A kislány kicsit nyers, de a videón ennek ellenére érdemes elgondolkozni.

Egy kis adalék hozzá.

"Az előítéletek azonban valószínűleg ennél szélesebb körben érvényesülnek. A kilencvenes évek végén végeztek az USA-ban egy kísérletet, amelynek során ugyanazt az önéletrajzot elküldték két csoport egyetemi oktatónak. A két életrajz mindenben megegyezett, de egyszer egy férfi, egyszer meg egy női név szerepelt az életrajz tetején. A kísérletben részt vevő egyetemi oktatók úgy tudták, hogy tanácsot kérnek tőlük, hogy az illető elnyerjen-e egy meghirdetett állást A női névvel ellátott életrajz alapján a megkérdezettek mintegy 40 százaléka javasolta a jelöltet, míg a férfinévvel ellátott életrajz alapján mintegy 70 százalék. Azóta több kutatás szintén megerősítette, hogy a tudományos életben az, hogy valaki nő, beindít bizonyos tudattalan előítéleteket. Egyébként érdekes módon a nőkben ezek az előítéletek ugyanúgy jelen vannak, mint a férfiakban. Például az önéletrajzos kísérletben megkérdezett nők szintén magasabbra értékelték a férfinévvel ellátott életrajzot, a megkérdezett neme nem eredményezett szignifikáns különbséget."


(Félúton köddé válnak a női kutatók- Interjú Farkas Katalin MTA-doktor, egyetemi tanár, a Közép-európai Egyetem (CEU) rektorhelyettessével- Origo)

https://www.origo.hu/tudomany/20130410-nok-a-tudomanyos-eletben-phd-mtadoktor-szechenyidij.html

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.04.13. 22:37
most jön a java: 65 komment