A nők általában jobban alszanak partnerük nélkül, míg a férfiaknál ez éppen fordítva van: az ő álmuk sokkal nyugodtabb és pihentetőbb, ha partnernőjük mellett töltik az éjszakát. Egy új tanulmányból az is kiderül, hogy a nők és a férfiak belső órája másként ketyeg, a nők érzékenyebben reagálnak a határidőkre és a munkaidőre, mint a férfiak.

A bécsi orvos egyetem neurológiai klinikáján 2005 novembere és 2006 júliusa között 10 heteroszexuális pár alvását vizsgálták a kutatók. A nők érzékenyebbek, több szabadidőre és pihenésre volt szükségük a hétvégén, hogy regenerálódjanak. Ez azt jelenti, hogy a nők belső órája erősebben reagált a környezeti változásokra, mint a férfiaké.

A tanulmány második részében 36 diák és diáklány munkanapi és hétvégi életritmusát elemezték. Az alvásvizsgálatban résztvevő fiatal, gyermektelen még nem házas párok, 123 éjszakán külön aludtak, 126-on pedig együtt. 67 alkalommal volt szexuális kapcsolat közöttük, ami igen pozitívan hatott az alvásra. Egy csuklóra szerelt készülék pontos adatokat szolgáltatott a kísérleti alanyok alvásáról, illetve ébrenlétéről.

A készülék mérései és a szubjektív megállapítások is azt mutatták, hogy a nők sokkal érzékenyebben reagálnak az alvás során partnerük jelenlétére. A férfiak ugyanakkor sokkal rosszabbul alszanak partnernőjük nélkül. Ha együtt aludtak, akkor a férfiak általában igen vidáman ébredtek - írja John Dittami, aki szerint evolúciós okai vannak, hogy a nő az alvás során sokkal befolyásolhatóbb.

Az alvás az őskortól fogva egészen a modern korig csoportokban zajlott, csak a modern kor hozta létre a dupla ágyat, és alakította ki a magánszféra és az intimitás magatartásszabályait. A nagy kivételt a mai napig az anya-gyerek kapcsolat jelenti.

Forrás: www.ng.hu

a szöveget megalkotta: No_Name01  2013.04.22. 20:15
most jön a java: 1 komment

süti beállítások módosítása