Avagy "Érdekes következtetések egy kutatási eredmény kapcsán".

„A kutatásban konkrétan azt feltételezték, hogy a magasabb intelligenciájú nők (1) hajlamosabbak rövid távú szexuális kapcsolatot létesíteni, (2) kevésbé fogékonyak a számukra fontos, érdekes partner gazdagságának és státuszának jelzéseire, (3) kevésbé nyitottak hosszú távú kapcsolataikban a hagyományos nemi szerepekre. Az eredmények mindhárom hipotézist igazolták.”

„Stanik és Ellsworth vizsgálatában azt találta, hogy a magasabb verbális intelligencia pontszámokat elérő nők nyitottabbak voltak a rövid távú szexuális kapcsolatok irányába, ugyanakkor kevésbé érdekelte őket a partner gazdagságának és státuszának jelzése és kevésbé vonzódtak a tradicionális nő-férfi szerepekhez, mint az alacsonyabb intelligencia pontszámú társaik. A kevésbé intelligens nők valószínűleg alacsonyabb eséllyel indulnak az un. "tudás alapú társadalom"-ban, hogy magasabb iskolai végzettséget, ezen keresztül jól fizető állást és anyagi függetlenséget szerezzenek, mint intelligensebb társaik, ezért az erőforrások megszerzésének más útját választják, egy erőforrással bíró partner (férj) megszerzését.„

A napnál is világosabb mondatok. Tökéletes analógiában állnak azzal, mit láthatunk ha párhuzamba állítjuk egymással (természetesen csak átlagolva tehetjük meg mindezt!) a „mai” nőket és nagyanyáink korosztályát.

Ha a nő képtelen arra, hogy egyenes úton szerezze meg az erőforrásokat, akkor (természetesen nem ösztönös vonzalomból) értékessé válnak számára a partner státuszjelzései, anyagi helyzete. Az erőforrások megszerzésének módja egy gazdag férfi megszerzésével lesz egyenlő.

Régen a nők többsége, legyünk őszinték, erre törekedett. Bizonyára mindannyiunk számára ismert a „jó parti” fogalma. A jó parti, aki (más lehetőség nem lévén) a leginkább képes a nő megélhetését biztosítani. Manapság az ilyen „jó partik”, magas státuszú férfiak azokat a nőket vonzzák, akiknek nem volt lehetőségük anyagi függetlenség megszerzésére. A nő ilyenkor mérlegel, kivárat, stratégiázik, cicomázza, kelleti, kéreti, „el akadja adni” magát.

Mennyire vonzódnak a nők az ilyen férfiakhoz? Jellemező-e a vastag pénztárcától, jó kocsitól, doktorátustól, státusztól való bugyinedvesedés? Ugyan már. Nem a férfit szeretnék (akkor képtelenek lennének hónapokig húzni a dolgot) hanem azt, amije van.

Mit nem állít a cikk?

-         A „nyitottabbak a rövid távú szexuális kapcsolatokra” egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy a nőnek nem kell férj, élettárs, partner, ha az alkalmas az együttélésre is. Egyszerűen annyit tesz, hogy nem fogja fél évig „húzni az agyát” és „cserébe adni a testét azért, hogy vegyék el”. A fogalom értelmezése viszonylagos, mivel ezeknek a nőknek van saját egzisztenciájuk, általában vonzalomból, élvezetből szeretkeznek, nem kell állandóan attól rettegniük, hogy utána otthagyják-e őket, könnyűvérének tűnnek-e? A környezet véleménye sem hat annyira rájuk. Ez a férfiak egy részének természetesen nem fog tetszeni, de a férfiak egy része amiatt is panaszkodik, amikor pár hét után még mindig nincs szex. Ez a szempont tehát nem szempont.

-         A „kevésbé érdeklik őket a partner státuszjelzései” nem egyenlő azzal, hogy kevésbé érdekelné őket maga a partner, a férfi. Sőt, esetenként (esetenként mindig) általában jobban. Míg egy státuszt leső nő addig figyel angyali teremtés módjára a férfi minden rezdülésére, míg meg nem szerzi, aztán csak legfeljebb arra, hogyan tartsa kontroll alatt a pénzét (a szex meg egyre kevesebb) addig egy őszinte vonzalomból párkapcsolatot létesítő nő testestől-lelkestől megismerni szeretné a másikat. De ha tegyük fel csak testestől, már azzal is nagyságrendekkel jobban jár az illető. Ráadásul a pénzét sem nyúlja le senki. (Bár megszokhattuk, a férfiaknak néha jobb egy biztos partner, akiről úgy érezhetik, függ tőlük és inkább jól „megfizetik az árát ennek” annak ellenére, hogy gyakoriak a fejfájások és az őszinte beszélgetések- lelki kapcsolat, megértés- is fogyóban. Nem baj. Van feleség. Nem tud elmenni. Egyik értelemben sem.)

-         A „kevésbé nyitottak a hagyományos szerepekre” nem azt jelenti, hogy kevésbé nyitottak a kapcsolatra. Nem kell felszisszenni, megrémülni, a fejünkhöz kapni ijedten, hogy de hát akkor már nem lesz párkapcsolat, a nőnek nem kell a férfi, vagy nem is a férfi kell neki hanem más nők… mesterséges megtermékenyítés, leszbikusság, férfigyűlölet, jaj mi lesz itt megfizetve! Én készséggel elhiszem, hogy sok férfi igen erősen egyenlőségjelet kíván tenni a „férfival való kapcsolat” és a „hagyományos szerepek” közé. A gond csak az, hogy ez nem fedi a valóságot. Jómagam, környezetem tagjai, szüleim, ismerőseim, rokonaim jelentős része rég kukába dobta a hagyományos szerepeket. Nem váltak el, a gyerekeik nem lettek bűnözők. Pedig a feleség képzettebb, többet keres, megosztják a házimunkát, a gyerekek szemében az apa nem az abszolút hatalommal egyenlő, hanem egy szeretnivaló szülővel aki a személyes életével mutat példát (ismerős? A gyereknek többet számít az, amit lát, ahelyett, amit hall: „kisfiam, tilos alkoholt fogyasztanod!” – ha apuka ennek ellenére minden nap részegen megy haza, lyukas garast sem ér a tiltás, esetleg eléri, hogy hiteltelen emberré válik). 

Ehhez képest az említett cikk annyi félreértést, ellenkezést váltott ki, hogy őszintén csodálkozom, ilyesmi egyáltalán előfordulhat.

Elhamarkodottság, szövegértési nehézségek, szándékos kötekedés?

Azért írtam ezt a bejegyzést, mert javaslom itt folytatni (ha még maradt kérdés) a témát. Ugyanis nem én vagy a cikk vezette olyan messzire…

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.05.17. 10:59
most jön a java: 24 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://nokesferfiak001.blog.hu/api/trackback/id/tr35304376

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hűtlenség- és ami mögötte van 2014.02.09. 08:00:00

Ki ne tette volna még fel magának a lassan közhelyessé váló kérdést-  mi a tartós, boldog, és nem utolsósorban kölcsönös hűségen alapuló párkapcsolatok titka? Mennyire fontos a hűség? Fontos-e egyáltalán? Ki az, aki hajlamosabb a félrelé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zriff 2013.05.25. 12:47:00

Lenne egy kérdésem? Miről szól szerintetek a feminizmus, az emancipáció, meg az esélyegyenlőség, a női kiteljesedés? Mivel érdekelnek a társadalomról, politikáról, vallásról szóló témák már jó ideje vizsgálgatom a feminizmust. Az antifeminizmust kutatva jó néhány érdekes, és hátborzongató dolgot tudtam meg. A múltszázadi egyenlő választójog, meg bérezés kérdése még demokratikusnak és ésszerűnek tűnt az elismerem de szerintem manapság már a nácizmussal, kommunizmussal, fasizmussal egymértékű gyűlöletideológia. Mert ami manapság van az egész egyszerűen őrültség. A feminizmussal kapcsolatban ilyeneket lehet találni:
A női boldogság hanyatlása
borsa.hu/20090624/a_noi_boldogsag_hanyatlasa/egy_tanulmany_szerint_a_nok_boldogtalanabbak_mint_otven_eve/
Mi az oka, hogy a nők ma boldogtalanabbak, mint régen?
anyamento.hu/csalad/a_nok_es_a_boldogtalansag/
Hova tűnt a nők boldogsága?
anyamento.hu/anyasag/hova_tunt_a_nok_boldogsaga/
az egyenjogúságra törekvő nők boldogtalanabbak - Metazin
www.metazin.hu/node/457

vagy nyíltan a férfiak kiirtását, kasztrálását, hirdetik a feministák:

Men, Who Needs Them?
www.nytimes.com/2012/08/25/opinion/men-who-needs-them.html?_r=1

TNW: The Rebirth, Castration Day, Breeders + - Femitheism ...
femitheistreborn.blogspot.hu/2012/09/the-new-world-rebirth-castration-day.html

vagy a bűnözők nagy részét egyedülálló anyák nevelik:
The Real, Complex Connection Between Single-Parent Families and Crime
www.theatlantic.com/sexes/archive/2012/12/the-real-complex-connection-between-single-parent-families-and-crime/265860/

Absent fathers to be 'legally responsible' for their children up to the age of 18 www.dailymail.co.uk/news/article-2036025/Absent-fathers-legally-responsible-children-age-18.html

Na meg az is hozzátartozik, hogy manapság a nők minden komolyabb ok nélkül egyszerűen csak elválnak:
A nők azok, akik túl könnyen feladják a házasságot? - Nők Lapja Cafe
www.nlcafe.hu/eletmod/20110305/a_nok_azok_akik_tul_konnyen_feladjak_a_hazassagot/
Miért válnak el a nők? - Mindignő
www.mindigno.hu/parkapcsolat/12-valas/609-valas-hattere

vagy akármilyen nő nemi erőszakot mondhat ki akármilyen férfira csak úgy a semmiért, és tönkremegy az élete:Hazugság miatt tört ketté a karrierje sportgeza.hu/sport/nfl/2013/04/07/artatlanul_ult_5_evet_most_profi_lehet/

vagy mennyire bátrak, és erősek manapság a nők: Négy nő megerőszakolt egy 19 éves fiút Torontóban
index.hu/kulfold/2013/04/08/negy_no_megeroszakolt_egy_19_eves_fiut_torontoban/

A férfiakat is verik? - A családon belüli erőszak III. orientpress.hu/92501

A feminizmus szerintem egyáltalán nem tett sok jót, hanem egyenesen miatta kezd elpusztulni a nyugati demokratikus társadalom. Sőt már volt feministák is vannak akik ellen merényleteket is követnek el a feministák mert valóban hisznek az egyenlőségben:Erin Pizzey.

A nőkert patent, nane, oldalait átnézve színtiszta zsarnoki náci ideológia az egész feminizmus. A hirdetőit meg ha valóban számítana valamit a demokrácia börtönbe vagy diliházba kéne zárni.

Nektek mi a véleményetek?

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2013.05.25. 13:09:18

Az antifeminizmus gyakran csúsztat és szebbnek, üdvösebbnek állítja be a múltat, mint amilyen az volt.

"A múltszázadi egyenlő választójog, meg bérezés kérdése még demokratikusnak és ésszerűnek tűnt az elismerem de szerintem manapság már a nácizmussal, kommunizmussal, fasizmussal egymértékű gyűlöletideológia. Mert ami manapság van az egész egyszerűen őrültség."

Ha olvasgattál itt, láthattad, hogy mi nem vagyunk kvóta, abortusz, stb. pártiak. Ezeket a nézeteinket sajnos kicsit felül kellett vizsgálnunk. Sokat beszélgettünk róla, hogy a mi "idealizmusunk" akkor állhatná meg a helyét, ha valóban egy hátrányos megkülönböztetések nélküli világban élnénk. Ahol a 17 éves, bántalmazó családból menekülő lánnyal nem fordulhatna elő, hogy a szintén bántalmazó párja akarata ellenére teherbe ejti majd kidobja az utcára. Tudom, gyakran felelős a nő is, de nehezen szétválasztható a kettő. Ilyenkor felmerül a kérdés: lett volna egyáltalán más választása? Nekem volt. De teljesen más a háttér, pedig nem aranykiskanállal a számban születtem, kemény munka áll minden mögött, amit elértem, viszont megkaptam ehhez a megfelelő szülői, lelki támogatást, nyugodt légkört.

A női boldogságot nem olyan régóta vizsgálják, s a nők, mint oly sok dologban, ebben a kérdésben is csak mostanában tudnak, mernek igazat mondani. Ha úgy tetszik, gyakran annak a jele ez, hogy már szembe mernek nézni a problémákkal. Régen talán attól boldog volt egy nő, hogy nem veri a férje, manapság ez egyre inkább természetes dolognak számít.

Egyébként olyan cikket is tudnék neked mutatni, hogy jóval elégedettebbek, több lehetőség áll előttük. :)

S azt hiszem, kb. 50 éve keletkezett az a kis tanácsadó könyvecske, melyben leírják, milyen az ideális feleség. Nehezen tudom elképzelni, hogy a kötelezettségek között ne szerepelt volna a "műmosoly", a boldogság színlelése. :)

"az egyenjogúságra törekvő nők boldogtalanabbak - Metazin"

Ezzel nem értek egyet, látok egyenjogúságra törekvő nőket és olyanokat is, akik beérik másodrangú helyzetükkel. Általában önvigasztalásból hazudnak, így veszem észre.

Apropó, azt is megállapították, hogy a házimunkát végző férjek nagyságrendekkel boldogabbak (van is cikkünk róla), úgyhogy hajrá. :)

Még egy kiegészítő információ: jelenleg hogyne lennének (még) boldogtalanabbak a komoly elhivatottsággal rendelkező feministák? Ha átadnám magam a realitásoknak, néha én is az lennék, mert sok téren bizony elkeserítő még a helyzet. Szerintem a nők közel sem képességeiknek megfelelő területeket foglalnak el, képességeiknek megfelelő arányban, bár ezt nem kvóták által látom megoldani.

Mondjuk néha felmerül bennem, hogy mindegy lenne, egyesek így is csalással vádolnak minden női tehetséget, de ez az én elveimről is szól.

Végül, megint házimunka- egyedül ebből a szempontból vizsgálva, a mosogató férjekről készült felmérés kapcsán könnyen elképzelhető, hogy a háztartásbeli férjek is jóval boldogabbak lennének a karriert csináló férjeknél? :) Hm? :) Miért vegyük el mi nők önző módon tőlük a nagyobb boldogsággal kecsegtető területet? Miért túrjuk ki őket? Átadjuk a terepet, lehet mosogatni, mert boldog társakat, férjeket szeretnénk. :)

A férfiak kiirtását, kasztrálását mélyen elítélem, sőt, én azt sem ellenezném, ha picit több fiú lenne mint lány (nem abortusz által!), egyébként a természetes arány is ez, ha kevéssel is, de természetes úton több fiú születne.

"Na meg az is hozzátartozik, hogy manapság a nők minden komolyabb ok nélkül egyszerűen csak elválnak"

Régen a férfi válhatott el minden különösebb ok nélkül, sőt, az 50-es években is ez volt jellemző. Mindkét nem részéről felelőtlen dolog, főleg, ha már vannak gyerekek.

De épp ilyen káros bennmaradni egy rossz kapcsolatban.

"A nők szerint a férfiak nem tesznek eleget a kapcsolatukért, és egyre több negatívumot találnak párjukban. Az eldobott zoknik kupaca pedig idővel felülkerekedik a pozitívumokon."

Hát miért nem tartja rendben a zoknijait a kedves férj? Ez talán nem ér meg neki egy jó házasságot? Akkora áldozat?

Látod itt van a baj:

"Boldog gyermekeket felnevelni egy örömteli házasságban a legnagyobb és legszebb kihívás a női életben."

Egy férfi életében nem?
Míg a nőknek aránytalanul többet kellene a kapcsolatba fektetni, megsúgom neked, hogy el is fognak válni. :)

Ideje lenne rájönni, hogy a férfiak nem játszhatnak többé "csipkerózsikát". :)

Erről a témáról egyébként többet is tudnék írni. A fenti cikk is kapcsolódik hozzá. Megváltoztak a nők igényei és ezt a férfiak nem veszik észre (vagy nem akarják észrevenni). Úgy érzik, elég, ha "hordják haza a pénzt"- ezzel már nem tudnak maguk mellett tartani egy nőt, főleg ha a nőnek is van (s főleg, ha cserébe elvárják, hogy a nő helyettük is végezze el a házimunkát).

Pedig állítom, hogy nagyon kell a férfi, jobb vele mint nélküle! Csak nem így.

Nemi erőszak: a rágalmazót is megbüntetném. De a megoldás nem a törvényi szabályozás hiánya! Az mindig kell. Összefogva néhány férfi bármilyen erős nőt képes "elkapni".(Fordítva is)

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2013.05.25. 13:15:59

Mindkét nem esetében ugyanúgy szabályoznám, büntetném mind a bántalmazást, mind a nemi erőszakot. Ez nem kérdés. Sajnos hiába ajánlgatom jómagam és mások, a panaszkodó fiúk, férfiak nem akarnak hozzánk fordulni, hogy tegyünk valamit bántalmazott férfitársaikért. Ők azt szeretnék, ha a nők védelmére sem figyelne senki.

Pedig gondolj bele, milyen abszurd dolog volt, hogy régebben a házastárs elállhatott bántalmazás esetén attól, hogy feljelentést tegyen. Egy anyagilag függő (márpedig mit akar az antifeministák többsége- hogy ne dolgozzon a nő), elmenekülni nem tudó nő rettegett attól, hogy a férje ellen valljon.

"A feminizmus szerintem egyáltalán nem tett sok jót, hanem egyenesen miatta kezd elpusztulni a nyugati demokratikus társadalom."

Ideje a férfiaknak is elgondolkozniuk és ha nem akarják e pusztulást, ha feleséget, gyerekeket akarnak, figyelembe venniük a mai nők igényeit.

Amit leírsz, csak férfiszempontból igaz. A feminizmus rengeteg jót tett a nőkkel, egyszerűen zavaros a helyzet, mert a férfiaknak kényelmesebb a múltba kapaszkodni. Akkor minden férfinak, lehetett bármilyen csúnya, iszákos, durva, figyelmetlen, egyszóval: "nem megfelelő társ", ennek ellenére jutott feleség. Mert minden lány feltétlenül férjhez akart menni, ez volt a fő életcélja.

Ma már a nőknek lehetnek elvárásaik. Ez nem tetszik a férfiaknak. Közben mítoszokat gyártanak, melyekkel fixálni szeretnék a nők férfiaknak "alávetett" helyzetét. Például: "az nem tud csajozni, aki nem eléggé macsó, tehát ahelyett, hogy figyelembe vesszük a nőt, fütyüljünk rá, kezeljük le!"

Egyrészt az erre hajlamos embereknél ez újra mindkét nem esetében hatásos, másrészt, azt hiszik, régen akkora "macsó" volt mindenki?

Közel sem, maga a társadalmi rend garantált "engedelmes" kis feleséget (aki nem is volt mindig annyira engedelmes) a férfinak.

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2013.05.25. 13:40:33

Nem tudom, figyelmetlenség-e, vagy az értelem hiányára vall (s az árnyalt gondolkozás hiányára) hogy rendszeresen keveritek a redikális feministákat másokkal. A feminista nők többsége elítéli a radikális feminizmust, sőt, szerintünk az nem is igazán feminizmus.

A feminizmusba részemről beletartozik, hogy szeretjük a férfit és a vele való kapcsolatot (hogy nem mindig úgy, ahogy azt egyes férfiak elképzelik?- ez meglehet). Hogy közel sem minden férfi kellene? Sokakat visszautasítunk (általában azok beteges gondolkozásmódja miatt?)- az is.

Ez olyasmi, mintha mi minden férfit a nőbántalmazókkal azonosítanánk. Márpedig nem tesszük. :)

Xylan 2013.05.25. 14:21:26

@No-Name01: "Megváltoztak a nők igényei és ezt a férfiak nem veszik észre"

Szerencsére azért nagyon sokan észreveszik. :) A többiektől pedig érzékeny búcsút vesz a nők többsége, sajnos én is kénytelen voltam régebben, több ízben is megtenni ezt. De ha valami nem megy, kár erőltetni. És mégsem maradtam egyedül.

Az pedig paradox, hogy a férfiak úgy harcolnak a férfiak jogaiért, avagy a férfiakat bántalmazó nők ellen, hogy segítség helyett valami olyasmit próbálnak elérni, ha őket nem védi senki, hát ne védje a nőket sem.

Számomra felfoghatatlan, így egyszerűen nem lehet érteni mit akarnak. Bár gyanítom, maguk sem tudják.

zriff 2013.05.25. 15:19:00

@No-Name01: Köszönöm a választ. Engem csak érdekelnek a világ dolgai. A nőkkel, egyenlőséggel, szabadsággal, önmegvalósítással, nincs semmi bajom viszont a kvótázás, a férfiak démonizálása, a folyton áldozati szerepben való feltüntetés már minden csak nem normális. Nekem a fanatizmussal van a bajom, aminek minden fajtáját elítélem, legyen az vallási, vagy akármilyen. Én úgy vettem észre, hogy a radikális feministák alkotják a feminizmus majdnem egészét, az a kevés akik meg nem értenek egyet velük azt meg kiközösítik Pl:Christina Hoff Sommers. De ne kezdjünk el vitatkozni, örülök hogy bővíthettem az ismereteimet a te véleményed által.
Csak ennyit szerettem volna írni, viszlát.

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2013.05.25. 15:26:44

@zriff: A kvótázást, a férfi démonizálását mi sem helyeseljük. Fanatikusok sem vagyunk.

"Én úgy vettem észre, hogy a radikális feministák alkotják a feminizmus majdnem egészét, az a kevés akik meg nem értenek egyet velük azt meg kiközösítik"

Ha azt írom, a radikálisok (bár ki mit ért ez alatt?) a feminizmusnak csak 5-10%-át alkotják, szerintem már akkor is sokat mondok.
De ők hangosak, feltűnőek, ők "látszanak".

A többi nő (mi is így voltunk eddig vele) éli a maga életét, igényeinek megfelelően és nem tüntet, nem lázad semmi ellen, hanem tanul, dolgozik, önmegvalósít, gyereket nevel, a párjával tölti az idejét.

Többek között a radikális feminizmus és a radikális antifeminizmus miatt fejtem ki a véleményem, mert addig nem igazán foglalkoztatott ez az egész dolog. De mindkettőt egyformán károsnak tartom.

Mellesleg a fogalmak gyakran félrevisznek, számtalan nő hajtogatja, hogy ő bizony nem feminista (ilyenkor tévesen a radikális feminizmusra gondol)- de elég neki megmutatni néhány elvetemült antifeministát, és máris másképp vélekedik.

Nem ez a két véglet vagy lehetőség van. Azért, mert nem helyeslem a férfiak kasztrálását, a kvótát, a korlátlan abortuszt vagy az egyoldalú erőszak-törvényt, még közel se térnék vissza a fakanál mellé és nem szeretnék olyan férjet, aki családfőként irányít, vezet, dönt helyettem.

Azokat a jogokat pedig, melyekért a férfiak gyakran felszólalnak, nagyon sokszor épp egy erős nő képes biztosítani számukra. Aki nem számoltatja el őket, nem akarja birtokolni, nem pofozza fel "gyenge női" mivoltára apellálva, nem forgatja ki a vagyonából (mert neki nincs és válás esetén a gyerekeket fel kell nevelni), nem hárítja rá a védekezés problémáját egyoldalúan, stb.

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2013.05.25. 15:30:27

Egyébként köszönjük, hogy itt jártál, nézz szét nyugodtan. :) Azt előre jelzem, hogy nem kell minden kommentet komolyan venni. Vannak köztünk, akik úgymond rámutató jelleggel szeretnek túlozni, viccelődni. Az életben ők sem olyan veszedelmesek. :)

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2013.05.25. 16:00:24

@Xylan: Sajnos így néhanapján egyenesen azt a hatást kelti ez a harc, miszerint a férfiak "férfibántalmazás" alatt azon jogaik korlátozását érik, hogy türelmüket vesztve nem adhatnak büntetlenül egy-egy pofont a nőnek.

Tényleg halkan jegyzem meg, én nem igazán hiszek az egyetemes férfierőszakban. De épp ezért nem értem, miért zavarja őket egy erőszakellenes törvény?

Legyen egységes, engem (s feltételezem itt senkit) nem zavarna, ha minket is jól megbüntetnének azért, ha megütünk egy férfit (leszámítva az önvédelmet).

Pedig mind sportolunk, rengeteg fiúval el tudnánk így bánni, de én nem kívánok élni sem ezzel, sem a megfélemlítés lehetőségével. Azt sajnálom, ha egyeseknek már az is megfélemlítés kategória, hogy ő sem tudna megverni engem.

Kár, hogy nem itt beszélgettünk róla, de leírom. A két nem talán fordítva működik ebben.

A fiúk erősnek "születnek", kiskoruktól védekezésre, kiállásra nevelik őket, természetes, hogy ők az erősebbik nem. Míg a lányok erőssé "válhatnak" mind fizikai, mind lelki értelemben, nekik tenni kell ezért, őket (jelenleg) nem erre nevelik, sőt, egyenesen az ellenkezőjére (fogják vissza magukat).

Így általában egy gyenge férfi az, aki nem mer megütni egy erősebb nőt. Míg egy erős nő az, aki már nem fog megütni egy gyengébb férfit (a gyengébb nő gyakran úgy érzi, úgysem tehet kárt a férfiben, továbbá a férfi úgysem üt vissza neki).

Elég zavaros a helyzet, nemektől függetlenül kellene értelmezni, egyszerűen nem ütünk meg gyengébbeket, (erősebbeket sem, egyáltalán, nem ütünk, mert az nem megoldás; esetleg akkor védekezünk, ha a másik támad).

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2013.06.07. 08:41:44

Ezzel talán érdemes lenne komolyabban foglalkozni. Érdekes, hogy míg különböző cikkekben nem szembesültem vele, bennem sem merült fel soha az ellentét. Nem láttam semmiféle ellentétet a szüleim életében, vagy a rokonokéban. Ezért is volt sokáig az a benyomásom, hogy egyesek szándékosan gerjesztik, ezzel indukálva bizonyos folyamatokat a nőkkel kapcsolatban (ijedjenek meg, kényszerüljenek választásra). Szerintem nem feltétlenül az jelenti, mennyire "minőségi" szülő valaki, hogy háztartásbeli-e.

www.csaladhalo.hu/cikk/tortenetek/anyasag-kontra-feminizmus

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2013.07.11. 23:31:12

Vissza a közérdekű témákhoz. :)

"A nők vonzóbbnak tartják azokat a férfiakat, akik hajlandóak a szokásosnál nagyobb részt magukra vállalni a házimunkából és a gyereknevelésből - derül ki az Oxfordi Egyetem felmérésből, amelyben a kutatók 13 fejlett országban kérdeztek meg 13 500 20 és 45 év között nőt és férfit."

Először azt hittem, nem jól olvasom a megkérdezettek számát.

www.inforadio.hu/hir/eletmod/hir-295333

Kalechtor 2013.07.12. 00:29:43

www.blikk.hu/blikk_aktualis/hazias-pasikra-buknak-a-nok-2002721

Ez a Rusz Edit tiszta Oravecz Éva Csilla. Már régebben is átrágtam magam az írásain, következetesen cáfolja a nyilvánvalót és jó sok baromságot összehord a nőkről. :) Egyszer beszélgethetnénk, kíváncsi lennék melyikünk marad benne. :)

És tessék, 2008-ban még többet is szexeltek. :D

www.eszaon.hu/eletmod/A_hazias_pasik_tobbet_szexelnek/11649/

Most persze állítólag kettővel kevesebbet, tehát ingadozik ez. Nem is csoda ha ilyen ellentmondásosak szegények, sose tudni mikor hogy jó. :P

Mindegy, ez a cikk smafu az alatta lévő kommentekhez képest. :)

És házvezetőnőt ne! Azoknak valahogy nem áll olyan jól az a csinos kis kötény!

bALFAszHÍM 2013.07.12. 10:45:52

@__________________: " A nők azokat a férfiakat választják házastársul..."
- Ma olyan rossz hírük van a "férjeknek", olyan szar a marketingjük, hogy az a férfi aki szeretne házastárssá válni az egyértelműen hülye, vagy mazochista. Ennek fényében ki a fenét érdekel az, hogy a nők milyen állatfajt keresnek Házastársnak? A végére úgyis csak egy semmirekellő disznóvá avanzsálják. Aki ezt bevállalja, annak a mosogatástól sem esik le a gyűrű az ujjáról. Hajrá.
Aztán mikor már a nő megunta a papás-mamás játékot, jól elválik 3 gyerekkel, és máris ő a hős, a mártír, a példakép. Mert ő meg merte tenni, lépni. Már ettől hőssé válik. Apuka meg mehet a híd alá, és szurkolhatja havonta az 50%-ot. Hmmm. Szép.

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2013.07.12. 10:55:35

@bALFAszHÍM: Nem is kell, hogy érdekeljen. Tényleg nem kötelező házasodni. :) De akkor ne panaszkodjatok, hogy mi is magasról teszünk arra, nektek ki lenne az ideális.

Ugyanis bizonyos férfiakkal dettó, szintén nem több önfeladásnál, béklyónál, lemondásnál, mazochizmusnál. Miért kellene ez nekem? Az, hogy egyedül mossak-főzzek-takarítsak, s még uralkodni is akarjanak rajtam?

S bár kitartanának, amire köszönöm, csöppet sem vágyom, de ezért cserébe kellene szexuális szolgáltatást nyújtanom? Erre szoktuk érteni, hogy az ilyen férfiak nőkkel kapcsolatos igényei hidegen hagynak. :) Azzal házasodnak, akivel akarnak, részemről örülök neki, ha nem velem. :)

Tehát semmi gond, ha nem kell a házasság, de akkor indítványoznám, hogy le lehetne szállni mindenkinek a témáról: abbahagyni végre a nyafogást, hogy milyen kevés a házasságkötések száma, nem akarnak tartós kapcsolatot a nők, otthagyják a párjukat, ha gond van. Vagy ByeAlex típusú férfiakat választanak. Ha hidegen hagy, nem kell belekötni, pocskondiázni, leminősíteni azokat, akik a nőkkel élnek. Hiszen úgysem érdekel benneteket. :)

Felőlem ugyanis te és más férfiak is azzal állnak össze, akivel akarnak, hajrá. :)

A válásról pedig írtam már elégszer, hogy a biztos egzisztenciával rendelkező nő már a házasság alatt se igen nyúlna le tőled semmit, a munkanélküli háztartásbelivel szemben pedig kutya kötelességeket fizetni, hisz a ti érvényesüléseteket teszi lehetővé, a ti házimunkátok magára vállalásával, arról nem is beszélve, hogy lemond az anyagi függetlenségről.

Ez nekem speciel megfizethetetlen lenne. :)

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2013.07.12. 11:23:46

@bALFAszHÍM: A nő egyébként nem megunja a papás-mamás játékot. A férfi dönt. Dönt, hogy milyen nőt vesz el. Sikerest, jól keresőt, önállót, akik többsége (látom) válás után gyakran még gyerektartásra sem tart igényt, hiába járna nekik.

Vagy olyat, aki függ tőle, akit kontrollálhat. Aztán dönt, amikor képtelen kompromisszumot kötni, amikor büdös neki a házimunka. Számtalan döntési lehetőség áll a férfi előtt.
Én tudom, hogy a múltat szeretné leginkább, amikor a nő nem lehetett anyagilag független és probléma esetén sem tudott elválni, tehát a férfi mindent megkapott, amit akart, de keveset kellett érte nyújtania. Félreléphetett, lazsálhatott, megtehetett egy halom dolgot következmények nélkül. Még úgy is értékes volt: státusz a nő számára. A felesége harcolt érte, hogy ne hagyja el. De ez az egy döntési lehetőség már végleg kiesett.

S a döntésekbe beletartozhat az is, hogy meg sem nősül, igazad van. De mivel nagyot fordult a világ ebben, nem biztos, hogy 50-60 éves korában meg tudja tenni. Arra csak a férfiak 10%-a képes, a jómódúak. Ők is a nők kifejezetten számító, élősködő rétegével, s általában csúnya vége lesz a dolognak. Az a nő olyankor már nem azért köti össze vele az életét, mert nagy a szerelem, s idős napjaira sem szeretne a támasza lenni.

Tehát szerezz be egy macskát, ha nem tudsz kompromisszumot kötni. :) A ti fiatalságotok sem tart örökké, sőt, előbb öregedtek meg, általában a betegségek is korábban jönnek, ami sajnálatos, de ez van. A házas férfiak életkilátásai jobbak, biztosan nem véletlenül, de ennek ellenére eszem ágában sincs a házasság mellett propagálni. Főleg, hogy bizonyos fajtája a nők életkilátásait egyenesen ronthatja.

Én ezzel nem szeretnélek manipulálni. Ha kihúzod magad és azt mondod: vállalod a következményeket, melyek az egyedülléttel járnak majd, azt még becsülöm is benned. Még mindig sokkal-sokkal jobb, mint ráerőszakolni a személyiséged a nőkre. :)

Hidd el én is inkább vállalnám ezt, vagy akár a nyugdíjas otthont, ha nem lenne megfelelő férfi. Nem éri meg 40 évet végigszenvedni valaki mellett, aki irányítani akar, nem nyújt semmit, ami számomra értékes, s talán még arra is feljogosítva érzi magát, hogy megcsaljon, mert ő tart el.

Közben idős koromban is nagyobb valószínűséggel leszek én az ő támasza, mint fordítva. Amit ne érts félre, nagyon szívesen vállalok olyasvalaki mellett, aki méltó módon volt partner.

Azt még mindig nem értem, mi olyan felháborító a házimunka megosztásban, de annyira nem is érdekel. Már valamikor az elején leírtad, hogy számodra az ideális, ha anyagi feltételeket biztosítasz, hiszen úgy még az is belefér, hogy félrekacsintgass a kapcsolatból. Nem nevezem semmilyen állatfajnak azt a nőt, aki erre vevő lesz, mert biztos vagyok benne, hogy vagy fiatal, naiv és kiszolgáltatott, akivel megteheti egy férfi ezt, vagy ügyes, eszes, manipulatív, akitől a hátad mögött a dupláját kapod vissza.

A hasonló kapcsolatokat látva ugyanis ezek a tapasztalataim.

Kalechtor 2013.07.12. 11:41:18

Most miért kell ilyeneket írni? Így is megy a pánikkeltés, hogy gyorsan tegyünk valamit, mert kimúlik a hagyományos házasság. Csak azt nem értem, miért a nők tegyenek, ha a férfiak hangja nagyobb az ügyben? S miért a nők térnének vissza a hagyományos szerepekhez, ahelyett, hogy a férfi fordulna a modern szerepek felé, ami a cikkek szerint működik? Ha nem fordul, maradjon csendben. :P

Én csak példának hoztam ezt, nem igazán foglalkoztat, számomra csupán érdekesség, kit részesítenek ilyen téren előnyben a nők. Továbbmegyek: azért, mert mosogat, még mindig nem muszáj összeházasodni, lehet azt anélkül is. :)

Egyébként szerintem a férfiak jól megvannak egyedül, miért lenne rosszabb nekik a házasság-mentes élet, mint a nőknek? Ez butaság, szerintem ők is élvezik a szabadságot. Ne értékeljük már ennyire fel magunkat, ne gondoljuk, hogy mi kényelmesen elvagyunk, míg ők majd elepednek azért, hogy állandóan legyen mellettük egy nő. Így ráadásul mindenki megkeresi a saját kenyerét, mindenki elvégzi a saját házimunkáját.

Kalechtor 2013.07.12. 11:47:40

@bALFAszHÍM: "az a férfi aki szeretne házastárssá válni az egyértelműen hülye, vagy mazochista"

Ezt eddig is tudtuk a férfiak többségéről, még ha nem is ez az ok. Nem értem, miért jegyezted meg. :)

De hát mi nők, még így is szeretjük őket. :D

Elnézést, kár lett volna kihagyni, olyan magas labda volt. :)

bALFAszHÍM 2013.07.12. 12:42:38

"nem kell belekötni, pocskondiázni, leminősíteni azokat, akik a nőkkel élnek." - miért tenném? Én is nőkkel élek, rövidebb-hosszabb ideig. De hogy ezt törvényesítsem? Na ne!
"Már valamikor az elején leírtad, hogy számodra az ideális, ha anyagi feltételeket biztosítasz, hiszen úgy még az is belefér, hogy félrekacsintgass a kapcsolatból" - ilyet épeszű ember nem tervez, más dolog hogy sokszor így alakul. A fene nagy szexuális szabadság szükségszerű következménye, illetve a kapcsolatba való beleszürkülés, belekényelmesedés vonzata. Mindkét nem részéről.
" Csak azt nem értem, miért a nők tegyenek, ha a férfiak hangja nagyobb az ügyben" - az a baj hogy a két nem által egymás fejére olvasott sérelmek még csak nem is hasonlóak.
Ez az intézmény már elkopott, és lehet hogy nem is kár érte,
aláírom; a férfiak ugyanúgy rombolták hosszú időn keresztül, manapság a nők teszik ezt. Lehet hogy nem is kell érte tenni...

Kalechtor 2013.07.12. 12:42:40

Ez a hozzászólás így rendjén van, esetleg a vége nem. Embere válogatja, teszi azt most bármelyik nem tagja, ha hajlamos rá. A férfiak azért, mert még makacsul hiszik, hogy megúszhatják, a nők meg néha túlkapják. Reakcióként a férfiak túlkapásaira, vagy mert már ők is(!!) megtehetik.

De igazad van, nők között is akad, akinek valahogy nem füllik a foga a házassághoz. Sok dolog megoldható egyszerűbben, kényelmesebben, zökkenőmentesebben is.

A törvényesítéssel kapcsolatos meglátásod szimpatikus. Sosem értettem, miért annyira jelentős, hogy a férfival élő nő igenis megesküdjön, hogy ezt leírják, tanúk előtt jelentsék ki, bejegyezzék. Ha jól megy, úgyis együtt maradnak. Ha nem, úgyis elválnak.

Xylan 2013.07.30. 13:01:39

"A háztartásbeli anyák hajlamosabbak a depresszióra?

Hogy létezik, hogy a háztartásbeli anyák kevésbé boldogok, sőt nagyobb valószínűséggel válnak depresszióssá, mint akik dolgoznak?

Egy friss amerikai tanulmány kimutatta, hogy azok az anyák, akik a gyereknevelést és a háztartást „főállásban” választották, nem olyan boldogok, mint azok, akik dolgozni járnak. A Gallup intézet felmérése szerint ezek a nők több negatív érzelmet – aggódás, szomorúság, stressz, düh – élnek meg.

A kutatásban több mint hatvanezren vettek részt (18 és 64 év közöttiek). A megkérdezettek 41 százaléka számolt be gyakori szorongásokról, míg a dolgozóknál csak 34 százalék volt ez az arány. Az „otthonülőket” depresszióval is nagyobb számban kezelték (csaknem minden harmadik anyát), 26 százalékuk pedig azt mondta, hogy kimondottan szomorúnak érzi magát.

De az igazán meglepő az, hogy a hagyományos női szerepeknél maradók ha csak kicsivel is, de stresszesebbek a munkába járóknál: előbbi csoportban 50%, az aktívak között 48% az idegeskedők aránya.

Az izoláció, vagyis az elzártság gyilkos hatású lehet – kommentálta az eredményt dr. Ludwig Robi, New York-i pszichoterapeuta. Minél inkább egyedül vagyunk, annál inkább koncentrálunk azokra a dolgokra, amikkel nem vagyunk elégedettek az életünkben. Sokan befelé fordulnak, és egyfajta önmarcangoló attitűdöt alakítanak ki. Mellette ott a leterheltség, hiszen a házimunkának jóformán soha nincs vége.”

danibusz 2013.08.01. 15:10:25

@Xylan: Elég érdekes ezt a cikket még egyszer elolvasni a férfi sikeres cikk után.
nokesferfiak001.blog.hu/2013/07/22/a_siker_es_a_potencia-_forditottan_aranyos#c20322392
Érdekes nézni, hogy a hasonló eszmét valló kutatások milyen érdekességet adnak, ha egyszerre értelmezzük őket.

Nők nem lehetnek otthon, hisz az rossz nekik. Férfiak nem lehetnek vezetőségben, mert az rossz nekik. Akkor az otthonról kitessékelt nők dolgozzanak, és nők legyenek a vezetőségben? Ebben az irányban halad a mai gondolkodás. A másik meg az, hogy nincs végtelen munkahely, így, ha a nőket nyomják a vezetésbe, akkor
1) nem lesz annyi férfi vezető, ez okés még.
2)nem lesz annyi női alkalmazott. Az alkalmazottak többsége férfi lesz.

Vezetőből soha nincs annyi, mint alkalmazottból. Kiütni a vezetőket, és "jobb" vezetőket benyomni nem biztos, hogy jó ötlet. A vezetőket jobb helyeken kiválasztják, nem benyomják.

Nekem tűnik ez furának? Tudom, ha a férfi vezet szinte csak, az (nő)elnyomás. Fordítva még senki sem sikítozott. :(

Azért írom ezt ilyen merszen ezen blogra, mert nem vettétek észre, milyen szépen kijön ez a "jaj, de rossz neked az egzisztencia, stresszes és lebetegít, add csak ide nekem", ami azért fura, mert ki vállal olyat, amitől tönkremegy, mert rossz?

Kalechtor 2013.08.01. 19:01:55

Nem kell benyomni, ezt mindig hangsúlyozzuk.

"Fordítva még senki sem sikítozott."

Már sikítoznak, pedig még közel sem több a női vezető. Bár a kvótamentes helyeken is egyenletesen növekszik, igaz, hogy lassú ütemben.

"jaj, de rossz neked az egzisztencia, stresszes és lebetegít, add csak ide nekem"

Viccesre véve, látod, milyen önfeláldozóak vagyunk? :D

Kalechtor 2013.08.01. 19:35:15

Egyébként nem bonyolult ez. A nőkbe azt nevelték, évszázadokon át, hogy fogjanak "jó" (gazdag) férjet.

Tudod, jó parti, vagyon, elég ha egy fokkal szebb az ördögnél, legyen minél idősebb, legyen egzisztenciája. Egy tisztes őszes halánték- a nő számára ajándék. :P

Ez nem véletlen, hisz a nőnek akkor nem igazán volt még a közösben sem tulajdonjoga, sem más lehetősége a feleség-státuszon kívül. Sok férfi ma is ezt szeretné. Ha a nők visszatérnének a nincstelen háziasszony létbe. Aztán éppen ezek csodálkoznak, hogy az ilyen csajok a vagyont lesik, pedig egyszer már szépen megfogalmaztuk, hogy senki nem él puszta levegőn: vagy saját egzisztenciát akar, vagy ha nem/nem tudja elérni, a férfiben annak háza, kocsija, anyagi javai lesznek számára jelentősek.

Ma, ahogyan a felmérés egyértelműen kimondja, csak azok a nők maradtak meg ennél a stratégiánál, akik nem képesek maguknak megszerezni a fentieket, magát az egzisztenciát. Ez nem feltétlenül a nő hibája, talán kislánykorától ezt hallotta. És még ha a szüleitől nem is? Hidd el, a környezet megteszi a magáét, megtette volna velem is, ha nem jönnek rá nagyon hamar, hogy ellenük fordítom a kötekedésüket.

A minta azonban nem működik, önbecsapás, a nő általában még akkor sem boldog, ha valóban ez volt a célja. Sokszor az öregecske férj mellé fog egy nincstelen, fiatal szeretőt. Hab a tortán, ha a nála idősebb férj vezető, ezért potenciagondokkal küzd.
Arról nem tudok neked nyilatkozni, mindig így van-e, de hogy az ellenkezőjében nincs: erről elég meggyőző tapasztalataim vannak. :)

Ehhez vegyük hozzá, amit szüleim idősödő nőismerőse vázolt fel: ő akkor szűnt meg nőnek lenni a férje szemében, amikor először játszotta el a házitündér/házicseléd szerepét, és amikor először volt túl odaadó, mindezt kiszolgáló szerepkörben, nem úgy mint Kevin írta az anyjáról, aki épp úgy az egekig emelte saját feladatainak jelentőséget, ahogyan a férfiak szokták. Kevin beleegyezésével írom, e-mailen azt mesélte nekem, az apja a mai napig halálosan szerelmes az anyjába, aki folyton le szerencsétlen idiótázta. Fűzzük hozzá: emellett szerette is, talán ezzel mentette meg a házasságát! Biztos nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a nők gyakran kedvelik azokat, akikből hülyét csinálnak. Még valami cikk is volt erről, hogy ha a kamaszlányok feltűnően röhögnek valakin, az nyugodtan vegye ezt a vonzalom biztos jelének. :) Persze figyelni kell, mert ha mérgesen hülyéz le a nő, az nem jó jel.

Az előbbi esetben, a kiszolgáló háziasszonynál viszont a férj libidója folyamatosan csökkent ezután. Ez sem a nő hibája. Ő is talált egy hozzá illő szeretőt: nincstelen művészt, érzékeny, odaadó lélekkel. És nem is a férj hibája. Nem kell mindig bűnöst keresni, elég tudni az okokat. Az emberek néha csak beleszületnek egy helyzetbe.

És a férj is talált: büszke, rátarti nőt, aki megkövetelte a tiszteletet tőle, illetve akit nem volt képes behódoltatni. Ez is egy megoldás. :)

A korról még nem is írtam. Néhol ma is érvényben az a szokás, hogy a férfi legyen jóval idősebb a nőnél. Csakhogy ez később gondokat okozhat. A női szexualitás 30 felett van a csúcson, a férfié 20-30 között.

Nos, ilyen szempontból nyerő lehet egy 40-es férfi és egy 20 éves lány kapcsolata. Felőlem egész nyugodtan, amúgy is hidegen hagy, kikkel jönnek össze a 40 éves férfiak. :)
Az egyik még, a másik már nem akar túlteljesíteni. Ám ha a korkülönbség csak 6-7-8 év, hozzávéve a fenti tényezőket, akkor szegény feleség szexualitása olyankor működne legcsodásabb formájában, amikor a férjjé lassan már leáldozóban van.

Ezek annyira nyilvánvaló dolgok, hogy valahol mindenki tökéletesen tisztában van velük, csak az emberek játsszák tovább a maguk kis színjátékait.

Hogy a kérdésedre érdemben is választ adjak: talán itt is az egyenlőség, ami mindenkinek jó lehet. Nem szabad egyik végletből a másikba esni. Lehessen vezető a férfi, lehessen a nő is, de valahogy maradjon meg egy egészséges szinten a dolog. Egyiket se erőltessük, vagy tiltsuk! Tudom, ez így nem túl érthető, majd összeszedem az ezzel kapcsolatos gondolataim. Kvóta semmiképp sem kell. :) Szerintem hamarosan szükség sem lesz rá.