Egy friss felmérés szerint a középkorú nők, ahogy idősödnek, egyre elégedettebbek a szexuális életükkel, a férfiak ezzel szemben az idő előrehaladtával egyre kevésbé vannak megelégedve azzal, ami a hálószobában történik.

A Bayer HealthCare felmérése 1000 heteroszexuális pár bevonásával készült. Az ennek nyomán írt tanulmányból kiderül, hogy míg az 50 és 79 év közötti, kapcsolatban élő nők közel háromnegyede kielégítőnek találja szexuális életét, az ugyanilyen korú férfiaknak csak a feléről mondható el ugyanez. Hasonló módon, az 50–59 évesek körében a férfiaknak 16, a nőknek pedig 10 százaléka vallotta azt, hogy elégedetlen a szexuális életével, a hetven év felettieknél pedig ez az arány férfiak esetében 25, nők esetében 7 százalékra változott.

A kérdőív arra is rávilágított, hogy az ötven éven felüliek körében 18 százalék minden nap vagy majdnem minden nap élt szexuális életet, és ugyanilyen arányban voltak azok is, akik hetente egyszer voltak együtt párjukkal. További 21 százalék vallott arról, hogy néhány hetente vagy havonta voltak együttléteik, 27 százalék azonban arról számolt be, hogy csak ritkán él szexuális életet. 16 százalék volt azok aránya, akik életében már egyáltalán nem volt jelen a szex, közülük legnagyobb számban a hetven év feletti nők voltak.

A nők általánosságban akkor voltak elégedettek a szexuális életükkel, ha annyi szexet kaptak, amennyire vágytak, se többet, se kevesebbet. Kétharmaduk azt is elárulta, hogy párjának egy ideje előfordulnak szexuális, például erekciós gondjai. A szakemberek arra hívják fel a nők figyelmét, hogy partnerük szexuális érdeklődésének lankadását mindig vegyék komolyan, mert könnyen lehet, hogy valamilyen egészségügyi gond, például túl alacsony tesztoszteronszint, kettes típusú cukorbetegség vagy keringési probléma áll a háttérben. A felmérésből az is kiderült, hogy a nők negyedének soha nem jutna eszébe bármilyen szexuális témát felhozni párja előtt, még akkor sem, ha szeretnék, hogy a másik több érdeklődést mutasson irányukba – adta hírül a MediPress.

Mary Clegg, a Szexuális Orvostudomány Brit Szervezetének pszichoterapeutája úgy véli, a fenti kutatás számos fontos pontra mutat rá, többet között arra, hogy a szexuális elégedettség mértéke együtt jár az elvárások csökkenésével. Arra azonban minden pár figyelmét fel kellene hívni, hogy semmilyen szexuális jellegű problémát nem szabad elhallgatni, mert minél előbb kerül szakemberhez valaki, annál jobban orvosolható a problémája.

Forrás: www.otvenentul.hu

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.04.22. 20:12
most jön a java: Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása