A női egyenjogúság fogalmát sokan, sokféleképpen próbálták már eláztatni, s látva néhány mai elrugaszkodott feminista akciót, néha magukban a nőkben is felmerül: talán el kellene gondolkozni a feminizmus létjogosultságán. Hiszen gyakran használ olyan eszközöket, melyek ellen eredetileg küzdeni akart.

Mindez a harc természetéből fakad, vagy más húzódik mögötte? Ha nem lenne elég néhány férfi állandó beszólogatása- biztosan mindenki ismer jó pár ilyet- akik folyton azt vágják a fejünkhöz, hogy az asszony helye a konyhában lenne (vagy szebb szavakkal: kizárólag otthon), a nők semmihez nem értenek, és ők maguk is alárendeltségre, alacsonyabb rendűségre vágynak, a tehetséges nő meg amúgy is férfias mert a női szerep és az intelligencia kizárják egymást, hát lassan még azokkal az érvekkel is meg kell birkóznunk, hogy mi nők, illetve az értünk fellépő feminizmus agresszív, férfigyűlölő, radikális és ellentmondásos.

Elvesszük az egyetemi helyeket, a munkát a férfiak elől, pedig nem is értünk semmihez, parancsolgatni akarunk, pedig az a természetes, ha minket vezetnek, elismerésre vágyunk, pedig úgy normális, ha a nő néz fel a férfira. Ezeket aztán meglepően könnyű összemosni azzal, hogy ha a nő nem rendeli alá magát és többre vágyik a háziasszonyi szerepkörnél, hát biztosan férfigyűlölő, hiszen vitatja a férfi „természetadta” jogát arra, hogy ő legyen a sikeresebb, erősebb, okosabb, tehetségesebb egy kapcsolatban. Meglepően sokan érvelnek így- ha nem rendeled alá magad, lázadsz a természeted ellen, férfias vagy, továbbá nem is szereted igazán a férfit. Sőt, egyenesen gyűlölöd és el akarod tőle venni azt, ami eredetileg őt illeti. 

A feminista szervezetek túlzottan radikális akciói akár alá is támaszthatják ezeket a meggyőződéseket. Hiába érvelnek a normális, hétköznapi nők amellett, hogy ők egyszerűen csak lehetőségekre, elismerésre vágynak, arra, hogy foglalkozhassanak azzal, ami érdekli őket, arra, hogy dönthessenek a saját életükről és hogy ne akarjon valaki folyton „okosabb lenni helyettük”. Hiszen mindezeket  az akciókat sokan magával az egyenjogúsággal azonosítják. Ezt akarják hát a nők az egyenlőség zászlaja alatt- pusztítást, férfigyűlöletet? A heteroszexualitástól való elfordulást? Züllést, meztelenkedést?

De mi van akkor, ha kiderül, hogy mindennek éppen egy nőkkel talán hadilábon álló férfi az értelmi kiötlője- s ezért is maradt feltűnő, ám csak néhány követővel rendelkező kisebb csoport, mivel maguk a nők értetlenül állnak az előtt, ami történik?

Biztosan mindegyikünk hallott már az állítólag leszbikus, félmeztelenül tüntető feminista aktivistákról, akik "Femen" néven igyekszenek képviselni a nők érdekeit. Velük azonosítják a modern feminizmust, őket hozzák fel példaként, ha a nők jogairól van szó,  tagjaikat agresszióval, gátlástalansággal vádolják, s az ő példájuk által próbálják elhallgattatni azokat, akik csupán a nők egészséges emberi igényeiért szeretnének szót emelni. Roppant egyszerű a Femennel támadni a nőket, ám a szomorú helyzet, hogy bizony férfi is van a dologban. Nem is akárhogyan.

A férfi, aki egyesével válogatta össze a félmeztelen aktivistákat – leleplezték a Fement” - link.

De vajon mi vehet rá egy egyébként csöppet sem nőpárti, sőt, a nőkkel ordítozó és szándékosan befolyásolható, saját elmondása szerint jellemgyenge, függő lányokat kereső férfit egy ilyen lépésre? A csajozás? Csajozni ezerféle módon lehet. Meg sem kockáztatom, hogy a feminizmust kívánta ezúton segíteni. Ha ez lett volna a célja, rátermett, tehetséges, már bizonyított nőkhöz csatlakozik, egyenrangú partnerként, egy egészen másfajta „mozgalomban”.

Magának a feminizmusnak az aláásására azonban kiváló módszer ezeknek a fiatal nőknek a kihasználása- amire Szvjatszkijnek valószínűleg jó oka lehetett. Hiszen a feminizmus sok férfi szerint „megbolondította” a nőket, akik így „megkergülve” elvárhatatlan igényeket támasztanak velük szemben. Úgy, mint ápolt, igényes külső, kölcsönös tisztelet, házimunka megosztás, és egyéb hasonló rémségek. Ehhez már csak egyetlen lépés kell, hogy bebizonyíthassák, valójában a természetellenes, őrült női agresszióból, elférfiasodásból, férfi és embergyűlöletből, Istentagadásból fakad. Egy feminizmus ellenes férfi aktivistának gyakorlatilag nincs más dolga, mint összeszedni néhány talán sérült, de mindenképpen irányítható fiatal lányt, ígérni nekik ezt-azt, majd elvégeztetni velük a piszkos munkát,  közben olyanná formálni őket, amit ő rémképeiben a női egyenjogúság mozgalmára vetített. 

Az indok, nyíltan, vagy a mondatok között: ide vezet, ha a nők nem maradnak a konyhában, ha felborul a nemek egyensúlya, ha nem mindenki azt a tevékenységet végzi, amelyre született. A nő az általában lenézett házimunkát, mely egy férfi méltóságát mélyen bemocskolná, amelytől azon nyomban megszűnne- természetesen negatív értelemben- férfinak lenni. A férfiak pedig mindent, amihez tudás, tehetség, rátermettség kell, amihez, ha egy nő is ért, az kiváltképp dicsőséges, hiszen "nő létére" megbirkózott vele. De azért ne vigye túlzásba, mert "túl" okossá, önállóvá, függetlenné, tehetségessé válik, ezzel téve tönkre a párja önbecsülését. 

Abból mérhető le leginkább a megközelítések egyenlőtlensége, hogy míg a női tevékenységek a férfit lealacsonyítják, "kasztrálják", addig a férfi tevékenységek végzése- bár a hagyományos vélemény szerint nőietlenné teszi,- de kétségkívül felemeli a nőt. Hányan hallottuk már életünk során, hogy "ahhoz képest, hogy lány vagy, egész ügyesen megbirkóztál vele!"- amikor sikeresen elvégeztünk egy-egy feladatot. Míg a férfiak a "férfi létedre mosogatsz? micsoda töketlen papucs vagy te!" kedves minősítést kapják. A "tökös csaj" érdekes szóösszetételt már meg se említsük, ami okos, határozott, talpraesett, vagány személyiségre utal, s ha valakinek eddig nem volt teljesen egyértelmű, hát ebből azzá válhat, hogyan ítélik meg a két nemet egymáshoz viszonyítva. S bármekkora szólamok is zengjenek a nők érzelmességének, női szerepének magasztosságáról, bizony, mint általában semmiféle női "erény", ez sem válik dicsőségére egy férfinak- egész konkrétan gyenge lesz tőle, míg a nő az érzelmek állítólagos ellentétpárjától, a racionális, logikus gondolkozástól rátermett, okos, tehetséges- és persze kissé férfias. Eddigi világunk kétségkívül férfi-mérce szerint mér, amelyben a férfiaknak jutott minden, ami pozitív, a nőknek pedig maradt a hiány. Az erős, okos, tehetséges (e szerint a megközelítés szerint férfias) nő visszatetsző, mert elvesz valami jót a férfitől. A nőies férfi szintén visszatetsző- mert gyenge, szánalmas, tehetségtelen, döntésképtelen és nyámnyila- tehát kénytelen volt felvállalni valami nagyon negatívat a nőtől.

A legtöbb nőnek még csak nem is az otthonléttel lenne gondja, hiszen sokakat a munkahelyek is unottá, kiégetté, kiszolgáltatottá tesznek. A gond a szereposztással van és azzal, amit a különböző tevékenységekhez vagyunk hajlamosak társítani. Ha a nő produktív, esetleg alkotó, önkiteljesedést biztosító tevékenységet végezhet úgy, hogy nem jár el semmiféle munkahelyre, s ezzel közben a személyétől elvitathatatlan erőforrásokat biztosít a családjának és önmagának, vagy elismeréshez, sikerekhez, önkiteljesedéshez jut, teljesen lényegtelen, hogy egy irodában, vagy a szobájában ülve teszi ezt.  A nőknek azonban előbb-utóbb kizárólag a kiszolgáló szerepkört szánják, akkor is, ha maguk a férfiak nem értenek semmi különlegeshez, egyedihez, nem alkotnak, és semmi nem indokolná, hogy a nő biztosítsa a családban ezt a szerepkört és a hátteret. Sokat mondó a háziasszony szerepének állítólagos megbecsültségéről, hogy a férjek egy része mélységesen alantasnak és lealacsonyítónak tartja a házimunkát, leszámítva az időszakosan előforduló, tehetséget, rátermettséget, különleges képességeket igénylő zárszerelést, javítást, festést, és hasonlókat. Ezekhez viszont lehetőleg ne értsen a nő.

Többek szerint az imént vázolt felállás valójában egyensúly, ami csak úgy tartható meg, ha ragaszkodunk a hagyományos szerepekhez. Semmi házimunkamegosztás, igazi egyenrangúság. Semmi kölcsönös egymásra való felnézés, közös döntés. Vagy a férfigyűlölettől átitatott leszbikus nők jutnak hatalomra, vagy szépen visszatérünk a férfiak szerint való helyünkre. Egyesek nem akarják látni az árnyalatokat- vagy szándékosan szeretnék elvonni a figyelmet róluk? Hiszen már maga az a nőiesség pozitívumainak elvitatása, hogy "férfivá", esetleg férfigyűlölővé válna a nő, ha egyenjogú, egyenrangú akar lenni, egyszóval, ha nem rendeli alá magát.

A Femennel kapcsolatos témát én mindig óvatosan közelítettem meg. Először nem értettem őket. A végén már megpróbáltam értelmet látni a cselekedeteikbe: például azért vetkőznek félmeztelenre, hogy kihangsúlyozzák, a férfiaknak semmilyen körülmények között nincs joga nőket megerőszakolni, öltözzenek azok akárhogyan. De a keresztény egyház ellen indított támadásaikat, az agresszív kirohanásaikat akkor sem tudtam mivel magyarázni. Mindig felmerült bennem, hogy a feminizmus nem ezt akarta. A feminizmus épp ez ellen harcolt. 

A nők egyenjogúságának valóban elhivatott képviselői általában nem akarnak mást, csak lehetőségeket. Sehonnan nem szeretnénk kizárni a férfiakat, sem korlátozni a szabadságukat, esetleg rájuk kényszeríteni valamit. Azok a feminista nők, akik valószínűleg a legtöbben vannak, de kevésbé látszanak, mert nem járnak a Femenhez hasonlóan radikális tüntetésekre, bőven beérik a tanuláshoz, munkához, önálló keresethez, választáshoz való joggal, s mindez magában foglalhatja, hogy mindenki olyan életforma mellett tegye le a voksát, ami őt leginkább boldoggá teszi. 

Ahogyan rajtunk kívül mások is, kifejtjük a sztereotípiákról való véleményünket, de ez a szólásszabadság része, a hagyományosan gondolkozó emberek is megteszik. Az idő majd eldönti, kinek lesz hosszútávon igaza. 

Mindenesetre sok a nyitott kérdés. Hány radikális szervezet mögött állhatnak még férfiak? Hány feminista aktivista nő nem több általuk befolyásolt, nekik kiszolgáltatott  áldozatnál? Vagy meglehet, hogy Szvjatszkij, mint oly sok férfi, csak túlzott, amikor saját jelentőségét hangsúlyozva kijelentette a Femen-lányok jellemgyengeségéről mondottakat...? A jelenség vészesen hasonlít a "Szexmisszió", "Védett férfiak"  cselekményéhez, s úgy általában, a férfiak által alkotott, női "hatalomátvétellel" kapcsolatos történetekhez. Szerintük ugyanis minderre csak akkor kerülhet sor, ha egy zseniális férfi vezeti őket, vagy végletesen legyengülnek, sőt, egyenesen kihalnak a férfiak. Pedig a nők többsége nem akarja elvenni a másik nem tanuláshoz, munkához, tulajdonhoz való jogát, sőt. Még csak nem is hatalomátvételt szeretnének.

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.09.06. 12:28
most jön a java: 347 komment