Ifjú barátunk, kommentelő társunk rövid novellája következik- az Ördögűzés mintájára a patriarchizmus szertartásos kiűzéséről, feminista nővérek segítségével. A novella hatékony írói eszközökkel az érzelmeinkre ható dráma, és csöppnyi iróniát felvillantó paródia is egyben.

Üzenet a nőknek: tarts ki, légy elhivatott és a végsőkig küzdj egy jobb világért, akkor is, ha néha reménytelennek látszik. Mégis lásd az embert, tudj szeretni, megbocsátani, és ne feledd, az emberiség másik felénél gyakran normák, szokások, külső nyomás is közrejátszik, miközben a szíve mélyén ott a szeretet és remény, amihez csak támogatást vár.

Üzenet a férfiaknak: mindannyian maradjunk emberek, s ne hagyjuk, hogy a hatalom által megálmodott normák igazolhassák a szeretteinkkel szembeni önösségünket, uralkodási vágyunkat. 

Kate Sammons - Portrait of Anthony Waichulis

Esős szombat este volt, az utcák már kihaltak. Csupán egy autó haladt a komor úton. Mária nővér vezette, utasai pedig a tanítványai voltak. Mária nővér már tudta, mi fog történni, már sok ilyet átélt. A tanítványok közül néhánynak viszont ez volt az első eset. Feszült volt a légkör, mindenki tudta, hogy emberek élete múlhat rajtuk. Vajon időben odaérnek? Vajon sikerül? Ezek a kérdések záporoztak Mária nővér fejében. Eszébe is jutott a segélykérés. Egy zaklatott nő telefonált az Utolsó Mentsvár nővérszállóba. Hangja gyenge volt, és zaklatott. „Ver a férjem”, mondta a telefonon keresztül. „Még soha nem volt ilyen ezelőtt, valami nincs rendben vele” folytatta. Az ügyeletes nővér egyből tudta, hogy Mária nővérre van szükség.

Megérkeztek, kívülről minden nyugodt volt. Szép tömbház a város szélén, csendes környéken. Az ember azt hinné kellemes, vidám életet élnek a lakói. De most valami megváltozott, valami nem volt rendben. Az emberek zaklatottak voltak, mindenki a férfiról beszélt. Mária nővér higgadtan közölte, hogy ez „patriarchizmus”. Az emberek nem hittek először neki, de egy kedves, törődő barátot és apát mi más tehetne ilyenné? Gyors el is vezették a megfelelő lakáshoz.

Mária nővér csengetett be. Meghagyta, hogy a szomszédok menjenek el, mivel szörnyű dolgok fognak történni, és nyugodt környékre lesz szükségük a patriarchizmus kiűzéséhez. A gyermeket már elvitte a nagynénje, így neki nem kellett átélni ezen szörnyűséget.  A férfi nyitott ajtót. Semmi különös nem mutatkozott rajta, kedves, csinos fiatalember volt, ki mit sem sejtve beengedte a nővért és tanítványait. „Egy teát esetleg?” kérdezte, s közben a nő felé pillantott. Egy tanítvány alig bírta megállni ezt, de Mária nővér nyugalomra intette, hisz még nem jött el az ideje a beavatkozásnak. Teáztak, és közben Mária nővér a lényegre tért. „Ugye megütötte a barátnőjét”? A férfi nem válaszolt, de a feleség a háta mögül bólintott. Ekkor a tanítványok elkapták a férfit, és a hálószobában egy ágyhoz kötözték. A férfi nem állt ellen, nem is szólalt meg. „Talán rosszul tudtam.” mondta a barátnője, de Mária nővér tudta, hogy ez csak álca. A közönyösségre a férfi mérgesen felkiáltott „Itt én vagyok az úr!”. A szobában megfagyott a levegő, az ezelőtti tanítvány az ajtó fele indult volna, de Mária nővér ráparancsolt „Te a világ felének nevében vagy itt, légy erős!”.

Megkezdődtek hát az előkészületek. Vették elő sorban a feminista jelképet, a három nőjogi szervezet épületén átfolyt vizet, és a feminizmus fogalomkönyvét. Közben a férfi egyre jobban, és jobban kezdett rángatózni, először csak úgy tűnt, hogy meg akar szabadulni a kötelektől, de később tisztán látszott, hogy testi erőfölényét fitogtatja. Ez már viszont nem hatott, hisz a tanítványok, és a barátnője is magukba szívták a feminizmus alapeszményét, „a nők is egyenlők a férfiakkal”.

Mária nővér kiosztotta a parancsokat. Az egyik tanítvány elkezdi felsorolni a feminizmus alapeszméit, és ha a férfi elkezd beszélni, akkor egy másik tanítvány lelocsolja a vízzel. A többi tanítvány ügyel a barátnőjére és a kötelekre. El is kezdődött hát az űzés. „A nők is emberi lények!” mondta a tanítvány, „Ők csak a férfi tulajdonai!” válaszolta a férfi, mire a másik tanítvány lelocsolta. A víz elkezdett habzani és sisteregni, mikor a férfi testéhez ért. A barátnője sírva esett össze, ezért a többi tanítvány inkább kivitte. „A nők is dolgozhatnak!” folytatta a tanítvány, „De csak kevesebb bérért!”, válaszolta a férfi, még mielőtt ismét leöntötték volna. „Ez egy nehéz eset lesz.” mondta Mária nővér, kezében szorítva a feminizmus jelképét. „Emlékezz, ki vagy! Barátnőd és gyermeked van, kik szeretnek!” mondta, miközben egész közel vitte a jelképet a férfi arcához. „Nekem csak a tiszteletük kell!”mondta a férfi, amitől Mária nővér egy pillanatra meghátrált. Sok eseten ment már keresztül, de a nő iránti szeretet mindig képes volt segíteni a férfin. Ez most valami más, ez most valami mély. A feminizmus teszteli a hitét, nem szabad elbuknia. Még egyszer megpróbálkozott. „A nő teste a nő döntése, és te megsértetted ezen jogát! Hát az a férfi akarsz lenni, ki elveszi egy nő szabadságát és boldogságát?” mondta már idegesen Mária nővér. A férfi arca elsápadt, tekintete elhomályosodott. Eszébe jutott, mit első naptól mondtak neki a nők szabadságáról, az egyenlőségről, és a gonosz patriarchistákról, kik tönkreteszik a nőket. Hirtelen meglátott magában egy ilyen férfit.
Mária nővér intett, most egy kicsit hagyjuk magára a férfit. Csak Mária nővér maradt vele a biztonság kedvéért. A férfi csak nézett a plafon felé némán, szeme majdnem könnybe lábadt. ”Vajon hogy fajulhattak idáig a dolgok? Miért pont velem történt meg mindez?” gondolta csöndben. Néma percek következtek. Mária nővér látta, hogy most már csak útmutatásra van szüksége a férfinak. Kezébe adta a feminizmus jelképét. A férfi megmarkolta erősen. Mária nővér nem sürgette a dolgokat, tudta mily törékeny most a férfi. Idő kell mire feldolgozza az eseményeket. Csak csendben ült mellette, némán biztatta, terelte őt vissza a helyes útra.

Órák teltek el. A férfi kezdte visszanyerni színét. Szeme most már a szobát kémlelte. Mária nővér kérdezte „Mit keresel?”. „A barátnőmet, szeretnék bocsánatot kérni tőle” mondta elcsukló hangon a férfi. Észre se vettük, s már az ágy mellett volt a barátnője. Egész éjszaka az ajtó mögött állt, és a barátja felől aggódott. Szíve szerint még a megszállott férfival is leélte volna életét, de tudta, hogy a gyermeke nem nőhet fel ilyen férfi mellett. De nem bánta meg döntését, látva a férfi könnyes arcát, mely ismét erőt adott neki a boldogságra, hisz már nem az a hideg, lenéző tekintete volt, mint tegnap, hanem meleg, szeretetteljes arca volt ismét.

Mária nővér csendben elhagyta a szobát. Tanítványai már összecsomagoltak, indulásra készen állt minden. Mária nővér visszafordul még egyszer az autó előtt, és elgondolkodik. „Vajon ez volt az utolsó este? Tényleg ilyen életet akar a tanítványainak?” Hirtelen megszólal az egyik tanítványa „Szóltak a szállóból, ismét hívtak minket.” Mária nővér nem szólt semmit, csak beszállt az autóba, és elindult.

- danibusz -

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.10.06. 15:27
most jön a java: 40 komment