Miközben teljes mértékben elítéljük a nemi sztereotípiákat akad néhány, amit a tudomány, tetszik vagy sem, de igazolt. Az alábbiakban azonban olyan, a női nemmel kapcsolatos, kész tényként kezelt állításokról rántjuk le a leplet, amelyek teljesen alaptalanok.

A nők kevésbé agresszívak

Míg a kislányokat a nevelés során megbüntetik erőszakos, agresszív viselkedésükért, ugyanezekért a fiúknak jutalom jár. Többek közt ezért játszanak a fiúk az oviban háborúsdit, a lányok meg Stahl-konyháját. De ez vajon azt jelenti, hogy eleve nincs bennük annyi agresszió?

Naná, hogy nem, sőt! A nők sokszor hajlamosabbak az erőszakosságra, mint a férfiak, derül ki egy közelmúltbeli kutatásból. Ha egy személyt megfosztanak az egyéniségétől – vagy olyan helyzetbe kényszerítik, ahol az háttérbe szorul – fokozódik az agresszív attitűd.

Laboratóriumi körülmények között ezt úgy vizsgálták, hogy férfi-nő vegyes csoportoknak egy interaktív számítógépes játékban a többi játékost kellett bombázniuk. Alapesetben a férfiak jóval többet támadtak, ám az egyéni jellegtől mentes csoportban a nők átlagosan öt bombával többet dobtak le, mint a férfiak.

Az olyan helyzetek, amelyekben az egyén névtelenül, egy csoport tagjaként cselekszik, szélsőséges hatást váltanak ki a tagokból. A nőknek egy ilyen szituációban nem kell megfelelniük a társadalmi elvárásoknak és hát igen, könnyen gyilkológépekké válhatnak.

Nincs szükségük annyi szexre

Ha az intim téma szóba kerül, mindenki vágja a bejáratott előítéleteket: a pasik szégyentelen disznók, akik megdöntenek bármit, aminek még ver a pulzusa, míg a nők számára szükséges, sőt sokszor fontosabb az érzelmi kielégülés.

A serdülőkor zavaros idején a lányoknak nem kellett a rosszkor, rossz helyen felébredő cerkát a legkülönfélébb módszerekkel takargatni, és a felnőtt pornófogyasztó társadalom nagy részét is a férfiak teszik ki. Tiszta sor.

Az igazság azonban az, hogy sokszor a „csajok is úgy vannak vele”, csak nem kürtölik világgá. Egy kutatócsoport szexuális viselkedéssel kapcsolatos vizsgálatot végzett, amelyben az egyik csoport tagjait hazugságvizsgálóra kapcsolták, a másik csoportban pedig a kutató kérdéseire személyesen kellett válaszolni. A kontrollcsoport tagjainak pedig azt mondták, a vizsgálat során névtelenek maradnak.

Kiderült, hogy azok a nők, akik személyesen válaszoltak, hirtelen mind az erényöv lelkes híveivé váltak, és feleannyi partnert vallottak be, mint a poligráfos csoport. Ám a poligráfos csoport női jóval több szexpartnerrel dicsekedhettek, mint az azonos kontrollcsoportba tartozó férfiak.

A kutatók ezt is a társadalmi elvárásokkal magyarázták, miszerint a nőknek kapcsolatorientáltabbnak kell tűnniük a férfiaknál, illetve a könnyűvérűségnek még a látszatát is illik kerülniük. De akárcsak a bombás kísérletnél, a szociális nyomástól megszabadulva előbújik az igazi jellem.

És ha már témánál vagyunk…

A nők nem néznek pornót

A reklámszakma mesterei pontosan tudják: a férfiak bármit megvesznek, ha egy nagymellű szőke elhiteti velük, hogy akkor mekkora királyok lesznek. Ezzel szemben a nőkről általánosan elterjedt tévhit, hogy nem lehet olyan könnyen manipulálhatóak erotikus képi beállításokkal. Ezért nem félpucér Herkulesek zsonglőrködnek samponokkal a reklámokban.

Eszerint a tanulmány szerint a női agy pontosan úgy és ugyanolyan gyorsan reagál az erotikus képekre, mint a férfiaké. Az agyi aktivitás EEG vizsgálata során a kutatók egy rakás különféle képet mutattak meg egy csoport nőnek, kellemestől a zavarbaejtőig. Minden jól is ment, amíg azok a képek nem kerültek sorra, amelyek változatos pózokba gabalyodó párokat ábrázoltak.

Az erotikus képekre a női idegsejtek 160 milliszekundum alatt reagáltak, 20% gyorsabban, mint a semleges témákra. Tehát tulajdonképpen a testük már azelőtt jelzett, hogy egyáltalán felfogták volna, mit látnak. Úgyhogy ha legközelebb azt hallod, a nők csak akkor indulnak be a pornóra, ha van hozzá megfelelően érzelmes háttérsztori, gondolj a 160 milliszekundumra.

Csak a nők szenvednek a média által okozott testképzavaroktól

A nők állandóan panaszkodnak, hogy képtelenség tartósan elérni a médiában megjelenített ideális női testalkatot. Csaknem nyolcmilliárd folyóiratnak van kifejezetten női célcsoportja, és a legtöbb címlapról vékony, nagy mellű, tökéletes fogsorú tinédzserek mosolyognak le. De bármennyit is panaszkodunk, nem a mi hibánk, hogy a média ezt a tökéletesre csiszolt képet preferálja, és a nők a való életben bedőlnek ennek a nyilvánvaló biznisz-trükknek.

Közben pedig megfeledkezünk arról, hogy a férfiakra ugyanakkora hatást gyakorolnak a magazinokban feszítő tenyészmének. Csak ők a világért se vallanák be. Egy harvardi kutatás szerint az étkezési zavarokkal küzdőknek negyede férfi. A felmérések eredményei szerint a férfiak egyre nagyobb hányada hiszi el, hogy a nők számára a szanaszét gyúrt, szőrtelen, barnított test a vonzó, és egyre nagyobb áldozatokat képesek hozni ennek eléréséért.

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.05.10. 18:45
most jön a java: 4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nokesferfiak001.blog.hu/api/trackback/id/tr635294183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kalechtor 2013.05.16. 20:02:01

"Ilyenkor órákig görnyednek a zsákok felett, s nemritkán cipelik is a tíz-húsz kilós zsákokat."

Ez ugye csak valami vicc? :)

No_Name01 · http://nokesferfiak001.blog.hu/ 2013.05.17. 09:23:40

Már miért lenne vicc?

Látod, ma ilyesmi Magyarországon megeshet, szégyen-gyalázat nincs ott a háztartásbeli vidéki nőtípus mellett a nevelőnő meg a cselédség, hogy ő csak a meleg otthon előteremtésének éljen. :)

(A "meleg otthonból" nehogy csinálj valami biszex fiús poént! Csak előre szólok. A fiúk sem értenek talán mindent félre, ha nem írod, hogy ezentúl bokorba pisiljenek a férfiak. Bár ezt magam sem hiszem.)

Kalechtor 2013.05.17. 13:00:14

Én a 80 kilós zsákra is csak kivételesen mondanám, hogy cipelem.

Ezért. :) Mondjuk hosszú ideig görnyedni valami felett, utána sok kis 10-20 kilós adagokban hordani bizonyára nagyon fárasztó lehet, ha egész nap ezt csinálja az ember.

60-80 kilós zsákokkal van némi közelebbi tapasztalatom. A saját testsúlyával nagyjából megegyező súlyt mindenkinek illik elbírni.