. Vagy "megtérnék"(hahahaha), vagy átlátnám a hibáit, amiket felhasználhatok majd. WIN-WIN helyzet. Vagy nem zavarna tovább, vagy röhögve kinevetném és a sárga földig aláznám, azokat akik ajánlják.

@__________________: "Ettől eltekintve sem férfiaknál, sem nőknél nem feltétlenül a végzettség számít. A végzettség néha fabatkát sem ér. :)"

Mond ezt egy "én gender studiest végzett ember vagyok" típusú feministának. De azért legyen nálad valami, amivel el tudsz menekülni. Úgy verik a mellkasukat, hogy mennyit tudnak, hogy az már parádé(Juhé, ingyen cirkusz!). Akkor sok mindenkit "fabatkát sem ér" jelzőzhetsz Mo.-n is.

Ha már mondasz valamit, akkor mindenkire használd. Úgy igazságos. :P

Dave(dkovari) 2013.11.05. 23:15:53

@__________________: És a végén: pszichológia? Úgy érted, hogy a feminizmus mozgatórugója? Nem a "definíció szerint", hanem a való életben. Terhelik a lelked, tudatod, hogy tegyél valamit. Mi ez, ha nem tömény pszichológia?

Kalechtor 2013.11.06. 00:52:20

@Dave(dkovari): Mindenkire használtam. Egyébként úgy látom, kicsit hiányával vagytok az objektív nyitottságnak, ami részben érthető, de szinte egyáltalán nem jellemző fordítva, a máig meglévő patriarcha gondolkozással szemben.

Azért az értékes gondolatokat csak-csak ki kellene válogatni, mindkét oldalról. :) Tudod- mindenkire használni a megközelítéseket.

Kalechtor 2013.11.06. 00:52:21

@Dave(dkovari): Nem, ezt nem általánosságban értettem. Szeretem a pszichológiát. Így értettem:

"Vannak a pszichológiának olyan irányzatai, amiktől jobb, ha normális ember megkíméli magát."

Dave(dkovari) 2013.11.06. 14:15:00

@__________________: Én is így értettem: Vannak a feminizmusnak olyan részei, amiktől, jobb, ha normális ember megkíméli magát.

bALFAszHÍM 2014.03.16. 12:52:31

Lehet, hogy nem a legszerencsésebb cikk alá írom, de mindenképp fontos statisztikákat hoztam a patriarchális Iránról:

- Iránban jelenleg 1,7 millió gyermek dolgozik, 92%-a fiú.
- Az utcán élő gyermekek 95%-a fiú.
- A hajléktalanok 85%-a férfi. (az eredeti cikk úgy szól, hogy 15%-a nő; s ez rendkívül kétségbe ejtő. Nyilván a cél a 100%.
- A csatatéri halálesetek 100%-át férfiak szenvedik el.
- A harctéri sérülések 100%-át férfiak szenvedik el.
- 2005-ben a munkahelyi balesetek 98,5%-a férfiakat érte.
- A nemi erőszak áldozatai 60%-ban férfiak (a börtönöket nem számolva)
- Az öngyilkosságok 81,7%-át férfiak követik el.

Ennyit a patriarchátus elnyomásáról!!!!!!!
forrás:www.avoiceformen.com/gynocentrism/the-myth-of-patriarchal-oppression-in-iran/

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.16. 12:55:37

@bALFAszHÍM: Ezek a statisztikák csak azt jelentik, hogy a FÉRFIAKNAK értékesebb a "női test", mint a férfi test, és míg saját férfitársaikat nyomorba taszítják, akár meg is ölik, a nőket rabszolgaként tartják bezárva, az otthonaikban.

Ha emlékszel, erről már írt Black-Line. A patriarchizmus egy súlyos és torz, embertelen hibájának tartom én is, hogy nem csak a nőket tartják embertelen módon, szexuális és háztartási rabszolgaként, megint leírom, emberhez nem méltó körülmények között, de a számukra értéktelen "más férfiakat" is hagyják meghalni. Hiszen ellenség, versenytárs, a férfihatalomért és női testért folytatott marakodás során!

Ezzel egyáltalán nem bizonyítottad, hogy a patriarchizmus a nőknek jó lenne, csak azt, hogy bizonyos férfiaknak is rossz, MÁS FÉRFIAK MIATT. :)

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.16. 12:58:14

@bALFAszHÍM: "Ennyit a patriarchátus elnyomásáról!!!!!!!"

Különben ezt is megköszönöm. A patriarchizmus nem csak a nőkkel szemben elnyomó, hanem az egész társadalom számára egy TORZ és BETEG rendszer. De nem is tudom, hogy gondoltad, hogy majd épp ez fogja cáfolni a nyilvánvaló nőelnyomást? Az, hogy bizonyos férfiak is el vannak nyomva a férfihatalom által.

Mindenesetre szép, nagyon szép. :) Ebből arra kellene következtetni, hogy nektek sem érdeketek egy ehhez hasonló rendszer visszahozása, melyben a férfiak 80%-a maximum agyatlan robot lehet az arisztokrata "alfahímek" hatalma ALATT! :)

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.16. 13:03:05

@bALFAszHÍM: Egyébként ezeket a statisztikákat elnézve eszembe jutott, hogy számotokra egy ultrafeminista államberendezkedés JÓVAL KEDVEZŐBB, mint egy patriarchális. Hiszen ezek a mutatók a feminista országokban rátok nézve SOKKAL JOBBAK. Nagyobb biztonságban vagytok, ha idejön a svéd modell, lehet drukkolni! :)

Igaza van azoknak, akik szerint a feminizmus használ a férfiak ügyének is. :)

Kalechtor 2014.03.16. 13:34:52

@bALFAszHÍM: "Iránban jelenleg 1,7 millió gyermek dolgozik, 92%-a fiú."

Ennek ellenére ott és más hasonló országokban sem a fiúk akarnak lányokká válni. Majd akkor szólj, ha így lesz.

www.origo.hu/nagyvilag/20120420-fiunak-oltoztetett-lanyok-afganisztanban-bacsa-pos.html

Vért izzadva dolgozni is jobb, mint egy másik ember tulajdonának lenni.

"A hajléktalanok 85%-a férfi. (az eredeti cikk úgy szól, hogy 15%-a nő; s ez rendkívül kétségbe ejtő. Nyilván a cél a 100%."

Miért nem csinosítják ki magukat, hogy valami homokos sejk befogadja őket szexrabszolgának? Az biztos kellemesebb élet! :) A sejkek nagy része a fiúk felé fordul, a nőies szerepre törekvésük ehhez az eredményhez vezet.

"A csatatéri halálesetek 100%-át férfiak szenvedik el."

Nico válasza evidens, majd akkor lehet panaszkodni, ha más ország női megtámadják Iránt, és miattuk tör ki a háború. Maguknak keresik ezt is. Mi közük hozzá a nőknek? Hogy "értük" harcolnak, meg az erőforrásokért? A férfi döntése, a férfi felelőssége.

"2005-ben a munkahelyi balesetek 98,5%-a férfiakat érte."

Mivel a nők nem nagyon dolgozhatnak munkahelyeken, ez érthető. Hol egy CSBE statisztika? Ja, hogy arrafelé olyan nincs is? :) A feleség tulajdon, szabadon üthető, erőszakolható.

Ha kiengednék őket a munkahelyekre, kicsit más lenne a kép, de akkor nem lehetne vagyontárgyként tartani őket otthon. Most tiltották ki az egyetemek egyes szakairól a lányokat, feltételezem, éppen emiatt.

"A nemi erőszak áldozatai 60%-ban férfiak (a börtönöket nem számolva)"

Nők erőszakolják meg őket? :) Arra is kíváncsi lennék, hogy mennyi nőt megerőszakoló férfielkövetőt mentenek fel? És házasságon belül gondolom feljelentést se tehet a kedves feleség. Az viszont értelemszerű, hogy míg a női test a férfi tulajdona, férfit tilos megerőszakolni. Kizárólag ezeket az eseteket jegyzik, csak így kaphatták ezt a hazug és komolyan vehetetlen statisztikát.

"Az öngyilkosságok 81,7%-át férfiak követik el."

Meg lehet köszönni a patriarchizmusnak. :) Egyetértek előttem szólóval.

Amúgy hivatkozott két hozzászólásom:

nokesferfiak001.blog.hu/2013/07/22/a_siker_es_a_potencia-_forditottan_aranyos/fullcommentlist/1#c20611443

nokesferfiak001.blog.hu/2013/12/28/mit_szamit_a_ferfitest/fullcommentlist/1#c21452907

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.16. 13:52:05

Meg is találtam. Hány ilyen eset lehet a hasonló országokban?

index.hu/kulfold/2012/03/14/megeroszakolojahoz_adtak_ferjhez_ongyilkos_lett/

"Helyi sajtóértesülések szerint Amina Filali szombaton halt meg, megmérgezte magát. Öt hónapja volt egy férfi felesége, aki egy évvel korábban megerőszakolta.
A marokkói büntető törvénykönyv szerint az erőszaktevő feleségül veheti az áldozatát, hogy megmeneküljön a pertől, és megőrizze a családi becsületet. Az áldozat apja a goud.ma internetes újságnak adott interjúban elmondta, hogy a bíróság írta elő a házasságot.
Abadila Melajnin aktivista Twitter-üzenetében megjegyezte: Aminát "háromszor erőszakolták meg: először az erőszaktevő, majd a hagyomány, végül a marokkói büntető törvénykönyv"."

Ha te ilyen világot akarsz itt, szerintem meg jöjjön a nyugat az egész radikális vagy akármilyen feminizmussal. Ha szerinted a nők birtokolható értéktárgyak, és nincs más választásunk, nem tudunk kompromisszumra jutni, a feministák szerint legyenek inkább a férfiak munkára használt, törvényekkel szabályozott "rabszolgák", a nők és a női hatalom tulajdonai.

Szerintem persze egyik se jó, de a végén ki fogjátok provokálni a másodikat, ha ennyire vakok vagytok arra, miért is hibás az a rendszer, amelyben az egyik nemet nem veszik emberszámba.

bALFAszHÍM 2014.03.16. 13:54:15

el sem olvastátok a cikket amit linkeltem, sem a cikk alatti iráni és más egyéb kompetens forrásokat... de egyből tüzeltek csípőből. Nevezhetjük akárhogy a berendezkedést, de egy biztos: a nők segge mindig mindenhol ki van/volt nyalva... hiszen ez a társadalmi igény. Ami a probléma, hogy ezt ízléstelen módon nőelnyomásnak nevezik, a férfiak szégyenérzetére apellálva. Na, ez az ami szégyen!!!

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.16. 14:00:28

@bALFAszHÍM: Én elolvastam. Inkább te nem olvasod, amit írtunk, vagy legalábbis nem érted.

"Nevezhetjük akárhogy a berendezkedést, de egy biztos: a nők segge mindig mindenhol ki van/volt nyalva"

Mivel? Hogy nem rendelkezhetnek a saját életük felett? Ez a ti igényetek, nekünk NEM KELL.

Semmi közötök hozzá, mit kezdünk az életünkkel, a testünkkel. Ahhoz sem, tanulunk és dolgozunk-e, akarunk-e szexelni, hogyan, és kivel. Egy dologhoz van jogotok, hogy ha mindez nem tetszik, békén hagytok bennünket. Ezért nem is szól senki.

Szólj, ha felfogtad.

A statisztikád sz*rt se ér, az számít, ami mögötte van. Engem hidegen hagy, hogyan irtják egymást a férfiak, míg a nőket alárendelt tulajdonként kezelik és semmibe veszik a döntésüket. Az ő rendszerük, ők hozták létre, minden életért kár, de a minimum, hogy ők is isszák a levét.

Mit vársz mégis? Hogy bólintsak rá a családfőség intézményére, a nők rabságban, szolgaságban tartására? És továbbra sem lehet veled érdemben vitatkozni.

"hiszen ez a társadalmi igény"

Ugyan mi? Hogy nem ölik meg, helyette BEZÁRJÁK és HALOMRA ERŐSZAKOLJÁK a nőket, mert a kangörcsük ezt kívánja és így lehetnek utódaik.

Ez SZÁZ SZÁZALÉKIG férfiigény, aminek ÁRA van bár, de még ezt az árat sem a nőknek fizetik meg. Sokuk meghalna inkább, mint hogy egy ilyen természetellenes társadalomban éljen.

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.16. 14:03:54

@bALFAszHÍM: Azt meg légyszíves NE ti döntsétek el, hogy legyen a seggünk kinyalva.

Majd MI eldöntjük. :)

(A "seggkinyalás" amúgy sem jelentett többet, mint hogy köteles szexelni és szülni, és ennek érdekében vigyázni kell rá, hisz ha ő halna meg, nem tehetne eleget ezen kötelességeinek. Továbbá elővigyázatosságból be kell zárni és eltiltani az önrendelkezéstől, hiszen még a férfi kedve ellen döntene. A döntéstől való megfosztottság nem egyenlőség és főleg nem seggnyalás. A haszonállatokat is életben tartod, míg adnak tejet, tojást, háborúba se küldöd őket. Ezzel nyalod a seggüket? :)

Ugyan már. Megint az a helyzet, hogy érted, csak NEM AKAROD elismerni, mi a helyzet.

bALFAszHÍM 2014.03.16. 14:14:58

kiszálltam... ennek így semmi értelme.

Kalechtor 2014.03.16. 14:15:00

@bALFAszHÍM: Ha nem tévedek, de majd megnézem, a linkelt cikked nem a patriarchizmusról szól, hanem a képekből ítélve éppen arról, hogy kezd oldódni a patriarchizmus. Régebben mi mutattunk neked egy hasonlót, akkor tagadtad, hogy ott bármikor előfordulhat ilyesmi. :) Hiszen szerinted az ottani nők elégedettek a helyzetükkel. A folyamatos tüntetések viszont nem ezt bizonyítják.

A nők javuló helyzete tehát nem annak köszönhető, hogy a férfiak annyira jók velük, hanem, hogy a női nyomásgyakorlásnak és a több évtizede tartó egyenjogúsági küzdelemnek köszönhetően már képtelenek oly mértékben elnyomni őket, mint előtte tették.

A férfiak katasztrofális életkörülményeit azonban ott sem a feminizmus terjedése eredményezte, legfeljebb az átmeneti állapot miatt zavarodtak össze, nem bírják a pszichés terhelést, azt, hogy már nem lehetnek korlátlan önkényurak a családjukban, nem adhatják-vehetik úgy a lányikat, mint a patriarchizmus fénykorában (erről mi a véleményed?), és nem jut mindenkinek automatikusan feleség.

Tamási E kapcsán éppen ma lett közzétéve egy olyan komment, hogy nem a nők verik le a férfiakon az elnyomást, hanem a férfiak buknak bele a saját múltbéli mítoszaikba. :)

Kalechtor 2014.03.16. 14:25:10

@bALFAszHÍM: Egyetértek. Én csak azért beszélgettem veled, mint bárkivel. Álljanak itt a tények, amik elől tudtam, hogy a végén épp úgy elmenekülsz, mint a többiek. :)

Ez nem az én érdemem, egyszerű logikai szabályszerűség, hogy az igazság tiszta formájában cáfolhatatlan.

Kérdezném azt is, hogy miért nincs semmi értelme, de sajnos tudom. Az a típusú férfi, akinek te is képzeled magad, makacsul ragaszkodik ahhoz, amit a linkelt két kommentben már leírtam. Ha bármi indíttatás van benned a közös nézőpontra, próbáld azokat olvasgatni és a végén gondolj bele, el tudod-e fogadni, hogy férfi és nő egyaránt dönthet a saját teste és élete felől, amit semmiféle szokás, norma, vagy törvény nem szabályoz számukra egyenlőtlen módon.

Jól olvasod, a férfi is. Senki nem törekedne a ti önrendelkezésetek csorbítására, ha nem akarnátok még mindig férfiuralmat erőltetni ránk.

Így viszont maximálisan érthető a radikális csoportok minden óvintézkedése. :) Ha NEMET mondanátok a múltra és a patriarchális országokra, nem pedig mentegetnétek és idealizálnátok őket, elgondolkoznék azon, miben nincs a Femen-nek és hasonlóknak igaza. Megjegyzem eleinte tényleg elgondolkoztam. Ma már, tájékozódva kicsit a hozzád hasonlók véleménye által, nem mindig teszem.

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.16. 14:43:19

@Razr: Csodálom a nyugalmad. :)

@bALFAszHÍM: Talán támadó voltam (nem jobban, mint néha te), de értelmes válaszokat adtam a cikkben megfogalmazott dolgokra.

Kitűnt, hogy a patriarchizmusban mindenki szenved, kivéve egy szűk réteget, akik természetesen férfiak. A patriarchizmus tehát egészségtelen. Miben tudod cáfolni, amit a nők helyzetéről írtam? Hogy már lazul az elnyomásuk és szabadabban élhetnek? Ez a feminizmusnak köszönhető. Vagy, hogy már festhetik magukat és divatosan öltözködhetnek? Egyetemre, munkába változatlanul nem akarják engedni őket. Ez lenne az önrendelkezés alapja. Mit érnek a sminkjükkel? Továbbra is a férfiaktól függnek. Legfeljebb elmehetnek majd pornósnak vagy örömlánynak, házasságot köthetnek egy gazdag férfivel aki mellett elégedetlenek és boldogtalanok lesznek, és még inkább a vásárlásba menekülnek. Említettem, hogy nekem sosem volt shoppingolás mániám? Szerintem pótcselekvés.

Tényleg nem érted. Azt kellene végre elfogadni, hogy a nő ne csak a férfin keresztül juthasson a "javakhoz", hanem önmaga is, és így választhasson egy férfit, aki tetszik neki és akivel közös életet építhet fel, társként, kölcsönös kompromisszumok és közös döntés által. Ezt Iránban még mindig NEM akarják, és te sem akarod, mint ahogyan számtalanszor tanúbizonyságát tetted. A "férfi" még mindig "megvenni" akarja a nőt és a családot. Akármekkora seggnyalásnak látjátok ezt, nincs jogotok hozzá.

Szép és jó az a cikk, de attól is függ mindez, melyik részét emeljük ki és mit akarunk bizonyítani általa.

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.16. 14:53:04

@bALFAszHÍM: Várom, hogy ez miben seggnyalás? :) És vedd figyelembe, hogy én nem vagyok kvótapárti.

index.hu/kulfold/2012/08/20/36_egyetemrol_tiltottak_ki_a_noket_iranban/

nol.hu/kulfold/nem_lehetnek_mernokok_az_irani_nok-1334481

A kép némileg hitelesebb, mint a te cikkedben.

hvg.hu/karrier.oktatas/20120827_iran_egyetem_tantarygak_nok_kitiltas

Ez a patriarchizmus módszere. Mesterségesen belenyúlni a természet rendjébe és a férfiigények szerint átformálni. Többen lettek, jobban teljesítettek, elutasították a természetellenes patriarcha házasságot, mire az ottani férfiak azzal léptek, hogy mindez "ellentétes a női természettel". Pedig nagyon is a női természetről szólt.

"A szabályon túli szigorúságot azzal indokolják, hogy teljesen feleslegesen adtak egyetemi képzést a női hallgatóknak, azokat 98 százalék körüli arányban utasította el aztán a munkaerőpiac."

"Irán volt a Közel-Keleten az egyik első ország, ahol a nőket beengedték az egyetemre. Az egyetemi hallgatók nagy része nő, számuk 2001-ben haladta meg először a férfi hallgatókét. A HRW szerint a tiltott mesterképzések között sok olyan van, amely a munkaerőpiacon magas fizetéssel kecsegtet, és amely területeken az utóbbi időben egyre több nő van jelen."

"Vannak, akik úgy vélik, hogy a tantárgyi korlátozásokkal az egyetemeken tanuló nők számát akarják csökkenteni, és ezzel is a hagyományos felfogást erősíteni, amely szerint a nőknek a konyhában van a helyük."

Mi ez, ha nem a nők lenyomása és korlátozása?

bALFAszHÍM 2014.03.16. 15:44:02

elolvastam, s megnéztem amiket linkeltetek...

Xylan 2014.03.16. 15:58:25

@bALFAszHÍM: És ha nekem nem ilyen seggnyalás kell, amiről te beszélsz? :) Vagy egyáltalán nem is kell seggnyalás?

Mi lenne, ha én Iránban atomfizikusként szeretnék élni, amit akkor sem tehetnék meg, ha meglenne a tehetségem hozzá? Vagy inkább dolgoznék ruhagyárban, mint hogy egy férfi készséges, háztartásbeli felesége legyek?

És most veszek egy nagy levegőt. Rám a párom talán még egyetlen forintot sem költött. Volt meghívás, ajándékozás, kölcsönösen, de ha összesítünk így van. Ha úgy vesszük, házimunkát se végez utánam, csupán nem várja el tőlem sem, hogy helyette végezzem. Miben is nyalja a fenekem? Amit tesz, az úgy is felfogható, hogy magának teszi és nem akarja áttolni rám. Nem várom, hogy túlórázzon, csak azt, hogy ne vonja ki magát az "ingyenmunka" és a gyereknevelés rá eső része alól, ezzel lehetővé téve, hogy én is túlórázhassak és hatékony munkaerő lehessek. Nem várom, hogy pénzt keressen nekem, csak annyit, hogy én is pénzt kereshessek mellette. Amit ad, csupán a személye, a lénye, az, hogy ellátja önmagát, neveli majd a saját gyerekét és együtt élvezzük a szexet. Elhiszed, hogy ez mindennél többet ér?

Én nem várok korábbi nyugdíjazást, mert nincs szükségem rá. Nem várok nőként más kedvezményeket sem, mert a párom is otthon fog tölteni a közös gyerekeinkkel ugyanannyi időt, mint én. Nem várok kvótát sem, mert ha minden családban így működne, a többi nőnek is pontosan annyira lehetne esélye a boldogulásra, mint nekem. Én csak egyenlő esélyeket várok.

Arról sem tehetek, hogy az általatok pártolt fenéknyalás a férfiak 90 százalékát is lebetegíti, mivel folyamatosan ellenérdekeltté teszi a nemeket.

Köszönjük, hogy elolvastad. Itt senki nem akarja rád erőltetni a véleményét. Ha bármilyen meggyőződésre jutsz, azt magadtól tedd.

Xylan 2014.03.16. 16:30:22

@bALFAszHÍM: Egyébként sajnálom a statisztikában szereplő férfiakat. A kisfiúkat még jobban. De sajnos ebben a nők tehetetlenek. Elhiheted, hogy az édesanyáknak a szíve szakad meg a hajléktalanná vált, háborúban meghalt, rendszer által kizsákmányolt fiaik miatt, akkor is, ha neked a kényszerházasságba taszított, öngyilkos lány csak egy jelentéktelen idegen, és úgy tűnik, az ottani bíróságnak is az volt. Nem írom, hogy az édesapjának is, mert a család nyilatkozata szerint a hibás törvények erőltették rájuk ezt.

Az egyik legfőbb oka annak, hogy soha nem álltam a túlságosan radikális feminizmus mellé az igazságérzetem mellett az, hogy nekem is lehet fiam.

A nők viszont abban a rendszerben, Iránban és más országokban tehetetlenek. Ott a nők és férfiak sorsáról egyaránt a férfihatalom dönt. Valószínűleg csak ennyit akartak neked mondani.

Nico3 2014.03.16. 17:24:24

@bALFAszHÍM: Ha a lányok feneke volt kinyalva mindenütt, miért tőlük várták az önfeladást és a személyiségük háttérbe szorítását? Miért nekik kellett a másikhoz alkalmazkodni, mind szexuálisan, mind más téren? Miért nem dönthettek, mit akarnak? Miért őket akarják mindig a férjükhöz igazítani?
Én sem akarok ilyen világot a fiamnak. Ahogyan olyan világot sem, ahol minden nap attól kell féltenem, hogy valamelyik magát "gyengének érző", a rendszer miatt férfigyűlölő, kisebbrendűségi érzéssel bíró lány akarata ellenére a nyakába sóz egy nem kívánt gyereket. Netalántán feljelenti egy kellemes éjszaka után, mert annyira szégyelli magát azért, ami történt.
Vagy megfogja magának, néhány évig színleli neki a bájos kis feleséget, majd elválik tőle és kiteszi az utcára, hiszen nem lesz biztos jövedelmet garantáló munkahelye a női szerep miatt. És mindezt még jogosnak is érzi, mert folyamatosan azzal a tudattal élt, hogy a társadalom tőle elvett minden lehetőséget, hát ő csak visszaveszi a férfitól, amit csak tud.
Ehelyett szeressék majd egymást egy erős, okos, intelligens, tehetséges, jó munkahellyel rendelkező, boldog, elégedett lánnyal, akivel együtt építik fel az életüket, és egyik se mutogathat majd a másikra, hogy az aránytalanul kihasználta. Mert nem lesz miért. És ha elválnak se érezze úgy a fiam, hogy a kizárólag általa megkeresett pénz fele vándorolt ahhoz a semmirekellő nőhöz, akinek nyalta a fenekét, miközben a nő is ugyanezt érzi, csak fordítva. A gyerekek felügyeleti jogát pedig jó apaként ugyanakkora eséllyel kaphassa meg.

Biztos nem vagyok normális, hogy ennyi szenvedés és nemek közti háborúzás után még hiszek benne, hogy ez valaha megvalósul, de egy ilyen világban szinte mindegy is lenne, fia vagy lánya születik az embernek, nyugodtan tudná útnak indítani.
Elnézést, hogy közbeszóltam, nem kell válaszolnod ha megsértődtél rám. Reszet Elek se szól már hozzám a feminfon, megértem. :)

bALFAszHÍM 2014.03.16. 18:41:12

@Xylan: Én sosem állítottam hogy a nők tehetnek minderről. A jogrend a szar.

Xylan 2014.03.16. 18:53:40

@bALFAszHÍM: Iránban tényleg az. Itt meg olyan, amilyen. Részben csak kompenzálni próbálja a nők hagyományos szerepből fakadó hátrányait, amivel vissza is lehet élni. A visszaélést szarnak tartom, a kompenzálást nem feltétlenül.

A patriarchális, hagyományos családan élő nőket csak ez mentheti meg attól, hogy ne legyenek teljesen kiszolgáltatva a férjüknek, ne kelljen bennmaradniuk egy rossz kapcsolatban sok kisgyerekkel, aránytalanul többet dolgozniuk egyenlítés nélkül, válás után ne vehessék el a gyerekeiket akiket azelőtt egyedül neveltek, mert a férj szerint ez kizárólag a nő dolga, ezért nincs biztos megélhetésük, stb., stb.

Tudom az elmúlt egy év eseményiből, hogy ezt sem fogadod el, nem is akarom, hogy elfogadd, de a tisztesség úgy kívánja, hogy leírjam. Hasonló esetben a férfiak is ugyanúgy járna a kompenzálás, tudod, azt is leírtam. Én szó nélkül átengedném a lakást, fizetném a gyerektartást is és albérletbe vonulnék, ha a párom egyedül végezne minden házimunkát és majd a gyerekről is egyedül gondoskodna, én viszont építhetném a karriert, vagy minimum meglenne a lehetőségem, hogy biztos munkahelyem legyen. De én ezt sem akarom, mi úgy döntöttünk, a legegészségesebb, ha nem egy, hanem két lábbal állunk a földön. Bármelyikünkkel történjen is valami, a másik nem fog elborulni nélküle, hisz se a háztartás, gyereknevelés, se a pénz előteremtése nem lesz tőle idegen. A gyereknek is ez lesz a legjobb. A jövő a rugalmas, többfunkciós embereké.

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.16. 21:19:46

@bALFAszHÍM: Női oldalról nézve is. Sőt. Ugyan melyik nő akarná, hogy a fiai halomra öljék egymást, vagy gyermekrabszolgaként dolgoztassák őket?

Feltételezném naivan, hogy annyi, ahány férfi, hogy a lányát annak ambíciói és ragyogó elméje ellenére kivágják az egyetemről, hisz csak lány, vagy hozzákényszerítsék egy nemi erőszakolóhoz.

Akkor mi tartja fenn mégis ezt a szar jogrendet, amit példaként, egyenesen bizonyítékként állítottál elénk?

Tudom, egyel több költői kérdés.

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.16. 21:45:56

@Xylan: Ami még ehhez tartozik, hogy egyik nő sem köteles feladni a céljait és lemondani a tehetségéről, csak azért, hogy magára vállalja a férfi helyett is az összes olyan tevékenységet, ami alkalmatlan az egzisztenciateremtésre. Egy kapcsolat kölcsönös kompromisszumokról szól.

A hagyományos szemlélet természetesnek veszi, hogy tehetségtől, ambícióktól, vérmérséklettől, motivációktól, rátermettségtől függetlenül mindenképpen a nő rendelje alá magát és ő vonuljon háttérbe, csak mert nő.

Én azt mondom, hozzunk létre egy olyan mindenki számára élhető világot, ahol ez nem nemek kérdése lesz. Tegye az, akit boldoggá tesz és ne ítéljék el érte. Igen, legyen annyi háztartásbeli nő, ahány valóban erre vágyik, oldják meg az eltartásukat, engem nem fog sem bántani, sem megingatni a meggyőződéseimben. És ugyanígy lehessenek otthonmaradó apukák, ha akad olyan nő az egyre több feminista közül, aki szívesen túlórázik helyettük is. Tisztában vagyunk vele, hogy akad, nyugaton már terjed a tendencia és ha előbb nem, az első baba érkezésekor meg is valósítják ezt.

Ne nevezzék agymosottnak azokat az embereket, akik kislánykoruk óta egyetlen pillanatig sem vágytak főállású anyaságra (ami valójában soha nem létezett, hiszen a nő is fenntartotta a családi gazdaságot) vagy háztartásbeli szerepkörre, miközben örömmel vállalnának akár több gyereket is, ha ez nem járna az egész addigi életükről való lemondással.

Annak ellenére vagyok ilyen megengedő, hogy mindannyian tisztában vagyunk az ebben a cikkben foglaltak igazságával.

nokesferfiak001.blog.hu/2013/10/23/hagyomanyos_nemi_szerepek_a_statisztikak_tukreben

Kalechtor 2014.03.16. 23:04:26

Tényleg naivak vagytok, mert én csak azért írom le újra és újra ugyanazt, mivel szórakoztat, bennetek azonban látszólag buzog a másik meggyőzésére szánt energia.

Nem fogjátok meggyőzni, akkor sem, ha amint tapasztalom, kiválóan ráéreztek az érveitekre. :)
A patriarchizmust valló férfiak elvei általában mélyebben gyökereznek, mint a tudatos racionalitás szintje. Ezeken változtatni pedig gyakran akkor sem tudnak, ha ők maguk akarják.

A társadalom egyébként is nagyon apró lépésekben változik- emiatt nem kell aggódnunk, mert összességében annál rohamosabban- ám csak az újabb generációknak van esélyük tömegesen valami másra. A Kevin korabeliekre fordítsatok több energiát, ott talán még működhet. :)

Oliva76 2014.03.17. 12:29:06

Ezek a jóságos iráni férfiak. És akik őket hozzák fel példának, miközben a legkisebb hátrányos megkülönböztetés ellen is felszólalnak, ha az férfival történik. Az irániaknál kevesebbet örökölnek a nők, nem tanulhatnak és dolgozhatnak rendesen, hogy a férfi tulajdonai lehessenek. Egy nő szava negyedannyit sem ér, mint egy férfié és engedelmességgel kell tartozniuk a férjüknek. És a férfiak mégis olyan életkörülményeket hoznak létre, ahol az asszonyaik nem többek használható értéktárgynál, ők pedig összezavarodott, hajléktalanságba, halálba, öngyilkosságba menekülő ámokfutónál. Miért kell bárkinek is meghalnia? Miért kell a kisfiúknak gyerekmunkát végezniük és a kislányokat már gyerekkorukban eladni feleségnek? Ez az ország legyen példakép számunkra?

"A hajléktalanok 85%-a férfi. (az eredeti cikk úgy szól, hogy 15%-a nő; s ez rendkívül kétségbe ejtő. Nyilván a cél a 100%."

Azt is nézzük meg, hány nőnek és hány férfinak lehet ingatlan, akármilyen kicsi ingatlan a saját nevén! A seggnyalás egyenesen nevetséges. Ha bezársz egy embert és kényszeríted, hogy a te akaratod szerint éljen, mindegy milyen zsanna-mannával etesd, nem seggnyalás.

Kalechtor 2014.03.17. 12:53:10

@Oliva76: Megfejtettem a titkot. Azért magyarázható félre, mert ha a nemek nem, vagy csak részben felelnek meg egymásnak, illetve nem tudnak megegyezésre jutni és harcolnak, akkor a nőnek legfeljebb- de nem feltétlenül!- a férfi pénze, erőforrása kell, a férfit magát elutasítja.

A férfinak ennek ellenére is a NŐ TESTE fog kelleni, s mivel a nő elidegeníthetetlen a saját testétől, a férfi a sokkal súlyosabb fokú haszonlesést akár seggnyalásként is magyarázhatja. "Hisz szeretlek, kellesz nekem, hát nem látod?! Gondoskodom rólad!" Pedig arról van szó, hogy a férfi ELVESZI a nőtől a saját teste feletti szabadságát.

A férfiaknak szükségük van a női testre, a férfi biológiailag jobban függ a másiktól. Hinném én, hogy nem így van, de hát nem engedik, hogy higgyem.

Véleményem szerint ez súlyosabb bűn, mint valakit a pénzéből kiforgatni, és aztán békén hagyni. Egész nyugodtan nyalhatnák az olyanok egymás seggét, HS modban. :)

Nico3 2014.03.17. 13:47:55

@Kalechtor: Azonnal erre asszociáltam, csak azt nem tudom mit jelent a HS modban. :)

themuslimissue.wordpress.com/2013/01/05/gay-relations-flourish-in-saudi-arabia-the-kingdom-in-the-closet/

Aki ma még dolgozni akar, a Kevines cikket se nyissa meg. :D

Xylan 2014.03.17. 15:06:02

@Kalechtor: Mi itt nem tudjuk, ki hány éves amikor kommentelni jön.

@Nico3: Biztos valami szaknyelv. Vagy a belinkelt fiúkákra gondolt, akik gamerkednek egyet így. :)

bALFAszHÍM 2014.03.17. 17:49:39

@Kalechtor: hát remélem, ha sor kerül rá, nem ezek valamelyike fog mellettem a lövészárokban harcolni. Mert tuti, hogy otthagyom a fogam. (mivel félre fogja érteni, azt az kérést, hogy fedezze a seggem) :(

Kalechtor 2014.03.17. 17:59:09

@bALFAszHÍM: Ahogy látom élénk a fantáziád, de azért nem kellene nyíltan erotikus tartalmakkal megpróbálnod felizgatni szegény Sadist-ot. :(
Vagy az itt kommentelő nők bármelyikét.

Írnám, hogy ezeket én magam védeném meg, de szerintem az efféle szépfiúknak van annyi esze (és jobb dolga :), hogy a "szeretkezz és ne háborúzz!" parancsát kövessék. Na meg a lehetőségük is megvan hozzá, ha nem tévedek. :)

Kalechtor 2014.03.17. 17:59:10

@bALFAszHÍM: Azért csak szólj, ha ez valami titkos fantázia. Egy kisebb összegért talán tudok neked ilyet szerezni, hogy végre lenyugtassa a kedélyeid. :) Tudod, hogy szól a mondás. Az igazi férfi férfipárti!- legalább egy kicsit. :)

Különben is figyelhetnél, hogy ne olyannak írd, aki szerint a fiúk alapból biszexuálisak, az meg, ha természetre véletlenül "nőiesebbé" válik egy férfi, csak bátrabbá és felelősségvállalóbbá, érettebbé teszi. :)

Xylan 2014.03.17. 18:25:10

@bALFAszHÍM: Megértem, hogy ezek a srácok annyira vonzók, hogy még egy férfit is ilyen pikáns gondolatokra ragadtattak! :)

Életed legveszélyesebb óráiban is ilyesmin járna az eszed? Ej.

bALFAszHÍM 2014.03.17. 18:25:13

@Kalechtor: nehogy én is hozzak gif.eket. Olyan belepirulósat. Nehogy.

Xylan 2014.03.17. 18:46:54

@bALFAszHÍM: Te most Black-Line-t fenyegeted azután, hogy lazán bedobta, hogy a patriarchák kinyalhatnák egymás fenekét HS modban? :)

Szerintem legfeljebb olyat tudnál hozni, ami nem tetszik neki. Ami tetszik neki, abba meg lehet te pirulnál bele jobban.

Várj, ugye nem? Mondd, hogy nem a nyugdíjas retroszínészekre gondoltál! Azokat nem bírnánk ki még egyszer. :)

Kalechtor 2014.03.17. 20:37:47

Én csak néhány ártatlan megjegyzést tettem. BH beszélt tegnap folyton seggnyalásról. Ő vitt bele a hülyeségbe. :) Gondoltam, ha a nőkkel megteszik a férfiak, miért ne tennék meg egymással is?

Aztán átgondolhatta, mert már a gif-eken látható szépfiúkkal fedeztetné magát inkább. Ami érthető, ha a linkelt cikket kicsit továbbgondoljuk és elképzeljük, hogy az arab katonák is gyakran csinálhatták egymással háborúk idején. :)

Xylan 2014.03.17. 20:54:11

@Kalechtor: Az igazi patriarcháknak ezzel teljesen egyet kell érteniük arab példaképeiket illetően. Ha információim pontosak, az araboknál nagy kultusza van a szőrtelenítésnek, szinte az egész testükön kötelező elvégezniük. :)

Ott biztos nem a nők miatt teszik.
Pedig...

"Rantala (2010) vizsgálatában 20 férfit kért meg arra, hogy borotválják le szőrzetüket a mellkasukon és törzsükön. A férfiakról a beavatkozás előtt és után is készítettek fényképeket, amelyeket így, párban mutattak meg a vizsgálatban résztvevő 552 fő női értékelőknek, akiket arra kértek, hogy válasszák ki a számukra vonzóbb képet.

Ahogy korábbi vizsgálatokból láttuk, a nők havi ciklusának termékeny időszakában olyan maszkulinitással összefüggő vonásokat preferálnak a férfiakban, amelyek összefüggnek a magas tesztoszteron szinttel. Ebben a vizsgálatban azonban Rantala és mtsi. (2010) azt találták, hogy a peteérés időszakában lévő nők számára a borotvált férfi testek vonzóbbak voltak, mint a szőrösek.

A vizsgálat eredményei tehát azt mutatják, hogy a résztvevő nők számára a férfi testszőrzettel kapcsolatos preferenciájuk ciklusuk termékeny pontján inkább közelít a nyugati szépségideálhoz (szőrtelenség), mint a férfiasság hagyományosnak mondható jelképéhez, a szőrösséghez."

Azonnal született egy roppant idióta magyarázat is az eredményekre.

"Az is elképzelhető, hogy szőrzet eltakarja az egyébként vonzónak tartott férfias testi jellegeket, mint például az izomzat, ezért találják a nők kevésbé vonzónak."

Ahelyett, hogy elfogadnák végre, hogy a túlzott testszőrzet és izomzat általában NEM ESZTÉTIKUS, és nem erőltetnék tovább mindenáron.

"161 török, illetve 183 szlovák nőt kértek fel arra, hogy a képek alapján osztályozzák, mennyire találják vonzónak a férfiakat.Mint kiderült, a nőknek mindössze 20%-a mutatott érdeklődést a szőrös férfiak irányába."

"2007-ben, Dél Afrikában az egyik nagy borotvagyártó végzett felmérést, amiből kiderült, hogy a nők inkább a csupasz férfiakat szeretik. "Egy csoport nőt kérdeztünk meg és megállapítottuk, hogy a Dél-afrikai nők mindössze 12%-a találja vonzónak a szőrös testű férfiakat. Tehát a bozontos férfiaknak esélyük sincsen”"

Azt sem tudom, mi lehet a gond a gif-es "szépfiúkkal", ha nem az, hogy fiatalok, vonzók és szőrtelenek?

De a patriarchizmus már csak ilyen. Be akarja magyarázni, hogy divatból vonzódunk a vonzó fiúkhoz, egyébként a nem-vonzókhoz vonzódnánk. :D

bALFAszHÍM 2014.03.18. 09:41:30

@Xylan: "Várj, ugye nem? Mondd, hogy nem a nyugdíjas retroszínészekre gondoltál! Azokat nem bírnánk ki még egyszer" - Burt Reynolds szőrös mellkasa ekkora trauma volt? Gyanúsan sokszor emlegeted a patriarchákat?!

Xylan 2014.03.18. 09:52:55

@bALFAszHÍM: Burt Reynolds egy meglett korú úriember. A mellkasa, mint erotikus momentum, nem téma. Fiatalabb korában meg azért nem volt, mert én még kislány voltam akkor.

Egyébként nekem igen. És az arca sem tetszik, de felesleges erről beszélni, mert rondának senkit nem neveznék, az emberek különböznek, mondjuk úgy, hogy aki nem tetszik az semleges.

A szőrös mellkasról annyit, hogy egyéni ízléstől eltekintve, általánosságban itt divatba nem hozzák már újra.
Hacsak nem hoznak egy olyan világot ide is, amelyben, még ha nem is hivatalosan, de ellehetetlenítik és pénzért adják-veszik a feleségeket, ezzel zárva ki a női ízlés és női természet érvényesülését.

A másikkal nem tudom, mire utalsz. Mi van azokkal a férfiakkal, akik egész nap a feministákat emlegetik?

KevinT 2014.03.18. 11:48:48

@Xylan: Mutasd meg fiatal csajoknak őt is,a gif-eket is.:)
@Kalechtor: Sztem még a bi fiuk se nyalnák egymás fenekét ki ugy mint egy nőnek.:) Van amit csak a nőknek tenének meg a férfiak.
A láb is ilyen.
Még a bi fiukról se tudom el képzelni hogy egymás lábát szopogatják.

Kalechtor 2014.03.18. 12:16:58

Pedig van olyan, hogy fiúk szopogatják egymás lábát, vagy a sajátjukat. :)

Nem tudom, mennyire lehet elkülöníteni a lábfétist, mint kizárólag nőkkel kapcsolatos cselekményt. Bár az igaz lehet, hogy egy nőnek egy férfi lába akkor se érdekes így, ha egy egyébként csodaszép fiúról van szó.
Az egymás lábát szopogató fiúkban is csak annyi izgi van, hogy kívülről nézheted. :)

bALFAszHÍM 2014.03.18. 12:16:59

@Xylan: Ügyesen megtaláltad a szőrős mellkas és a nőelnyomás közötti kapcsolatot. Ez idáig ez fel sem merült bennem.
És mi a helyzet az ÁDÁMCSUTKÁVAL?

Kalechtor 2014.03.18. 12:30:36

@bALFAszHÍM: Te mindig mindenből mást olvasol ki. :) Az araboknak nem szőrös a mellkasuk, mégis nőelnyomók. Lehet, hogy nincs is összefüggés.

Legfeljebb annyi, hogy a női ízlés számára vonzóbb a csupasz mellkas, a patriarchizmus szerint azonban egy férfinek nem kell foglalkoznia ezzel, ő elhanyagolhatja a külsejét, hisz az a lényeg, mekkora patriarcha, nem az, milyen jól néz ki. Vagy akár azt is vallhatják, hogy a nőknek annál jobban tetszik majd, minél kevésbé néz ki jól? Én néha már nem tudom követni.

Az ádámcsutkával sincs semmi, ha nagy, ha kicsi, nekem pl teljesen mindegy. Annyira nagy ne legyen, ami már ronda.

Kalechtor 2014.03.18. 12:30:37

@bALFAszHÍM: De a legnagyobb hülyeségük még mindig az, hogy a helyes fiúk nőiesek, a csúnyák meg férfiasak. Ami azért is hülyeség, mert a nők biológiailag sokkal válogatósabbak, igényesebbek mint a férfiak.

Xylan 2014.03.18. 12:55:23

@bALFAszHÍM: Nem férfiatlanítani akarjuk a férfiakat. Csak mást értünk férfiasság alatt. Az ádámcsutkát nem is tudom hová tenni, soha nem figyelem.

Nőiessé se akarjuk tenni a férfit. Mást értünk a fogalmak alatt. Számomra a nőies nem a gyengét, határozatlant, butát, vagy védelemre szorulót jelenti, sőt, még csak nem is a kis kötényben házimunkát végző csinibabát. Ebből gondolhatod, hogy a férfitől sem azt várom, amit hagyományosan feltételeznénk. Nem kell, hogy nagydarab családfő legyen, aki irányít, megvéd, kiáll, dönt helyettem, és aki félig még ősember, ennek ellenére valahogy mégis okosabbnak feltételezik nálam. :)

Nekem azzal a résszel van problémám, amikor a jól kinéző férfiakat nőiesnek, melegnek bélyegzik a külsejükért és azért, mert szeretnének megfelelni a nők igényeinek, a hanyag, igénytelen külsejűeket, "mutáns" formára gyúrtakat, elhízottakat, sörhasúakat, bozontosakat meg igazi férfinek tekintik és ránk akarják erőltetni őket, mert "az az igazi férfi".

@Kalechtor: A fiúk nem válnak lányokká csak azért, mert nem nagyon izmosak és nagyon szőrösek. :) Nem lesz sem mellük, sem szélesebb csípőjük, sem a farkuk nem tűnik el. Ebben biztosan egyetértünk. A lányok a fiúkat éppen a fiús alakjukért szeretik. :) És a vonzó külsőt ugyanúgy elvárják tőlük.
Hogy fokozzam, nekem sem kellene olyan férfi, akinek mellei vannak, akár izomból akár hájból, vagy nőies a csípője. Semmi tipikusan nőies jegy ne legyen a férfin! :)
De ne legyenek klasszikusan férfiasnak tartott jegyei sem, mert az sem vonzó. Egy kis sportosság, izom, az jó, ha van, de ezen a téren sem várok többet, mint akár magamtól is.

bALFAszHÍM 2014.03.18. 15:26:18

@Xylan: megnyugodtam, lemondom az ádámcsutka-eltávolító műtétemet.

Kalechtor 2014.03.18. 15:46:47

@bALFAszHÍM: Te még azt is eltávolíttatnád, ami nincs?
A fickó meg már volt az előbb nem?

Ja, látom, hogy ez nem az. Az egyiknek göndör a szőre, a másik meg biztos vasalja. :))) (meg bírtam nézni)

@No_Name01: Mindegyik jó, de az első meg a kis ferde szemű.. uhh.

Xylan 2014.03.18. 17:25:39

Sejthető volt, hogy most azért is idelinkeli az össze nyugdíjas retroszínészt. Mikor jön Clint Eastwood? Őt kedvelem. :)

i.imgur.com/A55A1.jpg

Biztos csak a divatos telefonjával hódította meg a női szíveket.

img2.timeinc.net/people/i/2013/sandbox/news/131202/moustache-monday/tom-selleck-600x450.jpg

Egyébként köszönjük meg BH.-nak. Ha most hazamegyünk, a képei után sokkal szebbnek látjuk majd a párunkat, mint egyébként. :)

bALFAszHÍM 2014.03.18. 19:47:55

@Xylan: "Biztos csak a divatos telefonjával hódította meg a női szíveket." -ezt úgy hívják, charme! Nem hiszem el, hogy Tom Selleck pajkos tekintete nem nedvesíti be azt a bugyit! Hova tart ez a világ?

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.18. 20:47:08

@bALFAszHÍM: Eddig nem akartam beszállni, de szerintem látjátok ti is, mi a helyzet a női ízléssel. A kifejezésed pontos: legfeljebb "csak nem hiszitek el". :)

"Hova tart ez a világ?"

A természetes irányba tarthat. Végre. :)

Xylan 2014.03.18. 21:49:00

@bALFAszHÍM: Minden oldalról körülvesz benneteket a valóság és ti mégsem hiszitek el. Magyarázatokat és kifogásokat gyártatok, megpróbáljátok a médiára, a divatra, a feminizmusra (ebben van valami, pozitív értelemben) kenni azt, hogy a nőknek általában a vonzó, fiatal, nem patriarcha természetű férfiak tetszenek. Holott ez ösztön, természet, biológia és csak akkor nem volt így, amikor el voltak nyomva. :)

Hadilábon álló elméletekkel támogatjátok, miért kellene hogy az idősebb, nőktől alávetettséget, önfeladást váró, kevésbé vonzó arcú-testű, és természetesen ízig-vérig patriarcha gondolkozású kelljen nekünk, aki csak pornók és prostik által képes valamiféle szex-utánzathoz jutni, pénzért, mivel önmagáért nem kell senkinek (talán ezért is ragaszkodna annyira ezekhez a lehetőségekhez). Nem gondolod, hogy kicsit átlátszó? :)

Javaslom, hagyjuk abba, nekem ezzel az emberrel (Tom Selleck) semmi bajom és tisztességtelennek érzem, hogy folyamatosan a külsejéről beszéltetnél. Nem nedvesedik tőle a bugyim, de ezt szerintem te is tudod.

Xylan 2014.03.18. 21:56:12

@bALFAszHÍM: Amúgy igen, mint ember még szimpatikus is, mert egy jólelkű embernek látszik, el tudnám képzelni barátként, de az más. És ezért is sajnálom már azt is, amit eddig leírtam róla. Mindig vigyáztam, hogy személyektől függetlenül beszéljek erről és egyetlen férfiismerősömet se bántsam meg, bármilyen véleménnyel legyek a külsejükről.

Nagyon otromba módon kellett ahhoz valakinek tolakodnia, hogy megkapja, hogy túl öreg hozzám, vagy nem tetszenek az elhízott emberek. És ez általában már a végső szakasz volt a legdurvább nyomakodásnál, addig ment a határozott "nem az esetem". :)

Kalechtor 2014.03.18. 22:13:31

És visszatértünk a kiindulóponthoz. A legpatriarchább országokban is tönkreteszik magukat a férfiak. Maguktól, külső behatás illetve behatolás nélkül. Ott, ahol olyanná építik a társadalmat, amilyenné csak akarják. Összezavarodnak, meghasonlanak, komplexusokkal küszködnek. Indiától kezdve Kínán és Afrikán át magasabb a nők átlagéletkora, mindegy, hogy rosszabb-e vagy sem az egészségügyi ellátásuk, kimetszik-e a csiklójukat, elkötött lábbal kell-e robotolniuk a rizsföldeken és megerőszakolják, eladják-e őket.

A férfinek eddig meg volt engedve, hogy egyedül ő formálja a társadalmat. Olyan világot épített, amilyet akart, de mint láthatjuk a patriarchális országokról (lásd a BH által hozott statisztikát) ez saját vesztét is okozza. Nem bírja a súlyt, nem képes felvenni a harcot a világmindenség örök és megváltoztathatatlan törvényeivel szemben. És ennek egyetlen oka, hogy még mindig képtelen elfogadni a valóságot.

Ideje a világot végre a női bölcsességre bízni, hogy annyi szenvedés után elindulhassunk egy szebb és békésebb jövő felé. :)

Nico3 2014.03.18. 23:54:12

@Kalechtor: "mindegy, hogy rosszabb-e vagy sem az egészségügyi ellátásuk, kimetszik-e a csiklójukat, elkötött lábbal kell-e robotolniuk a rizsföldeken és megerőszakolják, eladják-e őket"
Mindezen kívül Iránban mérnökök, történészek vagy atomfizikusok se lehetnek. Erről már el is felejtkeztél? :)
Ez a hozzászólás nekem zavaros. A címe lehetne mondjuk Tom Sellecktől a matriarchális társadalomig! Azt akarja mondani, hogy az arab férfiak belebetegedtek abba, hogy a nőknek a metroszexuális pojácák tetszenek? Lehet benne valami.
index.hu/kulfold/2013/04/17/tul_jokepu_-_deportalva/
Érdekes, hogy mindenütt van annyi eszük, hogy a jóképű férfiaktól rettegjenek.

@Xylan: Így szokott kezdődni. :D Egyetlen erőszakos patriarchának sem lehet esélye egy makacs nőnél, de az a pillanat, amikor a nő megsajnálja a férfit, sorsdöntő. Szegény Tom joggal tarthat tőle, hogy meglett korára hamarosan bemászol az ablakán. A helyében elkezdeném marékszámra szedni a viagrát, talán az még segíthet! :)

"Nem gondolod, hogy kicsit átlátszó? :)"
Mitől lenne átlátszó, hogy a férfiak egy adott csoportja a szexmániája ellenére nem örül annak, hogy a nők szabadon, gátlástalanul és élvezetből szexelnek azokkal a fiatal férfiakkal, akiket ők folyamatosan lebuziznak és mesterségesen kitenyésztett divatmajomnak neveznek, miközben minden erejükkel harcolnak a pénzért megvásárolható női testhez és a pornó által nyújtott illúzióhoz. Ezt ugye te se mondod komolyan? :D

KevinT 2014.03.19. 13:22:05

@Xylan: Én abba remenykedtem vmi nő lessz amit mutat,meg is nyitottam.:(

Xylan 2014.03.19. 15:50:21

@Nico3: Mondod ezt azok után, hogy szándékosan magadba bolondítottad szegény Reszet Eleket. :)

Xylan 2014.03.19. 15:50:25

@KevinT: Láthatod, hogy fantáziájának visszatérő tárgyai a nyugdíjas retroszínészek. Ezzel nincs mit kezdeni, hagyjuk rá. :)

Kalechtor 2014.03.19. 17:20:08

Láttam egy képet és teljesen megvilágosodtam egy velvetes cikkben olvasottakkal kapcsolatban, amit eddig egyáltalán nem tudtam magyarázni. Majd leírom, ha lesz időm. Arról szólt a cikk, hogy egy kísérletben pornót mutattak nőknek, és azt tapasztalták, hogy nem a férfi szereplőre, hanem a nőre figyeltek. Ez nekem megmagyarázhatatlan volt, mert számorma alap, hogy kivételes esetektől eltekintve nőt nem vonz a női test. Számtalan más kutatás azt igazolja, hogy a férfi test, ha esztétikus, annál inkább. Miért figyelték hát jobban a nőket, mi volt az oka? Pusztán annyi a női test felé fordíthatná a figyelmet, hogy "nem-vonzó" külsejű férfiakat szerepeltetnek a jelenetben?

Aztán tegnap láttam azt a képet, amin valahogy az én figyelmemet is a női szereplő vonta el, de nem azért, mert vonzónak találtam. Akkor megértettem, mi ültette a nőkbe azt, hogy kínosan figyeljék a női szereplők helyzetét, alkalomadtán elővigyázatosságból akár jobban is, mint a férfi szereplők külsejét. Nekem egyébként ez tette az egész képet taszítóvá.

Egy másik észrevételem, hogy a férfit hagyományosan mindig mint védelmezőt mutatják be, de már sokszor említettük, hogy ha a férfiak tagadják a férfiagresszió létét, miért lenne szükség egyáltalán védelmezőkre? És miért szimpatikus számukra a védtelen nő, ha úgy sincs, akitől megvédhetnék? Ha a férfi védelmezőként akarja feltüntetni magát, akkor feltételeznünk kell, hogy támadó, agresszív, bántalmazó férfiak is léteznek. Mégpedig nem is kevés, ha minden nő mellé védelmező kell. Ha az egyiket elfogadjuk, el kell fogadnunk a másikat is. Ha csak nőket megóvó férfiak lennének, feleslegessé válna a szerepük. Volt erről valami régi cikk, futólag olvastam. Arról szólt, hogy a hős és a sárkány gyakorlatilag ugyanaz. :)

Különben erről is azt gondolom, hogy olyan zsákutca, ami akár a patriarchizmusnak is kedvezhet. Mindegy, bántalmazó-e a férfiak többsége, vagy pusztán 1%-uk az, a férfi családfőként és vezetőként, férfiúi jogon való nő fölé rendelése NEM INDOKOLT. Emellett nem érvelhet valaki azzal, hogy a férfiak nem is hajlamosak bántani a nőket. Vagy próbáljuk meg fordítva, rendeljük a nőt a férfi fölé kizárólag azon a jogon, hogy a nők nem akarnak rosszat a férjüknek, és ne fogadjuk el ennek bírálatát mindaddig, míg valaki nem bizonyítja számunkra, hogy a nők többsége igenis bántalmazó.

Xylan 2014.03.19. 17:45:18

@Kalechtor: "Mégpedig nem is kevés, ha minden nő mellé védelmező kell."

Lehetnek kevesen, attól még szerintük kell a védelmező a nőkhöz, mert az a kevés gonosz férfi akárkire lecsaphat. Tehát kell, és cserébe a nőnek ki kell szolgálnia a védelmezője mindenféle, köztük szexuális igényeit is. Ahogy eltartó is kell, hiába tartja és tartotta el viszonylag kevés férfi a feleségét. Érted, úgy kell tenni, mintha mégis, mert így fogja férfinek érezni magát. Ha ezek az indokok bedőlnek, jön a biológia, hogy alfább nemként mi engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy magunknál alfábbat válasszunk, hiszen mi válogatunk, a nő választja a férfit. Viseljük hát el, hogy ennek a luxusnak az lesz az ára, hogy mi magunk bétábbak leszünk, szóval a végén mégse mi leszünk az alfább nem. :) Így kiszúrni magunkkal, komolyan! Szegény férfi meg csak elszenvedője mindennek. Semmi köze az egésznek ahhoz, hogy meg akarta szerezni a nő szaporodási "pozícióját" a nemek fegyverkezési versenyében, mert előnyösebbnek érezte a sajátjánál.

Biológiai alapon a férfi egyébként a gyereket akarja, mert nem tud szülni "magának". És mivel a nő és a gyerek elválaszthatatlan, az egyszerűség kedvéért a másik felnőtt embert, a nőt is a tulajdonává akarja tenni. De ezt már te is írtad a petesejt kapcsán. :)

Xylan 2014.03.19. 17:59:40

Ez olyan, mint hogy a férfi többet termelt, de többet is fogyasztott. A termelés a férfiak szükségletéhez állt be, de a nők kevesebbel is beérték volna. Vagy, hogy a férfi megoldja azokat a problémákat, amik nélküle nem is léteznének. :) Jó a férfi, mert megvédi a nőt! Más férfiaktól. :)

Márpedig tetszik vagy sem, nem azért akarjuk szeretni a férfit, mert számtalan téren a kárunkra van, amit aztán kegyesen kompenzál és megment a bajtól, amit maga okozott. És ezért hálából a lába nyomát kellene csókolgatnunk.

Annyira betanulták ezt a szöveget. Kell egy férfi melléd, hogy ne bánthasson a férfi. Kell egy sokat dolgozó férfi, hiszen a férfiak többet esznek, mint a nők. Kell egy férfi, aki miatt jót gondolnak rólad más férfiak, akik egyébként rosszat gondolnának.

Hát mikor érvelünk mi úgy, hogy a nők azért jók és nélkülözhetetlenek, mert léteznek a világon gonosz, hazudós, elvetemült, férfiakat tönkretevő nők is, és az előző nők megvédik továbbá figyelmeztetik a férfit velük kapcsolatban? Tehát a nők jók, a férfiak viszont buták és irányíthatóak. Ezért minden férfi mellé kell egy nő, aki birtokolja és megóvja. :)

KevinT 2014.03.20. 08:19:05

Barátom beszámoloját másolom.

"A fórumozó hölgyek enyhén fogalmaznak. Nem csak az egyedülálló embereknek hanem a férjeknek is van mitől tartaniuk. Egy ismerős férj egyszer elbeszélgetett velem. Elmesélte, hogy a nálam 10 évvel idősebb nála 6 évvel fiatalabb felesége úgy kedvel mintha az öccse lennék ezért mindig szívesen látott vendég vagyok náluk. Aranyosnak tart az asszonyka valósággal felvidul amikor ott jártam, biztos hiányzik neki a saját gyerek. 19 éves voltam akkor néhány házzal arrább laktunk. Átjártam hozzájuk segíteni füvet nyírni kertet, tetőt rendezni, de a házimunkába is szívesen besegítettem, készséges voltam mindenben.
Hónapok óta dugtunk a nővel. Mindig féltem, mikor bukok le de aranyos kölyöknek néztek. A legjobb az volt mikor elpanaszolta az ember, hogy nem szeret vele dugni a felesége aztán kioktatott hogy lehetne férfiasabb a külsőm mert így nem kellek majd a nőknek"

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.20. 08:20:22

@KevinT: Mi lenne velünk az ilyen beszámolók nélkül.

Nico3 2014.03.20. 10:37:47

@Xylan: "Biológiai alapon a férfi egyébként a gyereket akarja, mert nem tud szülni "magának"."
Akkor arra kellene törekednie, hogy ő IS alkalmazkodik a nőhöz, hogy a nő tőle szüljön gyereket, akivel kapcsolatban megengedi a férfinak, hogy a férfi nevét IS viselhesse, elismerve a szülőségét. Nem visszaélésről beszélek, paradox módon pont a férfi akart visszaélni itt valamivel.

"És mivel a nő és a gyerek elválaszthatatlan, az egyszerűség kedvéért a másik felnőtt embert, a nőt is a tulajdonává akarja tenni."
A nők gyámság alá rendelése úgy is megközelíthető, hogy a nő a gyerekek anyja, a férfi meg egyszerre akart a gyerekek és a nő ANYJA lenni. És bummmm. Így lett a családfőség intézménye. :D

A hagyományos házasság fogalma sajnos összemosódott magának a házasságnak a fogalmával. Nem csodálkozom rajta, hogy fele annyi szingli nő akar férjhezmenni, mint ahány szingli pasi nősülni. Már a "férjhez menni" és az "elvesz" szavunk is irritáló. Sokan azért választják a pasizgatást, vagy együttélést, mert a házasság még mindig a patriarchális házasságot jelenti, nem azért, mert ne szeretnék a férfiakat.

De amellett is dönthet a férfi, hogy keres valahol egy nőt, aki szül neki egy gyereket, aztán otthagyja. Akkor nem kell alkalmazkodnia, csak azzal jár a dolog, hogy csecsemőkorától nevelheti egyedül. Házimunkázhat, pelenkázhat. :) Nem feleannyit, mint a nő, hanem helyette is.
Erről már beszéltünk.
nokesferfiak001.blog.hu/2014/01/31/hutlenseg-_es_balitelet/fullcommentlist/1#c21839232

Nem vagyok olyan szemét, hogy azt mondjam, az a gyerek kizárólag a férfié, akit ő szült, inkább úgy fogalmazok, azok a gyerekek kizárólag az övéi, akiket bármilyen női segítség nélkül, egynapos koruktól egyedül lát el. És ez a nőre is igaz. Egyik szülő sem "birtokolja" kizárólagosan a gyereket. A bíróság ezért szokott láthatást megítélni, általában annak, akinek kevesebb a közvetlen kapcsolata a gyerekkel, nyilván a gyerek érdekében. A "csak" anyagiakat biztosító szülő továbbra is biztosíthatja a távolból azt, amit addig. Ez nem valami kegyetlenkedés. Beszélgettünk arról, hogy a gyesnél mennyire tiltakoznak a férfiak a "szülőváltás" ellen: ha az anya van otthon először, ne tegyük ki a gyereket hirtelen váltásnak. A válásnál még ez sem számítana nekik.

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.20. 10:41:09

@Nico3: Azokkal van baj, akik mindent akarnának. :) Szakmájában sikeres karrierista se legyél, de a gyerekről és a közös javakról is mondj le váláskor, hiszen te legfeljebb otthon pelenkáztál. A tulajdon jobbról is, balról is kizárva, mehetsz egy szál bugyiban, ha akarsz.

Halkan hozzáfűzöm, egy ilyen férfiutópiában természetesen a nők 90%-a akkor se válna el, ha megcsalták, megverték, vagy folyamatosan megerőszakolják/nem elégítik ki rendesen, stb.

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.20. 10:55:53

@Nico3: Pedig pofonegyszerű.

Ha egy férfi önellátó, önmagát eltartani tudó nővel köti össze az életét, akivel közösen neveli a gyerekeket és megosztja a házimunkát, ott minden egyenlően oszlik meg és váláskor a gyerekek is nagyjából ugyanakkora eséllyel kerülhetnek bármelyik szülőhöz, ha nem egyenesen ugyanannyi láthatást ítélnek meg mindkettőnek.

Ha a férfi ragaszkodik ahhoz, hogy a felesége maradjon otthon, vagy részmunkaidőben dolgozzon, akkor a nő a férje helyett is végzett ingyenmunkával, gyerekneveléssel és a lemondásával tesz be a közösbe. Ennek is ára van, mivel erőforrás. A férfi se tudna enélkül túlórázni és sokat keresni. A gyerek azért kerül az anyához, mert előtte is ő nevelte.

Végül, ha egy nő se nem dolgozik, se nem ingyenmunkázik, ezt a férfi valószínűleg már az elejétől tudta és ennek tudatában kötött vele házasságot. Saját akaratából törekedett arra, hogy ő majd a pénzével hódít meg egy "kitartott úrinőt". Talán azért, mert a pénze nélkül nem ment volna, talán mert úgy gondolta, így a legbiztosabb, mindegy is. Dönthetett volna másképp. De ezzel vállalta, hogy megosztja a nővel a javait, pusztán a nő szépségéért. Ha később mégis panaszkodik, azt nagyjából oda tudom sorolni, mint amikor a nők utólag bánják meg a szexet, ami "közben nagyon jó volt" és feljelentik a partnerüket nemi erőszakért. (Ha egyáltalán van ilyen.)
Hogy a gyerek ebben az esetben kihez kerüljön, jó kérdés, de még itt is hajlok arra, hogy ahhoz, aki többet és jobban foglalkozott vele.

Xylan 2014.03.20. 12:37:48

"Halkan hozzáfűzöm, egy ilyen férfiutópiában természetesen a nők 90%-a akkor se válna el, ha megcsalták, megverték, vagy folyamatosan megerőszakolják/nem elégítik ki rendesen, stb."

Mit gondolsz, miért akarják magukat kivonni az ingyenmunka alól (aminek megosztása elősegítené a feleség egzisztenciateremtését)? Azért, mert nem erre születtek, miközben a csatornában kotorászni, vagy kukákat üríteni nem restek, hiszen azért fizetnek nekik?

Vagy miért nem akarnak hamarabb hazaszaladni a munkahelyükről, hogy ellássák azt a gyereket, akiről érdekes módon a válás után szerintük mégis maximálisan képesek lennének gondoskodni? :)

Nico3 2014.03.20. 12:37:53

@No_Name01: "Ha a férfi ragaszkodik ahhoz, hogy a felesége maradjon otthon, vagy részmunkaidőben dolgozzon, akkor a nő a férje helyett is végzett ingyenmunkával, gyerekneveléssel és a lemondásával tesz be a közösbe."

Ha a férfi ragaszkodik ehhez, okos nő még időben elküldi melegebb éghajlatra. :)

Nincs semmi baj azzal se, ha ez mégis megfelel mindkettőjüknek. De mivel a házimunka már nem termelőmunka, így kicsit én is átformálnám a szociális ellátások rendszerét. Azzal egyik nő sem tart el senkit, hogy gyerekeket szül és nevel. Erőforrás, mert a gyerekeket nevelnie kell valakinek, vagy neki, vagy a férjének, vagy megosztva. De maguknak erőforrás, és a gyereküknek. Más emberektől ezért nem várhatnak fizetséget. Amelyik nő otthon marad, tartson szépen állatokat és kiskertet, amiből lesz mit ennie, vagy menjen hozzá egy gazdag férfihez és tartsa el az.

Idegenektől nem várható el, hogy az ő családja és gyerekei után adózzanak.

Én teljesen egyénileg osztanám vissza az államkasszába befizetett pénzt, mindenkinek az addigi befizetései függvényében járnának a juttatások. Azokat NEM venném bele, akik önhibájukon kívül nem találnak munkát, hiába akarnak dolgozni, de amelyik nő szándékosan marad otthon háztartásbeliként, aztán tartja a markát, az oldja meg családon belül. Régen se volt semmiféle nekik járó kedvezmény. Vissza lehet térni ahhoz a mintához, akkor is megoldották az emberek. Dolgoztak hajnaltól estig, a gyerekek meg vigyáztak egymásra. Ha minden falat kenyérért megküzdöttek, mégis nyomorban éltek sokan, most milyen jogon gondolják, hogy az államnak kellene eltartania őket, hogy élvezhessék a főállású anyaság illúzióját?

Kalechtor 2014.03.20. 15:00:15

Állítólag sok olyan nő van a világon, akik "nem anyának valók". Ahogy sok férfi sem való apának, mert lelépnek a szex után. A férfiak is szabadon választhatnák az egyedülálló apaságot. Felajánlhatnák egy ilyen nőnek, hogy szexeljenek védekezés nélkül, és miután megszületett a baba, megtarthatnák maguknak. A nő számára pár százezer forinttal (ez nem egy túl nagy tétel) kompenzálnák a szülés, stb. orvosi költségeit és a munkából való rövid kiesést, de talán még erre sem lenne szükség, kitudja. Hozzáfűzöm, én természetesen nem ismerek ilyen nőket, ha csak legendáról van szó, a férfiakat kell elővenni, akik szerint a fiatal nők jelentős része nem szívesen gondoskodna egy csecsemőről. :)

Nem is ez számít, hanem, hogy a férfiak kifejezetten elkerülik, nem pedig keresik az ilyen nőket. Ha csak felmerül a veszélye, hogy nem válik a nőből "jó anya", semmi esetre sem akarnak tőle gyereket. Pedig akkor teljesen az övéké lehetne, hiszen "női erőforrások" nélkül nevelnék már a kezdetektől. Meg lehet játszani, ennyibe kerülne, hogy a férfi eleve lemond a nő erőforrásairól (az a 9 hónapnyi kihordási idő is az, de nagyvonalú vagyok).

Kalechtor 2014.03.20. 15:00:16

@Nico3: De lehet az a gyerek fogja majd megtermelni a te nyugdíjad, akit most "eltartasz" az adódból, bár te nem akarsz 40 év után nyugdíjba menni és szülni is akarsz hármat a házias barátoddal. Az én kapcsolatomban a fiúnak jobban mániája mint nekem, hogy majd legyen közös gyerek. Én egyszerűen csak akarok valamikor, biztos szeretni is fogom nagyon, de egyelőre így is elvagyok.

Az se idegesít, hogy ő nagy családot akar, voltak ennél sokkal rosszabb kapcsolatok, papíros házasság erőltetése miatti szakítás, házimunkavégzésről vallott eltérő elvek, állandó nőkkel szembeni kompenzálás. Ez nem vészes, gyereket én is szeretnék majd. :)

Nico3 2014.03.20. 18:41:30

@Kalechtor: Neked kellene legjobban tudnod, hogy ez így nem jön ki. A nyugdíjunkat jó előre fizetni próbáljuk, vagy fizettetik velünk. Azok a gyerekek jó ha a saját szüleik nyugdíját megtermelik majd. Egyébként nem az adómat sajnálom, de akkor inkább felvilágosításra, ingyenes fogamzásgátlásra költenék, ne arra, hogy fixálják a patriarchizmust. Azoktól se sajnálom, akik tényleg nem képesek másra, mint a szülés, és becsúszott a gyerek. Én ezeket, akiket a patriarchális "arisztokraták" hagynának éhen halni, szívesebben segíteném mint őket, akik UGYANAZOKKAL az eszközökkel tudják eltartani a feleségüket.
Ha már megszületett az a gyerek, nőjön fel emberhez méltó körülmények között. Aki viszont otthon akar ülni gyereknevelés címén és úgy van vele, hogy őt a férje tartja el, az előttem semmiben nem különb azoktól a nőktől, akik csak szülni tudnak. Vagy egyenesen rosszabb, mert veszni hagyja a képességeit és nem igyekszik építeni vele a közösséget, a közöst, a társadalmat, nem akar ilyen téren hozzátenni a világhoz, és kizárólag másoktól várja el, hogy létrehozzák számára az egészet. Ami lehetőség, az bizonyos mértékig kötelesség is, minimum a saját fenntartásunk erejéig, kinek-kinek képességei szerint. A gyerekből meg nem attól lesz ember, hogy egész nap otthon ül vele az egyik szülő. A minőségi idő és a minta számít elsősorban. Rengeteg osztálytársamat szocializálta félre a család vagy a közösség, hiába ült otthon velük az anyjuk. És milyen mintát nyújthat egy célok nélküli anya? Szép dolog a mosás, főzés, takarítás, de Otto Weininger azért nézte le a saját anyját és a lánytestvéreit, mert az anyja jóval butább volt az apjánál és ezért valószínűleg már az apja is lenézte. Ebből jutott el később addig, hogy a női nemnek ki kell pusztulnia ahhoz, hogy a világ megtisztulhasson. Tudom, hogy jelképesen értette, de nekem így is bőven elég.
Valószínűleg a gyerekkorából kifolyólag lehetett súlyos problémája a nőkkel és a nőkhöz fűződő viszonyával is, talán nem tudott vonzódni hozzájuk, mert tisztelni sem tudta őket, ahogyan valószínűleg önmagát sem. A kisgyermek először az anyjával azonosul. A saját zsidó származásával is így volt, véleményem szerint ez vezethetett a fiatalon elkövetett öngyilkosságához is.

Kicsit messzire kanyarodtam. :)

Nico3 2014.03.20. 18:41:32

És találtam valamit, a végét szépen kisimítják, de érdemes lenne kiemelni néhány mondatot.
hvg.hu/vilag/20090504_bernard_lewis_iszlam_nep_es_vallas

Itt a minta a svédeknek, hogyan kell bánni a férfiakkal, ha tényleg a múlt fordítottját akarjuk. :)

Kalechtor 2014.03.20. 20:15:24

Nahát. Ez összességében egy férfiak számára kedvező társadalom, csupa fenékig tejfel. Mégis össze vannak zavarodva. A férfi csak "kifelé" fókuszál, ami nagy hiba. Ahelyett, hogy felismerné biológiai, pszichés meghasonlottságát, kettősségét- melyet a nő általában ép ésszel nem is tud hová tenni- és kompenzálásra való hajlandóságát, minden önmagában rejlő okot a külvilágra vetít. Otto Weiningerről jutott eszembe. Így tett ő is. Nem tudom, mi történhetett gyerekkorában, de később ahhoz az eszközhöz nyúlt, ami minden férfi számára a felelősséghárításnak és a valósággal való szembenézés kerülésének a legegyszerűbb útja, amelyről úgy hiszik, büntetlenül megtehetnek bármit, és bűnbakot csinálhatnak általa a másik nemből.

A nőiesség fogalmának degradációjához és a nők egyetemes hibáztatásának eszközéhez, mely miatt számtalan ártatlan nőt égettek el boszorkányként hosszú évszázadokon át.

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.20. 20:23:29

@Kalechtor: Attól tartok, eddig rossz felé keresgéltünk!

A természetük szerint instabil patriarcha típusú férfiakat valószínűleg a hüllő faj irányította az űrből, hogy a patriarchizmus intézménye által szívják le férfiak, nők és gyerekek pszichés energiáját. Ez az egyetlen ésszerű magyarázat. Civilizációnk vívmányait is ők telepítették a földre.

Azóta meggyengültek, és a feministák képesek voltak kiszabadítani a befolyásuk alól a legerősebb férfiakat, akiknek döntéséből tisztán látszik, hogy a férfi külső befolyás nélkül egyáltalán nem törekszik semmiféle "egyenrangúságra", inkább lesz metroszexuális pojáca, vagy vagyonából kiforgatott lúzer. :)

Kalechtor 2014.03.21. 15:08:49

Nem tudom ez hogy jött ki, de jó. :D "Nősoviniszta" logikával mégis maradt benne egy aprócska hiba.

"a férfi külső befolyás nélkül egyáltalán nem törekszik semmiféle "egyenrangúságra""

Fel sem kellene vetni, sem kérdésként, sem kijelentésként. Ha a hüllő faj társadalomromboló, statisztikákban nyíltan megmutatkozó káros hatásairól beszélünk, ez nem szempont. Hogy a férfi mire törekszik, mire vágyik? Hogy jön ez ide, mikor eszmékről és emberiségellenes összeesküvésről van szó??? :)

Komolyra fordítva, az arabok halmozottan beteg és meghasonlott társadalma (utóbbi róluk linkelt cikkek, beleértve az elsőt is) semmi másról nem tanúskodik, mint arról, hogy a férfiak az egész eddigi történelem során békétlenek voltak önmagukkal. Nem kellett ahhoz feminizmus, hogy bűnbakot csináljanak a nőkből. :) A feminizmus épp ennek a megszüntetését szolgálná, mert már annyira beivódott a társadalomba, hogy szinte észre sem vesszük, mikor "mindenért a nő a hibás!", kizárólag a nőnek kell alkalmazkodnia és a férfiak legfeljebb más férfiak vagy a saját hülyeségeik miatt szívnak, de még ezt is rákenik a nőkre.

Ahogyan az összes, patriarchális társadalmakról szóló statisztika, a nyugati világ minden más statisztikájával (kik válnak el, kik elégedettek a szexuális életükkel, hol és kik a legkiegyensúlyozottabbak, kiknek van négyszer nagyobb esélyük a mentális betegségekre és depresszióra- persze, hogy a hagyományos házasságban élő, háztartásbeli nőknek) együtt azt támasztja alá, hogy a jelenlegi bajok okozója sem a feminizmus, hanem a tény, hogy továbbra sem élünk eléggé "feminista" (vagyis egyenjogú) társadalomban.

Ha megengedő vagyok, azt mondom: úgy is fogalmazhatunk, hogy valamit nagyon nem jól csinálunk és ettől mindenkinek egyformán rossz lesz. A társadalom mindkét oldalra kileng, mert a férfiak még mindig uralkodni akarnak és függőségben akarják tartani a nőket. A nő úgy érzi, elvettek tőle valamit, és megpróbál kompenzálni, néha törvényekkel, kvótát, korábbi nyugdíjat, előnyöket követelve. Aztán már a férfi is boldogtalan lesz, mert talán egyetlen hatalmas pofonban kapja vissza a sok kicsit- de addigra elfelejti, hogy először ő volt az, akinek nem kellett az egyenlőség.

Kalechtor 2014.03.22. 00:50:59

Apropó Weininger. Zavaros élet, öngyilkosság, zsidó származás. Ha nő és feminista lett volna, ez mind előkerülne az elméletei tárgyalásakor. Így a patriarchák egyik példaképe, a könyve pedig sokuknak maga a biblia. :)

Bármelyik meleg/zsidó/perverz vonzódással bíró/kicsapongó/nőkkel folyamatosan zavaros kapcsolatban álló "nőellenes" filozófussal így van.

A feminista ellenben lehet egyedülálló, szűz, férfifaló, sokgyerekes anya, vagy tartozhat egyéb tetszőleges kategóriába, mindig megvan a magyarázat rá, miért rossz úgy ahogy van. Mert biztos prűd, vagy frigid, vagy mert ribanc, mert rövid szoknyát hord és festi magát, vagy túl hosszút és nem öltözik elég csinosan, mert dolgozni akar, hogy válásnál legyen "sajátja", vagy nem akar, mégse hajlandó egy szál semmiben távozni a közösből.

Nico3 2014.03.22. 16:50:47

@Kalechtor: Nem úgy van az, te tudatlan! A szegény zavaros sorsú filozófusokat a nők tették tönkre. A zavaros sorsú női filozófusok is saját magukat tették tönkre. Schopenhauer és Weininger, Kmety képviselő úr, és Nietzsche, mind-mind az átkozott, alávaló boszorkányok áldozatai! Ahogy a mai férfiak sem azért sínylődnek, mert nem fogadják el a természetüket és a vágyaikat. Dehogy az állandó kettősséggel harcolnak ők! A galád latex-ruha és női csizmaárusok miatt van az egész, és amiatt, aki egyáltalán kitalálta, hogy legyen a nőknek lába is. Vagy egyéb női testrészeik. :)

De még nem is ez, hanem leginkább a feminizmus. Hogy mer ez az irányzat szabadon véleményt nyilvánítani a nemek viszonyáról? A szabad véleménynyilvánítás, mint tudjuk, agymosás, kényszer, mi itt a női természetet erőszakoljuk meg azzal, hogy nem úgy gondolunk valamit, ahogyan régen gondolták. Akkor még minden természetes volt. Ugyan, mi gátolhatta a lányokat abban, hogy szabadon dönthessenek? Holmi jogegyenlőtlenség, kizárás az élet dolgainak 90%-ából, férjhez adás, verés, erőszak általi legitim befolyásolás? :)

A feminista nők egyébként nem csak a férfiak egy részének, hanem más nőknek is szúrhatják a szemét és erre nekem is van egy elméletem. Abban már megegyeztünk, hogy a női nem egyedeire jellemző, hogy biológiailag mindegyik szereti "alfának" érezni magát. A férfiakban nagyobb a falkaszellem, elfogadják, hogy van közöttük főnök, vannak alárendeltek és bár folyamatosan küzdenek ellene, megvan a kijelölt helyük a csoporton belül.
A nőket úgy alkotta a természet, hogy minden nő megtermékenyülhet és lehetnek utódai, ezért már puszta születési jogon sem szívesen fogadják el, ha valamelyik társuk tökéletesebb, mint ők. A "ribancharc" is ennek lehet az eredménye. Általában a legnépszerűbb lányokat ribizik a kevésbé népszerűek, függetlenül attól, ténylegesen ribik-e bármilyen értelemben. :)
De van egy másik jellegzetesség is. Engem feministaként egyáltalán nem zavar, ha valaki htb lenne (csak ne ringassa magát illúziókban és ne várjon érte jutalmat, hanem oldja meg a férjével), vagy olyan a természete, hogy szívesen nyalja a férfiak talpát. Mi közöm hozzá, míg nem akarják rámerőltetni, hogy én is úgy éljek? Legyenek boldogok. Ahogy ahhoz sincs közöm, hogy a hálószobában ki választja a szubmisszív szerepet, úgy ehhez sem.
Egy alárendeltségre vágyó nőt ellenben zavarni fog az én természetem és életmódom. Az ilyen nők akarják a legerőszakosabban szabályozni, mit értsünk nőiesség alatt és még észre sem veszik mit művelnek. Az ok szerintem egyszerű, a saját kisebbrendűségi érzésük. Muszáj férfiasnak és természetellenesnek hinniük a határozott, rátermett, tehetséges, sikeres "feministákat", mert ellenkező esetben azt kellene elfogadniuk, hogy ők hiába boldogok a párjukkal és hiába hagyja rájuk mindenki, hogy olyan életmódot válasszanak amilyet akarnak, léteznek nők, akik rátermettebbek náluk. És ezeknek a nőknek, ha elfogadják őket teljes jogú nőként, gyerekeik is születhetnek majd és valószínűleg a gyerekek is rátermettebbek lesznek az ő gyerekeiknél.
Nekem belefér, hogy egy pár közös döntése legyen, melyikük hol helyezkedik el egymással szemben a rangsorban. Nő is, férfi is éljen úgy, ahogy neki és a párjának megfelel. Ez fordítva nem igaz. Ha visszagondolok, gyerekkorom óta az ilyen állítólag szelíd és elfogadó nőtársak akartak megszégyeníteni a természetem miatt és ők akarták rám erőszakolni a nézeteiket, nem én akartam rájuk az enyémeket. Vajon ki is volt a bizonytalanabb?

Sayres elméletével tudom, hogy te már ráérsz, de a PHG elmélet olyan, mint a halálosan szerelmes fiúk: elvárná, hogy többször is megdöntsék, lehetőleg minden oldalról. :) Sayres felfedezése erre kiválóan alkalmas. Az összes eddigi tényszerű állítást cáfolja, számokban kifejezve. :)

Xylan 2014.03.22. 17:37:09

@Nico3: Nagyon jó lett ez a hozzászólás, csak azt nem tudom, kedvenc erotikus novellaíródat miért keverted bele. :)

Kalechtor 2014.03.22. 19:10:00

@Nico3: Ha valakinek erős fétisei vannak, előfordulhat, hogy a fétis tartalma jelentősebb mint a partner életkora, sőt, neme. Ha, mint szexuális momentum a láb, a csizma, a latex vagy a bőr vonzó, akkor megtévesztő módon egy férfin vagy egy kislányon is szexuális hatást kelthet. Ilyenkor a fétistárgy vagy folyamat az elsődleges, minden egyéb másodlagos- pl az is, hogy a partner kifejlett felnőtt nő legyen és mellekkel, felnőtt nőkre jellemző nemi szervvel rendelkezzen. Nem tudom, mennyire lehet gyakori a fetisizmusnak ez a formája, mert az szintén tény, hogy a fetisiszták jelentős %-a a felnőtt nőkhöz köti a fétisét és férfival vagy kislánnyal el sem tudná képzelni. Akkor sem, ha a nőben tényleg nem a "hagyományos" jegyek számítanak közvetlenül. Ambivalens módon általában mégis fontos, hogy nőies formája legyen, látsszon, hogy nőről van szó, még ha izgalmasabb is a lába, mint tegyük fel a melle.

Ha az első esetről van szó, az egyén könnyen megrémülhet a saját vonzalmától és azt képzelheti magáról, hogy meleg vagy pedofil, pedig hasonlóan kicsit a pánszexualitáshoz, itt sem azért fog tetszeni a kislány, mert kislány, hanem mert csizmát visel. Erre meglepően kisfiús húzás a csizmakészítők szidalmazása, Nicoval egyetértésben ugyanis ki kell jelentenem, hogy egy "nem ilyen" irányultságú embernek legfeljebb aranyos lesz egy 8 év körüli kiscsaj- viseljen bármit. :)
Egy férfi sem azért tetszhet, mert férfi, hanem mert felhúzott valami latexet vagy bőrt. A pánszexuális nőket is rendszeresen összekeverik a leszbikusakkal, holott nem azért vonzódnak a másik nőhöz, mert az nő, hanem annak ellenére.
Akinek fontosak a férfi jegyek, úgy mint lapos mell, farok, nőietlen egybecsípőderék, a női jegyek meg taszítóak, úgy mint mell, hüvely, nedves szeméremajkak, nőies csípő- az nem fog. Ezeket a szexualitás során az ilyen embernek igen nehéz lenne figyelmen kívül hagynia.
És ezen kívül persze léteznek leszbikus, biszexuális nők és meleg, biszexuális férfiak is.

Kevin hozzászólásával így egyet is értek, meg nem is, ezért nem láttam értelmét, hogy bővebben is kitérjek rá. Az egész személyiség függvényében igencsak egyéni lehet, hogy valaki bizonyos seggnyalást csak a nőknek tenne-e meg.

Kalechtor 2014.03.22. 19:57:34

@Nico3: Különben azért is nehéz állást foglalni, mert még azt is nehéz eldönteni, hol végződik a szex, az orális szex és hol kezdődik a fétis. A lábfétis miért fétis és az anális szex miért nem az?- akkor sem, ha egy férfi kizárólag análisan akar szeretkezni a barátnőjével, és a nő nem vágyik erre. Miért nem fétis bizonyos férfi testnedvek lenyelése és miért az, ha a férfi nyel le bizonyos női testnedveket? Még ebben is a patriarchális társadalomhoz próbáltak igazodni az emberek.

Jobb híján az a megállapodás született, hogy bármi, ami csak előjátéka, kiegészítője a hagyományos szexnek, nem pótlója, természetesnek tekinthető, ha mindegyik résztvevő félnek örömet okoz. Ezek szerint én nem vagyok fetisiszta, mégis azt gondolom, hogy sok nőt és sok férfit egyáltalán nem elégít ki a definíció. Habár a férfiak itt is nyertek, ők akárhová dugdoshatják, a közmegegyezés ugyanis csak azt írja elő, hogy a férfi farka mindenképpen szerepeljen a szexben. Bár a női lábnál, cipőnél, bugyinál már szigorúbbak, a "dugás" motívumához ragaszkodnak. Ahhoz, hogy valamelyik női testnyílásba kerüljön a farok.

Nőknél nem egészen így fest, náluk is csak a farok általi dugást tekintik teljes értékű szexnek, az orális szexre, férfinyelvre, férfiujjra, női lábra finnyáskodnak az emberek, viszont szintén nem kötik össze az örömet okozó hüvellyel, hanem természetesnek veszik az anált épp úgy, mint a DT-t. Ebből a torzulásból is kitűnik a jól megszokott férfi(élvezet)központúság, általánosságban ugyanis nagyobb az esély arra, hogy valaki kellemesebb élményben részesül a lábán vagy a csiklóján keresztül, mint análisan vagy a torkában. De mint tudjuk, eddig a farok körül forgott minden. :) Ezért is lehet megdöbbentő, amikor előbukkannak a rejtett fantáziák. Mert biztosan betegebb dolog valakinek két női láb közé dugni, mint belekényszeríteni a női popsiba vagy torokba, hiába vált ki mindkettő védekező reflexet. És szoktukvolt mondani, prosztatájuk sincs a nőknek. :)
Az ezt élvezők se értsék félre, a megközelítésről írok, nem arról, hogy a nő, aki magától, élvezetből vágyik anális szexre, természetellenesebb lenne a lábfétisre vágyóknál.

KevinT 2014.03.23. 17:43:09

@Kalechtor: Annyi mindent meg teszünk nektek.Ebből ne csináljatok nőelnyomást.
Egy fiú több dolgot lenyel és lenyal.
A lányok sokszor az orál szextől is tartozkodnak.
A fiúk szerintem nem bánják azt se amikor csak nekik kel orális szexelni, mert szivesen teszik. Nekem az se fontos, hogy mentsruál vagy nem mert ha kicsit le nyelem ami akkor jött ki a nőböl, ha nem valami alvadt vér akor oda se figyelek.
És a női lábakat is szeretem. Egy nő mikor szereti a férfi lábat?
Hogy a porno máshogy akarja lefesteni aról nem mi tehetünk.

Nico3 2014.03.23. 17:43:11

@Kalechtor: Elvesztettem a fonalat, másról kezdtél beszélni, úgyhogy nem is válaszolok. Érdekes amit írtál, majd még olvasgatom ha ráérek. :)

Xylan 2014.03.23. 20:10:32

@Nico3: Nekem érdekes volt ez a gondolatmenet. Konkrét személyek, fiúügyek kapcsán sosem beszélgettünk ilyesmiről, valószínűleg ez a nőkre minden ellenkező híresztelés mellett sem jellemző, ezért is nincs a nagyotmondó, valóságot kiszínező excsajok oldalhoz hasonló pasi áztató oldal. És szerintem most is elég diszkréten van kezelve a téma, általánosságban, nem lépve túl, inkább elvonatkoztatva attól, ami egyébként is nyilvános.

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2014.03.24. 10:40:17

A tömeghisztériakeltés újabb példája egy természetes női tulajdonság miatt, amely ráadásul azt mutatja, hogy a nők édesanyává válhatnak majd.

disrupt.blog.hu/2014/03/22/egy_kultura_ahol_a_nok_vere_mergezo

"Ebben a mára eltorzult babonás rendszerben a nők a vérzésük ideje alatt egyáltalán nem, vagy csak nagyon korlátozottan hagyhatják el a ghot-ot. Ilyenkor a státuszuk még az állatokénál is alacsonyabb. "Az állatok miatt már elég mocskos itt minden. Nem engedhetjük be még ezeket a (menstruáló) nőket is." - hangzik el a felvételen."

Attól tartok, ezekben a kultúrákban az ilyesmit kiagyaló férfiak az igazi állatok.